Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-10 / 34. szám

1997. február 10., hétfő Labdarúgás 11. oldal Edzőtáborban a Stadler FC Az NB I-es Stadler FC labda­rúgócsapata január 3-án ala­pozó, erőnléti edzésekkel kezdte meg a felkészülést a ta­vaszi szezonra. Sándor István vezetőedző kemény munkára fogta a játékosokat. Közben öt előkészületi mérkőzést játszot­tak NB Il-es és NB III-as ellen­felekkel. Ezeken három győze­lem, egy döntetlen és egy vere­ség volt a mérlegük. A játéko­sok összecsomagoltak és feb­ruár 5-én 11 napos edzőtáborba utaztak Csokonyavisontára. A Somogy megyei helységben termálfürdő és mindenféle ki­szolgálóegység a labdarúgók rendelkezésére áll. Az erőnléti edzéseket formába hozó foglal­kozások váltják fel. Ezt a célt szolgálják a lekötött előkészü­leti meccsek, sorrendben a he­lyi együttes, majd a Barcs, a Kaposvár, a Pécs és a Nagyatád ellen. Első meccsükön 5-0-ra legyőzték a Csokonyavisontát. Az együttes február 16-án indul haza és a továbbiakban Akasz­tón folytatja a munkát. Sándor István vezetőedző elmondta, hogy már a Stadler játékosa Hetesi Csaba csatár Vácról, Farkas Tamás csatár Kazincbarcikáról. A sárospa­taki Demkovics József védő és a Belorussziából érkezett Szer- gej Jaszinszki irányító középpá­lyás leigazolása folyamatban van. Az edző a csoknyavisontai táborban tesztel még néhány futballistát. Amennyiben be­váltják a reményeket, szó lehet az ő leigazolásukról is. Focisuli Kiskunfélegyházán Folytatódik a két éve elkezdett KTK-focisuli Kiskunfélegyhá­zán. Az 1985-ös, 1986-os és az 1987-1990-es korosztály szá­mára labdarúgóedzéseket, okta­tást tartanak a kiskunfélegyházi mezőgazdasági szakközépis­kola tornatermében. Továbbra is várják minden korosztályban a gyerekek jelentkezését az edzések időpontjában, kedden délután négy órától hat óráig és szombaton délután egy órától három óráig. Levélben is lehet jelentkezni a KTK focisuli ve­zetőjénél: Osztopáni Mihály, Kiskunfélegyháza, Lugas utca 1. II. e. 54. szám. Nehéz sorozat előtt a Mélykút Az NB III. Alföld-csoportjá­ban szereplő mélykúti labda­rúgócsapat január 13-án kezdte meg felkészülését a tavaszi szezonra. Két héten át szabadtéren napi egy edzésük volt. Attól kezdve Ónodi Ta­más edző napközis rendszer­ben naponta két-két foglalko­záson igyekszik jó formába hozni a fiúkat. A megfelelő szerepléshez erre nagy szük­sége is lesz a csapatnak, hi­szen ebben a szezonban nyolc idegenbeli mérkőzést kell le­játszani. A bajnokság kezde­téig tizenkettő edző- és egy kupameccs van beütemezve. A kitűzött cél a lehető leg­jobb helyezés elérése. Ebben a játékosok közül már nem segít a mesternek Szabó Elek, Viszmeg Balázs és Kiss-Máté Zoltán. Helyettük érkezett friss erőként Kiss János, Palla Zoltán és Kovács Attila. Raj­tuk kívül további játékosok­kal is folytatnak tárgyaláso­kat. Neveket azonban még nem mondtak. Az ifjúsági csapatból esélyt kapott, így a felnőtt kerettel készülhet Szabó Tamás, We- isz Zoltán, Kovács László, Zsámboki Róbert és Nuszpl Ádám. Ide tartozik még Torma József is, de ő a héten bevonul. A fiatalok felkészülését sajnos gyakran akadályozza iskolai és munkahelyi elfog­laltságuk. Mélykúton re­ménykednek, hogy az eddigi jelentős számú szurkolótábor és a csapat szponzorai nem lesznek hűtlenek a tavaszi nagy küzdelmet és erőt i- génylő mérkőzéseken sem. Bírótovábbképzés Cipruson Az Európai Labdarúgó-szövet­ség (UEFA) játékvezetői bizott­sága február 11-12-én Cipruson rendez játékvezetői továbbkép­zést, ahol