Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-26 / 120. szám

1997. május 26., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Ismét közös pályázatot adnak be a Kalocsa térségi települések Rendőrségi razzia Kecskeméten Néhány percre félbeszakadt a szórakozás több kocsmában is. FOTÓ: w. KIRÁLY ERNŐ A Kalocsa térségi területfej­lesztési társulás az év elején sikertelenül vett részt a Köz­munkatanács Hivatala által meghirdetett pályázaton. Mivel a kistelepülések külön-külön nem tudtak volna 100-100 főt alkalmazni, ezért döntöttek a közös fellépés mellett. Ötletüket azonban nem dí­jazták. Hivatalos indokolást is kaptak áz elutasítással. A ta­nács nem fogadta el, hogy a közmunkásoknak parkrende­zéssel, közterületek takarításá­val, belvízrendezéssel és egyéb - a települések szempontjából fontosnak tűnő - munkákkal foglalatoskodtak volna. Ráadá­sul a közös pályázattal formai A település önkormányzata hosszú távú fejlesztési prog­ramot dolgozott ki. Az új óvoda épületének alapozására még az idén sor kerül. Jövőre a falazást és a tetőszerkezet elkészítését, a harmadik évben a belső burkolást és felszer- lést, végül a negyedik évben a parkosítást tervezik. A határ­idő 2000. augusztus 20., ami­kor ünnepélyes átadás lesz. Az építkezéssel egy időben a régi épületet lebontják, helyére ját­szótér és park kerül, a József Attila utca felől. gond is felmerült, mert ilyen módon csak akkor jelentkez­hetnek az önkormányzatok, ha egyikük vállalja a gesztor sze­repét. Kalocsa igent mondott a községek kérésére, így saját pályázata mellett több mint tíz önkormányzat nevében is a Közmunkatanácshoz járul. A város és a többi település visz- sza nem térítendő támogatást kér. Cél a belvízkár elhárítása, árkok és átereszek megtisztí­tása, bővítése. Ilyen módon a munkaügyi kirendeltség köz­reműködésével több száz em­bernek tudnának munkát adni ebben az évben. Kubatovics Tamás A községben még 29 olyan utca van, amelyen nincs szi­lárd burkolat. Ebben az évben 13 utcára ad be pályázatot az önkormányzat a területfejlesz­tési tanácshoz. A tervek között szerepel továbbá az intézmé­nyek és szolgálati lakások külső tatarozása, meszelése, festése. A fürdő vizének pa­lackozására ásványvíz-palac­kozót szeretnének létrehozni. Annak tervezését, kivitelezését és értékesítési lehetőségeinek kutatását már megkezdték. Géczy Zsolt Hosszú évek óta szinte Murphy-törvénnyé vált, hogy ha újságírók is mennek egy éj­szakai razziára, akkor garantál­tan nem történik semmi érde­kes. A rendkívüli eseteket nem ilyenkorra tartogatja a sors. En­nek ellenére - „hátha éppen most” alapon - csaknem felvil­lanyozva vágunk neki az éjsza­kának. A rendőrségi kocsik szétraj- zanak; rövid tanakodás után az újságírók Ferenczi László veze­tésével ide-oda csapódva pró­bálják követni az eseményeket, a rádiót figyelve, mikor történik valami érdekes közel-távolban. Először az útszéli lányok be­gyűjtését kezdik. Ám mintha ilyenkor a levegőben lógna a veszély, a legtöbb korzó üres. Az egyik forgalmasabb ponton is csupán egy barna bőrű le­ányzó strázsál miniben, már nincs ideje elpárologni a sötét­ben. Néhány máshonnan be­gyűjtött peches társával együtt perceken belül úton is van a ka­pitányságra. A többi rendőrautó eközben lefékez egy útszélen álló kocsi mellett: pillanatokon belül előkerül az ülés alól egy baseballütő. Hoppá, ilyet nem szabad tartani! Ä fiatalember magyarázkodik: egyszer meg­verték, azóta ott az ütő a keze ügyében. Tudja, hogy tilos, de Mai árakkal számolva több mint 4 milliárd forintba kerül a kalocsai régió csatornázása és a szükséges szennyvíztisztító telepek megépítése - derült ki a térség polgármestereinek legutóbbi összejövetelén. Az első hallásra hatalmasnak tűnő összegtől nem ijedtek meg a települési vezetők. Megbízták a Kalocsavíz Kft.-t a tanul­mánytervhez szükséges adatok összegyűjtésével.