Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-14 / 137. szám

1997. június 14., szombat Sport 7. oldal Az edző gyorsmérlegén a világbajnokság jelöltjei Hazaérkeztek kettesfogat-hajtó- ink a németországi Mindelstet- tenből, ahol hat magyar hajtó Muity Ferenc szövetségi edző vezetésével részt vett az elmúlt hét végén a hat ország 52 fogat­hajtójának versenyén.- Milyen volt a verseny? - faggattuk a csapatvezetőt haza­érkezésüket követően.- A már megszokott német precizitás jellemezte a rende­zést, azaz jól szervezett erőpró­bának bizonyult a mindelstet- teni viadal. Remek mezőny jött össze, az 52 induló fogat önma­gáért beszél.- Hogy van megelégedve a magyarok szereplésével?- Lázár Vilmos nyerte az összetett egyénit. A német vi­lágbajnoki ezüstérmessel, Schetterrel vívott óriási párhar­cot, melyet ezúttal Lázár Vil­mos nyert. A technotexes Nagy Sándor harmadik helye kelle­mes meglepetés, éppúgy, mint a tiszakécskei újonc válogatott kettesfogathajtó-jelöltnek, Nyíri Zsigmondnak összetett 5. helye. Jól kezdett díjhajtásban, majd maratonban 7. lett, és két nap után az összetett 10. helyen állt. Akadályhajtásával azonban feljött az ötödik helyre. Talán Lázár Zoltán az, aki egy kicsit elmaradt a várakozástól.- A másik Bács-Kiskun me­gyei hajtóval, Szabó Erikával hogyan volt megelégedve?- Erika díjhajtásban tud job­bat is, a maratonban elért 16. he­lye elfogadható, akadályhajtás­ban hozta önmagát, hiszen hi­bátlan hajtást produkált, s össze­tett 10. helye miatt nem kell szégyenkeznie.- Mi a további menetrend?- A jövő héten Nyúl, Dallos és Váczi Altenfeldenbe, az oszt­rák versenyre utazik, utána Tá- piószecsőn lesz az újabb válo­gatójúlius első hétvégéjén, s ott már nagyjából körvonalazódik a világbajnoki csapat.- Optimista a világbajnoki szereplést illetően?- Inkább úgy fogalmaznék, hogy egészséges önbizalommal és optimizmussal nézhetünk az augusztusi reisenbecki világ- bajnokság elé. Triatlon a kecskeméti szabadidőközpontban A történet a gyerekekről szól „Emlékszel, amikor mindent magunkra kentünk, mert hideg volt a víz, mégis majd meg­fagytunk...” Tegnap Kecskeméten a Tó Hotelben tartott rögtönzött saj­tótájékoztató csapott át történeti visszatekintésbe. Kocsis Árpád, a Budapesti Sportiroda ügyve­zetője örömmel mondta, hogy az 1992-ben kezdődött első kí­sérletet a két évvel később be­kapcsolódott OTP Banknak kö­szönhetően minden évben em­lékezetes versenyek követték. Az idén például az alapfokú di­ákversenyektől az országos döntőig bezárólag közel ötezer fiatalt mozgatott meg a sportág negyven település hatvan ver­senyén. A kecskeméti vetélke­dőkön (szombaton 14 órától a Hírős és a dupla triatlont rende­zik) is az a cél, hogy a fiatalok jól érezzék magukat, hiszen ez a történet nekik, értük szól. De azért a győztesek pénzdíjat is zsebre vághatnak. Noha az a veszély még nem fenyeget, hogy Bács-Kiskun megyei versenyzői is ott lehet­nek a dobogón, a jó felkészülés előbb-utóbb meghozza majd az eredményt. Egyelőre megyénk azzal dicsekedhet, hogy az elsők között kapcsolódott be a sportág vérkeringésébe, s ezúttal har­madszor házigazdája a vasár­napi ÓTP Bank triatlon diák­olimpia országos döntőjének. A vasárnapi (9 