Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-04 / 53. szám

4. oldal Világtükör 1997. március 4., kedd A hivatalos látogatáson Wa­shingtonban tartózkodó Kovács László külügyminiszter hétfőn Ted Stevens republikánus szená­torral, a felsőház megajánlási bi­zottságának elnökével, és Wal­ter Slocombe védelmi államtit­kárral folytatott megbeszélést. A magyar diplomácia irányítóját négynapos látogatása alatt fo­gadja Madeleine Albright kül­ügyminiszter. Nem vetélytárs. hanem partner Budapest és Prága a NATO csat­lakozás folyamatában - jelen­tette ki Keleti György honvé­delmi miniszter, miután hétfőn cseh partnerével, Miloslav Vy- bornyval tárgyalt. Saját kérésére március 31-én távozik posztjáról Farkas Berta­lan washingtoni légügyi attasé. Az amerikai hatóságok a múlt év végén ittas vezetés miatt bevon­ták gépjárművezetői engedé­lyét, majd az ügyben itthon vizs­gálat indult ellene. Ismét szót emelt az Európai Unió gyors bővítése ellen Kari Stix burgenlandi és Erwin Proli alsó-ausztriai tartományi főnök. A bécsi Kurier hétfői számában megjelent nyilatkozatukban ki­fejtették: a jelöltek csak akkor lehetnek tagok, ha teljesítik az unió normáit. Kifosztották az ország 14 legnagyobb önkormányzatát a Szerbiát kormányzó szocialis­ták, mielőtt az ellenzéki erők kö­veteléseinek engedve elismerték volna a tavaly novemberi hely- hatósági választások eredeti eredményét - mondta Vesna Pe­sics, az ellenzék egyik vezetője. Pokolgépes merényletet haj­tottak végre hétfőn a Srí Lan- ka-i elnök hétvégi háza közelé­ben, a szigetország középső ré­szén. Egy emberéletét vesztette. Megkezdődött a hágai per A bíróság nagy érdeklődéssel hallgatta a magyar szakértők érveit Szénás! György hellyel kínálja a magyar delegáció két tagját „Jó indulásnak” nevezte a hágai per első napját Szénási György magyar küldöttségvezető. A bős-nagymarosi vízlép­cső ügyének tárgyalása hétfőn a magyar álláspont szóbeli elő­terjesztésével vette kezdetét a Nemzetközi Bíróságon. A menetrend szerint a teljes hét a magyar érvek felvázolását szolgálja, míg a szlovák állás­pont ismertetésére a hónap má­sodik felében kerül sor. Az eljárás során három kér­désre kell választ találni: joga volt-e Magyarországnak fel­függeszteni, aztán abbahagyni az építkezési munkálatokat, majd felbontani a szerződést? Melyek ez utóbbi lépés jogha­tásai? Joga volt-e Csehszlová­kiának - majd Szlovákiának - kidolgozni és végrehajtani a Duna elterelésével járó úgyne­vezett „C” variánst? A bősi vita hátterét vázoló hétfői felszólalásában Szénási György - majd nyomában Valid László, az ELTE nem­zetközi jogi professzora - mindenekelőtt emlékeztetett arra-: miután a környezeti kö­vetkezmények kivizsgálását sürgető magyar kezdeménye­zéseket rendre visszautasítot­ták Prágában és Pozsonyban, majd a Duna elterelésével és a „C” variáns egyoldalú meg­kezdésével kész helyzet elé ál­lították az országot, magyar szempontból tarthatatlanná és értelmetlenné vált az 1977-es szerződés fenntartása. A magyar érvelés lényege. FOTÓ;. FEB/REUTER hogy a szlovák fél által elő­idézett helyzet súlyos környe­zeti károkat okozott, és olyan körülményeket teremtett, ame­lyekben csorbát szenvedett az ország szuverenitása egyik meghatározó természeti for­rása fölött. Valki utalt arra, hogy a Duna elterelése óta a folyó természetes vízhozamá­nak csupán 10-20 százaléka érkezik a természetes meder­ben Magyarországra. Az érvelést kiegészítette Vida Gábor akadémikus 20 perces, videofilmmel illuszt­rált részletes ismertetője a víz­elterelés nyomán keletkezett környezeti károkról. Szénási György szerint a bí­róság láthatóan rendkívül nagy érdéklődéssel hallgatta a magyar delegáció beszédeit. pARját ritkító ajánlatok! Meghosszabbítva március 15-ig!' Az akció ideje alatt garantáljuk árainkat! 200000 BRAVA Ingyen extrák Ft-ért! BRAVO Ingyen extrák 150.000 Ft-ért! Kéretlen ajándék Moszkva páncélozott Merce­dest és egy JAK-40 típusú re­pülőgépet ajándékozott a hiva­talába nemrég beiktatott Masz- hadov csecsen elnöknek. Hírügynökségi jelentések szerint Oroszország valameny- nyi első számú helyi vezetőjét megilletik az ilyen közlekedési eszközök. A légi jármű Jelcin elnök Rosszija nevű gépparkjá­ból származik, míg a luxusautót korábban a kaukázusi köztársa­ságban szolgálatot teljesítő egyik orosz főhivatalnoké volt. A 89 régió vezetői azért kap­nak repülőgépet, hogy Moszk­vába utazhassanak a szövetségi tanács ülésére. Ám Maszhadov aligha fog élni ezzel a lehető­séggel, hiszen felfogása szerint a független Csecsenföldnek semmi keresnivalója az Orosz- országi Föderáció testületé­ben. FEB A külföldieket felszólították a távozásra Teljes zűrzavar Albániában Albánia déli részén a lázadók megrohantak két katonai tá­maszpontot, ahol fegyvereket és lőszert zsákmányoltak. A támadások néhány órával az­előtt történtek, hogy lejárt a felkelőknek adott kormányul­timátum. A tiranai kormány hétfőre vir­radóra a rendkívüli állapot ki­hirdetésével egy időben felha­talmazta a biztonsági erőket, hogy fegyverrel lépjenek fel a „felfegyverzett felkelők” ellen, amennyiben azok hétfőn 14 óráig nem szolgáltatják be „fegyvereiket, lőszereiket és robbanóanyagaikat”. A tiranai rendőrség egyik szóvivője szerint a „bandák” az albán fővárostól 250 kilomé­terre délre fekvő Sarander hadi­tengerészeti támaszponton több mint 2000, különféle típusú fegyvert zsákmányoltak. A Ti­ranától 110 kilométerre délre fekvő Fier katonai támaszpont­ról minden rendelkezésre álló fegyvert elraboltak. Á Radio Tirana értesülései szerint a hétvégi zavargásokban összesen négy embert gyilkol­tak meg, köztük egy nyolcéves gyermeket. A zavargások kez­dete, azaz a múlt hét eleje óta hivatalos adatok szerint már 13 ember vesztette életét. A rendkívüli állapot beveze­tése ellenére újabb összecsapá­sok voltak Vlorában. A város­ban - hírügynökségi jelentések szerint - teljes zűrzavar tapasz­talható. Az albán hatóságok felszólí­tották a külföldieket: hagyják el az összecsapások által legin­kább érintett déli országrészt. Jasszer Arafat amerikai támogatást vár Sztrájkoltak a palesztinok Hétfő délelőtt általános sztrájkkal válaszoltak a jeru- zsálemi, gázai és nyugati parti palesztinok arra az izraeli kormánydöntésre, amelynek értelmében Kelet-Jeruzsá- lemben új zsidó lakótelep épí­tését kezdik meg. Az izraeliek 6500 lakás és 3000 szállodai férőhely felépítését tervezik Kelet-Jeruzsálemben. A palesztinok majdani államuk