Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-30 / 25. szám
hétről hétre Számítanak a tulajdonos önkormányzat segítségére Tervek és remények a megyei kórházban Ennek a kis legénynek szerencsére jutott hely a baleseti sebészeten. Az adósságkonszolidációra kapott 90 millió forint hitellel az év végére egyensúlyba került a kecskeméti megyei kórház gazdálkodása. Ám az új év az 1328 ágyas, 2100 főt foglalkoztató kórházban új gondokat hozott. Az OEP által előírt ágyszám- csökkentés miatt mindennapos lett az ágyhiány a baleseti sebészeten, zsúfolt a szülészet-nőgyógyászati osztály, s anyagi gond is jelentkezett: az egészségbiztosító a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem ad működési előleget a már decemberben kifizetett 13. havi bérre, így 85 millió forint mínusszal kezdte az évet a megyei kórház. Az intézmény gazdasági kilátásairól Nemes János főigazgatót kérdeztük.- Mennyi lesz a kórház várható bevétele 1997-ben?- A várható teljesítmény alapján 2,6 milliárd forint bevételre számítunk, s ha az egészségbiztosító költségvetésébe beépül a 18 százalékos béremelés és az infláció ellentételezése - a kórház ebből a pénzből biztonságosan működtethető. Ahhoz persze, hogy a biztosítótól kapott pénzt a közvetlen gyógyításra tudjuk fordítani, szükség van a megyei önkormányzat segítségére is. Arra, hogy a gépműszer vásárlásban, épületfelújításokban szerepet vállaljon. E célokra 300 millió forintra van szüksége a kórháznak, eny- nyit kérünk tulajdonosi támogatásként 1997-ben. Félő azonban, hogy a tb-költségvetés csak részhen fedezi a béremelést és az inflációt, ami súlyos helyzetet teremthet. S ha a megyei önkormányzat sem tudja a kért felújítási, selejtpótlási igényeket kielégíteni, a betegellátás színvonala csökkenni fog.- Folytatódik-e a racionalizálási program, az iín. „Nemes- csomag ” ?- Igen, az 1996-os év bebizonyította, hogy a gazdasági ra- cionalizációs programra szükség van. Egyrészt a 90 millió forintos hitel visszafizetése, másrészt a veszteségesen működő osztályok egyensúlyának megteremtése miatt. Az idén befejeződik az összesen 10 százalékos létszámleépítés.- Mikor adják át az onkora- diológiai centrumot?- A tervek szerint tavasszal nyitjuk meg az új, 60 ágyas on- koradiológiai részleget, amelynek világszínvonalú lesz a feltételrendszere, berendezése. S hadd tegyem rögtön hozzá: az onkoradiológia - mely már a XXI. századot testesíti meg - és az alacsony komfortfokozatú, lekopott betegellátó részlegek, elavult műszerek között még ki- áltóbb lesz az ellentét. A felújítások már csak ezért sem halaszthatók tovább.- A „Nemes-csomag” részeként újabb telephelyek bezárására is sor kerül?- Döntés született már a Ceglédi úti tüdő-belgyógyászati osztály beköltöztetésére az Izsáki úti telephelyre, az átalakításra pályázaton nyertünk 30 millió forintot. Nem döntött még a megyei közgyűlés a szabadszállási szülészeti részlegről, ám már körvonalazódik egy elképzelés az épület hosszú távú hasznosítására: sürgősségi ellátási centrum jönne létre Szabadszálláson, a város önkormányzatának üzemeltetésében. A centrum sürgősségi szülészeti ellátást is biztosítana.- Melyek azok a fejlesztések, amelyeket ön kiemelt fontossá- gúaknak tart?