Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-03 / 02. szám

1997. január 3., péntek Megyei Körkép 3. oldal Borotai betűvadász a bajnok A borotai Losonci házaspár az unokáknak szánja a megnyert televíziót. Futótűzként terjedt el Borotán, hogy a faluba kerül a Petőfi Népe színes tévéje a meghirde­tett betűvadászat fődíjaként. Losonci István nyugdíjas addig volt csupán bizonytalanságban, míg nem jelent meg lapunkban a hivatalos eredmény. Ugyanis névrokona szintén a községben él, így az utca, házszám alapján ismerhetett csak magára. Amikor házhoz vittük a Samsung típusú színes televí­ziót, elmondta, hogy több mint 20 éve jár neki a Petőfi Népe. Szüksége is volt régen is, de ma is a lap által közreadott infor­mációkra. Főleg a mezőgazda­sággal kapcsolatos hírek, tudó­sítások kötik le figyelmét. Ré­gebben csak dél körül jutott el hozzá, ezért csak késő délután, vagy este jutott ideje elolvasni. Most ezt a szokását a déli pihe­nőre hozta előre. Mivel más új­ságokra nem jut, így lapunkból szerzi meg a szükséges infor­mációk nagy részét. Amíg teheti, hűséges marad mint előfizető, csupán azt hiá­nyolja, hogy a színes TV műso­rújságot nem tartotta meg a ki­adó. Talán egy részletesebb pénteki melléklettel pótolni le­hetne ezt. Losonci úr azt is elmondta, hogy eddig mindig elkerülte a szerencse a Petőfi Népe játé­kain. Mostani örömét unokáival szeretné megosztani, hozzájuk kerül a nyeremény. Papp Zoltán Tiszakécskén lejárt a kábelbekötések határideje December 31-én lejárt az a szerződésben foglalt határidő, amikorra a tiszakécskei ká­belhálózatot működtető Point Line Bt. el kellett, hogy vé­gezze a bekötéseket. Dr. Csölle Kálmán jegyző tegnap levélben szólította fel a céget, hogy január 6-án, hétfőn szá­moljon be az önkormányzat­nak a szerződésben vállaltak- a 24 csatornás fejállomás, valamint a bekötések - teljesí­téséről. Mint arról korábban már írtunk, az elmúlt idő­szakban többen is nehezmé­nyezték, hogy bár befizették a bekötési díjat, a Point Line Bt. nem tartotta a beígért 48 órás bekötési határidőt. Az ügyre visszatérünk. Szász András Gazdátlan a majsai út? A tél és a havazás beállta óta szó szerint életveszélyes a közleke­dés a Kiskunfélegyházát Kis­kunhalassal összekötő út Ha- leszig tartó szakaszán. Naponta négy-öt autó csúszik árokba az inkább korcsolyapályára emlé­keztető részen. A helybéli vagy helyismerettel rendelkező autó­sok el is kerülik ezt a szakaszt, inkább jókora kerülővel, a „bu­gaci új betonon” igyekeznek úti céljukat elérni. A lehetetlen helyzettel kapcsolatosan Tóth István, a kiskunfélegyházi vá­rosfenntartó és szolgáltató költ­ségvetési szervezet vezetője elmondta, mivel az említett út­szakasz kívül esik a város terü­letén, takarítása a közúti igazga­tóság feladata. A költségvetési üzem csak az úgynevezett belte­rületi utak sózását, takarítását végzi. Csakhogy a környéken lakók szerint a hókotrók rend­szeresen elkerülik az említett szakaszt. Ezt a tényt Szőke Gábor, a közúti igazgatóság ügyeletese is elismerte. Mint mondta, a mun­kagépek útvonala valóban úgy van kijelölve, hogy nem érinti a Kiskunfélegyháza és Halesz közötti részt. A szakember sze­rint ugyanis a közúti igazgató­ság a hóeltakarítást szakaszosan végzi. Az első szakaszban első­sorban a főútvonalakat takarít­ják, majd csak azt követően tisz­títják meg az olyan alsóbb rendű szakaszokat, amilyen a majsai út is. Szász András Mit várnak az új évtől? Dr. Szőüősi Gyula őrnagy, megbízott kecskeméti rend­őrkapitány:- Magamnak, s elsősorban munkatársaimnak azt kívánom az új évre, hogy 1998. január 1-jén ne Bródy János ismert dalszövege jusson eszünkbe, amely úgy szól, hogy: „Filléres emlékeim, oly drágák ne­kem...” A rendőrség részéről tisztes­séges helytállást várok az új évben, annak érdekében, hogy a polgárok, honfitársaink szub­jektív biztonságérzete végre javuljon. Ennek érdekében a magam részéről mindent meg fogok tenni, és ezt követelem meg munkatársaimtól is. Vé­gezetül boldog új esztendőt kí­vánok mindenkinek, kicsit „rendőrösen” pedig erőt, e- gészséget! Bal József, a kecskeméti Katona József Színház igaz­gatója: - Szeretném, ha az idei évtől a kecskemétiek elfo­gadnák, hogy kecskeméti szín­házat akarunk csinálni. Visontay István, Ladány- bene polgármestere:- Azt hiszem, hogy a mos­tani helyzetnél már rosszabb nem jöhet. Úgy érzem, most jutottunk el odáig, hogyha to­vább romlik a helyzet, az már nem békés út lesz. Ezért ebben az évben mindenképpen vala­milyen előrelépést várok úgy a község ügyeiben, mint a polgá­rok életében. Most már nincs hová visszalépni, mert mögöt­tünk már csak a szakadék van. Kovácsné Bartha Andrea, a Kadafalvi Általános Iskola igazgatónője:- Színvonalas szakmai munkát végző pedagógusoknak színvonalas anyagi megbecsü­lést, a Kadafalvi Általános Is­kola fejlődésében az előző évekhez hasonló lendületet és akik eddig is támogattak ben­nünket, azoktól további bizal­mat várok. Hideg József, a megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatója: - Valamennyiünk­nek biztos bevételeket, a MEP- nek fizetőképesebb járulékfize­tőket kívánok, hiszen csak ak­kor tudjuk finanszírozni a kü­lönböző egészségügyi felada­tokat, ha ehhez elég járulék fo­lyik be. Gazdasarok Egy vajdasági borász feljegyzései: Korai, egy időben érő 2. A rossz tapasztalatok miatt a fajták kiválasztására, szelek­tálására kényszerültem. Mint fő fajtákat: a cserszegi fűsze­rest, biankát, zalagyöngyét, a zenitet és a pölöskei musko­tályt választottam, és ezeket a selejtezendők mellé ültettem. Termőre fordulásuk után a régi tőkéket kivágtam. Ezek az új fajták aromában, savban és cukorfokban a régieket túl­szárnyalnák, és egymást telje­sen kiegészítették. Ezek együttese egy szépen kiegyensúlyozott, aromás ve­gyes asztali bort ad. Én csak a korai, egy időben érő, jó cu­korfokú fajtákat választottam ki. Még kellene késői érésű fehér és a vörös borszőlő re­gionális, helyi maximális termőképességű fajtákat ki­vizsgálni, felismerni, és csak a környéken a legjobban be­vált fajtákat telepíteni. Ezért is kellene a szőlészek szövetkezésére és együttmű­ködésére nagyobb hangsúlyt fordítani. Több évig tartó költséges kicserélés, nagy gond a határon túli beszerzés. Most mondhatom, hogy meg­elégedve, nyugodtan koccint­hatok. Milyen sok munkát, fá­radságot és pénzt takaríthat­tam volna meg, ha ismertem volna azokat a szőlőtermelő­ket, akik tapasztalatukból me­rítve tanácsot adhattak volna. Bősz Henrik (Folytatjuk) A hóakadályok miatt öt rab késve érkezett vissza a börtönbe Koccintás alkoholmentes pezsgővel Az előzetesben lévők karácsonykor az érdi Benta együttes műsorát tekinthették meg. Fegyelmezetten, rendbontás nélkül teltek az ünnepek a me­gyei büntetés-végrehajtási inté­zetben. Jó magaviseletének kö­szönhetően 41 elítélt látogatha­tott haza az év végén - tudtuk meg Tüske János ezredestől, a börtön parancsnokától. A kará­csonyt 27, a szilvesztert 14 rab töltötte családi körben. A hóakadályok, a közleke­dési nehézségek miatt öten ér­keztek vissza késve a börtönbe, de a legnagyobb késés is csu­pán 37 perc volt. Egy Kalocsa környéki kis faluban lakó elítélt viszont csak a városba tudott bemenni, onnan pedig már nem volt csatlakozása. Nem tehetett mást, mint telefonon jelentke­zett be Kecskemétre. Az ügye­letes tiszt elfogadta, hogy saját hibáján kívül nem tud időben visszaérkezni; s egyben utasí­totta, hogy vonuljon be a kalo­csai börtönbe. Kecskemétre tör­ténő átszállításáról pedig ké­sőbb intézkednek. Az előzetes letartóztatásban lévők természetesen nem hagy­hatták el a börtönt. Részükre karácsony előtt ünnepi műsort szerveztek. Szilveszterkor az egyébként 20.30-as takarodó helyett hajnal 1 óráig lehettek fent a fogva tartottak. Akinek tévéje volt, azt nézte, a többiek pedig a vezetékes rá­diót hallgathatták. A börtön bü­féjében kivételesen lehetett al­koholmentes pezsgőt kapni, te­hát akinek tellett rá, éjféli koc­cintásra is lehetősége volt. Éjfél után mindenki kapott egy pár virslit. - galambos ­Cikkünk Nyomán A Petőfi Népe 1996. december 31 -ei számának címoldalán megjelent „Szerződéskötés ló­halálában” című cikkével kap­csolatban kaptunk levelet a me­gyei egészségügyi pénztár igaz­gatójától, amelyet rövidítve adunk közre. Parlamenti döntés alapján született meg a köztudatban „ágyszámcsökkentésként” sze­replő egészségügyi ellátási köte­lezettségről és területi finanszí­rozási normatívákról szóló tör­vény. Maga a törvény annak végrehajtására konkrét ütemet fogalmaz meg. Mind az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár, mind a megyei egészségbiztosí­tási pénztár pontosan végrehaj­totta a törvényben megfogalma­zott eljárási rendet és tartotta a határidőket. Az 1997. január 1. napjától finanszírozható ágy­számról és óraszámokról első ízben 1996. november 8-án kap­tak I. fokú határozatot, majd en­nek fellebbezése után a már jog­erőre emelkedett II. fokú határo­zatot 1996. november 29-én kézhez kapták. A jelenlegi szer­ződéskötés annyiból állt, hogy az általuk már egy hónapja is­mert ágyszámokat és szakrende­lési óraszámokat kellett egy adatlapra felvezetni, külön ne­vesítve, hogy egy-egy szakmán belül hány szakmai specialitást óhajtanak működtetni, illetve az ezen ellátást biztosító létszámot kellett, hogy megadják. Az általunk kért adatokat azonban valóban meg kellett ad­ják, hisz egy jogállamban meg­kötött szerződés nélkül pénz kiu­talására nem kerülhet sor. Ismereteink szerint 1996. de­cember 28. és 30. egyaránt mun­kanap volt, és az intézmények számítottak a feladatra, szá­munkra elképzelhetetlen, hogy a témában döntésre felhatalma­zott vezetők ezt figyelmen kívül Emelik a tej árát Az év elejétől 7 százalékkal felemelte a tej árát a Vácott működő Naszálytej Kft. E lé­pésre végső soron a takarmány­árak növekedése miatt kénysze­rülnek. Ez évtől a tejfelvásár­lási ár is emelkedik 36 forintról 45 forintra, s mindez azt jelenti, hogy a kereskedőknél hozzáve­tőleg nyolcvan forint lesz a do­bozos tej literje. Megfagyott az istállóban Újabb áldozatot szedett a ke­mény téli hideg: csütörtökre virradó éjjel megfagyott egy hajléktalan a Baranya megyei Sásdon. A 43 éves L. I. már évek óta egy lóistállóban meg­húzódva telelt át, ám a lovakat tavaly eladták, s a szerencsétlen ember a hideg istállóban lelte halálát. / Áramszünetet okozott a macska Áramkiesést okozott csütörtö­kön Veszprémben egy macska. A feltételezések szerint a fázós állat kikaparta a földet és így ju­tott be a transzformátorházba, ahol a látogatótól zárlat kelet­kezett. Hajnali 4 óra 40-től 5 óra 40 percig villamos áram nélkül maradt a két legnagyobb városi lakótelep, ahol a veszp­rémiek több mint fele él, majd pedig a macska okozta üzem­zavar következtében a délelőtti órákban rövid időre ismét meg­szakadt az áramszolgáltatás. Az illetékesek megkezdték a vizs­gálatot, miként fordulhat elő, hogy egy állat bejusson a transzformátorházba, veszé­lyeztetve az áramszolgáltatást. Ä fázós macska elpusztult. Zajlás a Dunán (Folytatás az 1. oldalról) Homorúdtól Hódunáig 50-60 százalékot mértek. A jégtáblák vastagsága 5 és 20 centiméter között van. A következő na­pokban marad ez a mérési eredmény, sőt, ha javulnak a hőmérsékleti viszonyok, gyen­gülhet is a zajlás. Egy azonban nem garantált: az, hogy a folyó nem áll be. Megtudtuk, hogy valamennyi jégtörő hajó teljes készültségben várja a bevetést. Ma döntenek arról az illetéke­sek, hogy a hajókat lerendelik-e Bajára, vagy a folyó jugoszláv szakaszán kell beállniuk véde­kezni. Az mindenesetre megfi­gyelhető, hogy a Duna több szakaszán, így a Sugovica tor­kolatánál és a hídlábaknál máris komoly torlaszok kelet­keztek. hagyva intézményüket magukra hagyták volna. A cikkben megfogalmazott közfelháborodás ellenére meg­elégedéssel adunk tájékoztatást arról, hogy Bács-Kiskun me­gyében a szerződéskötéshez szükséges anyagot valamennyi intézmény 1996. december 28- án 14 óráig tőlünk átvette, 1996. december 30-án 14 óráig hoz­zánk visszajuttatta, azok tartal­mát még ezen a napon felülvizs­gálva a szerződést aláírtuk, tehát 1996. december 30-ával vala­mennyi egészségügyi ellátóval érvényes szerződésünk van. Hideg József

Next

/
Oldalképek
Tartalom