Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-15 / 112. szám

1997. május 15., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Nagykőrösi iskolabezárás Ünnepi szentmisét tartottak a halasi felsővárosi katolikus templomban a hétvégén. Ez­úttal szentelte meg Marosi Izidor püspök (a kép bal oldalán) az épülő plébánia szegletkövét. Továbbra is külön marad Bugac és Bugacpusztaháza Elmarad az újraegyesülés Nagykőrösön a tanév végén be­zárják a lencsési tanyai iskolát, amely a Rákóczi általános is­kola tagintézményeként műkö­dött eddig. A ’97/98-as tanévre mindössze 4 család akarta oda beíratni a gyerekét, ezért az ön- kormányzat nem vállalja to­vább fenntartását. A közokta­tási törvény értelmében, ahol a Mindent megtesz a rémi ön- kormányzat azért, hogy minél több fiatal maradjon szülőfalu­jában. Főleg az első lakás meg­szerzéséhez adnak anyagi jutta­tást. Az idei évre 600 ezer fo­maximális 26 fős osztálylét­szám kevesebb mint felére csökken, az állami normatívá­nak felét megvonják. A helyi szenátus úgy határozott, a nyá­ron kulturális, közösségi célú hasznosításra pályáztatja meg a mintegy 100 négyzetméteres épületet a 200 négyszögöl kert­tel. rint ilyen kiadást terveztek, ami mára elfogyott. Vető Zol­tán polgármester szerint ez jó dolog, ha újabb igények érkez­nének, a képviselő-testület a tartalékalapból biztosít majd pénzt. Meghiúsult Bugac és Bugac­pusztaháza tervezett újraegye­sülése. A keddi bugacpuszta- házi falugyűlés résztvevői ugyanis szinte egyöntetűen az egyesülés ellen szavaztak. Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, a két település 1989-ben - „felsőbb utasításra” - vált szét. A különválást köve­tően két polgármester, de kö­zös, tizennyolc tagú képviselő- testület látta el Bugac és Bu­gacpusztaháza irányítását. Bár a közös testület súrlódásmente­Obszervatóriumi nyílt napok A kecskeméti Agrometeoroló­giai Obszervatórium május 14- 16-ig méréstechnikai és nö­vénykísérleti bemutatókkal vár­ja az érdeklődőket, naponta 9-15 óra között. Iskolai csopor­toknak bemutatják a meteoroló­giai mérőeszközöket, a gazdál­kodóknak hasznos agrometeo­rológiai ismereteket nyújtanak. Az utóbbi hetekben ismét fel­lángolt az évek óta húzódó vita arról, milyen előnyökkel és hát­rányokkal járna az, ha a bajai és a szeremlei Sugovicát egybe­nyitnák. A műszakiak nem vi­tatják a már kész tanulmányok mielőbbi megvalósítását. A vá­ros szenátorai megpályáztatták a tervek megvalósíthatósági ta­nulmányának elkészítését, ame­lyet az Eötvös József Főiskola Műszaki Fakultása nyert el. íme, egy szakvélemény:- A Ferenc-csatorna létesí­tésével a bajai Sugovica kanya­rulatát még a múlt században átvágták és egy áttöltéssel Baja és Szeremle között a holtágat elzárták, tehát nincs átfolyás - mondja Buzetzky Győző, a sen végezte munkáját, bizonyos költségvetési kérdésekben időnként ellenkező vélemény alakult ki a képviselők között. Ez vezetett végül is az esetleges újraegyesülés ötletéhez. A falugyűlésen, melyen Ko­vács György pusztaházi pol­gármester mellett részt vett Endre Imre, Bugac polgármes­tere és dr. Urbán József jegyző is, felvetődött, indokolt lenne, hogy a bugaci orvos legalább heti egy alkalommal ügyeletet tartson Pusztaházán. Több fel­A civil szervezetek támogatá­sára 500 ezer forintot különített el a bátyai önkormányzat, ami­kor megalkotta a község idei költségvetését. Legutóbbi ülé­sükön ennek a keretnek a fel­osztásáról határoztak a képvi­selő-testület tagjai. A Kaláka Nagycsaládosok Egyesület 200 Duna-Dráva Nemzeti Pák főta­nácsosa. - A víz szellőzését így csak az áradás-apadás váltako­zása segíti, ami nem elegendő. Ugyanis a föld alá kényszerített Kenderes-patak vizével együtt a város szennyvizeinek egy ré­sze egész évben, nyáron