Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-25 / 70. szám

1997. március 25., kedd Megyei Körkép 3. oldal Baja térségéből senki sem jelentett tiltakozó akciót Gazdag programmal indult a bajai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a hagyományos Rákóczi-hét. Tanulmányi és sportversenyek egész sorát kínálják a szervezők egész héten a diákoknak. Az egyik leghangulatosabb rendezvény az alsó tagozatosok olvasásversenye volt. Ide nemcsak a városból, hanem a környező településekről is küldtek diákokat az iskolák. A versenyek eredményhirdetése pénteken délután 3 órakor lesz az iskolában, fotó: páncsics A biológusok is szenzációként tartják nyilván a sugovicai sztorit Veszett vidra harapott a búvárba Szerdára jelezte forgalomlassító demonstrációját a kiskőrösi székhelyű Metész. A bajai rend­őrkapitány helyettese, Tűri Sán­dor őrnagy tegnapi tájékoztató­ján elmondta, hogy hétfőig a tér­ségből egyetlen bejelentés sem érkezett a rendőrségre, így ma­ximumjogellenes tüntetés lehet­séges. Ennek oka, hogy a gyüle­kezési jog szerint 3 nappal az esemény előtt köteles bejelen­tést tenni a szervező. Amennyi­ben ennek a kötelességének nem tesz eleget, a rendőrség a tör­vénynek megfelelően feloszlatja a tömeget. A bajai rendőröknek eddig kiváló kapcsolata volt a gazdákkal, így most sem a bünte­tés, hanem a megelőzés a cél. Különös ügyben nyomoz a kecskeméti rendőrség. Zsarolás alapos gyanújával őrizetbe vet­tek egy 53 és egy 37 éves hely­béli férfit, akik március 20-án este megfenyegettek egy har­madik férfit, hogy megölik, agyonverik. Ezután kicsikartak tőle egy nyilatkozatot, miszerint a sértett 50 ezer forinttal tartozik Pénzügyek a A csütörtöki tompái képviselő- testületi ülésen értékelik az el­múlt évi költségvetés végrehaj­tását, a pénzügyi ellenőrzéseket. Ezen felül az Önkormányzati Építőipari és Szolgáltató Kft., valamint a pénzügyi bizottság A rendőrség tegnap határozat­ban vette tudomásul azt, hogy szerdán békés tiltakozást tart­sanak Kecskemét főterén. Mint arról már lapunkban beszámol­tunk, a tüntetésen Bal József színidirektor leváltását követe­lik a teátrummal elégedetlen nézők. A demonstrálok delegá­ciója a tervek szerint Katona László polgármesternek 14 órakor adja át a petíciót, melyre A forgalomlassítás is számos büntető- és polgári törvényt sért, nem beszélve a KRESZ szabá­lyairól. Megkérdeztük a herceg- szántói határátkelőhely parancs­nokhelyettesét, aki elmondta, hogy nem számítanak lassításra, ugyanis erőgépekkel, teherau­tókkal ittnem lehet belépni ahatá- rátkelőhelyre (csak személyau­tóval és autóbusszal lehet át­kelni). Dobos főhadnagy szerint amennyibenily et észlelnek,felet­teseikkel egyetértésben a bajai rendőrséget kérik meg a rendte­remtésre. Mint este megtudtuk, a kecskeméti rendőrkapitányság il­letékességi körzetében semjelen- tettek be demonstrációt szer­dára. - géczy-papp ­a fenyegetőzőknek. Ez azonban még nem volt elég, mert a rend­őrségi jelentésben az is szere­pel, hogy a zsarolók egyike arra kényszerítette a sértettet, hogy annak lakásában lakhasson. E- mellett még az a gyanú is felme­rült kettejük ellen, hogy ellop­tak egy 15 ezer forintot érő gáz­tűzhelyet a sértettől. napirenden eddigi munkáját is vizsgálják. Elbírálják a községi úthálózat bővítésére beérkezett pályáza­tokat és megtárgyalják a sport­pálya tribünjének befedését és a gyergyóújfalui gyermekek tá­boroztatását is. az aláírásokat 13 órától gyűjtik a