órakor kezdődő) eseményhez egy újszerű vetél- kedési forma, az olimpiai re­ménységek versenye is kapcso­lódik, amelyen jugoszláv, cseh, lengyel, szlovák és magyar ver­senyzők indulnak. A sportág tör­ténetének első ORV-jét rendez­heti tehát Kecskemét. És egyelőre ez sem kevés. A vízilabda OB I-ben ma megkezdődik a rájátszás. A két győzelemig tartó összecsapások párosítása: BVSC-Szentes, FTC-Eger, Vasas-Bp. Spartacus, ÚTtí-Szeged. Garde Mat te RAIN PIPE öntözéstechnika Öntözőrendszerek Amerikából A hagyományos technikához képest 30-40% vízmegtakarítást eredményez. Regionális szakkivitelezés: KŐBERLING ISTVÁN 6500 Baja, Bokodi út 52/B Tel.: 79/425-987, 79/323-228 A halasiak magasra tették a mércét A hatodik legjobb női kézilabdacsapat Magyarországon a Kiskunhalas. Farkas József állta a szavát. Az NB I-es halasi női kézilabda­csapat edzője tavaly ősszel azt ígérte, hogy egy keményen vé­dekező, férfiasán küzdő együt­test kovácsol Halason. Hogy ez miként sikerült, arról mesél­hetnének a Győr, a Debrecen vagy éppen a Vasas játékosai is, akiktől bajnoki pontokat vettek el a halasiak. Farkas edző a bajnokság felénél reá­lisnak tartotta csapata 9. helyét, bár már akkor is utalt rá, hogy előbb végezhetnek. A halasi­aknak sikerült a bravúr és a megyei kézilabdázás legfénye­sebb eredményét érték el a baj­nokságban elért 6. helyezéssel.- Továbbra is azt mondom, hogy ez egy szerencsés ered­mény - kezdte értékelését Far­kas József. - A középmezőnyt alkotó négy csapatot mindösz- sze egy pont választja el egy­mástól, ami mutatja, hogy kö­zel egyforma játékerőt képvi­selnek. A hatodik helyünk el­sősorban „a négyek” egymás elleni eredményeinek köszön­hető. Ellenük mi is követtünk el „baklövéseket”, de bravúr­pontjaink is akadtak. Tizenkét ponttal maradtunk le az ötödik­től, ebből is látszik, hogy a me­zőny élén álló „ötösfogatot” lehetetlen megszorítani. Ter­mészetesen nagyon örülök a helyezésünknek, hiszen erede­tileg csak a biztos bentmara- dást jelentő 8-10. hely meg­szerzése volt a célunk. A sike­rünk igazi csapatmunka, hiszen példátlan sérüléssorozat sújtott bennünket, hét játékosunkat műtötték. A pályára lépők pó­tolni tudták őket és mindent megtettek a sikerért.- Magasra tették a mércét a lányok. Megismételhető-e jö­vőre ez az eredmény?- A lehetőségeket nézve a következő idényben is csak a középmezőny lehet a célunk. Az első öt - FTC, Dunaferr, Vasas, Debrecen, Győr - olyan háttérrel és anyagi bázissal rendelkezik, ami számunkra csak álom. Szerencsével jövőre is megtartható az előkelő hely. Vallom, hogy a felkészültség 40 százalékot, a menedzselés és a szerencse 30-30 százalékot jelent ebben a sportágban.- Hogyan értékeli a játéko­sok egyéni teljesítményét?- Egy csapatsportágnál ne­héz egyénileg értékelni, hiszen még a legjobbaknak is akadtak gyengébb meccsei, de sokszor a cserék jó teljesítményének volt köszönhető a siker. Külön kiemelném a kapus Sugár Tí­meát, aki szinte végig jól vé­dett. Katkó Andrea „szabta a fazont” a csapatnak, ő nem a gólerősségével tűnt ki, de csa­patkapitányhoz méltóan, töké­letesen szerepelt irányítóban. Szélsőink, Kirsner Erika és Vi­rág Erika, valamint átlövőink, Bartucz Mónika és Pucsli Va­léria megbízható teljesítményt nyújtottak. Közülük általában ketten mindig olyan pluszt ad­tak, amiben benne volt a győze­lem lehetősége. Kosa Anikó és Katkó alkotta védekezésben a középső tengelyt, zavaró véde­kezésünk rájuk épült. Anikó nagyon megbízhatóan oldotta meg feladatát. A beállós Szarka támadásban szerzett ér­demeket.