Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-10 / 159. szám
1997. július 10., csütörtök 9. oldal AZ ÉV TUDOMÁNYOS SZENZÁCIÓJA A vörös bolygó kőzete hasonlít a Föld kőzeteire Az elmúlt jévek talán legnagyobb tudományos szenzációja, hogy a Pathfinder űrszonda leszállt a Mars felszínén, és kisebb-nagyobb akadályok után útjára bocsátotta a Sojourner nevű önjáró robotot. Az általa küldött fényképfelvételek ámulatba ejtették az egész világot. Nem beszélve a vizsgálatok fantasztikus eredményeiről... A Mars egy kövének színkép- elemzéses vizsgálatából, amelyet a Sojourner nevű önjáró robot végzett el a vörös bolygó felszínén, a NASA kutatói azt a következtetést vonták le kedden, hogy a Mars anyagi összetétele jobban hasonlít a Földére, mint a Holdé. Az első megvizsgált kő ugyanis a jelek szerint három ásványból tevődik össze: kvarcból, földpát- ból és orthopyroxenből. Mind a három gyakran előfordul a Föld kérgében, illetve földi kőzetekben. - A Holdon ezzel szemben nem találtak kvarcot - mondta Hap McSween, a tennessee-i egyetem kutatója, aki a NASA megbízásából részt vesz a Mars-felderítő Pathfmder-programban. Más tudósokkal együtt a kaliforniai Pasadenában tartott NASA- sajtótájékoztatón számolt be a felfedezésről. Az amerikai tudósok ennél is izgalmasabbnak találják, hogy ha nagyon áttételesen és bizonytalanul is, de az összetétel elemzése egy hajszállal közelebb visz annak feltételezéséhez, hogy lehetett élet valaha a vörös bolygón. Találtak ugyanis korábban a Földön 12 olyan meteoritot, amelyek a tudósok feltevése szerint a Marsról érkeztek évmilliárdokkal ezelőtt. Az elsőként megszondázott marsi kő összetétele megerősíti a fel- tételezést, mivel azonos e meteoritokéval. Egy Alaszkában talált ilyen meteoritot két évvel ezelőtt megvizsgáltak a NASA és a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói, s szerves molekulákat találtak benne. Elképzelhetőnek tartják, hogy ezek esetleg egykori élet kövületei lehetnek. Özönvíz volt a Marson? A NASA tudományos szakértői arra a következtetésre jutottak a Mars-szonda felvételeinek további elemzéséből, hogy a Pathfinder leszállási helyén, az Ares Vallis nevű völgyben évmilliárdokkal, ezelőtt olyan hatalmas özönvíz pusztított, amihez foghatót a földtörténetből csak egyet ismernek, azt, amelynek nyomán létrejött a Földközitenger. Matthew Golombek és Michael Malin, a program kutatói elmondták: abból gondolják ezt, hogy hatalmas sziklatömbök vannak mintegy egymásra hajigálva, ahogyan csak hatalmas erejű ár képes egymásra torlaszolni sziklatömböket. Egyes köveken bizonyos lerakódások láthatók,s a kutatók úgy hiszik, hogy ezeket só és üledék okozhatta, ami ott maradt, amikor a víz visszahúzódott. A Jövevény lassú, de mindent tud A Mars-misszió központjában a falon lassan összeáll a vörös bolygó panorámaképe, melyet darabonként küld a Jövevény. A Pathfinder Mars-misszió kidolgozásában több magyar tudós is részt vett. A kaliforniai űrközpontban dolgozik Bejczy Antal, Greguss Pál és Pavlics Ferenc. Munkájuk nagyban hozzájárult a Pathfinder (Nyomkereső) és a Sojourner (Jövevény) létrehozásához. A nemzetközi sajtó címlapjára került Sojourner amerikai marskutató önjáró robot, amely eddig a vártnál is pompásabban A Nyomkereső landolt a Mars felszínén. A kutatás fantasztikus eredményeket produkált. fotók: feb-reuters végzi feladatát a vörös bolygón, jelenleg a világ legdrágább és egyben leglassúbb autója. Értéke ugyanis 25 millió dollárra rúg, ám csúcssebessége mindössze 39 centiméter percenként. A Sojourner 65 centiméter hosszú, 48 centiméter széles és 30 centiméter magas. Súlya 10 kilogramm. Három kamerát helyeztek el rajta, és különlegesen érzékeny színképelemző műszerével vizsgálja a Pathfinder körüli marsi tájat, a talaj összetételét, az útjába akadó köveket és szikladarabokat. Az expedíciót irányító pasa- denai központ tervei szerint a Sojourner legalább egy hétig mászkál és kutakodik, de ha ezt követően is marad energiája, nem tiltják meg neki a további vizsgálódást sem. Az első héten 10 méternél messzebbre nem szívesen engedik el a szondától, ám ha a Sojourner hajlandóságot mutat majd a további munkára, akkor valószínűleg távolabbra is kirándulhat. A minicsoda olyannyira hat- kerékmeghajtású, hogy mind a hat kerekét külön elektromos motor hajtja. „Üzemenyagát” a Naptól kapja. Tetejére napelem- táblákat helyeztek el. A Marsnak nincs számottevő felhőrétege, így nem kell attól tartani, hogy beborul, és elzárja a Sojournert a számára éltető napfénytől. A jármű munkanapját marsi helyi idő szerint reggel 10 órától délután 2-3 óráig szabták meg, mert ekkor kaphatja a legtöbb napsugarat. A roboton kis mennyiségű plutóniumot tartalmazó, piciny hőerőművekből is elhelyeztek hármat, hogy melegen tartsák elektromos berendezéseit. Éne szüksége is van, hiszen a Marsnak eme táján „nappal” is fagypont alatt marad a képzeletbeli hőmérő higanyszála. Percdíjakban a WesteIOBBO-nál jobbat nem talál. További információért hívja a (06 80) 450-450-es ingyen hívható telefonszámot, http://www.westel.hu WESTEL IRODA: SZEGE0,6720 TISZA LAJOS KRT. 2-4.. TEL.: (06 62) 421-575. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-600 WESTEL FORGALMAZÓK: KECSKEMÉT. M0BIL-V0X KFT, 6000 SZÉCHENYI TÉR 14., RÁDIÓTELEFON: (06 60) 483-483 • KECSKEMÉT, M0BIL-V0X KFT, 6000 LESTÁR TÉR 2.. TEL: (06 60)489-789 • KISKUNFÉLEGYHÁZA, BBK HUNGARY KFT, 6100 KOSSUTH U. 17/B., TEL.: (06 60) 450-600 • DABAS, MOBIL-VOX, 2370 BARTÓK B. U. 63.. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 456-456 • KALOCSA, PC PHONE BT., 6300 SZT. ISTVÁN KIRÁLY ÚT 81.. TEL.: 106 78) 361-807. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 318-401 • BAJA, KIRU-FON, 6500 CSERMÁK M. TÉR 4.. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304-704. (06 60) 303-030 • KISKÖRÖS, DELTA NET BT.. 6200 MARTINI ÚT 1.. TEL.: (06 30) 582-172 • KISKUNHALAS. MOBIL-VOX KFT, 6400 EÖTVÖS U. 8., TEL: (06 60) 388-388 timmiiin WESTEL RÁDIÓTELEfON KFT Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát nem tartalmazzák. Társ a társalgásban Július 7-től augusztus 1-ig ingyenes rendszerbelépéssel Egyet csenget, kettőt kap! Két telefon Egyetlen havidíjjal 29.900 Ft-ért Erre ugye álmában sem gondolt volna? Ha most vásárol Westel 0660-as mobiltelefont, akkor a nettó 29 900 Ft-os árért egyszerre két készüléket is kap: a kisméretű Nokia 440-est, és egy felújított, nagyteljesítményű mobiltelefont. A két telefonra csupán egy havidíjat kell fizetnie, így a készülékek egyetlen díjcsomaggal üzemeltethetők. A két készülék közti hívás a legolcsóbb mobil kapcsolatot teszi lehetővé. A Westel ráadásul a 25 000 Ft-os rendszerbelépési díjat is elengedi. Telefonáljon a legkedvezőbb mobil percdíjakkal! baufíJax Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.30-18.30 szombat építéshez-szépíléshez 8.30-14.00 NAPI AJÁNLATUNK 1997. JÚLIUS 11-12-ÉN " * " * * KERTI SZERSZÁMKÉSZLET 4 RÉSZES 399,ALAPPOLC 4 POLCOS 9o;2.490,ON MEGSPÓROLHAT: 500,- Ft-ot KECSKEMET, Kurucz krt. 8. Tel.: (76) 481-499