Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-02 / 152. szám
4. oldal Világtükör 1997. július 2., szerda Magyarország érdekelt abban, hogy minden szomszédos ország csatlakozzon az euro- atlanti integrációs szervezetekhez, így a OECD-hez is. Ugyanakkor fontos, hogy a bővítés megalapozott legyen, s csak a kritériumok teljesítésével történjen meg. Ezt Kovács László külügyminiszter mondta, amikor fogadta Donald Johnstont, az OECD Budapesten tárgyaló főtitkárát. „Eltörli” Csehországgal szemben fennálló adósságát Szlovákia. Prága - Csehszlovákia kettéválását követően - 24 milliárd koronát követelt a volt csehszlovák tulajdonból. Szlovákia kormánya azonban sohasem ismerte el a követelés jogosságát. Vladimír Meciar miniszterelnök a múlt héten közölte a szlovák tévében, hogy „az adósság, amelyet sohasem ismertünk el, el fog tűnni”. Válság alakult ki a cseh egészségügyben, mert az orvosi kamara, a minisztérium és az egészségbiztosítók nem tudtak megegyezni az orvosi szolgáltatások árában. A háborús bűnösök listáján szereplő mintegy százötven szerb kedden keltezett horvát sajtójelentés szerint titokban már elhagyta az átmeneti ENSZ-igazgatás (UNTAES) alá helyezett horvát Duna mente térségét. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálásával megbízott hágai Nemzetközi Törvényszék nyomozói és az UNTAES katonái a múlt hét végén őrizetbe vették az er- dődi (Erdut) határátkelőnél Slavko Dokmanovicot, Vuko- vár egykori szerb polgármesterét, és titokban Hágába is szállították. Már nem kell sokkterápia Magyarország felzárkózása politikai szempontból megfelel a fejlett európai demokráciák követelményeinek. A pénzügyi, gazdasági stabilizáció elkerülhetetlen volt, ennek eredményeként csökkent a külföldi államadósság. Megteremtődtek a folyamatos gazdasági növekedés feltételei - hangsúlyozta Horn Gyula a külgazdasági attasék és a Kereskedelmi Szolgálat irodavezetőinek tanácskozásán. A miniszterelnök szólt arról, hogy a kormány határozott szándéka a további privatizációs bevételek felhasználása a kamatterhek csökkentésére. A kormányfő kitért arra, hogy hazánk az egyetlen ország a közép-európai térségben, amely úgy stabilizálta pénzügyi, gazdasági helyzetét, hogy eközben nagy átalakításokat hajtott végre a gazdaságban, további sokkterápiára már nincs szükség. A privatizáció során a külföldi tőke bevonásával 150 ezer új munkahely jött létre. Magyarország megteremtette az Európai Unióhoz, egyúttal a N ATO-hoz való csatlakozás legfontosabb alapfeltételeit. Horn Gyula arra számít, hogy a madridi csúcsértekezletet követően hazánk az euro-at- lanti biztonsági övezet része lesz, és ez tovább ösztönözheti a külföldiek tőkebefektetéseit. Zökkenőmentesen zajlott le a külkereskedelmi kirendeltségek átszervezése. A racionalizálás eredményeként várhatóan tovább javulnak az ország külgazdasági eredményei - szögezte le Kovács László külügyminiszter és Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter a tanácskozást követően. Elmondták: július 1-jétől az IKIM-től a Külügyminisztérium állományába kilenc vénén kerültek át a volt kirendeltségektől, közülük 51 -en külgazdasági attasék, 39- en pedig adminisztratív tevékenységet látnak el, összesen 48 országban; feladatuk az államközi gazdasági kapcsolatok elősegítése. Király lesz-e I. Leka? Az albán korona örökösének nyilvánított I. Leka Tiranában kijelentette, hogy honfitársai a királyság helyreállítása mellett foglaltak állást a törvényhozási választásokkal együtt megtartott népszavazáson, a nép akaratát azonban tömeges választási csalásokkal megmásították. I. Leka hangsúlyozta: nem önmaga, hanem a nép szabad akaratának semmibe vétele miatt aggódik. A Sáli Berisha elnök vezette Demokrata Párthoz közel álló, Albania című újság szintén arról számolt be, hogy az ország népe a népszavazáson helyreállította a királyságot. I. Leka az 1925-ben puccs révén elnöki hatalomra jutott, majd 1928-ban magát I. Zogu néven