azok a futballbírók vesznek részt, akik a tavaszi eu­rópai kupaküzdelmek befejező szakaszában fontos mérkőzése­ken működnek közre. Magyar részről Puhl Sándor és Vágner László kapott meghívást. Mivel Puhl február 12-én a Wembley­stadionban az Anglia-Olaszor- szág vb-selejtezőt vezeti, nem lesz ott Cipruson. Nagy Miklós, az MLSZ já­tékvezető testületének elnöke elmondta, hogy a csornai Hana- csek Attila viszont életében elő­ször helyet kapott az új 32-es FIFA-keretben. Ez az év jól in­dult, mert Puhl világelsősége után Hanacsek beválogatása sem akármilyen fegyvertény! A Szuper Kupa megnyerésével - képünkön a palermói díjátadás utáni öröm - újabb tró­feával gazdagodott az olasz FC Juventus labdarúgóklub amúgy sem csekély gyűjteménye. Az utóbbi húsz év alatt az itáliai gárda két BEK-, egy KEK- és három UEFA-kupa-sikerrel büsz­kélkedhet. Emellett kétszer nyert Interkontinentális és kétszer Szuper Kupát. feb fotó Izsákon a bent maradás a cél A megyei I. osztályú Izsák labdarúgócsapatának játéko­sai az elmúlt ősz folyamán nem érezhették a győzelem mámorító ízét. Az együttes 4 döntetlennel és 11 vereséggel az utolsó helyen áll a tábláza­ton. A szereplés okairól Mó­zes Lászlónál, a szakosztály vezetőjénél kerestünk választ.- Előrebocsátom - kezdte Mózes László -, hogy tizen­nyolc évnyi szakosztály-veze- tősködés után az utóbbi három idényben nem dolgoztam a csa­patnál és csak a napokban tértem vissza. Új vezetés alakult, amely az önkormányzat, a szponzorok és a baráti kör támogatásával egészen más elképzelésekkel vág neki a munkának. Azért az őszi teljesítményről is tudok vé­leményt mondani, hiszen láttam a mérkőzéseket. A bajnokság kezdetére hat meghatározó játé­kos - köztük kapus, söprögető, irányító - elkerült a csapattól. A helyükre viszont nem igazoltak senkit. Akkor azt mondta a veze­tés, hogy megpróbálják kizáró­lag saját nevelésű játékosokkal megoldani, ám ez megyei I. osz­tályú szinten már nemigen szo­kott sikerülni. Ennek az lett az eredménye, hogy az Izsák 4 ponttal a táblázat végén áll. Ungor Pál a serdülő, az ifjú­sági és a felnőtt gárdát is edzette egy személyben, ő volt a min­denes, míg a bajnokikra Száz Sándor állította össze a csapatot. Ez az „öszvér” megoldás nem hozta meg a várt eredményt. Erre a jövőben igyekszünk jobban odafigyelni. Természe­tesen erősíteni is kell. Szüksé­günk van egy kapusra, egy kö­zéphátvédre, kell egy irányító és egy labdaszerző középpályás meg előre egy befejező csatár. Több játékossal tárgyalunk, de neveket még nem mondanék. Elsődleges célunk a bent ma­radás kiharcolása, ami a három­pontos bajnoki rendszerben még ilyen hátránnyal sem elképzel­hetetlen. A felkészülést kondi­cionáló edzésekkel január má­sodik hetében kezdték a játéko­sok. Hetente háromszor a sport­csarnokban gyakorolnak, köz­ben minden héten részt vesznek a városi terembajnokságban. Az előkészületi mérkőzések sora az elmúlt héten megkezdődött. Pályán a romák A helyi cigány önkormányzat Horváth Ferenc képviselő révén 100 ezer forintos támogatást utalt a bajai roma futballcsapat­nak. Ebből már megvásárolták a mezeket. Az együttes az idén is indul a városi bajnokságban és a Roma Kupán, melyet Kiskunha­lason rendeznek, és éppen a baja- iak a védők. Horváth Ferenc - volt NB I-es focista, aki a bajai másodosztályú csapatban is ját­szott - készíti fel a gárdát, és maga is szerepel az együttesben. A kapitány bizakodó Egyénileg jobb játékosaink van­nak, mint az olaszoknak - nyi­latkozta Glenn