Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-12 / 109. szám
1997. május 12., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Kifosztották az amputált lábú hajléktalant Elfogták az egyik rablót A kecskeméti rendőrkapitányság körözése alapján Budapesten találták meg azt a tolókocsit, amit egy mindkét lábán amputált, hajléktalan férfitól raboltak el a hírős városban. Május 4-én este a vasút- parkban a rokkant ember a kocsiból kimászott és a földre feküdt le aludni. Éjjel egy órakor arra ébredt, hogy a karóráját éppen lecsatolják és a zsebéből kivesznek 300 forintot. Segítségért kiabált, de nem hallotta meg senki. A két- akkor még ismeretlen férfi - kereket oldott a szerencsétlen ember értékeivel, köztük a rokkantkocsival. Dr. Szőllősi Gyula alezredes, kecskeméti rendőrkapitány tegnap arról számolt be, hogy az egyik tettest már elfogták, a másikat még körözik. Azért rablás miatt indul ellenük az eljárás, mert az amputált lábú hajléktalan védekezésre képtelen volt, és ezt használták ki az éjjeli támadók. M. Gy. A víz az utcán áll, csatornára nincs pénz Baján, a Szegedi út és az Állomás tér csatlakozásánál hosszú idő óta fennálló csapadékvízelvezetési hiányosságokat kifogásolta korábbi interpellációjában dr. Pazár László képviselő. Széli Péter polgármester írásbeli válaszából kiderül, hogy a városüzemeltetési osztály is tud a problémáról, a napokban újabb helyszínelést tartottak. Azonban ekkor is csak azt tudták megállapítani, hogy az út- torkolat mintegy 15 méteres hosszán teljes szélességben megálló csapadékvíz elvezetése a jelen körülmények között nem oldható meg. A műszaki szakemberek két lehetőséget látnak. Az egyik szerint új - a Vonatkertet határoló, nagyjából a déli kerítéssel párhuzamosan vezetendő - csapadékvíz-csatornát kell építeni. A befogadó a Köztársaság tér, illetve az Arad utca csatlakozásánál meglévő akna lehetne. A mintegy 80-90 méter hosszúságban kiépítendő zárt csapadékvíz-elvezető csatorna építési költsége körülbelül 1 millió forint. Szükségmegoldásként az útszakaszon összegyűlő csapadékvíz a Vasútállomáshoz vezető út kiemelt szegélyének áttörésével és járda alatti átvezetéssel a Vonatkertbe juttatható. Ez a megoldás azonban téli időjárási viszonyok között nem jó. A sózott útról ugyanis az olvadékvíz a Vonatkertbe jutva az ott lévő értékes növényzetet károsítaná. Nyáron pedig esztétikai szempontból jelentene gondot az 1-2 napig pangó víz megjelenése. Ezért a csatorna kiépítése szükséges, ám erre az idei költségvetés nem biztosít fedezetet. így rövid távon a szükségmegoldást kell alkalmazni. Alapítványi tájékoztató Tompa képviselő-testülete a legutóbbi ülésén tájékoztatást kapott a helyi Segítség Alapítvány tevékenységéről. Az alapítványt öt éve hozta létre a községi önkormányzat szociális bizottsága. Az alapítvány számlájára elmúlt évben az Emitel telefontársaság fizetett be jelentősebb összeget, és négy kisebb lakossági támogatás érkezett. Ezekből a kuratórium hozzájárult egy súlyosan mozgáskorlátozott lakásának gázellátásához és egy beteg lányukkal együtt élő idős házaspár tanyájának vezetékes vízzel való ellátásához. Kismotort vásárolt a házi betegápolás elősegítésére és takarókat vett a szociális otthonnak. Gyermekművészetl napok címmel harmadik alkalommal rendeztek kulturális fesztivált a kecskeméti Kertvárosi Általános Iskolában. A hétvégi rendezvények közül a legnépszerűbbek a kézműves-foglalkozások voltak, ahol a gyerekek elsajátíthatták több népi mesterség fogásait. Képünk a bőrösök asztalánál készült. fotó: w. király ernő A feltétel: személyautóval is végig lehessen menni Járhatóvá teszik a fölálltakat Évek óta visszatérő probléma Bátyán a külterületi földutak karbantartása. Az önkormányzat rendszeresen tárgyal a helyzet megoldásáról, de a falugyűléseken is mindig szóba kerül a néha járhatatlanná váló utak kérdése. Az önkormányzat nem alkothat rendeletet a földutak karbantartásáról, kizárólag a földhasználók és a traktortulajdonosok meggyőzésében vállalhat szerepet. Több alkalommal rendeztek összejöveteleket ebben a témában, de mindig voltak olyanok, akik a közösen kialakított rendszert nem tartották be. Márpedig csak