- Egy tavaly született kor­mányhatározat rendelkezik ar­ról, hogy a településeken mi­korra kell megoldani a szenny­víztisztítást. A fokozottan sérü­lékeny vízbázisú területeken, mint például Foktő vagy Kiegyensúlyozott gazdálkodás Baján Az idei költségvetés I. negyed­évi végrehajtásáról adott tájé­koztató szerint az önkormány­zat gazdálkodása kiegyensú­lyozott volt Baján. Finanszíro­zási gond nem nehezítette, de a tárgyi értékesítésből szár­mazó bevételt növelni kell, különben pótköltségvetésre lesz szükség. Március 31-én 355 millió 460 ezer forint tar­tós betétállománnyal rendelke­zett a város. nem szereti, ha védtelen. Felve­szik az adatait, megyünk to­vább. Az első érdekesebb állomás egy kocsma a Halasi út mentén. A felderítésre küldött rendőr­kocsi azzal jön vissza, hogy nem ártana némi erősítés, mert a legények igen széles kedvük­ben vigadoznak odabent. Mikor bekanyarodunk a rejtői siká­torba, már valóságos hadsereg csap le a duhajokra. A túlerőt látva nincs is ellenállás, elte­kintve a gunyoros, alkoholgő­zös beszólásoktól. Egy szabad­időruhás ember megpillantja a kijáratnál szigorú arccal álldo­gáló Katona polgármestert, és odadülöngél hozzá: Lacikám, te figyelj, nincs nálam igazol­vány, de te ismersz, mondd már meg ezeknek, hogy ki vagyok! Szőllősi kapitány kérdőn néz a polgármesterre, aki visszafo­gottan azonosítja a kisebbségi képviselőt. Másoknak nincs ilyen szerencséje: egy fiatal­ember, aki előbb kecskeméti születésűnek vallja magát, majd pár perc múlva eszébe jut, hogy román állampolgár, barátnőjé­vel együtt rendőrautón indul a kapitányság felé. Rádión befejezik a többiek azonosítását, így kiderül, ha esetleg .valamelyik jelenlévő el­len elfogatóparancs, körözés Úszód, 6-7 éven belül, míg a kevésbé kritikus részeken 12- 14 éven belül kell kiépíteni a rendszereket - mondja Szigeti Attila főmérnök. Tapasztalata szerint a térség mintegy húsz települése közül már több mozgolódott ebben az ügyben, de összéhangolt, szakmailag megfelelő technológia megho­nosítását tartja indokoltnak. - Vannak olyan ügynökök, akik első ránézésre remeknek tűnő ajánlatokkal bombázzák az ön- kormányzatokat, a szennyvíz- telepek üzemeltetésénél később jelentkező komoly költségekről viszont nem beszélnek - állítja a főmérnök. A fogyasztók szempontjából lenne érvényben. Aztán jön a többi szórakozóhely: egyik­másikban - meghazudtolva rossz hírét - mintha a helyi ka­tolikus legényegylet összejöve­tele folyna. Közben rádión hall­juk, hogy valahol volt egy cser- benhagyásos gázolás. Hajnali egykor még néhány szórakozó­hely következik. Kint a Sasfé­szek diszkóban néhány tizen­éves táncolgat; cseppet sem örülnek a benyomuló rend­őröknek. Menet közben feltűnt egy hely, nincs még nagy híre, de a padka mellett merev részeg fia­talok üldögélnek. A razzia ve­zetői úgy döntenek, benéznek oda is. A pincehelyiség nem va­lami bizalomgerjesztő, még az edzettebb fotósok sem éreznek késztetést, hogy belülről szem­ügyre vegyék a kricsmit. Pláne hogy kint is van mit lencse­végre kapni. Az árokparton eszméletének határán egyensú­lyoz egy srác, bizonytalanul nyújtja át igazolványát. Hajnali három körül számol­nak el a csoportok a kapitány­ságon. A város szokatlanul csöndes; az éjjel-nappali boltok előtt nem üvöltöznek részegek, a gyanús figurák is rég eltűntek kedvenc helyeikről. Minden békés. Amilyen gyakrabban is lehetne. Bán János természetesen fontos kérdés, hogy milyen árakon valósul­hatna meg a jelentős beruházás. Ahogy az a polgármesteri fóru­mon is elhangzott, ingatlanon­ként 60-80 ezer forintos teher hárulna a lakosságra. A csator­nák és a tisztítótelepek megépí­téséhez viszont további céltá­mogatásokra és pályázati pén­zekre lenne szükség. Igaz, a tér­ségben már vannak kedvező ta­pasztalatok, és a hajósiak, il­letve a hartaiak ez ügyben meg­szerzett ismereteit a többi tele­pülés is kamatoztathatja. Ebben bízva a kistérségi együttműkö­dés az adatok előkészítésére a Kalocsavíz Kft. szakembereit kérte fel. - kubatovics ­Képviselők ölnek majd bikaháton Nagykőrös idén is elfogadta a kihívást a települések közötti világra szóló sportversenyekre május 28-án. A Challenge Day helyi tömegsportprogramjait a Szabadság téren, a strandfür­dőben, a Kinizsi SE pályáin és a lőtéren rendezik. Ezenkívül lesz tánc- és kutyabemutató, utcabál és számtalan további szórakozási