Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-10 / 133. szám

2. oldal Megyei Körkép 1997. június 10., kedd Naptár Június 10., kedd. Névnap: Margit, Gréta. Névnapozóknak Margit: görög ere­detű név, jelentése: gyöngy. Gréta: a Margit önállósult becézője. Gratulálunk a névnapjukat ma ünneplő Diána, Gyöngyi, János nevű olvasóinknak is! Évforduló 1880-ban e napon született Kaffka Margit, a magyar irodalom legjelentő­sebb nőírója. A Nyugat köréhez tartozott. Költő­ként indult, jelentőségét azonban prózája, főként regényei adják. Színek és évek című (1912) regényé­ben műveinek két alapvető témája fonódik össze: a dzsentrivilág pusztulása és a nők helyzete a korabeli Magyarországon. Az átélt, árnyalt hiteles lélekábrá- zolás középpontba állítá­sával új irányt képvisel a modern magyar prózairo­dalom fejlődésében. 1918- ban hunyt el. Ökumenikus naptár A Margitok védő­szentje Árpádházi Szent Margit, IV. Béla király lánya. Az őrt. naptárban ma Szent Timótheosz püspök vértanúra emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • Ma délelőtt 10-kor lesz ön­álló koncertje a kecskeméti Zamatőrök Együttesnek a kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központban. • A díszí­tőművészkör összejövetele ma 15 órakor kezdődik a kecske­méti Táncsics Mihály Művelő­dési Házban. • Szerdán dél­után 14.30-tól lesz kézműves­foglalkozás gyerekeknek a kecskeméti Magyar Népi Ipar- művészeti Múzeumban. • Jú­nius 13-án, 19 órától rendezik meg a tanévzáró Derítő bált a Kecskeméti Ifjúsági Otthon­ban. • Június 13-án este 20 órától lesz csillagászati előadás és távcsöves bemutatás a kecs­keméti planetáriumban. • Jú­nius 15-éig látható a kecske­méti Lakó Réka kiállítása a Kecskeméti Ifjúsági Otthon di­ákgalériájában. Profilportréra várnak a kislányok azon a foglalkozáson, amelyet Málik Béla festőmű­vész vezetett a félegyházi Móra művelődési központ klubházában. fotó: l. Tóth Márta Elkezdik a mizsei kollégium tetejének felújítását Csak a munka harmadára van pénz Egy szekszárdi kft. pályázatát fogadta el a lajosmizsei önkor­mányzat a kollégium tetőszige­telési munkáinak elvégzésére. Az általános iskolai kollégium az idén lesz húszéves. Két éve a konyha tetejét - mi vei halasztha­tatlanná vált - már megjavítot­ták. Akkor nem jutott pénz a kol­légium többi rossz állapotú tető­részeinek újraszigetelésére. Mostanra azonban a munka ha­laszthatatlanná vált a beázások miatt, amelyeket kisebb javítá­sokkal próbáltak megfékezni. Ám az észak-keleti szárnyon már ez sem segített. Basky András, a diákotthon igazgatója két cég árajánlatával a mizsei képviselő-testülethez fordult. Kérte, hogy a tartalékke­ret terhére biztosítsanak pénzt a tetőszigeteléshez. A lajosmizsei képviselők legutóbbi ülésükön úgy döntöttek, hogy a drágább, ám jobbnak tűnő megoldást kí­náló cég ajánlatát fogadják el. A szekszárdi cég 2 millió 759 ezer forintért vállalta a munkát 12 év garanciával. A mizsei önkor­mányzat szűkös anyagi lehető­ségei miatt először csak a kollé­gium tetejének legrosszabb álla­potban lévő - mintegy 500-600 négyzetméteres - részét szige- telteti le. Ez az egésznek egy- harmada. A többire akkor kerül sor, ha lesz elegendő pénz. W. Király Ernő Kecskeméti építészsiker A kecskeméti Pólus Ring be­vásárlóközpont tanulmány- terveinek bíráló bizottsága úgy döntött, hogy a kecske­méti Öveges és Társa Építész- iroda, valamint a CET svájci magyar tervezőiroda kap kon- zorciális megbízást a végleges változat elkészítésére. Erről Bessenyi István, a Pólus Hol­ding Rt. cégvezetője tájékoz­tatta lapunkat. Elmondta, hogy a kecskeméti városházán kiállított