Hoddle, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután megnézte le­endő ellenfelének Írország elleni barátságos meccsét. A szigetor­szágiak február 12-én London­ban játszanak Olaszországgal kulcsfontosságú vb-selejtezőt. Az angol válogatott egyébként utoljára 1977-ben nyert Olasz­ország legjobbjai ellen. Elmaradt meccsek Az albán fővárosban folyó tilta­kozások, tüntetések miatt immá­ron a 3. hétvégén maradnak el bajnoki labdarúgó-mérkőzések. Eduard Dervishi, az Albán Lab­darúgó-szövetség főtitkára beje­lentette: a jövő szerdai, Mace­dónia elleni barátságos váloga­tott mérkőzést is elhalasztották, mert a volt jugoszláv köztársa­ság válogatottja nem kíván Tira­nában pályára lépni. Váits Baján? Váits Zoltán a nem is olyan régen még a szebb napokat látott (ak­kor még) megyei I. osztályú ba- jaszentistváni labdarúgócsapat­ban szerepelt, jelenleg a Dusnok játékosa. Ám mindenképpen vissza szeretne térni Bajára, s az NB III-as klub vezetői is szíve-, sen látnák. Váits már a bajai gár­dával készül, átigazolásáról tár­gyalnak a dusnoki vezetőkkel. Dobogós helyről folytathatják a kunszentmiklósiak A Kunszentmiklós labdarúgó- csapata a 3. helyen zárta az őszt a megyei I. osztályú bajnokság­ban. Az együttes teljesítményét Csikós Lajos edző értékelte: -Az egyesület vezetése azt kérte, hogy az idegenbeli játéko­sok helyére folyamatosan helyi labdarúgókat építsek, helyezés szempontjából pedig az első tíz közé várta az együttest. Ehhez képest a harmadik hely igen jó eredmény. Mondom ezt annak el­lenére, hogy az őszi utolsó fordu­lókban gyengébben szerepel­tünk. Pontot vitt el a Vadkert, míg Tompán és Halason vereséget szenvedtünk. Ennek én is oka va­gyok, mert a játékosok kérésére kissé visszavettem az erőnléti edzések iramából és ez megbosz- szulta magát. A tervet pontszám­ban túlteljesítettük, talán az együttes játéka nem olyan látvá­nyos, mint néhány évvel ezelőtt. A játékosok közül az őszi me­gyei gólkirály, Bankes 11 találata önmagáért beszél, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a 15 fordulóból csak 5 meccsen lépett pályára. Sokat fejlődött a saját nevelésű Czigler Gyula és Hor­váth Szilveszter. Összességében mindenki hozzáállásával elége­dett voltam. Lippait - aki nem tudta tovább vállalni a játékot - szezon közben elbúcsúztattuk. A kunszentmiklósi utánpótlás is jó szezont zárt. Az ifjúsági csa­pat Váli Sándor edző irányításá­val a 3. helyre jött fel és minden remény megvan rá, hogy előrébb lépjen. A városban megvan egy folyamatos felfelé áramlás a ser­dülő korú játékosoktól - velük Dobos József tanár úr foglalkozik - kezdve az ifjúságiakon át a fel­nőttekig. Időközben a kunszentmiklósi sportkörnél vezetőségváltás tör­tént. Szabó László szakosztály- vezető decemberben bejelen­tette, hogy nem kíván tovább az egyesületnél dolgozni. Ezután felállt egy ideiglenes vezetőség, amelyben az elnök Czégány An­tal, a szakosztályvezető Osz- lánszki Péter lett. Felvállalták, hogy új támogatókat keresnek, melyben már történt előrelépés. A szakosztályon belüli veze­tőségváltás a szakmai munkát nem érintette. Az alapozást ja­nuár 8-án megkezdtük, közben a játékosok a városi terembaj­nokságban is edződtek. Az első előkészületi mérkőzésre feb­ruár 12-én hazai pályán kerül sor a Dömsöd ellen. A keretben annyi változás történt, hogy Németh Pétert visszaigazoltuk Szabadszállásról. Csapatkapi­tányunk, Erdősi István pedig egészségügyi okok miatt ezt a szezont kihagyja. Az új vezetőség a mezőny és az anyagi lehetőségek ismere­tében az első hat közé kerülést tartja reálisnak, ennek igyek­szünk megfelelni. A lila-fehérek tíz napig Görögországban keresik a formájukat A KTE elnöke új csapatot épít H osszú hallgatás után végre megszólalt a Kecskeméti TE új el­nöke. Pataki Sándor telefo­non hívott bennünket és el­mondta, hogy vasárnap gö­rögországi edzőtáborba uta­zott az NB Il-es labdarúgó­csapat. Huszonhárom játé­kos, héttagú technikai sze­mélyzet és egy csapatvezető kelt útra.