az érintettek egyezsége hozhat eredményt. A legutóbbi megállapodás szerint a földhasználók 300 Ft/ha ösz- szeggel járulnak hozzá a költségekhez, míg a traktorosok gépenként 2 ezer forintot vállalnak magukra. Amikor azonban fizetni kellett, már csökkent az egyetértés. Felvetődött, hogy a nem fizetők névsorát nyilvánosságra kellene hozni. Ez viszont a személyiségi jogok védelme miatt hiúsult meg. Aztán kihirdették a befizetők listáját. Ennek köszönhetően jelentősen javult a fizetési fegyelem. Legutóbbi ülésükön a bátyai képviselők úgy döntöttek, hogy egy helyi céget bíznak meg a földutak karbantartásával. Két éve még nem sikerült elfogadható munkát végezniük, de tavaly már megfelelő minőséget produkáltak. Idén újból bizalmat kaptak, valamint bruttó 800 ezer forintot. Az ellenőrzés gondját is egyszerűen oldják meg. Feltételként azt szabta meg az önkormányzat, hogy a 60 kilométeres úthálózaton személygépkocsival is, bármikor zavartalanul közlekedhessenek a bátyaiak. Kubatovics Tamás Elhalasztott döntés az értékesítésről A bajai képviselő-testület döntése szerint a Jelky-szakképző és a Bereczki-szakközépiskola tanteremfejlesztéséhez idén még hiányzó 23 millió 264 ezer forintot a szakiskola Csermák téri épületének értékesítésével teremtik elő. A hasznosításra két formát dolgoztak ki. Az egyik: az eddigi vagyonhasznosításhoz hasonló pályázati eljárás keretében versenytárgyalást hirdethet az önkormányzat. Megoldható azonban úgy is az értékesítés, hogy a pályázatot az ingatlan átépítésére írják ki. A legutóbbi testületi ülésen - jelentős gazdasági érdekre hivatkozva - zárt tárgyalást rendeltek el a napirendnél. Döntés azonban nem született. A tulajdonosi bizottság csütörtökön ült össze, hogy megvitassa a két lehetőség előnyét és hátrányát. Amint a bizottság elnökétől, dr. Fehérváry Lászlótól megtudtuk, a mérlegelés még a jövő heti ülésen is tovább folyik, ám akkor már várhatóan döntés is születik. Géczy Zsolt Bombariadó az uszodában Rekedtes női hang jelentette be telefonon tegnap délután a kecskeméti rendőrkapitányság ügyeletén, hogy bombát helyezett el a fedett uszodában. A rendőrök átvizsgálták az épületet, de bombát nem találtak. Rablás Félegyházán Kiskunfélegyházán a Széchenyi utcában kiraboltak egy 26 éves pálmonostori férfit, aki orr- és csuklótörést szenvedett Az áldozat előtte egy szórakozóhelyen tartózkodott. A 26 éves félegyházi G. Zsolt és P. Tamás, valamint a 30 éves K. Péter, látván, hogy a férfinél van pénz, követték az utcára és a brutális verés után 14 ezer forintot vettek el tőle. A három rablót őrizétbe vették. Tűz Alsólajoson Pénteken késő délután Lajos- mizse-Alsólajoson egy palafedésű épület égett le, a kár 300 ezer forint. A tűz okának vizsgálatában államigazgatási eljárás keretében részt vesz a kecskeméti rendőrkapitányság. Ellopott Mercedes Kecskeméten a Hotel Három Gúnár elől loptak el egy 250-es dízel Mercedest május 10-én 22 órakor. Az olasz kocsi rendszáma PT 427-376. Drogárusok őrizetben Két férfit őrizetbe vett, harminc másik személy ellen pedig nyomozást rendelt el a rendőrség Budapesten, azt követően, hogy szombaton hajnalban razziát tartott a Calypso diszkóban. A két férfit amfetamint tartalmazó Extasy tabletták és porok árusításával gyanúsítják. Gazdasarok Egy sor répa, egy sor hagyma Sok pénzt takaríthatunk meg azzal, ha mérgező védőszerek helyett növénytársítást alkalmazunk. A sárgarépa jól társul a póréhagymával (kölcsönösen védik egymást). így ugyanarról a földről az idén két betakarításra számíthatunk. A sárgarépa a kissé savanyú, vályogos és bamahomo- kos talajt kedveli. Vetés előtt mélyen lazítsunk, bakhátas termesztéskor az ősszel előkészített talajt tavasszal újratöltögetjük. Szórjuk a magot 2 cm mély sorokba, 25-30 cm magtávolságra (hektáronként 5-8 kiló vetőmagot vásároljunk). Bakhátas műveléskor a sortávolság 70 cm, a tőtávolság pedig 70 mag méterenként. Kezdetben a répa vízigénye nagy, tápanyagigénye közepes, 50-60 tonna szerves trágya hektáronként. Vetés előtt közvetlenül ne trágyázzuk, mert a répa halványabb lesz. Vethető még az Amster- dami korai, a közép-, és hosz- szú tenyészidejű Flabik, Can- tent, Kazan, Bulando. Májusban