tervek közül az Öve­ges és Társa Építészirodáé nyerte el a többség tetszését. A kiállítást egyébként 11 nap alatt több mint négyszázan lát­ták. A kérdőívek alapján a lá­togatók 72 százaléka örül a bevásárlóközpont létesítésé­nek és mindössze négyen elle­nezték a terv megvalósítását. Az érdeklődők többsége ár­csökkenést remél a Pólustól, de sokat várnak a létesítmény szórakoztató profiljától is. Szeretnék, ha jég- vagy gör­korcsolyapálya, valamint mo­zik is lennének a Ringben. Halott a Dunában Múlt hét csütörtökén egy férfi holttestére bukkantak a Duná­ban. A Szeremle és Dunafalva közötti szakaszon megtalált il­letőt még nem sikerült azonosí­tani. Öt napja fulladt vízbe, bűncselekményre utaló körül­ményt nem találtak. Az elhunyt 180 centiméter magas, erős testalkatú. Haja színe sötét­barna, rövidre vágott. Ruhá­zata: fekete fűzős, 44-es sport­cipő; kék-sárga kockás hosszú ujjú ing; lila-fekete cipzáros melegítőfelső; világoskék far­mermellény és fekete farmer- nadrág Gassi felirattal. Gyerekkorú kiskunhalasi rablók Alaposan felöntött a garatra múlt hónap közepén Kiskunha­lason egy helybéli férfi. A ke­rékpárral hazafelé tartó ittas ember már csak 15-20 méterre járt az albérletétől, amikor el­esett a biciklijével és az út menti árokba zuhant. Az árok­ban épp a kulcsait keresgette, amikor öt fiatal érkezett mellé. Előbb még ők is segítettek a ke­resésben, majd egyikük hanyatt lökte és hátba rúgta a férfit. A sértett nyakából kitépték a lán­cát, karóráját lecsatolták, majd elvitték kerékpárját is. A cso­portosan támadó rablókat végül állampolgári bejelentés után fogták el a napokban. A halasi banda tagjai közül a fiúk 13, 15 és 16 évesek, a két lánytársuk pedig mindössze 12, illetve 13 éves. A nyomozás során kide­rült, hogy a két nagyobb fiú tá­madta meg és fosztotta ki a sér­tettet. Az eltulajdonított tárgya­kat, amelyek összesen 10 ezer forintot értek, szétosztották egymás között. A két fiatalko­rút őrizetbe vették. Balesetek, Bűnügyek Eltűnt járművek Baján a garázsokban sincsenek biztonságban a járművek. Ed­dig a divatos mountain bike ke­rékpárokat vitték el zárt táro­lókból, míg mostanában a mo­torok kelendőbbek. A Kölcsey utca egyik garázsából krossz- motort loptak, 400 ezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. A Hársfa utcában csak egy 8 ezer forintos Simsont tulajdonítottak el. A Livodánál gépkocsit lop­tak. Az ismeretlen tettesek által elvezetett Skoda Favorit értéke 1,2 millió forint. Ellopták a villanydrótot Nyársapáton több tucat tanya maradt egy időre áram nélkül, mert ellopták a villanydrótokat. A Nagykőrös és a falu határá­ban húzódó 4 eres vonalról 16 oszlopköz hosszúságban tűntek el a vezetékek. A kár eléri az 1 millió forintot. Az áramszolgál­tató jutalmat tűzött ki a nyom­ravezetőnek. Metróharamiák Budapesten vasárnap délután az M2-es metrón tíz ismeretlen férfi közrefogott és kirabolt egy 47 éves német polgárt. Az anyagi kár 23 ezer forint. Sikkasztás gyanúja A megyei főkapitányság teg­napi tájékoztatása szerint a fok­tői K. József ellen sikkasztás bűntett alapos gyanúja miatt indult eljárás. A férfi, mint a drágszéli Új Barázda Szövetke­zet elnöke, a termények értéke­sítéséből befolyt 2,8 millió fo­rintot nem a szövetkezet pénz­tárába fizette be, hanem saját céljaira használta fel. Hajnali határsértők A kalocsai kapitányság ember- csempészés elősegítése és til­tott határátlépés bűntette miatt őrizetbe vette a bajai H. Lajost és a bácsborsódi É. Lászlót. A két férfi két jugoszláv állam­polgárt segített át Magyaror­szágra a zöldhatáron június 6- án hajnalban. Táblagyűjtő A kecskeméti