lehetőség. A ren­dezvénysorozat szponzorai bi- karodeót is megrendeltek, amelyre kihívták a város ön- kormányzatának képviselőit. Parkrongáló autósok A nagykőrösi közterület-fel­ügyelők éjjel is szolgálatba járnak, miután az önkormány­zat, lakossági kérésre, megszi­gorította a parkoló gépjármű­vek ellenőrzését. A szabályta­lanul leállított teherautók, ka­mionok sok helyen forgalmi akadályokat képeznek és a közterületet rongálják. Leg­utóbb 5 szállítót bírságoltak meg, mert telephely híján éj­szakára is parkokba állították le gépjárműveiket. Könyvbemutató Lisztes László nyugalmazott megyei könyvtárigazgató Könyvek, könyvrészletek Kecskemétről című válogatott bibliográfiájának szakmai be­mutatója lesz Kecskeméten május 27-én. A Katona József Megyei Könyvtárban kedden 11 órakor kezdődő könyvbe­mutató előadója dr. Csatári Bá­lint, az MTA Regionális Kuta­tások Központja Alföldi Tu­dományos Intézetének igazga­tója és Gyuris György, a sze­gedi Somogyi Könyvtár igaz­gatója lesz. Lisztes László könyve a Kecskeméti füzetek sorozat 7. száma. Fizetés nélkül akart távozni Kecskeméten egy horvát ven­dég miatt értesítették a rendőr­séget a Marilyn Hotel alkalma­zottai. Történt ugyanis a felje­lentés szerint, hogy a délszláv vendég negyedmillió forintos számlát csinált, ám ennek kifi­zetésétől a maga részéről elte­kintett volna. A rendőrség az értesítést követően nem sokkal őrizetbe vette a horvátot. HIRDETMÉNY Lajosmizse Város Önkormányzata hirdetményt tesz közzé a Lajosmizse, Kossuth L. utca, hrsz.: 1425. sporttelepen meglévő- 150 m! öltöző- 180 m2 lelátó- 330 fm VB kerítés (Damjanich, Kossuth, Bajza út felőli szakasz)- 4 m: jegyszedő épület bontási munkáinak, törmelékelszállításának elvégzésére, a bontás anyagáért. A jelentkezés határideje és helye: 1997. május 30., polgármesteri hivatal műszaki iroda vezetőjénél, Szilágyi Ödönnél. A munka elvégzésének határideje: a vállalkozási szerződés megkötésétől számított 90 nap. A hirdetménnyel kapcsolatos részletekről a műszaki irodán p lehet tájékoztatást kérni. Közös magyar-jugoszláv tájvédelmi körzet kialakítá­sán dolgoznak az érintettek a déli határsávban. A felvéte­lünkön látható szakemberek: dr. Iványosi Szabó András geológus és Vajda Zoltán biológus a Kiskunsági, valamint Buzetzky Győző főtanácsos a Duna-Dráva Nemzeti Park­ból május derekán feltérképezték a leendő védett övezet legjelentősebb részeit. A terep löszpusztákban, láprétek­ben, szikes tavakban bővelkedik, fotó: király László A sertések ivarérettsége A kocasüldők nemi érdeklő­dése legkorábban négy hóna­pos korban figyelhető meg szabálytalan periódusokban, ivarzásszerű tünetekkel, de tűrési reflex nélkül. Az első valódi ivarzások legkorábban 5-6 hónapos, de többnyire 6-7 hónapos korban következnek be. Ez az 5-7 hónapos életkor az ivarérés ideje, amit a kul- túrfajtákban a fajtakülönbség nem befolyásol, de a rokonte­nyésztés kissé hátráltat, a ke­resztezés pedig siettet. A te- nyészérés csak a 2-3. valódi ivarzás után alakul ki. Tapasztalatok szerint a szü­letési alomlétszám a 200 na­pos tenyésztésbevételi kortól a 290 napos korig emelkedik, tehát a tenyésztésbe vétel ide­jének a betöltött 8 hónapos kor a legajánlottabb. Az ivar­érés elsősorban a korhoz és nem a testtömeghez kötött. Ez azért lényeges, mert a húsfaj­ták az ivaréréshez megkívánt 90 kg körüli testtömeget na­gyon korán, már 5-6 hónapos korra is elérhetik, intenzív ta­karmányozásuk azonban kés­lelteti az ivarérési folyamato­kat. Az endokrin (hormonális) szervek és a nemi készülék fejlődése nem tart lépést a testtömeg felgyorsult növe­kedésével. A kansüldők ivaré­résének ideje nagyjából azo­nos a kocákéval. Ä tenyészé- rettség általában 8-9 hónapos korra tehető. Dr. Kupa László Kecskeméten, a RÁKÓCZI ÚTON (Fecske u.-Bercsényi u. között) lakásokra, irodákra, üzletekre és a KŐHÍD-VÁGÓ utcán üzletekre, parkoló házrészekre várja érdeklődésüket a STILBAU II. Kft., a 76/320-738-as fax/telefonon. Dávodi fejlesztési tervek Kalocsa környékén újabb jelentős fejlesztést készítenek elő Fontolgatják a csatornázást a települések

Next

/
Oldalképek
Tartalom