főtéren. Délután két órak'or kezdődik a városháza díszter­mében a képviselő-testület ülése, ahol a meghívó szerint a 21. napirendi pontként tárgyal­nák a színházban végzett vizs­gálat megállapításait. Ugyan­akkor több képviselő fontol­gatja, hogy napirendmódosítást javasol azért, hogy a színházü­gyet elsőként tárgyalják meg. (Folytatás az I. oldalról) Sőt, az állatot sikerült befogni és egy búvárbarát lakására szállították. Itt a megfigyelés alatt tartott vidra, bár először elfogadta az élelmet, később befelé fordult és kimúlt. Ekkor került a helyi ÁNTSZ-hez, akik vizsgálatra küldték az ál­lat fejét. Gyorsan kiderült: ve­szett volt a támadó vidra, és nem elég a búvárnak és az álla­Az elmúlt napokban több beje­lentés is érkezett szerkesztősé­günkhöz, amely szerint valaki az 52-es főút mellett néhány mé­terre, Fülöpházától nem messze engedély nélkül vágja a fákat. Felhívtuk a területileg illeté­kes Soltút Útfenntartó Kft.-t. Rácz Tibor üzemmérnökség- vezető elmondta, hogy útellen­őrük beszélt a fát kitermelő em­berrel, akinek nem volt erre en­gedélye. Huszonhárom fát vág­tak ki, amiből húsz nem a fülöp­tot befogadó barátnak a teta­nusz, el kell kezdeni az ilyen­kor kötelezően indokolt védő­oltások beadását. Sem a biológusok, sem az ál­latorvosok 100 évre visszame­nőleg nem tudnak ilyen esetről Magyarországon. A vidra u- gyanis, ha teheti, messze elke­rüli az ember társaságát, és va­lószínű, hogy ebben az esetben valamilyen dúvaddal találkoz­házi polgár területén volt. A fát egyébként az útfenntartó cég el­szállította. Rácz Tibor elmondta még, hogyha valahol fakivágási engedélyt adnak, olt tízszeres pótlást írnak elő. Rendelet (21/1970) rögzíti, hogy a közút szélétől tíz méterre közlekedés- biztonsági okok miatt nem lehet engedély nélkül fát kivágni. Jogtalan fakivágás esetén az a gyakorlat, hogy feljelentik a ki­termelőt. Valószínűleg ebben az esetben is ez történik, azonban hatott a halászó állat, és innen kapta a fertőzést. Ennek elle­nére kicsi az esély arra, hogy a Sugovicában vidrák veszélyez­tetnék majd a strandszezonban a fürdőzőket - vélekedik Szat­mári Zsolt. Szerinte ő vonzza az ilyen szélsőséges eseteket. Mindenesetre naponta eljár a soros injekciókért, egyébként a sebei szépen begyógyul­tak. Páncsics Hajnalka enyhébb lesz az elbírálás, mivel a fülöpházi férfi maga is szólt a Soltút Kft.-nek. W.K.E. A szerk megjegyzése: minden bizonnyal felmerül önökben a kérdés, miért szól valaki az ellenó'rző szervnek, lia szabály­talanságot követ el. Ezt a kér­dést mi is feltettük, ám az üzem- mérnökség-vezetó'tó'l azt a vá­laszt kaptuk, hogy pontosan ő sem tudja, mi történt, az ügyet mindenesetre tovább vizsgálják. Kihallgatási iratok Ma a fővárosban a bukaresti bűnüldöző szervek küldöttsé­gével tárgyal Tóth András alez­redes, a Bács-Kiskun megyei főkapitányság bűnügyi helyet­tese. A tárgyalásra Mataeescu ezredes elhozza a kecskeméti fogorvos egyik gyilkosának ki­hallgatásáról szóló feljegyzése­ket. Az Erdélyben elfogott ro­mán tettes bűntársairól to­vábbra sincs újabb információ. Főorvosi kinevezés Ünnepélyes külsőségek mellett ma nevezik ki a kecskeméti re­pülőkórház új vezetőségét. Az állománygyűlésen a Magyar Honvédség egészségügyi szol­gálatának vezetésé is képvisel­teti magát. Hétvégi akció Kerekegyházán tartottak hét­végi forgalom-ellenőrzést a megyei kapitányság rendőrei szombatról vasárnapra virradó éjjel. Éjfélig a település belső részén, majd a diszkó környé­kén