kapitányság O. Lászlót vette őrizetbe, akinek az a bűne, hogy június 5-én este fél tízkor a Mártírok útján a vasúti átjáró előjelző tábláit próbálta leszerelni. A rendőr­járőr tetten érte a férfit. Lada-váltó A halasi kapitányság vette őri­zetbe B. Lajost, aki június 5-én egy Lada-váltót lopott el egy halasi műhely elől. Kirámolt hűtőláda Betörtek Kecskemét-Parasztfő- iskolán a Recibtrade Kft. raktá­rába. Használati tárgyak és ru­hák tűntek el 300 ezer forint ér­tékben. A Kőrösihegyben pedig egy pincéből gázpalack, vil­lanymotor és a hűtőládából hú­sok tűntek el a betörés után. Verekedés Bugacon Tizenöt-húsz fős társaság vere­kedett össze szombaton a bu­gaci Kaiser sörözőben. A társa­ság széttörte a poharakat, majd megvert egy vendéget is. Nézőpont Mennyi a flaskában a tudomány? A. Tóth Sándor írása Előttem borosflaska. Mellette félig kiivott pohár. Filozofáló kedvemben vagyok. Megkérdem magamtól: ment-e előbbre az emberiség a tudomány által? Erre a kérdésre minden ko­moly gondolkodónak nagyon egyéni választ kell adnia, ha azt akarja, hogy tiszteljék. Az én válaszom: bukdácsolt. Elég egyéni? Nem biztos. De én most a sok-sok tudomány közül a borkészítést szúrtam ki ma­gamnak. Alkalom szüli az ötletet. És hát ugye a bor és a bukdá­csolás közt már az ókori bölcsek fölfedezték az ok-okozati összefüggést. De vajon ment-e előbbre a tudomány által a borkészítés? Ment hát. Hisz’ ma már abszolúte nem kell szőlő se a borcsinálás- hoz. A finánclaktanyáktól távoli, kies tanyákon jól ismerik a műbor kémiai összetevőit. Nagy halom pénzt keresnek általa. Majdnem hegyet mondtam. A hegyközségeknek persze nin­csen pénzük. Viszont azt tőlük várja a kormány, hogy listára szedjék a bortermelőket. Azokat, akik nem fejlődtek a tudo­mánnyal és még minden ősszel konokul szőlőből készítik a bort. Iszom egy kortyot ezeknek a hagyományhoz görcsösen ragaszkodó gazdáknak az egészségére. Nem stafírozta ki az állam a hegyközségeket. Nincs számító- gépes rendszerük sem. így akarják velük átvilágíttatni a bor­ágazatot. Pedig gyertyával ezt nem lehet megcsinálni. Azzal a borversenyen világítják át a pohárban lévő kóstolót. Jó, teszem azt, csoda történik. Ad a kormány 100 milliót a hegyközségeknek. De ebből még mindig nem egykönnyen lesz átláthatóság. A gazdáknak be kell mondaniuk, mekkora a szőlőterületük, milyen fajtákat termesztenek, mekkora a fel­dolgozó készségük ésatöbbi. Közülük sokan még mindig in­kább azt vallanák be, hogy ki a titkos szeretőjük... Igaz, nagy a szigor a szabályban. Aki a hegyközségi tagok kö­zül nem tesz eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, an­nak a bora nem kap származási bizonyítványt. Az ilyen bort pedig nem lehet forgalmazni, vagyishát eladni kereskedőnek. Itt ez a flaska előttem. A második pohárral már valahogy nem akar lemenni. Pedig szép a címke rajta. Csak tudnám, mennyi az üvegben a tudomány?... A bőrözés mestersége nem könnyű, különösen annak, aki csak úgy kedvtelésből szeretne egy karkötőnyi nagy­ságú bőrt fonni. De ha az ügyes lányka rávezet a titok nyit­jára, biztosan meglesz az ajándék. Felvételünk Hajóson, az Orbán-napokon készült. . fotó: pulai Sára A MERIDIEN Kft. szakképzett vagy gyakorlattal rendelkező szakképzetlen VARRÓNŐKET, MEÓST, CSOMAGOLÓT, valamint VASALÓNŐKET keres, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Mindszenti krt. 55. Telefon: 76/483-293 (23187) Névjegykártya és BÉLYEGZŐKÉSZTTÉS JL isi FÉNYMÁSOLÁS NSJ GRAVÍROZÁS meghívó, cégespapír, sorszámozás Saliber A Centrum bejáratával SZEMBEN ! Kecskemét, Nagykőrösi u. 5. T./F: 416-981

Next

/
Oldalképek
Tartalom