Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-15 / 112. szám
hétről hétre Isten hozta Bábelben címmel mutattak be az amerikai Peter Schumann rendezésében szabadtéri előadást kedd este Kecskemét főterén. A látványos, nagy közönséget vonzó előadás szereplői a Ciróka Bábszínházban tartott nemzetközi bábos mesterkurzus résztvevői voltak. Hitelt vesz fel a város A kecskeméti képviselő-testület tegnap 300 millió forintos likviditási hitel felvételéről döntött. Mint azt több képviselő megfogalmazta; az önkormányzat pénzügyi helyzete a költség- vetésben eredetileg tervezettnél sokkal rosszabb. Nem kizárt, hogy ha a bevételek teljesítése a továbbiakban is jelentősen elmarad a tervezettől, év végére csődbe megy a város. A képviselők úgy döntöttek, hogy a 300 milliós likviditási hitelt a Raiffeisen Unicbank Rt.-nél korábban nyitott hitelkeret újbóli megnyitásával teremtik elő. Felhatalmazták a polgármestert, hogy a Démász-részvények 70 százalékos árfolyamon való értékesítéséről szerződést kössön az Electricité de France International SA nevű céggel. W. Király Ernő Környezetvédelemért díj A Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj odaítéléséről is döntött tegnap délután a hírős város képviselő-testületé. Ebben az évben az elismerést - posztumusz - dr. Csupor István egyetemi tanárnak ítélték oda a városatyák. Nem indítanak fegyelmit Lezárult a Amire emberemlékezet óta szinte nem volt példa, tegnap megtörtént a városházán: Kecskemét mind a 32 megválasztott önkormányzati képviselője jelen volt a testületi ülés kezdetekor. Arról kellett dönteniük a városatyáknak, hogy az önkormányzat Vektor-bizottságának javaslatára fegyelmi eljárást in- dítanak-e Katona László polgármester, Farkas Zoltán alpolgármester és dr. Peredi Katalin jegyző ellen. Ismert, hogy a polgármester és az alpolgármester, hatáskörét túllépve, a képviselő-testület felhatalmazása nélkül kötött korábban szerződést a Vektor Rt.- vel arra, hogy a cég megszerezze az ÁPV Rt.-tői a kecskeméti önkormányzatnak amúgy is járó vagyont. A 125 milliós vagyonszerzésért cserébe a Vektornak 18 millió forint sia városvezetők ellen Vektor-ügy kerdíjat fizetett ki az önkormányzat. Az is ismert, hogy amelyik önkormányzat nem a Vektornál szerződött, az egy huncut fillért sem látott. A zárt ülésen a legnagyobb vita arról bontakozott ki, hogy az önkormányzatot érte-e vagyonvesztés. A bizottság szerint 38 millió forinttal rövidült meg a város kasszája. Farkas Zoltán ezzel szemben azt állította: ha a pénzt banktól veszik fel, a kamatok miatt rosszabbul járnak. Ezért lényegében 10 milliós vagyonnövekedés történt. A képviselők többsége jóváhagyta a tisztségviselők ténykedését és nem indul fegyelmi. A Vektorral kötött szerződésre is utólagos áldásukat adták, de arról is döntöttek: több mint 20 millió forintra bepereli az ön- kormányzat a Vektort vagy az ÁPV Rt.