Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-27 / 49. szám

1997. február 27., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Milyen árfolyamon érdemes “k■%nlf eladni a Démász-részvényeket? Területiejlesztes Bacs-Kiskunban A bajai önkormányzatnál ismét előtérbe került a részvényela­dás, ám ezúttal elutasították a vételi ajánlatot. Korábban vitát váltott ki a képviselők között, hogy Széli Péter polgármester hatáskörével élve 50 százalékos árfolyamon értékesítette a GYTV Baja Juh- és Gyapjúke­reskedelmi Kft. 5 millió 500 ezer forint névértékű részvény- csomagját, és 2 százalékos árfo­lyamon a Bajai Építőipari Rt. 8 millió 240 ezer forint névértékű értékpapírjait. Utóbbit az SZDSZ-frakció javaslatára visszavonta, így újabb egyez­tető tárgyalásokig, levették a napirendről. A napokban a Démász-rész- vények megvásárlására tettek ajánlatot az önkormányzatnak. Széli Péter elmondta, hogy a tu­lajdonosi bizottság azonnal összeült, hogy megvitassa az üzletet. Végül úgy döntöttek, hogy nem fogadják el a 69 szá­zalékos vételi ajánlatot. Eredetileg 70 százalék körüli értékesítést terveztek, ám most úgy vélték, hogy később többet is kaphat a város az árampapí­rokért. Ezt a véleményt tá­masztja alá az is, hogy több brókercég hirdeti vásárlási szándékát. A 69 százalékos ár­folyamon való eladással egyébként 108 millió forintot könyvelhetett volna el a bajai önkormányzat. A Démász- részvények értékesítéséből be­folyó összeget az évi költségve­tésbe is betervezték a város­atyák. Géczy Zsolt Vasútállomások tolvajai A kötöző gurtni lett a vasúti te­herkocsik szarkáinak kedvence. A kelebiai MÁV-kirendeltségen eddig 8 darab gurtni eltűnését fedezték fel ebben a hónapban. A vasút kára 64 ezer forint. Ke- lebián vették észre azt is, hogy az egyik tehervagonból eltűnt 55 li­ter étolaj, amely 7650 forintot ért. A kiskunhalasi vasútállomás területéről is elloptak 405 kilo­grammpetróleumot. Az ismeret­len elkövető a tartálykocsi és a kiszolgáló kút közötti gumitöm­lőt elvágva jutott hozzá a 66 ezer forintot érő petróleumhoz. jÉ Gazdasarok A lovak gyakori betegsége 2. A betegség tünetei: A hajtás kezdetén már az első negyed­fél órában mutatkoznak azok a tünetek, amelyek észre nem vétele vagy nem kellő értéke­lése súlyos megbetegedést tesz lehetővé. Kezdetben az állat botladozik, egyre bizonytala­nabbul mozog. A testén körül­írt területeken, főleg a hasán megizzad, majd mozgásra is egyre nehezebben késztethető (meg-megáll). Ilyenkor a tu­lajdonos a lovat kólikásnak gondolja, ezért erőteljesebben meghajtja. Ilyenkor aztán az állat csakhamar leroskad, vé­gül oldalára fekszik és felállni is képtelen. Az elfekvő állat az­tán lábaival kapálózik, felállni készül. Feltűnő tünet a fariz­mok duzzanata, a duzzadt iz­mok tömörek, kemény autó­gumi tapintatúak. Az izom­duzzanattal egy időben a vize­let sötétbarna feketekávéra emlékeztet. Ha a ló képtelen felállni, állandóan vergődik, ami újabb és újabb izmok megbetegedését vonja maga után, s a szívizom is elfajul, s ha időben nem kerül szakszerű kezelésre, szívgyengeségben el is hullhat. Gyógykezelés: A gyógyke­zelés hatékonysága attól függ, hogy az állat a betegség első fél-két órájában milyen bá­násmódban, illetve gyógyke­zelésben részesül. A rogya­dozó állatot tovább hajtani ti­los. Amíg állatorvoshoz tu­dunk fordulni, az állat végtag­jait, főleg farizmait erőteljesen csutakolni kell. 2-3 óránál előbb nem szabad hazahajtani, akkor is csak igen lassan, köz­ben pihentetve. Minden eset­ben azonban hívjunk állator­vost, aki szakszerű kezelésben részesíti. Megelőzhető a betegség, ha az erős munkát végző lovak szénhidrátdús abrakadagját pihenőnapokon felére csök­kentjük. A befogást követően a megterhelés fokozatosan nö­vekedjék. A