királlyá nyilvánító Ahmed Zogu földbirtokosnak, illetve Magyarországról választott feleségének, Apponyi Geraldine grófnőnek a fia. Amikor 1939. április 7-én az olasz hadsereg Mussolini parancsára lerohanta az országot, a néhány napos Lekát szülei menekítették ki Albániából. I. Zogu 1961-ben Párizsban hunyt el; I. Leka családjával - köztük édesanyjával - Tájékoztató Tiranában fotó: feb/reuter mostanáig Dél-Afrikában élt. Az orosz képviselőház bírálja Borisz Jelcin döntését Tatyjana tanácsot ad A duma elnöke szerint Borisz Jelcin törvénysértést követett el azzal, hogy tanácsadójává nevezte ki a lányát. Tatyjana Gyacsenko már a választások idején jó szolgálatot tett apjának. Ő javasolta, hogy Jelcin „többet mutasson meg” magánéletéből, és kampányának erősebb kommunistaellenes élt kölcsönözzön. Jól értesültek szerint meghatározó szerepet játszott az államfő bizalmasainak kiválasztásában, illetve menesztésében. A Kreml szóvivőjének hétfői bejelentése azonban, hogy tudniillik a kétgyermekes családanya a jövőben az orosz államfő ukáza értelmében hivatalos elnöki tanácsadó, sokakat meglepett. Családi összefonódást emlegetnek, annál is inkább, mert a ranglétrán egyre előbbre lép Anatolij Csubajsz is, akit nemrég neveztek ki a miniszterelnök első helyettesévé. Moszkvában tudni vélik, hogy a politikus hamarosan feleségül veszi Tatyjanát. Gennagyij Szeleznyov, a duma elnöke szerint Jelcin megsértette a. köztisztviselői törvényt, amely tiltja közeli hozzátartozó magas állami beosztásba helyezését. Szeleznyov úgy véli: az elnök, aki maga is aláírta a duma törvényét, rossz példát mutat az alsóbb szintű vezetőknek. Jelcin elnök nem először szegte meg a köztisztviselői törvényt: korábban a kettős, orosz-izraeli állampolgárságú Borisz Berezovszkijt a nemzet- biztonsági tanács helyettes vezetőjévé nevezte ki. Katona nem kábítózhat Hadat üzentek a hollandok a drogosoknak Évekig eltűrték a holland laktanyákban a drogfogyasztást, ám a hágai védelmi minisztérium most véget akar vetni ennek a káros gyakorlatnak. A hadsereg vezetése igazi katonai szigorral ellenőrzi a kábítószer-ellenes akció végrehajtását. Katonai létesítményekben még a kijelölt helyeken is tilos a kábítószert tartalmazó cigaretta élvezete. Első intézkedésként máris azonnali hatállyal elbocsátottak harminc katonát, mert az előírások ellenére drogozáson érték őket. Tekintve, hogy egy éve már hivatásos hadserege van a NATO-tag Hollandiának, a katonáskodás egyben megélhetést is nyújt. A kényszerleszereltek csak önmagukat hibáztathatják, ugyanis nem egykönnyen fognak kenyérkeresethez jutni a magas munka- nélküliség sújtotta országban. Gmelich Mijling védelmi államtitkár jelezte: sok katonát utolsó figyelmeztetésben részesítettek a tilalom megszegése miatt, és máris nagyszabású vizsgálatot kezdtek minden szolgálati helyen - a külföldön állomásozó holland egységeknél is - az előírásokat megsértő kábítószer-fogyasztók földerítése végett. (kulcsár) — 7, / . ,| I I >/| ' ‘I üfml el n caRiNjas. Koktél *1* T / 1^1 :■ Hozzávalók: 1 Légkondicionáló 2 Légzsák 1 Rádiómagnó ADAC 5 450 000 Ft -tói 5 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA ég) TOYOTA Bízhat a jelben • KOCSIS ÉS TÁRSA KFT 6500 BAJA, Szegedi út 84. Tel.: 06-79-321 -810 • M+F AUTÓ KFT 6200 KISKŐRÖS, Izsáki u. 46. Tel.: 06-78-311-106 • TROMF KFT 6000 KECSKEMÉT, Ladánybenei út 1. Tel.: 06-76-320-627 Hamarosan itt a nyár. Hogy könnyebb legyen elviselni a hőséget, egy olyan koktélt állítottunk össze Önnek, amitől el fog hűlni: A neve: Carina E koktél. Beleadtunk mindent, hogy jól érezze magát. A rendkívül gazdag alapfelszereltséggel (elektromos ablakemelő, fényszóróállítás, központi zár, állítható magasságú szervokormány, dupla légzsák, biztonsági övfeszítő, körkörös oldalsó ütközésvédelem, kiegészítő féklámpa, pollenszűrő, ülésmagasság-állítás) ellátott Carina E-hez ugyanis most légkondicionálót és egy rádiómagnót adunk ajándékba. És