- Első helyen a műtéti kapacitás növelése áll, s az ehhez tartozó feltételrendszer biztosítása (pl. aneszteziológiai háttér). Fejleszteni kell a diagnosztikai hátteret, elsősorban a sürgősségi és intenzív betegellátást (radiológia, MR készülék és őrző monitorok vásárlása). És végül, de nem utolsósorban szeretném, ha szigorú intézkedéseim eredménnyel járnának, s a betegeknek idén kevesebbet kellene várakozniuk a járóbeteg-eljátó szakrendelőben. Ábrahám Eszter A városvezetők nem mennek Kínába Elfogták a Peugeot-tolvajt A kecskeméti rendőrök nyomoznak azon ismeretlen tettes után, aki a napokban 100 ezer forint értékű műszaki cikket lopott el egy szolnoki-hegyi épületből. Egy 25 és egy 20 éves kecskeméti fiatalember tört be a napokban az egyik hetényPolgármesteri fizetésemelés A kecskeméti képviselők tegnap döntöttek a polgármester 1997-es fizetésemeléséről. Katona László ez évi fizetését a maximális összegben, a vezetői pótlék nélkül számított miniszteri illetmény 90 százalékában határozták meg. Ez bruttó 205 ezer 335 forint, nettó 112 ezer 195 forint lett havonta. egyházi lakásba. Onnan 300 ezer forint értékű arany ékszert loptak el. A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves budapesti férfit, aki még december 16-án lopott el egy 1,5 milliót érő Peugeot gékocsit a Nyíri útról. Gimnáziumi névváltozás? A kellő előkészítettség hiánya miatt levették a napirendről a Katona József Gimnázium név- változtatását a kecskeméti képviselők tegnap. A gimnázium neve a február 1-jétől induló számítástechnikai képzés bevezetése miatt Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskolára módosulna. A kecskeméti képviselő-testület elutasította azt a javaslatot, amely szerint egy Kínába induló városi delegáció élén a polgár- mester is elutazott volna az ázsiai országba. Az előterjesztés A Rács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ kecskeméti (Balaton u. 24.) kirendeltségén regisztrált állásajánlatok listája január 20-27. közötti időszakban. Férfiak részére: géplakatos, gépjárműszerelő, autóvillamossági szerelő, oktatástechnikus, 2 asztalos, betanított asztalos, bútorasztalos, 15 kőműves, 32 ács-állványozó, 15 vasbeton- szerelő, 2 villanyszerelő, 2 tetárgyalásakor Katona László polgármester jelezte, hogy helyette Farkas Zoltán alpolgármester utazna Mianyang városába. A képviselők többsége nemmel szavazott a kínai útra. hergépkocsi-vezető, 2 gépkocsivezető, 2 áru-összeállító (román nyelvtudással), nyomdai fotós, montírozó, biztonsági őr, 2 fémcsiszoló, híddarus, 9 segédmunkás, 2 faipari segédmunkás. Nők részére: 20 varrónő, felszolgáló, csomagoló, 5 betanított cipőfelsőrész-készítő, betanított eladó, segédmunkás, óvónő, titkárnő, 2 adminisztrátor. Közömbös: 3 személyzeti főelőadó, 20 ügynök, 10 képzőművész. Kecskeméti állásajánlatok Elfogadták a helyi viteldíjemelést Egyórás előzetes egyeztető tárgyalás után a kecskeméti képviselő-testület tegnapi ülésén elfogadták a Kunság Volán Rt. buszviteldíjak emelésére vonatkozó - korábban kétszer is elutasított - kérését. Az önkormányzat a helyi autóbusz-közlekedés legmagasabb hatósági árát a következők szerint állapította meg. Menetjegy: elővételben 50 forint, autóbuszon váltva 63 forint. Bérletjegy: általános egyvonalas 1180 forint, általános összvonalas 1560 forint, tanuló és nyugdíjas 510 forint, felmutatós 3110 forint. Iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz-különjáratok díja 163 forint kilométerenként. Pótdíj: nyolc napig történő kiegyenlítés esetén 1500 forint, nyolc napon túli kiegyenlítés esetén az alapdíjon felül 3000 forint. A negyedévre előre váltott bérletjegyek tulajdonosait 10 százalék kedvezmény illeti meg. A fenti árak tartalmazzák az áfát. Az új tarifák február 1 -jétől érvényesek. A januárban vásárolt buszbérletek február 5-éig, a buszjegyek január 31-éig érvényesek. A tegnapi képviselő-testületi ülésen ajanuári tarifaemelés elmaradása miatt az árbevétel-kiesés pótlására 11 millió 584 ezer forint önkormányzati támogatást szavaztak meg a szenátorok a Kunság Volán Rt.-nek. Vizsgálat a színházban Kecskemét képviselő-testülete tegnap egy ellenszavazat és 22 támogató vokssal elfogadta Gonda József képviselő indítványát arról, hogy induljon vizsgálat Bal József kecskeméti színházigazgató tevékenységéről. A képviselő tíz pontban összegyűjtött észrevételeire köztük az egy év alatti 35 ezres nézőszámcsökkenésre - lapunkban visszatérünk. A vizsgálatot Bohács József alpolgármester a városháza ellenőrzési irodájának bevonásával végzi el és az eredményről február 15-éig tájékoztatja a képviselő-testületet. Kada Elekre emlékeznek A kecskeméti Kada Elek Köz- gazdasági Szakközépiskola, a kecskeméti önkormányzat és a Végzett Diákok Szövetsége rendezésében emlékünnepséget rendeznek holnap délután a kecskeméti városháza dísztermében. Az ünnepségen Kada Elekre, Kecskemét egykori polgármesterére emlékeznek. Kada Elek 1897-től 1913-ig volt a hírős város elöljárója és éppen száz éve tette le a polgármesteri esküt. A délután három órakor kezdődő megemlékezésen több előadás is elhangzik. Tóth Im- réné, a közgazdasági szakközépiskola igazgatója A Kada Elek Közgazdasági Szakközép- iskola évtizedei, Pétemé Fehér Mária, a megyei levéltár főmunkatársa Kada Elek városépítő munkássága; Heltai Nándor helytörténész Kada Elek tevékenysége és értékei egy évszázad tükrében; dr. Pongrácz Tibor közgazdász Hagyományok és lehetőségek Kecskemét gazdasági előrelépésére címmel Kada Elek tart előadást. Délután négy órakor Nagy Ferenc ötvösművész Kada Eleket ábrázoló reliefjét avatja fel a jelenlegi polgármester a szakközépiskola aulájában. Az avatáson az iskola tanulói adnak műsort. Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Jenei Adrienne Éva (anyja neve: Hajagos-Tóth Gabriella), Hőbör Bence (Vörös Enikő), Kürtösi Lilla Csilla (Béréi Csilla Éva), Rabb Dóra (Csősz Erika Ilona), Lénárt Bence (Szabó Ilona Julianna), Koncz Dzsenifer Gabriella (Piukovics Edit), Sándor Cintia Mária (Tóth Katalin), Fábián János Róbert (Pápai Edit Zsuzsanna), Kelemen Borostyán (Zátrok Erzsébet Ilona) Fülöpháza, Gyöngyösi Beáta Regina (Csányi Rozália Erzsébet) Kunszállás, Ország Bettina (Kalmár Katalin) Jászszentlászló, Mu- csi Ramóna (Horváth Mónika), Téti Kitti (Török Éva), Gyurkó Alexandra Erzsébet (Vad Ilona) Ágasegyháza, Nagy Petra (Hódossy Elvira) Tiszakécske, Magyar Emese (Hojsza Julianna), Simon Anna Eszter (Polgár Katalin Ildikó), Gaál Nikoletta (Káról Erika), Szabó Dávid Alexander (Varga Ildikó), Tóth Bence (Bajnóczi Gabriella Mária) Városföld, Orosz Réka (Juhász Ildikó) Öcsöd, Kecskés Zsófia (Molnár Márta), Tölgyesi Kornél (Meggyes Laura), Szeleczki Zoltán (Borbély Anikó Ilona) Kerekegyháza, Nagy Zoltán (Kozák Gizella), Hamza Marcell (Csertő Anita) Nagykőrös, Huszár Barbara (Németh Mónika), Kökény Nikolett Eszter (Mezőfalvi Julianna) Solt. Házasságot kötöttek: Belényesy Károly és Sárosi Edit, Blaskó Sándor és Oláh Rita Rozália, Kiss Attila és Kulman Márta, Nagy Sándor és Oláh Anita, Varga József és Molnár Beáta, Koncz Roland és Bordy Irén. Meghaltak: Lázár János, Szűcs Istvánná Poczkodi Ilona (Orgo- vány), Szalai Sándomé Buri Zsuzsanna (Jakabszállás), Kirí László (Kiskunfélegyháza), Szívós Já- nosné Moldován Judit (Lajosmi- zse), Dudar János (Sáregres), Kovács Antalné Danka Magdolna, Nyakas Zoltán, Kuli János, Gacza Éva Katalin, Király Imre (Izsák), Balázs Istvánná Paréj Rozália (Solt), Bajtai Ferencné Pályi Rózsa (Izsák), Péli József (Lajosmizse), Holl István (Szabadszállás), Roz- mis Antalné Boldizsár Teréz, Vörös Imre, Nagy Károlyné Nagy Margit (Ágasegyháza), Vakulya László Ferencné Tóth Rozália (Bugac), Prekló Jánosné Moravcsik Katalin (Kiskunfélegyháza), Nagy Jánosné Mihalik Julianna, Lázár Erzsébet Katalin, Kozák Pétemé Német Erzsébet (Kerekegyháza), Kis Sándor, Merczel Károly, Dudás László, Tóth József Ferenc, Mátyus Sándomé Tóth Mária, Faragó Lajos János (Kunszállás), Tóth Imréné Mári Róza (Tiszakécske), Hegedűs Mihályné Kelemen Amália (Kun- baracs), Berente Dénes (Kiskunfélegyháza), Deák Pálné Téglás Katalin (Fülöpszállás). A drámapályázat eredményhirdetése Bár már tavaly októberben megünnepelték a kecskeméti Katona József Színház fennállásának 100. évfordulóját, január 24-én, pénteken este ismét visszatértek a centenáriumi jubileumhoz. Ugyanis ekkor hirdették ki a teátrum drámapályázatának eredményét. A nyílt pályázatot egyébként még 1996 tavaszán írta ki a színház vezetése június végi határidővel. De mivel folyamatosan érkeztek a darabok, úgy döntöttek, hogy novemberig minden művet elfogadnak. Csak a témát határozták meg előre, amely természetesen a 100 éves színházhoz kötődik: színházcsinálás, színlelés, színjátszás, játék, átváltozás. Összesen hetvennégyen pályáztak, 83 darabbal, ebből 5 zenés mű volt. A versenyben 14 nő és 60 férfi vett részt, 7 hivatásos író küldött be drámát, a többiek leginkább első színművüket adták postára. Öttagú bírálóbizottság döntött: Bal József igazgató, Lendvai Zoltán főrendező, Harsányi Súlyom László rendező, Lőrinczy Attila és Per- czel Enikő dramaturgok. A grémium figyelembe vette a kecskeméti Katona József Társaság és a Magyar Színházművészeti Szövetség Dramaturg Céhének javaslatait. így csak egyetlen drámát díjaztak. Darvasi László: Bolond Helga című művét. Többen azonban különdíjat kaptak: Egressy Zoltán: Reviczky; Mórocz Egon: Amerika; Nagy András: Biberach; Szűcs László: Szappanopera és Akciófilm; Trencsényi Imre: Képes Krónika és Sár- kányfogvetemény című alkotásaikra. A díjakat január 24-én, 17 órakor az Aranyhomok étteremben adta át Bal József színházigazgató.