Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-26 / 48. szám

szerda Napkelte: 6 óra 30 perckor Napnyugta: 17 óra 24 perckor Holdkelte: 21 óra 36 perckor Holdnyugta: 8 óra 09 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 309 cm volt. A Tisza Szol­noknál 131 cm, Csongrádnál pedig 156 cm magas volt. Közlekedés A bajai nagy Duna-hídon kon­zoltakarítás miatt a középső sávra terelik a forgalmat. Az 52-sen a kis Duna-hídon sze­gélytakarítás miatt lesz félpá­lyás útzár. Az 5-sön a 107-108. km-szelvény között repedéski­öntést végeznek. Traffipax Ma délelőtt Baján, délután Vaskúton, Kecskemét lakott te­rületén viszont egész nap szá­míthatnak a járművezetők ra­darellenőrzésre. Borbíg Egy beteg panaszkodik az orvosnál, hogy egész éjjel nyitott szájjal alszik. Az or­vos a vizsgálat után azt mondja:- Önnek nagyon szűk az arcbőre. Ha a szemét le­hunyja, a szája kinyílik. Folklórest a templomért A szeremlei református temp­lom felújítására szánják annak a folklórestnek a bevételét, me­lyet szombaton 19 órától ren­deznek az érsekcsanádi műve­lődési házban. A jótékonysági programban fellép a szeremlei református kórus és a híres sze­remlei néptáncegyüttes, vala­mint a Folk-Kór zenekar. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 284,37 Német márka 103,89 Olasz líra (1000) 104,76 Osztrák schilling 14,76 Spanyol peseta (100) 122,68 Svájci frank 119,26 USA-dollár 174,17 PETI AMMÓNIUMNITRÁT, MŰTRÁGYA Árengedménnyel AGROKER MG ÁRUHÁZ 76'481 293 Kecskémet. Halasi ut 29 Kecskemét belvárosi, 89 m*-es üzlethelyiség hosszú távra kiadó. Érd,: 06-20/530-610 telefonon. <«i»i Beborul az ég ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Az Atlanti-óceán felől egymás után érkeznek Közép-Európa fölé a légköri frontok. Az erős nyugati légáramlás egyelőre még viszonylag enyhe és nedves levegőt hoz fölénk. A rövi- debb, derültebb időszakok után ezért egyre gyakrabban növekszik a felhőzet, a nyugati és északi ország­részben gyenge eső is lehet. Napsütés csak kevés helyen várható. A délnyu­gati, nyugati szél egyre élénkebb lesz. A hőmérséklet a változékony idő ellenére még mindig a megszokott fökött, 12, 17 fok között alakul. Az óceáni frontok nálunk is érez­tetik hatásukat. Reggel ugyan párás lesz a levegő, azután azonban hosz- szabb-rövidebb időre kisüt a nap. Ké­sőbb viszont egyre gyakrabban növek­szik a felhőzet, és délutántól már záporok is várhatók. A hőmérséklet csúcsértéke még 15 fok körül alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 1-3 Velencei-tó: 4 Tisza-tó: 1 Fertő-tó: 5 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 14 Kecskemét: Jászberény: 13 Baja: Tiszafüred: 13 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 50-60 Velencei-tó: Tisza-tó: 45-55 Fertő-tó: Szolnok: 45-55 Kecskemét: Jászberény: 45-55 Baja: Tiszafüred: 45-55 Kiskőrös: Tisza: 1-3 Duna: 5 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL 14 15 15 45-55 40-50 50-60 50-60 45-55 Az egymás után érkező, enyhe, óceáni léghullámok melegfont jellegű változással járnak, emiatt jellemző lehet az alacsonyabb vérnyomás, a kisebb fejfájás, a figyelmetlenség, az aluszékonyság. Országos előrejelzés (5 napos): - 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc Alapítványi bálák az iskolákért A szűkös intézményi költségve­tés pótlására rendre-másra ala­kultak a kecskeméti iskolákban oktatást-nevelést segítő alapít­ványok. Március elsején, szom­baton este 19 órától a kecske­méti Kandó Kálmán Műszaki Szakközépiskola alapítványa Megalakulásának harmadik év­fordulóját ünnepli a kecskeméti Kurázsi Táncműhely. A fiatal, tehetséges táncosokból verbu­válódott, több országos nép­táncversenyen is sikerrel sze­replő műhely ez alkalomból március elsején, szombaton rendez jótékony célú bálát, melynek bevételét iskolai cé­lokra fordítják. A kecskeméti Dolgozók Németh László Gim­náziuma pedig március 8-án, este 7-től rendez hasonló céllal alapítványi bálát, melyre várják az iskola régi diákjait. este héttől születésnapi tánces­tet rendez a kecskeméti Tán­csics Mihály Művelődési Ház­ban. Az esten a műhely és az utánpótláscsoport tagjai hazai és határainkon túli tájegységek táncait táncolják, a zenét a Fa­batka Zenekar szolgáltatja. Egy karton cigi Míg a banda egy része a tulaj­donost szóval tartotta, a többiek egy karton cigarettát emeltek el a kunbábonyi ábécé raktárából. A cigaretta értéke ötvenhárom­ezer forint. Két Lom A 9. heti „Két Lotti” játékban a 3+3-sokra jutó, összesen net­tó 82 068 856 Ft tovább hal­mozódik. A 3-sok nyereménye 42 550, a 2-seké 312 Ft. A Két Lotti nyerőszámai: 17, 31, 37 és 30, 38, 56. A szelvényeket péntekig veszik át, fizetnek nyereményt. Születésnapi táncest Kecskeméten Nem mindennapi látvány Kiskunfélegyházán, az úgynevezett körpatika környékén fut- kározó ló. Az ott kosarazó gyerekek nem fogadták osztatlan lelkesedéssel a szokatlan edző­társat. Talán félnek tőle, hisz’ nem sok lovat láthatnak a betonjárdákon, fotó: l. Tóth Márta Damaszkuszi hóember Igazi ritkaság - hóesés Szíriában. FOTÓ: FEB-REUTERS Öt éve nem volt ilyen hideg Szíriában, mint most. A fővá­rosban jócskán esett a hó, így a gyerekek olyat tettek, amit ritkán vagy szinte soha: elő­vették a meleg ruhákat és hó­embert gyúrtak. Lehet, hogy öt évig megint nem látnak majd havat, ki kell használni a ritka jelenséget. Érzékeny kokaincsempész Az American Airlines Lon­don és New York között köz­lekedő járatának személy­zete azt hitte, hogy a gör­csökben fetrengő fiatal utast epilepsziás roham kerítette hatalmába. A kapitány, aki­nek jelentették az esetet, úgy döntött: utasa érdekében le­száll a legközelebbi repülőté­ren, az írországi Shannon- ban. A részvét hamar elpá­rolgott, amikor az utas, még a levegőben, megkönnyebbül­ten hozott a világra 21 mű­anyag zacskót, amelyekben finom fehér por volt. A 19 éves „beteg” közölte a kiér­kező rendőrökkel: a szájon át távozott kokaincsomagocs­kákat minden valószínűség szerint újabbak követik. Az érzékeny kokainfutárt a helyi kórházba szállították. Annyi minden tö ' Előfizetői állomásról kezdeményezett helyi beszélgetés dija ÁFA nélkül, 22-05 óra között MATAV Máról holnapra * expressz sprób írd« te&efc *• 1987-es 1,3B VW Golf II. eladó. Tel.: 76/472-820 20 db motorkerékpár-gumi 2500 Ft/db; áramfejlesztő 220 V/2000 W teljesítményű 125.000 Ft; kompresszor Ducati benzines motorral, 80 ezer Ft eladó. 79/321-167, Hosszú, 18 óra. 3 éves Opel Corsa eladó. T.: 06-60/307- 488 40 hl-es műa. tartályok eladók olcsón. Érd.: 78/321-994. 6 éves billenős UAZ 12 t-s BSS pótkocsi eladó. 06-60/380-655. 8,3 t pótkocsi gabonára feimagasítvr, el­adó. Tel.: 06-30/258-611 84-es Wartburg kombi, 82-es Trabant el­adó. T.: 06-30/525-086 89-es Passat B; 88-as Audi B; 85-ös GTD 5 ajtós eladó. T.: 06-30/583-326 86-os 190/2 5D Mercedes extrákkal eladó. Fiatalabb Golf-csere is érdekel. T.: 78/461- 464 91-es évj. MTZ-82-es eladó. Érd.: Soltvad- kert. Bocskai 147. T.: 78/481-298 95-ös évj. Toyota HIACE 2,5D körablakos eladó. Áfa igényelhető. Tel.: 06-30/383- 146 Audi 80-as, 80-as óvj., vizsga nélkül, kor­rodált, új elemekkel eladó. Irányár: 150 E Ft. Tel.: 06-30/406-337 BSS pótkocsi 10,5 t-s, fix platós és KCR- hez fordítórotor eladó. 76/424-216. Bontott, kisméretű tégla és piros cserép eladó. Érd.: 06-20/269-538 telefonon, Gara. Citroen BX 1,9 dízel, 85-ös évj. eladó. T.: 78/462-949 Főzött fűz kosárnak és bútornak, valamint hasított sínvessző és amerikai dugvány­vessző eladó. Érd.: 76/424-216. Idared alma eladó. 78/321-044. Eladó 4 soros SPC vetőgép az összes tar­tozékával, X tárcsa állítható fogásszéles­ségű (T-25, UE-28), 4 soros sorközművelő kultivátor, fogas kombinátor 2,8, 3 éves gépek, újszerű állapotban. Hajós, Árpád 24. T.: 06-30/253-440 Eladó VW Golf 1,6TD Sport, 1989-es évjá­ratú. Érdeklődni: 06-30/241-760 számon lehet. Elveszett a PARADISO Erotic Lokál Kis­kunhalas, Széchenyi u. 82. feliratú bélyeg­zője. Használata 1997. febr. 17-étől ér­vénytelen! Fixes IFA 85-ös, valamint tavalyi gázolaj, 23 kg-os PB-gáz-palackok kedvező áron eladók. T.: 79/344-142 Ipartelep 7500 m2-es, térburkolattal, 54 kVA villannyal, épületekkel bérbe adó Kun- szentmiklóson. Érd.: 30/352-536 vagy 30/259-138. Kecskeméten központi, piac közeli, egy- szoba-összkomfortos utcai házrész gázfű­téssel, telefonnal, felújítva eladó: 1.950.000 Ft. Kmót, Árok u. 8. Tel.: 76/321- 782 Keresek talajmarót T-4-K-hoz. Ajánlatokat: 06-20/566-468. Körtés 3 hektár és 1000 n-öl Pannónia el­adó. Tel.: 78/312-954 v. 06-20/240-363 Kukorica eladó, házhoz szállítással, 80 q- tól. 06-30/534-472. Kukorica és szalma eladó. 06-30/432-472. Kukoricadara eladó, 2100/q. Takarmány­cirok 1800/q. Szállítás megoldható. Érd.: 06-60/305-357. Lada 1300 80. évj. 2 év műszakival, olcsón eladó. 76/378-253. Lada 1500S, nagyon jó állapotban, B+G, rádiómagnóval, vh.-gal eladó. Irányár: 250.000 Ft. T.: 06-30/381-306 Lada 2107 piros eladó. 77/424-803. Lada Niva, 9 éves, friss műszakival eladó. Érd.: Bócsa, IV. kér. 141. Llaz-Turbo intercooleres ponyvás nyerges kamionszerelvény 1,5 millióéri eladó! Érd.: 06-30/354-979, bármikor. MTZ-82-es, ZT 323-as, TO-088-as trágya­szóró, LZ-3 szárzűzó, 3-as IH eke, 9 leve­les tárcsa, 4 m-es kombinátor, kultivátor, palántázó, LK-185 fűkasza, lensodró, 453 bálázó, kukorica- és búzavető eladó. 06- 60/453-606. Marutl 92-es eladó. 06-30/437-844. Mazda 626 2000D, 89-es eladó. Tel.: 06- 20/466-745 Mercedes 124 200D, 1991-es, nagyon szép külemmel eladd. 06-60/381-306. Opel Kadett kombi 1,6D, 85-ös, kitűnő ál­lapotban eladó. T.: 06-30/451-208 Opel Kadett 1,3, 4 ajtós, 86-os évj. eladó T.: 78/462-949 SZEMÉLY- ÉS KISTEHERGÉPKOCSIT azonnali készpénzfizetéssel megveszek, 5 évesig. Telefon: 06-30/440-790 Szőlő eladó; 8 ha kékfrankos, 1 ha kunle­ány. T.: 79/343-348,19 óra után. Szőlőklfúvó eladó. Érd.: 76/388-265; 06- 30-587-948. Műtrágyaakció! 34,4% nitrogén 2820 Ft. Lerakatok: Bácsbokod (repülőtér, benzin­kút), Csávoly, Felsőszentiván, Bácsborsód. Érd.: 79/351-758, 06-30/351-343 tel. Niva 84-es újrafényezett, jó állapotban el­adó. 06-30/436-405. VW Golf 1,4 CL, 94-es eladó. Érd.: 06- 30/437-844. VW Golf 85-ös TDG extrákkal eladó. Tel.: 77/460-639, 17 órától. Opel Campo 2,5D, 4x4, 4 ajtós, 94. 10. havi eladó. T.: 78/462-949 Zastava 83. évj., másfél év műszakival el­adó. Érd.: 77/422-141, este. Szállítószalag (15 m-es), Detk 108-as szippantó és vízszállító lajtok (3^— esek) eladók. Tel.: 06-79/383^4»,'‘ ’Bä «1 órákban. 78/: Uj műtrágyaszóró és kukorica eladó. Tel.: 78/454-372 idlandi riT kiskutyák eladók. Tel.:

Next

/
Oldalképek
Tartalom