állítottak meg összesen 174 autót. Ezen az egyetlen éjsza­kán 14 ittas vezetőt szűrtek ki, közülük hat ellen büntetőfelje­lentést tettek, a többiek „meg­úszták” szabálysértési feljelen­téssel. Nemcsak az ittas veze­tők jártak azonban rosszul: 25 vezetőt bírságoltak meg egyéb szabálysértések miatt. / Állatorvosok továbbképzése A Magyar Állatorvosi Kamara Bács-Kiskun megyei területi szervezete ma délelőtt 10-től továbbképző értekezletet ren­dez Kiskunhalason, a helyőr­ségi klubban. A továbbképzé­sen az állatorvostanban honos sebészeti eljárásokról és a gyógyszerválasztás szempont­jairól lesz szó. Két zsaroló rendőrkézen Hányadik napirendi pont lesz a színházügy? Holnap tüntetnek a főtéren Rosszul járhat az engedély nélküli favágó Gazdasarok A tavaszi lehűlés hatása A március eleji enyhe időjá­rás hatására korán megindult a gyümölcsfák nedvkerin­gése, virágba borultak a man­dulafák, rohamosan duzzadni kezdtek az őszi- és a kajsziba­rackfák virágrügyei. Az erős lehűlés azonban megakasz­totta a rügyfakadás folyama­tát, ezért - a metszés előtt - ajánlatos rügyvizsgálatot tar­tani főként a szőlővesszőkön, a kajszi- és őszibarackfák termővesszőin. A hajtórügyek nem érzéke­nyek a lehűlésre, annál inkább a vastag, zömök virágrügyek. Ezeket hossztengelyük men­tén hasítsuk ketté, ha a met­szési felület teljes terjedelmé­ben élénkzöld, akkor a rügy ép, egészséges, és belőle ki­fejlődhet a virág, illetve gyü­mölcs. Ha a fagykárosult rügy teljes egészében elbarnult, akkor nem nyílik ki, és nem hoz termést. Ha csak a rügy csúcsa bámult el, akkor - ha kedvez az időjárás - még van remény. Eljött az optimális ideje a szőlőoltványok ültetésének. Az oltvány talpgyökereit 2-3 centiméter hosszúságban kur­títsuk vissza és tőből vágjuk le az oldalgyökereket. A föld feletti rész vesszői közül a legerősebbeket hagyjuk meg és metsszük vissza két világos rügyre, míg a többi vesszőt tőből vágjuk le. Az oltványt úgy kell elültetni, hogy az ol­tás helye 3 centiméterrel a ta­laj felszíne felett legyen. Az elültetett oltványt alaposan be kell iszapolni, azaz jól meg­öntözni. A kadarka egyike a régóta termelt borszőlőfajtáinknak. Kiváló, jellegzetes zamatú sil­lerbor készíthető belőle, amelynek bel- és külföldön is jó piaca volna. Sajnos az el­múlt évtizedekben a kadarka telepítése háttérbe szorult, mert ez a fajta rosszul viseli a nagyüzemi körülményeket, i- gényeli a nyári zöldmunkákat (hajtásválogatás, csonkázás stb.) és pontos, menetrend- szerű szüretet követel. A családi szőlőkben, ültet­vényeken a fenti követelmé­nyek teljesíthetők, és a ka­darka ismét elfoglalhatja a minőségi vörösborok között azt az előkelő helyet, amit megérdemel. A kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium szervezésében idén második alkalommal rendezték meg a hétvégén a Szilády-kupa utcai futóversenyt. A férfiak kö­zött a halasi Lekrinszki Tivadar, a nőknél pedig a ktin- szentmiklósi Mészáros Éva lett az első. FOTÓ: pozsgai aki is (12116) TWINGO 1.499.999 Ft-tól vagy havi 8.500 Ft-tól 2.888.888 Ft-tól vag\' havi 16.500 Ft-tól p m íppb __ f ÓT^T REN/U,,T -ScÄn« y r/1 vy^ n Az év autója 1997 MÉGANE CLASSIC 2.250.000 Ft-tól vagy havi 12.900 Ft-tól CLIO 1.625.000 Ft-tól vagy havi 9.300 Ft-tól KORONA Kft. Márkakereskedés és -Szerviz 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: 76/484-475; 484-814 Fax: 76/482-226 RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI

Next

/
Oldalképek
Tartalom