-t. M. Gy. KELE-ülés Ma délután négy órától a Széchenyi tér 22. szám alatt tartja soron következő ülését a Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete. Az érdeklődők előadást hallhatnak a kecskeméti munkanélküliek át- és továbbképzéséről. Az előadó: Tary Ferenc, a Kecskeméti Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ igazgató- helyettese. Egészségügyi előadás-sorozat A kecskeméti cigány kisebbségi önkormányzat egészség- ügyi előadás-sorozatot indított a Kurucz téri és a Vörösmarty általános iskola nyolcadik osztályos tanulói részére. Dr. Kiss Katalin a serdülőkori változásokról, dr. Cipott Gabriella a dohányzás káros hatásairól és a drogok ártalmairól, dr. Nyirádi Tamás a szexualitás ifjúkori problémáiról beszél majd. A kecskeméti cigány kisebbségi önkormányzat híre az is, hogy zenetudó, általános iskolás gyermekek jelentkezését várják Rajkó-zenekar létrehozásához. A jelentkezők folyamatos zenei képzésben vesznek majd részt. A tanár Farkas Károly lesz. Jelentkezni lehet hétfőn, szerdán és pénteken a Kecskemét-Mű- kertváros, Gizella tér 1/B alatt. Közmeghallgatás Szerdán, május 21-én közmeghallgatást tart a kecskeméti képviselő-testület. Az érdeklődő kecskeméti polgárokat 16 órától várják a városháza dísztermében. Szünetel a rendelés A honvédség ünnepe miatt május 20-án és 21-én szünetel a járóbeteg-szakrendelés a Kecskeméti Repülőkórházban. A baleseti sebészeti és az általános sebészeti osztályok május 20-i felvételi ügyelete zavartalanul működik. Diák tanácsadó szolgálat A D-pontot, ami a Diák Tanácsadó Szolgálatot jelenti, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium hozta létre a HAYICO, vagyis a Magyarországi Ifjúsági és Tanácsadó Irodák Szövetségével együttműködve. A diák tanácsadó szolgálat május 1-jén kezdte meg működését megyénként egy képviselővel. Bács-Kiskun diáktanácsadójának Naske Adriennt jelölték ki, és a kecskeméti HELPI adott otthont e kezdeményezésnek. Naske Adrienn kérdésünkre elmondta, hogy a cél kapcsolat- felvétel és kapcsolattartás az összes olyan intézménnyel és szervezettel, amelyek diákokkal foglalkoznak, valamint a tanulói érdekképviselet és érdek- egyeztetés. A diáktanácsadó szolgálat összekötő kapocs kíván lenni a diákság és a pedagógusok, valamint az iskolák és a Pedagógiai Intézet között. A szolgálathoz fordulhat bárki, aki diákügyekkel kapcsolatban áll és segítségre szorul. A tanácsadó és információs hálóNaske Adrienn zat az egyéni problémák esetében ugyanúgy kifejti tájékoztató, tanácsadó és problémamegoldó szerepét, mint a kollektív tanulói jogok érvényesítése érdekében. Címük: Kecskemét, Széchenyi sétány 4. Telefon: 76-475-022, 76-412-020. Kávai Katalin Katona József Könyvtár előtti tér viacolorozása, vagyis burkolattal való ellátása. Felvételünkön a Magas- és Mélyépítő Kft. két dolgozója, Gulácsi Attila és Nagy Zoltán munka közben. fotó: kovács judit Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Komáromi Adrienn (anyja neve: Csák Ilona) Ballószög, Szigeti József Zoltán (Bálind Magdolna), Szabó Mária (Simon Ibolya) Fülöpháza, Szabadi Ferenc (Szecs- kó Mónika) Soltvadkert, Szabó István Zoltán (Pinczel Ildikó) Kerekegyháza, Ambrus Adrienn Magdolna (Magó Aranka), Klátyik Anna (Csősz Ildikó), Kozma Viktor Tibor (Nagy Katalin), Liska Erika Erzsébet (Albertczki Erzsébet) Méntelek, Berente Péter (Gál Katalin) Jakabszállás, Kakó Gellért (Gál Andrea) Lakitelek, Sahin-Tóth István (Dubecz Aranka), Bíró Balázs Sándor (Szabó Judit Orsolya), Kis István (Kis Mária Irén), Varga Antal (Sárközi Katalin) Tiszakécske, Szalai Petra (Dudás Piroska) La- josmizse, Nagy Máté (György Magdolna) Lajosmizse, Makai Ri- chárd (Juhász Zsuzsanna) Felsőla- jos, Krajczár Richárd Róbert (Nagy Alice Beatrix) Lakitelek, Kalló Marietta (Subicz Beáta) Tiszakécske, Bari Krisztina Ágnes (Bulla Anikó Ildikó), Ispánovity Magdolna (Füle Magdolna) Katymár, Bogár Zoltán Zsolt (Érsek Ildikó), Muntyán Péter (Fokti Mónika), Muntyán Zsolt (Fokti Mónika), Forgó Bálint (Vri- binszki Ágnes) Nyárlőrinc, Soly- mosi Szabolcs (Rekeczki Csilla), Juhász Evelin (Várnagy Mónika Andrea), Fehér István (Zoboki Margit) Tiszakécske, Trepák Patricia Gitta (Jenovai Brigitta Csilla), Csorba Tamás (Vass Rozália) Lajosmizse, Csonka Pál (Balázs Rita) Sükösd, Móricz Levente (Fodor Gabriella Györgyi) Solt, Halász Viktória (Répás Csilla) Helvécia, Kun Martin Szabolcs (Sándor Éva) Lajosmizse, Kun Patrik Gábor (Sándor Éva) Lajosmizse, Komáromi Viktor (Harangozó Erzsébet) Lakitelek, Szabó Máté Albert (Tóth Krisztina) Méntelek, Lőrincz Dó- minik (Ficsor Mária Ildikó), Szabó József (Muráncsik Emese), Pólyák Zsolt (Kiss Erzsébet), Kéri Sándor (Kovács Julianna) Szalkszentmár- ton, Kara Fruzsina (Hegedűs Andrea), Kiss Zoltán (Rácz Erika) Tiszakécske, Szabó Balázs (Kvalla Henriett Júlia), Raffael István Richard (Miklós Zsuzsanna) Nyárlőrinc, Simon-Jójárt Ildikó (Pesti Katalin) Nagykőrös, Gáspár Anita (Bozóki Erika), Vígh Dóra Nelli (Kéri Katalin), Németh Nikolett (Pető Terézia) Ladánybene, Dora László Zsolt (Bakos Katalin) Csor- vás, Börönde Tamás (Kármán Judit) Lajosmizse, Sánta Péter (Lantos Aranka) Tiszakécske, Fazekas József (Tugyi Éva) Tiszakécske. Házasságot kötöttek: Orosz Ottó és Tercsi Julianna, Juhász Péter Pál és Lipóczi Beatrix, Vári Levente és Mezei Ibolya, Bíró Zoltán és Juhász Tímea, Barkóczi Endre és Sándor Márta, Adorján István József és Katona Ibolya Irén, Tóth Attila és Kapás Mária, Kőfalvi Zsolt és Kábái Ilona, Kőszegi Mihály Zsolt és Kelemen Emma, Góbor Ferenc és Énekes Mariann, Bálint Péter és Gál Renáta, Ferenczi László Zoltán és Rónay Katalin Andrea, Kása György és Pethő Mária, László Károly és Kovács Klaudia. Meghaltak: Virágh Istvánná Barta Eszter (Kunszentmiklós), Kovács Béláné Szente-Varga Irén, Bajáid Ferencné Halasi Erzsébet (He- tényegyháza), Gál Gyuláné Arva- Tóth Magdolna, Tóth Béláné Horváth Teréz (Kerekegyháza), Bá- biczki Jánosné Kovács Amália Terézia, Kovács Gáspár Menyhért, Agárdi-Nagy Ferenc, Nicsonai József Béla, Tasi István János, Dániel László Árpád, Holló Ferenc Jó- zsefné Pácsa Ilona, Szabics Istvánná Németh Éva, Barna István, Sándor László, Faragó-Tót János Géza, Csapó Ferenc, Hordós Tibomé Jakab Katalin Éva, Gál Dénesné Türei Margit, Farkas Ferenc, Gyói Áronná Pataki Teréz, Patonai Ferenc, Járdi Józsefné Kis Terézia, Boda István, Konfár Mihályné Vezsenyi Julianna, Baksa Józsefné Figura Margit (Kiskunhalas), Szabó Balázs, Ragály Ferencné Veres Katalin (Szabadszállás), Gál Gyula, Szórád Imre Árpádné Szórád Rozália (Lajosmizse), Rihocsek József, Janovics Istvánná Benyovszki Teréz (Izsák), Verdon Józsefné Szabó Julianna Veronika, Virág István, Tóth János, Hollóné Kovács Sára Judit, Daróczi Vince, Malecz István (Kerekegyháza), Heiler Endre (Kerekegyháza), Szekér Ferenc Györgyné Venninger Mária Erzsébet (Budapest), Viczián Lajos, Körtési Béláné Mogyorósi Gizella, Jójárt Jenőné Farkas Julianna (Izsák), Sánta Pálné Takács Eszter, Kulmán Ferenc, Bugyi Kálmán Imréné Fekete Erzsébet (Jászszentlászló), Kálóczi Ferencné Pajor Erzsébet (Kunszentmiklós). NÉMETH LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA, KECSKEMÉT Gimnázium ifjúsági IV. Baksa Erika. Bardóczky Koméi, Bán Ferenc. Bunyik Tamás, Csertő Kristóf, Da- basi Andrea, Érti Edit, Farkas Szilvia, Gergely Krisztina, Gömöri Szilvia, Görög Zsuzsanna, Havasi Gyöngyvér, Ittzés Ádám, Károlyi Ákos, Kocsis Ágnes, Lázár Eszter, Lipóczi Zoltán, Miklós Anett, Mozsár Gábor, Nagy Krisztina, Nagy Tímea, Pálinkás Irén, Rigó József, Rizin- ger Noémi, Seres Bernadett. Szabó Ákos, Szabó Mónika, Szirmay Judit, Teleki Sándor, Törőcsik Szilvia, Vatai Nándor. Gimnázium levelező IV/A Árgyelán Szabin, Bodri Lívia, Borbély Béla Róbert, Csordás Szilvia, Farkas Frigyes, Fekete Pálné, Erdei Szilvia, Gáspár Csabáné, Hajagos Irén, Hevér István, Ho- léczi Róbert, Hechtl Ferenc, Jakab Lajos, Kárász Tibor, Kecskés Csilla, Kocsis Zoltán, Komlósi Gábor, Király Csabáné, Királyné Kiss Judit, Korcsog Katalin, Madarász Zoltán, Mészáros Tamás, Molnár Péter, Oláh Mónika, Pataki Éva, Sóber Olivér, Szekeres Tamás, Tóth Szilvia. Gimnázium levelező IV/B Ábrahám Péter, Bakos György, Bihari Barbara, Bobák Péter. Csatári György, Csatári Norbert, Dávid Adrienn, Dudás István, Gajdácsi Bernadett, Galamb Koméi, Garacziné Csonka Csilla, György Judit, György László, Gyurko- vicsné Fodor Zsuzsanna, Halmi Dezső, Horváth Barbara, Kerényi Mátyás, Király Roland, Korom Ágnes. Kovács Lotti. Kurucz Máté. Lakatos Krisztián, Nagy Ibolya, Novák István, Papp Márta, Sarkadi Juhász-Ágnes, Tatár Csaba, Vá- nyi Gáborné. Szakmunkások szakközépiskolája III/A Árva Magdolna, Bartucz Henrietta. Bán Sándor, Bátori Sándomé, Bíró Györgyi, Borbély Ferenc, Csóri Beáta, Donkó Erika, Dudvai Márta, Faragó Józsefné, Farkas Tünde, Fábián Éva, Fehér László, Fekete János, Hegedűs Ilona, Horváth András, Horváth Gabriella, Kaszáné Szűcs Ibolya, Kovács Gyula, Kövecses Zoltán, Krajnyák Ferenc, Magyar Ferenc, Mikes Ferencné, Miklós Noémi, Nagy Gabriella, Nyúl Ákos, Papp Katalin, Pintér Csaba, Rácz Emília, Szabó Gabriella, Szabó Zoltán, Szekér Katalin, Takács Csaba, Tanczer Melinda, Tokodi Hajnalka, Tóth Katalin, Tóth Károly, Ulbert Beáta. III/B Árva Tóth Ildikó, Balogh Ágnes, Bartók Mónika. Beke Beáta, Bori Julianna, Filep Gabriella, Fodor Andrea, Galsi Emese, Görbe Erzsébet, Győrfí Andrea. Hódi Angéla, Hürkecz Ildikó, Jámbor Tünde, Katona József, Kántor Zsuzsanna, Királyné Boros Gabriella, Kis Katalin, Kocsis Rita, Koltay Anikó, Kovács Henrietta, Kraszu- lyák Dénes, Lakatos Erika. Nagy Anita, Nagy Ferencné, Nemetz Gyuláné, Németh Dorina. Pólyák Józsefné. Szabó Antal, Szalma József, Tóth Edit, Varga Ildikó, Varga Olga. Vincze Aranka, Virágh Tímea, Vörös Anita. III/C Bálint Terézia. Boda Zoltánná, Bodor Ágnes, Bognár Józsefné, Csáki Ágnes, Csömör Zsolt, Csősz Gábor, Dévai Csaba, Énekes József, Földházi Erika, Homoki János, Horváth Erzsébet, Jancsó Mónika, Kapás László, Karó Lídia, Kása György, Kiss Edina Gyöngyi, Kollár Gyöngyi, Kovács Erika, Lovas Erzsébet, Mészáros Antal, Mondok Annamária, Nép Krisztina, Oltyán József, Probstner Virág, Szalai Margit, Szűcs József, Terenyi Zoltán, Tóth Erika, Vígné Kéri Sára, Vörös Gizella, Zu- bor Roland, Zsámboki Irén. KADA ELEK KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA, KECSKEMÉT TV. A Balogh Róbert, Csík Krisztina, Farkas János, Forczek Angéla, Halek Márta, Helen- kár Dóra, Helfrich Zita, Horváth Anita, Horváth Klára, Horváth Tibor, Jójárt Zsolt, Kasza Gergely, Kiss Bernadett, Kovács Éva, Kovács Krisztina. Kökény Gyula, Lovas Hajnalka, Makádi Tímea, Mészáros Andrea, Őrlik Erzsébet, Perlaki Tamás, Posta Gábor, Rigó Gergely. Rózsa Borbála, Subicz Erzsébet, Szász Gergely, Sztraka Ibolya, Szűcs Gábor, Túri Andrea, Varga Ágnes. IV. B Bodor Gábor, Csákány Róbert, Dávid Zsuzsanna, Farkas Annamária, Fekete Sándor. Gusztos Ernő, Katona Judit, Kocsis Attila, Kothencz István, Máthé Ákos, Nagy István, Németh Norbert, Nyúl László, Óbor- nyák Andrea, Ócskái Anita, Palócz Márton, Pesti Ferenc, Rigó Krisztina, Somodi Tamás, Suba Zsuzsanna, Szabó Imre, Te- recskei Tamás, Virág Ilona. IV. C Albert Zsuzsanna, Bállá Anita, Bíró Judit, Farkas Edina, Fodor Melinda, Germán Zsuzsanna, Góbor Csilla, Hank Anasztázia, Illés Andrea, Kerekes Anita. Kiss Renáta, Kovács Erika, László Anita, Mártái Marianna, Medveczki Katalin, Nagy Melinda, Német Szilvia, Német Szilvia II., Puskás Hajnalka, Rada Anikó. Sándor Tünde, Sidorow Anita, Sinka Anita, Szabó Emese, Szemenyei Mariann, Tolnai Rita, Váradi Mariann, Zsikla Anikó Erzsébet. IV. D Andó Anita, Bakó Dénes, Bán Hajnalka, Bartus Tamás, Bay László, Berta Zita, Bujdosó Katalin, Dujmov Tamás, Fenyvesi Anikó, Ficsór Andrea. Gaál Zoltán, Gud- mann Brigitta, Hermanovszki Anikó. Hevér Lőrinc, Irházi Ferenc, Kalmár Emőke, Kecskés Anita, Kiss Zsuzsanna, Kocsis Tamás, Kovács Renáta, Kökény Edina, Magó Krisztina, Nagy Andrea, Nardai Klaudia, Németh Dóra, Orosz Edina, R. Horváth Zsolt, Rausz Mária, Szabó-Kis Réka, Tormási Hajnalka. Tuka Áron.