hajtás megkez­dése után érdemes egy fél óra múlva megállni, lábait meg­csutakolni, s kicsit pihentetni. Ha pedig az állat a befogást kö­vetően csakhamar izzadni kezd, és kötötten mozog, ne gondolják kólikásnak, és meg ne hajtsák! Dr. Kupa László (Vége) A törvényhozási döntést köve­tően tavaly megalakult a Bács- Kiskun Megyei Területfejlesz­tési Tanács, amely pályázatot írt ki a területi kiegyenlítést (az elmaradottság csökkentését) és a gazdaságfejlesztést (célelő­irányzatot) szolgáló támogatá­sok elnyerésére. A kiegyenlítő keretre - amely 1996-ban 369,9 millió Ft volt - összesen 98-an pályáztak. A pályázatok támo­gatási igénye a rendelkezésre álló összeg háromszorosa volt. A legnagyobb támogatási igény Kalocsa, a legkisebb János­halma térségéből érkezett be. A tanács körültekintő mérle­gelését követően 48 pályázó ré­szesült a kiegyenlítő keret tá­mogatásából. A nyertes pályá­zatok 50%-a a települési infra­struktúra kiépítését jelölte meg célként, 224 millió Ft támoga­tási igény mellett. A pályázatok egyötöde - 83,8 millió Ft - az út- és villamoshálózatok re­konstrukciójával kapcsolatos beruházási céllal nyert. Az önkormányzati szféra támogatott beruházásai között szerepelt még az intézmények földgázbekapcsolása, fűtéskor­szerűsítése, Duna-mellékág-re- konstrukció, a Vadkerti-tó víz­minőségének a fenntartása, vízkezelő berendezés létesítése, környezetvédelmi célú, köz­hasznú tevékenységet segítő gép és tartozékainak a beszer­zése. A területfejlesztési célelő­irányzatért a tanácshoz 125 pá­lyázó fordult kérelemmel, a 342 millió Ft-os keret nyolcszoro­sának megfelelő összegű támo­gatási igénnyel. A tanács 41 pá­lyázó között osztotta el a támo­gatási keretet. A döntés nyo­mán a priorizált terület a vállal­kozásokat segítő termelő infrastrukturális beruházások támogatása volt 145 millió Ft (50%) értékben. Kiemelkedő szerepet szánt a tanács a mun­kahelyteremtő beruházások felkarolására - 79,5 millió Ft (28%) -, ezenkívül kedvező el­bírálásban részesültek az agrár- gazdaság szerkezetátalakítására és a térségi fejlesztési progra­mok készítésére irányuló pá­lyázatok. Az önkormányzatok és a reálszféra várakozáson fe­lüli aktivitását bizonyítja a pá­lyázatok magas száma és a ter­vezett beruházások összvolu- mene. A pályázóktól és a pá­lyázatok döntés-előkészítését végző szervektől megfeszített munkatempót követelt a határ­idők pontos betartása. 1997-ben - okulva az előző év tanulsága­iból - szervezettebbé és átte­kinthetőbbé kell tenni a pályá­zatok lebonyolítását, hogy hoz­zájárulhassunk a megye haté­konyabb térbeli fejlődéséhez. Dr. Balogh László, a megyei területfejlesztési tanács elnöke Új fecskendőről álmodik a parancsnok Az önkormányzat támogatásá­val egy új tűzoltófecskendő vásárlását tervezi a városi tűz­oltóparancsnokság. Ezzel cse­rélnék le a több mint 250 ezer kilométert futott öreg IFA-t, amelynek a felújítása már gazdaságtalan lenne. A fecskendő árának 30 szá­zalékát a város magára vál­lalta, a fennmaradó 70 száza­lékot pedig a Belügyminiszté­rium fizeti majd. Az erre vo­natkozó pályázatot még tavaly elkészítették, de mert 1996- ban csak nyolc járműre volt pénze a minisztériumnak, a kecskemétiek kérelmét 1997- re átütemezték. Szabó József alezredes, vá­rosi tűzoltóparancsnok reméli, hogy az idén viszont már tényleg magkapják az új fecs­kendőt. Egy kormányhatározat u- gyanis 1997-99-re összesen 8,5 milliárd forintot biztosít fecskendők beszerzésére, a- melyből az idén 1,5 milliárd forintot lehet felhasználni. Eb­ből talán jut a kecskemétiek­nek is. Kérdés viszont, hogy a várakozás mennyire terhelné meg a város kasszáját. Egy ilyen gépkocsi ugyanis 1994- ben 18 millió forintba került, de mostanában már 30-40 mil­liót is elkérnek érte.- galambos ­Sajtokkal tömte tele a zsákját a munkanélküli Talán végkielégítését akarta be­hajtani az a férfi, aki kedden be­tört a Vés Rt. bajai telephelyére. Este hét óra után pár perccel ér­kezett a rendőrségre egy lakos­sági bejelentés, hogy a Rudnay utcában a raktárból gyanús zajok hallatszanak ki. Az URH-s járőr és a riasztások ellenőrzését végző alapítványos szolgálat azonnal a helyszínre indult. Ott elfogták V. F. 36 éves munka- nélkülit, aki már összekészített egy zsákba Trappista és Pannó­nia sajtot, közel 30 ezer forint ér­tékben. A betöréssel alaposan gyanúsítható férfit a bajai rend­őrkapitányságon őrizetbe vet­ték. A kihallgatáson V. F. beis­merte a bűncselekmény elköve­tését. (p. h.) Elemzik a NAT-ot Ma délelőtt 11 órai kezdettel ta­nácskozik a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata. A rendezvénynek a bajai Eötvös József-főiskola ad helyet. Szent- jóbi Szabó Tibor elnök egyebek között a Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatos kérdések megbeszé­lését tűzte napirendre. Ezenkí­vül a megyei tagozat működését is értékelik, és elkészítik az idei munkatervet. Bácsborsódi közmunkapályázat Csömör László, Bácsborsód polgármestere arról tájékozta­tott, hogy a kistelepülés önkor­mányzata csatlakozott a bajai közmunkatanács pályázatához. Az idén hét hónapra 10 főt fog­lalkoztatnának ilyen keret ter­hére, feladatuk a település par­kosítása és környezetvédelmi problémák elhárítása. Új teleki falugyűlés Ma este 6 órakor rendezik meg Újtelek falugyűlését a művelő­dési házban. Itt köszöntik azt a négy házaspárt, akik fél évszá­zada kötötték össze életüket. Az arany lakodalmasok ünneplése után a község közelmúltban el­fogadott költségvetéséről lesz szó, majd a gazdajegyző tart is­mertetőt. Cigis Opel Feltörtek egy Opel Astrát keddre virradóra Kecskeméten. Elvit­tek belőle iratokat, aktatáskát, mintegy 10 ezer forint értékben. Az igazi kár azonban a csomag­tartóból elvitt márkás, 84 ezer forint értékű cigaretta miatt ke­letkezett. Az Opel ugyanis egy ismert cigarettamárkát forgal­mazó cég tulajdona. Közéleti Hírek * • • Bogárdi Zoltán országgyű­lési képviselő (MDF) a mező- gazdasági termelőket érintő adó- és tb-jogszabályokról tart előadást ma este 6 órakor az ókécskei általános iskolában. • Kövér László, a Fidesz-MPP alelnöke március 1-jén délután 3 órakor aktuális politikai kér­désekről tart csoportgyűlést a kiskunfélegyházi Dreher sö­röző különtermében. 1 Trading company specializing in chemicals is now looking for a male (S^ LG \HUEf MŰANYAGIPARI Rt. SALES REPRESENTATIVE in Kiskunhalas and its area. Az LG PANNON Műanyagipari Rt. Reauirements: hivatalos nagykereskedője Kecskeméten a FREE LINE Kft. • ideal age: under 35 • experience in doing business Termékeink: • good knowledge of chemicals • fluent English and Hungarian • TOPFLOR PVC-padlók We offer: • DREAMTEX fürdőszobaszőnyeg • Speciális PVC-lábtörlők • interesting work • Festő-, mázoló- és felületképző anyagok • Lakásfelújításhoz szükséges szerszámok és kiegészítők • continuous contacts with a broad range of industries and people Minden hónap első szombatján minden áru • excellent salary 10% árengedménnyel kapható! • company car • mobile phone Üzletünk címe: 6000 Kecskemét, Aradi vértanúk tere l. 1 Please, send your application and CV in English to: Nyitva tartás: H-P: 6.00-18.00; Szó: 6.00-14.00 óráig. i ■BHnS HCI Hungary Kft. $f'\í & 'P Zsolt TILDY, 06-1/286-0240 Telefon: 06-76/489-949 esA&A" V (7806) U|| 1734 Budapest, Pf. 162 (6627) EsCOrt 1.3 60 LE, hengerenként befecskendezés Szériatartozékok: rádiómagnó, immobiliser, osztva dönthető hátsó ülések, stb Ár: 1.850.000 Ft 'brd FORD HOVANY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-333,487-300

Next

/
Oldalképek
Tartalom