- Lesznek-e változások a ke­retben?- Eddig csak annyi biztos, hogy Benes Gabriella visszatér Miskolcra. Szerettük volna le­igazolni a Derecskéből Mosz- kovaját és a Győrből Pignicz- kit, de ők a győrieket választot­ták. Vannak tehetséges fiatalja­ink - Szeri, Korsós, Kurgyis, Csősz, Juhász -, igaz, ők még nem eléggé kiforrott játékosok. Tárgyalunk, de erről még korai nyilatkozni. T. K. A kanadai hazai pályán versenyez A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság következő for­dulójára Montrealba, ponto­sabban a jelenlegi vb-ben ve­zető Jacques Villeneuve hazá­jába utaztak csapatok. Mind a Williams-istállóra, mind a ka­nadai pilótára nagy nyomás ne­hezedik, hiszen jól kell szere­pelniük akkor, amikor minden szem rájuk szegeződik. Egy pi­lóta hazai versenye mindig más, különösen akkor, ha az il­lető pályát a saját apjáról, törté­netesen Gilles Villeneuve-ről nevezték el. Hozzátesszük, a Williamseknek azért nem ment az idén olyan jól, meglepetések érték őket szinte mindegyik nagydíjon. A Ferrari, ha csak egy ponttal is, de előttük van a konstruktőrök versenyében. Egyébként a Williams-Re­nault csapat - amely 1978-ban kapcsolódott be a Forma-1 vérkeringésébe - vasárnap megszerezheti fönnállása szá­zadik futamgyőzelmét. A Kanadai Grand Prix va­sárnap magyar idő szerint 19 órakor kezdődik. A várható táv 305,049 kilométer lesz, ame­lyet a pilótáknak 69 kör alatt kell megtenniük. A 26 éves Jacques Villeneuve-öt tartják a legnagyobb esélyesnek - akár­csak az egész vb-sorozatban -, aki az idei vb-pontversenyben vezet a német Michael Schu­macher (Ferrari) előtt.-Ez egy különleges év, kü­lönleges verseny számomra. Az kanadai szurkolók csodálato­sak, ráadásul éllovasként érke­zem Montrealba. Jól ismerem a pályát, nem túlságosan nehéz, remélem, hogy sikerül valami szép eredménnyel előrukkol­nom - nyilatkozta Jacques Vil­leneuve, aki éppen apák napján (június 15.) áll rajthoz a Kana­dai GP-n. Az észak-amerikai nagyvá­rosban viszont nem fog verse­nyezni Gerhard Berger. A Be­netton-Renault veterán korú osztrák pilótája orvosai taná­csára nem ül autóba a hét vé­gén. Berger két héttel ezelőtt egy könnyebb műtéten esett át homloküreg-gyulladás miatt. Helyette a csapat hivatalos tesztpilótája, az ugyancsak osztrák Alexander Wurz (23 éves) vesz részt a montreali csatározásokban. Hírek Rövidek Sándor Tamás, az élvonalbeli Debrecen labdarúgója három évre az olasz bajnokság 2. vo­nalában szereplő Torino játé­kosa lett. Renato Bodi, a Torino nagyszülői ágon magyar szár­mazású elnöke elmondta: jö­vőre már a Serie-A-ban akarja látni a csapatát. Rekordrészvétel. Százharminc ország - köztük a magyar is - 4000 versenyzője külde el elő­zetes nevezését a 19. nyári Universiadéra, amely Szicílián lesz augusztus 19. és 31. között. A franciaországi Le Mans-ban ma 16 órakor rajtolnak el a 24 órás gyorsasági autóverseny