mindezt csupán 3 450 000 Ft-ért, sőt részletre is, rendkívül kedvező feltételekkel. A Carina E koktélt bármelyik Toyota-márkakeres- kedőnél felhajthatja. De siessen, mert ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. A volt koronagyarmat csatlakozása felgyorsítja a térség fejlődését Kína szuperhatalom lehet A hatalomváltás jelentőségét ma még nehéz felmérni, ám szakértők bizonyosra veszik, hogy Hongkong - Kína részeként is - a térség fejlődésének motorja lesz. Az anyaország és Hongkong egyesülése kétségkívül az évszázad kiemelkedő eseménye. Annál is inkább, mert olyan folyamatokat indíthat el a térségben, amelyek kihatnak az egész világgazdaságra és a politikára. Hongkongban az egy főre jutó éves átlagjövedelem csaknem 23 ezer dollár, ami húsz százalékkal magasabb Nagy-Britannia jövedelmi viszonyainál is. Elemzők szerint a kistigris példáját további miniállamok követik, ami a világ legnépesebb országának gyökeres átalakítását eredményezheti. Hongkong, Makao és Tajvan „nagytigrissé” teheti Kínát, olyan politikai-gazdásági szuperhatalommá, amely a régiók versenyében az élre törhet. Az átadási ünnepségek hírei között szinte elsikkadt, hogy kialakulófélben van az a Pe- king-Moszkva tengely, amely a távol-keleti ország megerősödéséhez nagymértékben hozzájárulhat. A Csemomir- gyin orosz kormányfőt kínai útjára elkísérő gazdasági szakértők a napokban közlekedési, olaj-, földgáz- és áramszállítási egyezményt írtak alá, amelynek értéke eléri, vagy talán meg is haladja a tízmilliárd dollárt. Megállapodás született arról is, hogy Oroszország a jövőben főkonzulátust működtethet Hongkongban. A két ország elmélyülő kapcsolata ellensúlyt képezhet az amerikai szuper- hatalommal szemben. Sokat mondó ebben az összefüggésben az a washingtoni keltezésű friss hír is, hogy az amerikai kormány megszigorította a szuperszámítógépek eladását Oroszországnak és Kínának. Toronyi Attila Marakodnak az örökségen Cousteau után ki törődik a tengerek védelmével? Jóformán még el sem temették a tengerek legendás kutatóját, máris hajba kaptak a hátramaradottak. Az özvegy közölte, kizárólag őt illeti meg a gazdátlanul maradt Cousteau-birodalom igazgatása, a legidősebb fiú viszont hallani sem akar róla. Jean-Michel jobban otthon van a szakmában, elkísérte apját csaknem valamennyi kalandos útjára, és közösen forgattak mintegy hatvan ismeretterjesztő filmet is. Az özvegy második feleség, aki légiutas-kísérőből lett a nála 12 évvel idősebb Cousteau-fiú „mostohájává”, mindent elkövet, hogy elfogadtassa magát. Sikerült elérnie, hogy mind az amerikai, mind a francia Cousteau Társaság elnökévé válassza. Jean-Michel azonban kétli, hogy az özvegy képes felnőni a feladatokhoz. Most épül a Calypso II. nevű hajó, amelynek befejezéséhez további tízmilliók hiányoznak, és még nem fejezték be a marseille-i kikötőben veszteglő Calypso I. átalakítását sem múzeummá. Mindehhez szponzorok és hozzáértő szakemberek kellenek. Ha pedig a Calypso II. útra kell, aligha valószínű, hogy a 47 éves Francine Cousteau lesz a hajóskapitány. Ám ami még ennél is kérdésesebb: ki lesz a cousteau-i alapeszmének, a vizek védelmének to- vábbvivője? Felfüggeszti hadgyakorlatait Törökország az Egei-tengeren, így támogatja Javier Solana NATO-főtitkárnak a görög-török feszültségek csökkentésére tett kezdeményezéseit. Izraeli katonák legalább tizenöt palesztint sebesítettek meg tegnap Hebronban, amikor a Mohamed prófétát gyalázó szombati falragaszok ellen tiltakoztak. Mintegy tucat arab fiatal kivált abból a békés tüntető tömegből, amely a palesztin vezetők felhívásának eleget téve vonult az utcára, és kövekkel, benzines gyújtópalackokkal dobálta meg az izraeli katonákat. Ismét kitört a Soufriere-vul- kán a Karib-tengeri Montserrat szigeten. A tűzhányó izzó köveket és gázokat lövellt több ezer méter magasba a levegőbe. Több közeli lakóház kigyulladt, de az első jelentések szerint emberéletben nem esett kár.