fővárosának tekintik, a zsidók pedig „oszthatatlan” fővárosuk részének mondják a várost. Nagyon veszélyes lépésnek minősítette Jasszer Arafat pa­lesztin vezető az izraeli kor­mány döntését, hogy engedé­lyezi több mint hatezer zsidó lakás felépítését Jemzsálem arabok lakta keleti negyedében. Véleménye szerint az intéz­kedés a „békefolyamat megtor­pedózását célozza”. A Palesztin Hatóság elnöke hétfőn Wa­shingtonban kezdett hivatalos tárgyalásokat. Hírek szerint szeretné rábírni az amerikai ve­zetőket, hogy gyakoroljanak nyomást Izraelre a döntés meg­változtatása érdekében. Elemzők szerint jelentős po­litikai és gazdasági tőkeinjek­cióra volna szüksége, hogy le­csillapíthassa az izraeli döntés miatt háborgó palesztin töme­geket. A Palesztin-Amerikai Tanács fórumán elhangzott be­szédében Arafat leszögezte: az izraeli kormány lépése a vonat­kozó ENSZ-határozatok és a palesztin féllel született megál­lapodások durva megsértése. A palesztin parlament szom­bati felhívása nyomán hétfő reggel 7 órától 12 óráig zárva tartottak az üzletek és a palesz­tin közigazgatás irodái. Olvad a jég az Antarktiszon Katasztrófa fenyeget a sarkvidéken A Greenpeace szakértői és argentin kutatók megállapí­tották: a Déli-sarkvidék ir­datlan jégtömege az utóbbi időben rohamosan olvad. Folyamatosan válnak le a pe­reméről jéghegyek, amelyek észak felé haladva elolvadnak. Két hét alatt eltűnt egy 1300 négyzetkilométeres peremterü­let a Weddel tengerben. A jég halála és a tengervíz szintjének ezzel együtt járó emelkedése ökológiai kataszt­rófával fenyeget. A jéggel együtt fogyatkozik a pingvinek élőhelye, egyre kevesebb lesz a tengervízben a krill, mely nem­csak a pingvinek, hanem a bál­nák alaptápláléka is. Az MV Arctic Sunrisee kuta­tóhajó január közepe óta végzi ellenőrző méréseit a térségben és megállapította, hogy a víz­szint valóban emelkedett, ami­nek egyetlen oka a jég túlzott mértékű olvadása. Az antarktiszi átlaghőmér­séklet az elmúlt húsz évben egy fokot emelkedett. Ez nagyon nagy változás. Oka a Green­peace szakértői szerint nem le­het más, mint az egész földi klímát érintő üvegházhatás. Ferenczy Europress t-ert! 3. Használt autó beszámítása esetén a beszámítandó gépkocsi műszaki átvizsgálása és értékbecslése ingyenes. " Az ajánlat csak a magyarországi készlet erejéig érvényes. ; FINANSZÍROZÁS 4« Ajánlatainkat egy hihetetlenül kedvező pénzügyi konstrukcióval is kiegészítjük, amely mindenki számára testreszabott fizetési feltételeket biztosít. Dalos és Gyulai Autóház Kft., 6000 Kecskemét, Szent László krt., tel.: (76) 486 569, fax: (76) 415 465 Az Európai Unió vezetői a Kremlben. Megelégedéssel szólt Moszkva és az Unió kap­csolatairól Borisz Jelcin orosz elnök, miután hétfőn találkozott a szervezet soros elnöki tisz­tét betöltő Hollandia kormányfőjével és külügyminiszterével, valamint az Európai Bizottság elnökével. fotó: feb/reuter 1 • Ha Fiat Brava 1.4S modellt vásárol: • szabadon választhat a rendelkezésre álló extrákból, • illetve autós kiegészítőkből • 200.000 Ft értékben! 2. Ha Fiat Bravo 1.4S modellt vásárol: • szabadon választhat a rendelkezésre álló extrákból, • illetve autós kiegészítőkből • 150.000 Ft értékben!

Next

/
Oldalképek
Tartalom