a répalégy ellen kiválóan véd a társnövény, lisztharmat, altemária és xanthomonas esetén kéntartalmú védőszerrel permetezzünk. A gyökeret októberben takarítsuk be. Várható átlagtermés 20-40 tonna/hektár. A póréhagyma a nyirkos, vályogos talajt kedveli. Magról áprilisban-májusban 50- 70 cm sortávolságra, a töveket egymástól 8-10 centire vetjük (1,5-2 kiló magot hektáronként). Bakhátas művelés esetén fokozatosan töltögessük, mint a répát. Ajánlott fajták: a nyári Bolgár Óriás, az őszi Bavaria és a téli Caren- tan, vagy az áttelelő Tétényi. A hagymalégy ellen jól véd a sárgarépa, peronoszpóra esetén" réztartalmú szert alkalmazzunk. A betakarítás kézzel, előzetes talajlazítással történik. Várható hozam 15-30 tonna/hektár. A két növény társítása azért is jó, mert a hagyma a kevésbé fényigényes társnövény fölé kerül, egyszerre kell (egyszer vagy kétszer) egyelni, kapálni, takargatni. A vetés váltakozhat négyes sorokként is, de jobb az egy sor répa, egy sor hagyma megoldás. K. L. Szeretnék, ha mérhető lenne a valós hőfogyasztás Tizenegyezer családot képviselnek Tavaly alakult meg a Kecskeméti Távhőfelhasználók Érdekvédelmi Szövetsége. Energetikában, épületgépészetben jártas szakemberek, a kecskeméti távhőszolgáltatás jelenlegi rendszerével elégedetlen polgárok egy csoportja úgy gondolta, ideje, hogy érdekeik képviseletére szövetséget alapítsanak.- Szükség volt egy ilyen szervezetre, mivel all ezer távfűtött kecskeméti lakásban lakó közel negyvenezer ember kiszolgáltatott helyzetben van az önkormányzat többségi tulajdonában lévő hőszolgáltató céggel szemben - mondta Nyitray András, a szövetség vezetője. Mint kifejtette, a lakótelepi lakásokban leginkább a kisjövedelmű polgárok élnek, ezért egyre többször visszatérő gond a nemfizetés. A fűtőrendszer technikailag korszerűtlen, a hőfelhasználás szabályozhatatlan a lakásokban. Ha valakinél túl meleg van, az ablakon engedi ki a felesleges hőt, amit persze ugyanúgy ki kell fizetni, mivel a felhasznált energia mérése megoldatlan. A kecskeméti önkormányzatnál évek óta szó van a városi hő- szolgáltató privatizációjáról. Tavaly pályázatot írtak ki, amelyre beérkeztek az ajánlatok. A távhőfelhasználók szövetségének az a célja, hogy olyan üzemeltető kapja meg a céget, amelyik fokozatosan mérhetővé, szabályozhatóvá teszi a lakásokban a hőfogyasztást. Egyes számítások szerint ez hat-hét év alatt megoldható lenne. Nyitray András úgy tudja, hogy a pályázók egy része nem ezt a célt jelölte meg elsődlegesként, hanem a korszerűtlen fűtőművi kazánok cseréjét. Szerinte azonban ebben az esetben csak nőne a lakók által fizetendő fűtésdíj, ugyanis velük fizettetnék meg a kazáncserét. Energí amegtakarítás azonban sokkal inkább elérhető, ha a lakásokban lehetővé tennék a hőszabályozást. A megtakarításból a cég fedezni tudná a szelepek és mérők felszerelési költségének egy részét. Nyitray András elmondta, hogy a város vezetőivel felvették a kapcsolatot. Kérték, hogy minden - a távfűtött lakásokat érintő - döntésnél képviselhessék a polgárokat. W. Király Ernő A vitézi cím várományosai A kecskeméti református templomban egyházi szertartás keretében - katonai tiszteletadás mellett - letette a vitézi esküt az a tizenkét Bács-Kiskun megyei személy, akit majd szeptember 20-án Budapesten avatnak fel vitézzé. A várományos vitézek eskütételén részt vett és beszédet mondott vitéz Hellenbratt Gusztáv, a vitézi szék helyettes főkapitánya is. Saját jogán - a II. világháborús tettei alapján - vették fel a Vitézi Rendbe a 90 éves dr. Terbe Istvánt, aki a hegyi vadászoknál szolgált századosi rendfokozatban. Hőstetteiért kiérdemelte - többek között - a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét hadiszalagon, a kardokkal és a Signum Laudis kitüntetéseket. A többi esküt tett személy az elődök harccselekedetei és tettei alapján kapott lehetőséget a rendbe való felvételre. A jelöltek között van két hölgy is. Kenyeres Dénes Kecskeméten, a RÁKÓCZI ÜTŐIM (Fecske u.-Bercsényi u. között) lakásokra, irodákra, üzletekre és a KŐHÍD-VÁGÓ utcán üzletekre, parkoló házrészekre várja érdeklődésüket a STILBAU II. Kft., a 76/320-738-as fax/telefonon.