- Szalonikitől 70 kilométerre lesz az edzőtábor - mondta Pa­taki Sándor -, ahol két I. osztá­lyú, egy II. osztályú görög csa­pattal és az NB Il-es Tisza- kécskével játszanak edző­meccset. A KTE és a Tisza- kécske együtt vesz részt az edzőtáborozáson. Mi a kécske- iek közreműködésével jutot­tunk olyan kedvező feltételek­hez, hogy labdarúgóink tíz na­pot el tudnak tölteni a kedvező éghajlati körülmények között.- A hírek szerint sok új játé­kost igazoltak. Mennyire meg­alapozottak ezek a pletykák?- Valóban vannak új szer­zeményeink. A Steaua Buka­rest BEK-döntős csapatában a Ducadam mögött ült a kispa- don Marityinescu, ő a kapu­sunk, Szélpál a jobbhátvéd a Craiovából, a bal oldalon Zo­rán, aki szintén egy román II. osztályú csapatból érkezett, az­tán van egy algériai labdarúgó is, akit a Tiszakécskétől kap­tunk kölcsön. Ő még nem ke­rettag, csak megfigyeljük, de úgy tűnik, jól mozog csatár­poszton, s valószínűleg meg­tartjuk. Szintén a mi játéko­sunk lett az ötszörös magyar válogatott Kovács József, akit Sopronból hoztunk el. Több mint száz NB I-es meccset ját­szott, megjárta a Fradit, a Győrt, a Zalaegerszeget. Há­roméves szerződést kötöttünk vele. Leigazoltuk Tuboly Fri­gyest is, aki korábban a Vasas­ban játszott, majd a balesete után Ausztriában folytatta pá­lyafutását. Természetesen itt van a csapat körül a Kis-Linka, Gubucz László a Vasasból, utóbbival ötéves szerződést kö­töttünk. A szerződtetett labda­rúgók foglalkoztatását úgy kell érteni, hogy ha nem lesz meg­felelő a teljesítményük, köl­csönadom őket a megyei II. osztályú csapatnak, ahol csak a töredéke pénzt kereshetik.- Mit ért ez alatt?- Azt, amit elnökké válasz­tásomkor ígértem: csak a telje­sítményt díjazzuk!- További újoncok?- Dabasi születésű, de a megyei II. osztályú csapatból jött egy jó felépítésű csatár, Homyák Zsolt. Kecskeméti Károlyt a Csepeltől kaptuk kölcsön fél évre. Tóth Györ­gyöt Csongrádról hoztuk, aki­ben az utánpótlás nagy re­ménységét látjuk, ő 17 éves. Nagykanizsáról érkezett egy 21 éves játékos, Somogyi Jó­zsef, őt is megfigyeljük és ha beválik, itt marad.- Maradt egyáltalán valaki a régi gárdából?- A régi keretből Bősze, Takó, Vincze, Babai és Bánó maradt nálunk.- A labdarúgókon kívül kik utaznak a csapattal?- A szertáros, a gyúró, a két edző: Linka József és Kajtár István pályaedző. Dr. Dezsőfi Ferenc lesz a csapatvezető, Ka- rakas Ferenc a technikai ve­zető, Balogh Zsolt csapatve­zető-helyettes pedig a szemé­lyes megbízottam.- Árulja el, mennyit költött eddig a csapatra?- Két-hárommillió forintra szinte azonnal szükség volt, mert rendkívül rossz állapot­ban vettük át a csapat felszere­lését.- Gondolom, ezt a sok játé­kost sem bagóért vette.- Valóban nem, de önnek megsúghatom, hogy már leg­alább 12-13 millió forintomba van a csapat. Meg kell mutat­nunk, hogy képesek vagyunk egy új KTE-t felvonultatni és ha jól csináljuk a dolgunkat, érezni fogjuk a közönség és a városi vezetés támogatását is. Banczik István

Next

/
Oldalképek
Tartalom