pedig (különösen alacsony vízállás­kor) a strandoló tömegek ront­ják a víz minőségét. Sarkítva mondhatnám úgy is, hogy a Sugovicát nem a tízezres lélel - számú újvárosi lakótelephez méretezték. Mérnöki szemmel tehát az intenzívebb vízáram­lással javítanánk a tarthatatlan állapoton. Egyébként alapvető műszaki követelmény, hogy a szabályozás lehetőségét mindig meg kell hagyni. Erről szól a szólaló is nehezményezte, hogy rossz Bugacpusztaháza közié* kedése. Ezért kérték, hogy leg­alább piacnapokon a tízórás busz tegyen kitérőt a faluig. Kovács György polgármester megígérte, továbbítja a felvetett panaszokat az illetékesekhez. A gyűlés végén próbaszava­zásra tették fel az újraegyesülés ötletét. A bugacpusztaháziak azonban szinte valamennyien az egyesülés ellen voksoltak. A témával egyelőre nem foglal­koznak. ezer forintos támogatásban ré­szesül, míg a polgárőrök 123, a horgászok 100, a lövészek pe­dig 80 ezres támogatást nyertek el. Ebben a körben a községi sportegyesület nem került szóba, részükre ugyanis már korábban 1,8 millió forintot szavazott meg a testület. vízügyi igazgatóság tanulmá­nya. Másrészt minden nemzeti parknak kell hogy legyen bemu­tató övezete. A Gemenc térségé­ben erre Szekszárd közelében, il­letve Baja és Szeremle között, a Sugovica két partján és a Nagy- pandúr-szigeten van lehetőség. Színvonalas, szabadon látogat­ható vízi, séta- és tanösvényeket lehetne megnyitni. Itt bőven volna mit látni, bemutatni - hangsúlyozza Buzetzky Győző. A Sugovica-parti város, nem utolsósorban Szeremle idegen- forgalmi lehetőségei és jó híre nagyobb lenne, mint ma, ha a szakemberek a két gondolatot még az idén egyesítenék. Király László Orvoskonferencia A Magyar Urológusok Társa­sága megbízásából a kecskeméti megyei kórház rendezi meg a Tudomány és Technika Házá­ban a VI. kecskeméti urológus­napokat. A nemzetközi konfe­rencia ma délután 13 órakor kez­dődik és május 17-éig tart. A ta­nácskozás egyik fő témája a húgyhólyagdaganatok komplex kezelése. Akadémiai díj A Magyar Tudományos Aka­démia elnöksége idén első ízben osztott ki akadémiai díjakat. Eb­ből az alkalomból megosztott akadémiai díjban részesült a kecskeméti dr. Csatári Bálint, a földrajztudomány kandidátusa, a MTA Alföldi Regionális Kuta­tóintézetének vezetője is. A díjat kedden adták át Budapesten. Kórházi rendelések A halasi Semmelweis-kórház- ban befejeződött az átépítés. A traumatológiai járóbeteg-szak­ellátás hétfőtől péntekig (mun­ka- és ügyeleti időben) 8-15.30 óráig működik az új rendelőben. Az ortopédiai szakrendelést ugyanitt hétfőn 9-14, szerdán 8-14, pénteken 9-13 óra között tartják. Idegsebészeti szakren­delés : hétfőn és pénteken 8-9 óra között. Közéleti Hírek • A Honvéd Hagyományőrző Egyesület a soron következő gyűlését május 15-én (csütör­tökön), délután 16 órakor tartja a Helyőrségi Klubban (Kecs­kemét, Lechner Ödön u. 3.). • Pokomi Zoltán, a Fidesz alel- nöke tart ismertetőt a NAT be­vezetésének a kérdéseiről 16-án 10 órától a ballószögi iskolá­ban. • Május 17-én 19 órakor a tassi tűzoltószertárban tartják a Metész szervezet alakuló ülé­sét. Dömsöd, Dunavecse, Kun- adacs, Kunszentmiklós, Kun- peszér, Szalkszentmárton és Tass mezőgazdasági termelőit várják a rendezvényre. A NAGVBARACSKAI TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy 1997. június 1-jétől takarékszövetkezetünk az alábbi betétkamatokat alkalmazza. KAMATOZÓ BETÉT- látra szóló évi 8%- egy évre lekötött évi 17%- két, három évre lekötött évi 18% TAKARÉKLEVÉL BETÉT:- lejárat nélküli = egy év után évi 17,5%- meghatározott lejáratú = egy évre lekötöttt évi 17% = két, három évre lekötött évi 18% ÁTUTALÁSI BETÉT évi 8% ELSZÁMOLÁSI BETÉT évi 7%- három hóra lekötött évi 12%- hat hóra lekötött évi 14%- egy évre lekötött évi 17% IFJÚSÁGI TAKARÉKBETÉT- egy éven túl, öt éven belül évi 17%- öt éven túl évi 18% Lekötési időn belül felvett betétekre kamatot nem számfejtünk. Továbbra is várjuk tisztelt régi és új ügyfeleinket pénzintézeti szolgál tatásainkkal. Nagybaracskai Takarékszövetkezet Igazgatósága Szabadidejében szívesen horgászik a szeremlei körzeti megbízott, Laki Antal. Az idén nem is kerüli el a horgász­szerencse. Főleg a süllőzés hozta meg számára a sikert. Legutóbb egy 78 centis süllőt fogott, aminek a kerülete 50 centiméter, a súlya pedig 6,8 kilogramm volt. A jó burgonyatermés titka A jó minőségű, bőséges bur­gonyatermés titka, hogy is­merjük a növény tápanyag­igényét és okosan tervezzük meg, mikor mivel trágyázunk. A burgonya számára leg­fontosabb tápelemek: a nitro­gén, a foszfor és a kálium, ezektől függ a gumók mérete, tárolhatósága, szárazságtűrő és betegségekkel szembeni el­lenálló-képessége. A foszfort vetés előtt kell a talajba juttatni, míg a nitro­gént és káliumot megfelezve az alaptrágyázás, illetve - a virágzás, terméskötődés ide­jén - a fejtrágyázás alkal­mával. Alaptrágyázáshoz lehető­leg szerves trágyát használ­junk, ha ez nem áll rendelke­zésünkre, akkor műtrágyát. Kiválóan alkalmas erre a célra a szuperfoszfát, a pétisó vagy a kálium-szulfát. A fejtrágyázást csak ká­lium-nitrát tartalmú műtrá­gyával végezzük, mint ami­lyen a Multi-K vagy a Multi­ig Mg. Ezek kristályos és gra­nulátum formájában egyaránt kaphatók a kereskedelemben, a bennük lévő 13 százalék nit­rogén és 46 százalék kálium tökéletesen oldódik a vízben, a növény azonnal fel tudja szívni a talajból és a levele­ken keresztül. Előnyük, hogy permetezés alkalmával nem perzselik meg a növényt. Érdemes keresni a boltok­ban a Multi-K Mg műtrágyát, mert a nitrogénen és káliu­mon kívül magnéziumot is tartalmaz, amely szintén lét- fontosságú a burgonya szá­mára. Dr. Seprős Imre A vegyszermentes termelésre tesznek esküt Bioborlovag-avatás Baján Egész Európa, de minden va­lószínűség szerint a világ első, és mindmáig egyetlen bioborlovagrendje, a bajai székhelyű Bio Vino lovagrend tart avatást vasárnap fél li­kőr a Liszt Ferenc Zeneiskola Kamaratermében, a volt szerb kistemplomban. A rend új tagjait - akik vegyszermentes termelésre tesznek esküt - az alapító nagymester, dr. Egy- házaskéri Böngyik Árpád professzor üti lovaggá. Az ünnepi eseményt színesíti a Gregorián Kórus fellépése Pa­jor Márta karnagy vezényle­tével. Rémen támogatják a faluban letelepedő fiatalokat Lapáttal verte az idős ember hátát, míg az össze nem esett Nem a támadó, hanem a szíve ölte meg (Folytatás az L oldalról) A járőrök azonnal a négy me­nekülő fiatal üldözésébe kezd­tek, s egy kivételével el is fog­ták őket. Mint Ferenczi Lász­ló, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője elmondta, az elfogott R. Aranka vallomása nagyjából megegyezett azzal, amit az idős asszony mondott a rendőrök­nek. A rendőrorvos még teg­napra virradóra felboncolta az áldozatot, s megállapította, hogy a halál oka szívinfarktus volt. Olyan sérülés a holttesten nem volt, ami a lapátos támadás következménye lenne, ám az elmeszesedett erek, és a rend­kívül rossz állapotban lévő szív a szakértő szerint bármikor az áldozat halálát okozhatták volna a támadás keltette izga­lom nélkül is. Éppen ezért a még szökésben lévő elkövetőt, Radics József 20 éves kecskeméti lakost nem emberöléssel, hanem súlyos testi sértés kísérletével gyanú­sítja a rendőrség. Kecskeméten a közelmúlt­ban előfordult már hasonló eset. Néhány éve egy állatorvos vált hasonló körülmények kö­zött bűncselekmény áldoza­tává. Bán János A bátyai önkormányzat támogatja az egyesületeket Szabályozható Sugovicát! e

Next

/
Oldalképek
Tartalom