résztvevői. A mezőnyben 22 egykori Forma-1-es pilóta — Piquet, Patrese - áll rajthoz. Egy forint plusz kettő a nullával lett egyenlő Ki támogatja a bajai kosaraslányokat? A főszponzor Elma Rt. május 5-én nem hosszabbította meg a Bajai TK Elmával a lejárt ötéves szerződést, s ezzel kezdetét vette Délkelet-Magyarország egyetlen élvonalbeli női kosár­labdacsapatának máig tartó drámája. A bajai hölgyek újonc­ként hiába zártak mindenki által megsüvegelt évet, a megér­demeltjutalom helyett feketelevest kaptak. A kosárlabdát sze­rető bajai szurkolók megdöbbenve vették tudomásul, hogy egyik napról a másikra színvonalas kikapcsolódási lehetőségtől fosztották meg őket. Azóta annyi változás történt, hogy a klub­vezetők befizették a következő bajnokság nevezési díját, ám még nem tudni, hogy kik alkotják majd a csapatot. A csütörtök késő estig tartó szurkolói ankéton a Bajai TK Elma új ügyvezetője és a csapat edzője ajelenlegi helyzetről és a remélt jövőről tájékoztatta a szurkolókat. Telek Zoltán ügyvezető sze­rint a bajai önkormányzat kultu­rális, közoktatási és sportbi­zottsága is szívén viseli a női kosárlabdacsapat sorsát, ezért a különleges helyzetre való tekin­tettel a képviselő-testület kö­vetkezőülésén 1 millió 400 ezer forint rendkívüli támogatást ja­vasol a tanítóképzős gárdának. A városatyák 18-án döntenek. Elmondta, hogy már tárgyalnak a játékosokkal, ám még nem tudják, hogyan fogadják majd az általuk felkínált szerény fel­tételeket. Berkó Edit Dió­sgyőrbe igazolt, a többieket szeretnék Baján tartani. Persze, nem mindenáron. A szponzorkereséssel eddig nem volt szerencséjük, például a városházán rendezett fogadá­son mindössze ketten jelentek meg. Egyikük visszalépett, a másikkal még tárgyalnak. Ezenkívül több vállalat vezető­jét, vállalkozót is felkerestek, de kiderült, hogy a 22-es csap­dájába estek. Többen is támo­gatnák a csapatot, de csak abban az esetben, ha mások is kinyit­ják a pénztárcájukat. Jelenleg a szándéknyilatkozatokat gyűjtik össze és reménykednek, hogy az ígéret nem csak szép szó ma­rad. Az év végéig 8 millió fo­rintra van szükségük, a bajnok­ság végéig összesen 14—15 mil­lió kellene. Pump Gábor edző elmondta, hogy az Elma Rt. tulajdonosa még régebben megígérte, hogy minden, a bajai önkormányzat által adott forintot kettővel egé­szít ki, de a városházán akkor nem voltak hajlandók meg­emelni a női kosárlabdacsapat­nak juttatott támogatást. Ter­mészetesen az Elma-vezér visszalépésének nem ez volt az egyedüli indoka, a reklámra szánt pénzt máshol kívánja be­fektetni. A szurkolók - többek között - nyíltan kimondták: nem értik, hogy a városházán milyen szempontok alapján osztják szét a sportpénzeket, és miért nem Baja legsikeresebb csapata az első a támogatottsági listán? A háttérben munkálkodó segítő kezek miért egy, az utóbbi években az élvonalból kétszer is kiesett együttest tömnek pénzzel? Az ankét résztvevői abban egyeztek meg, hogy a „sok kicsi sokra megy” alapon baráti kört szerveznek, és mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy a következő bajnokságban is élvonalbeli mérkőzéseken szurkolhassanak a bajai kosa­raslányoknak. L. Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom