Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-10 / 08. szám

1997. január 10., péntek Hazai Tükör 5. oldal Súlyos hibák a Budapest Bank eladásánál Lesz energiakompenzáció A kormány az energiaszolgál­tató társaságok és a Népjóléti Minisztérium közreműködé­sével olyan alapítvány létre­hozását kezdeményezi, amely az energia-áremelés miatt hátrányos helyzetbe került polgárokat támogatja majd. Kiss Elemér miniszterelnökségi államtitkár a tegnapi döntést ismertetve elmondta: a kom­penzálásra szánt egymilliárdos kormánytámogatásnak a szol­gáltatók általi kiegészítéséről a tárgyalások március végén zá­rulnak le. Az alapítvány hosszú távon a szociális ellátórendszer elemeként működik majd. A kabinet felemelte a tb költ­ségvetésének a gyógyfürdők szolgáltatásaira szánt hányadát, így azok tavaszig továbbra is minden rászorult számára in­gyenesek lesznek. Döntés szü­letett a közalkalmazotti törvény módosításáról is. A költségvetési fejezetek át­csoportosításával 8 milliárdos céltartalékot hozott létre a kor­mány, majd 2000-ben határozta meg az idén kiadható bevándor­lási engedélyek számát. A sajtótájékoztatón Med- gyessy Péter pénzügyminiszter a Budapest Bank privatizáció­jával kapcsolatban kijelentette: az elődje vezetésével tető alá hozott üzlet több ponton is előnytelen szerződés alapján jött létre, de az állam számára előnytelen feltételeket a múlt év végén sikerült módosítani. (t. m.) Továbbra is keresik a szlovén fuvarozó gyilkosát Jutalom a nyomozást segítőknek A rédicsi határőr-kirendeltség és vámszolgálat dolgozói igen értékes, szolgálati kötelessé­güket és idejüket messze meghaladó segítséget nyújtot­tak a január 2-án Soltvadker- ten megölt szlovén fuvarozó halálával kapcsolatos nyomo­záshoz. Ezt Horváth József rendőr ezredes, a Bács-Kiskun me­gyei rendőrfőkapitány megbí­zott bűnügyi helyettese kö­zölte az újságírókkal csütörtö­kön Rédicsen abból az alka­lomból, hogy öt segítőnek át­adta a főkapitányság értékes jutalmát - égy-egy karórát - és köszönőlevelét. Elmondta: a zalaiak máshol eddig nem ta­pasztalt mértékű baráti együttműködése révén számot­tevően meggyorsult a nyomo­zás menete. A Bács-Kiskun megyei rendőrök ugyancsak elismerően szóltak a szlovén, és az ukrán rendőrséggel való olajozott, eredményes együtt­működésükről is, mely a felté­telezett tettes fotójának gyors megszerzését eredményezte. Sikerült kideríteni a körül­mények jelentős részét, és föl­fedték a gyanúsított személyét, kiadták a körözést Pelemis Zarko, 44 éves szerb-bosnyák állampolgár ellen. A soltvad- kerti gyilkossággal gyanúsított Pelemis mielőbbi elfogása ér­dekében a kiadott országos körözés alapján is a rendőrség kéri és várja a lakosság segít­ségét, nyomra vezető bejelen­téseit. Rekordszámú, 141 558 nappali tagozatos hallgató vizsgázik a különböző egyetemeken, főiskolákon, tíz százalékkal több, mint tavaly. Az esti-levelező szakokon, valamint a távokta­tásban részt vevők száma ennél is nagyobb arányban emelkedett. A felsőoktatásban dolgozó tanárok száma - 19 394 - viszont évtizedek óta nem volt ilyen alacsony. fotó: feb/diósi Nem halasi tüzér a lövöldöző tiszt Lapunk több cikkben is fog­lalkozott egy újév táján történt eseménnyel. Nevezetesen azzal, amikor Kiskunhalas határában egy hajnali autóbalesetet követően a gépkocsi vezetője, egy hon­véd alezredes önvédelmi fegyverével súlyosan megse­besítette utasát. Mint megírtuk, a kivizsgá­lás a nyomozóhivatal hatáskö­rébe tartozik. A körülmények egyelőre tisztázatlanok, ugyanis a két szereplő ittas­ságra hivatkozva azt állítja, nem emlékszik semmire. Az­óta országos visszhangot ka­pott az eset, ugyanis a honvé­delmi miniszter kezdemé­nyezte az elkövető eltávolítá­sát a hadsereg kötelékéből a budapesti lövöldözővel együtt. Mondván: méltatlanná váltak arra, hogy a magyar honvédség soraiban maradja­nak. Éppen, mert az elkövető halasi honvédtisztként híresült el, megkerestük a kiskunhalasi páncéltörő tüzérezred pa­rancsnokát, Benkő Tibor ezre­dest, hogy tisztázhassa alaku­latát a kínos gyanú alól.- Kérem is, hogy elmond­hassam, hiszen elég nekünk, ha saját hibáink miatt marasz­talnak el bennünket - ragadta meg az alkalmat a parancsnok. - Valóban itt lakik, tehát ilyen értelemben halasi, de nem a mi alakulatunknál szolgál. In­nen jár be Székesfehérvárra. Egyébként is megdöbben­tett a hír, mert az a vélemé­nyem, hogy az ártatlanság vé­lelme őt is megillette volna. Mindaddig, amíg a vizsgálatot a nyomozóhivatal nem fejezte be, nincs meg a technikusi vé­lemény, addig nem lett volna szabad ilyen súlyosan elítélni.- Önnek mi a véleménye az esetről magáról, hogy egy tiszt - bár szolgálaton kívül - az önvédelmi fegyverével ve­szélyezteti mások életét?- Természetesen emberileg elítélem. Egy hivatásos katona nem viselkedhet így, s ha ná­lunk történt volna, ugyanez lett volna a sorsa. Tudomásul kell venni, hogy az egyenru­hások felé megkülönböztetett figyelem fordul. Az azonban, úgy vélem, törvényesség kér­dése, hogy valakiről a nyomo­zati szakasz befejezése előtt ne ítéljünk. hajós Elutasított panaszkodók. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizott­sága csütörtöki ülésén három beadványt utasított el. Lantai Tamás az Objektív megszünte­tése, Velkei Árpád egy munkás­párti rendezvény elhallgatása miatt tett panaszt. Torgyán Jó­zsef azt nehezményezte, hogy a Duna Televízió egyik műsorába nem hívtak meg egyetlen kis­gazdát sem. Kincstári pesszimizmus. A Magyar Televízió Közalapít­vány kuratóriumának elnöksége legutóbbi ülésén úgy döntött: az Alkotmánybírósághoz fordul, mivel függetlenséget korlátozó, tehát alkotmányellenes az a tör­vényi rendelkezés, amely a köz- alapítványt arra kötelezi, hogy számláját az Államkincstárnál vezesse. Az MSZOSZ javaslatai. Az MSZOSZ elnöksége dr. Halmi László orvost javasolja az egész­ségügyi önkormányzat elnöké­nek. Az elnökség csütörtökön foglalkozott a kormány nyugdíj­reform-koncepciójával is, és in­kább a nyugdíjbiztosítási ön- kormányzat reformelképzelé­seit támogatja. A Fidesz alkotmányozna. Po­litikailag elhibázott, a házsza­bály felrúgására tett kísérletként értékeli a Fidesz-MPP elnök­sége Hack Péter szabaddemok­rata képviselő javaslatát, misze­rint az MSZP, az SZDSZ, a Fi­desz-MPP és az MDNP közre­működésével négypárti előké­szítéssel szülessen meg az új al­kotmány. Boross jobban csinálná. Két év után kimondható: a kormány gazdaságpolitikája megbukott - jelentette ki Boross Péter volt miniszterelnök, az MDF alel- nöke. Sok a szorongó, kevés az ágy Egyelőre egyetlen pszichiát­riai beteg sem került utcára a kórházi ágyak csökkentése miatt, de ha nem változik a helyzet, elkövetkezhet egy olyan időszak, amikor ellá­tatlanul maradnak, sőt ki­rakhatják a kórházakból az elmebetegeket. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) tegnap ismertették a magyarországi elmebetegek helyzetéről szóló, úgynevezett Rosenthal-jelentést. Az Egészségügyi Világszervezet 10 ezer lakosra 15 pszichiát­riai ágy fenntartását javasolja. Ezzel szemben ma Magyaror­szágon a 10 millió lakosra csak 9776 ágy jut, ennyi szol­gálja a mintegy 100 ezer pszi­chiátriai beteg, illetve a csak­nem 2 millió szorongásos em­ber kezelését. A szakemberek nagyobb problémának tartják, hogy a finanszírozás továbbra is a fekvőbeteg-ellátásra ösztönzi az orvosokat. A gyógyítók nem érdekeltek a járóbeteg-el­látásban, s hiányoznak a kór­házi és a járóbeteg-ellátás kö­zötti átmeneti formák. Nem jobb a helyzet az el- meszociális otthonokban sem. Csaknem 8800 elmebeteg ten­gődik ezekben az „élő teme­tőkben”, ahogy Tringer László, a Pszichiátriai Klinika igazgatója fogalmazott Tallózó Gondolkodásért nem jár pénz (Részletek) A Magyar Hírlap újságírója (B. K.) az 1989-cel elkezdődött magyar stílusú posztszocialista rendszerváltás egyik eddigi legnagyobb igazságát írta le. December 13-án, pénteken Szabad út négy universitásnak című beszámolójában a nyom­tatott szövegek örök halhatat­lanságához juttatta a következő mondatot: „(a Felsőoktatás-fej­lesztési Alap bírálói) ...elutasí­tották a 80 milliós támogatásra pályázó kecskeméti felsőokta­tási szövetséget, miután pályá­zatuk szerint a pénznek több mint a felét ’gondolkodásra’, tehát az integrációval járó szel­lemi munka finanszírozására költötték volna. A bírálók úgy vélték, hogy a gondolkodás munkaköri kötelesség, így csak akkor adnak pénzt, ha azt konk­rét célokra fordítják.” Száz év múlva valószínűleg azzal a pillantással tekintenek majd e mondatokra is, akár a rendszerváltás legtöbb átfogó folyamatára. S ez olyasféle pil­lantás lesz, mint amilyennel mi ma kacagányos őseink 1896-os millenniumát vesszük szem­ügyre. Az MH tudósítása előtt sem a magyar publicisztika, sem a székházügy és a villanyszám­lák miatt amúgy is defenzívában lévő magyar írótársadalom nem írta le a nagy igazságot: „gon­dolkodásért” 1989 után nem fi­zetnek. A „gondolkodás” nem olyan tevékenység, amelyet az állam vagy a magántőke bár­mely szervezete anyági elisme­résre méltathatna. Létezhettek olykor diktatúrák, amelyek kí­váncsiak voltak bizonyos prob­lémáknak „gondolkodás” útján való megoldására, majd a szá­mukra fontos gondolatokat le­gitim vagy illegitim eszközök­kel meg is szerezték. A magyar demokrácia azonban nem ilyen rendszer. A „gondolkodás” fe­lesleges, tendenciájában egye­nesen parazita tevékenység. Kecskemét felsőoktatási in­tegrációjának logisztikai meg­tervezése minden bizonnyal va­lóságosan nehéz feladat. Ha a város kiterjedésére, tömegköz­lekedési viszonyaira, széttagolt épületállományára, a kollégiumi viszonyok kérdéseire, az egyes szakirányok szakmai eltérése­ire, a kaotikus tulajdonviszo­nyokra, az eddigi infrastrukturá­lis beruházások heterogenitá­sára gondolunk, bőségesen ta­lálhatunk „gondolkodnivalót”. Egy financiálisán is értékelhető logisztikai terv akár új törté­nelmi korszakra megoldhatja a szóban forgó problémát, miköz­ben a „gondolkodás”-t anyagi­lag büntető pályáztatás csak si­lány logisztikai eredményekhez vezethet. A Felsőoktatás-fejlesztési Alapnak tehát nem a „gondolko­dás”-! kellene illegitim tevé­kenységnek tekintenie, de ké­pesnek kellene lennie arra, hogy eldöntse, ér-e valamit, és ha igen, mennyit egy átalakítási koncepció. Erre pedig a Felsőok­tatás-fejlesztési Alap minden­képpen képes. Tudjuk ugyanis, hogy a Felsőoktatás-fejlesztési Alapnál a gondolkodás munka­köri kötelesség. Kiss Endre (Magyar Hírlap, január 9.) HIRDETMÉNY A Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara gazdajegyző munkatársai megkezdték a mezőgazdasági őstermelői igazolványok kiadását! Az igazolványok és az ezzel kapcsolatos információka gazdajegyzők fogadónapjain, a településeken helyben szerezhetők be! Az őstermelői igazolványt igény szerint, de az első értékesítés előtt célszerű kiváltani. Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara Titkársága <847) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom