Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-09 / 287. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. december 9., hétfő Naptár December 9., hétfő. Névnap: Natália. Névnapozóknak Natália: latin ere­detű névjelentése: az Úr (Jézus) szü­letésnapja. Kö­szöntjük a névnapjukat ma tartó Abel, Delila, Georgina, György nevű olvasóinkat is! Évforduló 1814-ben született és 1868-ban e napon hunyt el Balassa Já­nos sebész, egyetemi tanár, a MTA tagja. Bécsi tanulmányai után a pesti egyetemen volt a sebészet tanára, majd az 1848-49- es szabadságharc alatt a honvédkórház igazgatója. Később ő indította el a ha­ladó magyar orvosok szervezkedését, ő kezde­ményezte az Orvosi Heti­lap megindítását. A kor­szerű magyar sebészeti ok­tatás és gyakorlat megte­remtőjének tartják. Elsők között alkalmazta Euró­pában az általános érzéste­lenítést. Ökumenikus naptár A római katolikus és a gör. kát. naptárban ma Szűz Mária szep­lőtelen fogantatásá­nak főünnepe van. Az ünnep eredete a VII. századig nyú­lik vissza. Mi, Hol, Mikor? • Ma 8.45-től lesz rendhagyó óra keretében kézműves-foglal­kozás gyerekeknek a városföldi klubkönyvtárban. 9 Ma 17 órá­tól tartja összzejövetelét a Kecskeméti Fotókör a Táncsics Mihály Művelődési Házban. • Ma 18 órakor lesz bibliaklub a kecskeméti Erdei Ferenc Mű­velődési Központban. • Ma este 19 órától lesz jazzpódium a kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban. 9 Decem­ber 10-én, délután 13.30-kor nyitják meg Hoffer Ildikó ke­ramikus tárlatát a kiskunhalasi kórházban. 9 A kiskőrösi mű­velődési házban december 11 - én, 18 órakor nyitják meg Ma­daras László festőművész tárla­tát, melyet jótékonysági est kö­vet. 9 Áz amatőr költők és írók szövetségének december 14-én, 16 órakor lesz rendezvénye a kecskeméti EFMK-ban. Premierre készül a kecskeméti Ciróka Bábszínház, december 11-én mutatják be Grimm örökbecsű történetét a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Házban. Hófehérke meséjét (a képen balról jobbra) Szluka Judit, Farkas Attila, Tóth Anita játssza. Az élőjátékos-bábos előadást Kovács Ildikó rendezte. Képünk a múlt heti nyilvános főpróbán készült. Baján a fölvégen pénteken ünnepélyesen felavatták azt az emléktáblát, amely az itt 140 évvel ezelőtt megalapított első, kezdetben 2 tantermes iskola emlékét őrzi. A rangos kiállításokkal, emléküléssel, diáktalálkozókkal egybekötött egész napos rendezvényen az egykori és a mai fölvégi tanu­lók és tanárok három nemzedéke volt jelen. fotó: király Tárlatnyitó Félegyházán A kiskunfélegyházi helyőrségi klubban mától Gubcsi Attila festőművész alkotásait tekint­hetik meg az érdeklődők. A kiállítást ma délután 17 órakor Hámori Zoltán, a Petőfi Népe vezető szerkesztője nyitja meg. Megállapodás a megye hat kórházával A kiskunfélegyházi nyugdíjas pedagógusok hátizsákos turis­táinak saját gyűjtésű, magyar- országi kőzeteiből nyűik kiál­lítás a kiskunmajsai Szent Gel- lért-iskolában. Az őskori tár­gyi emlékek gyűjteményét re­mélhetően sokan fogják felke­resni. Az Évmilliók emlékei című kiállítás nyitónapján, de­cember 9-én 15 órakor tart előadást Ilyés Zoltán antropo­lógus. A tárlatot - szombat és vasárnap kivételével - decem­ber 20-ig lehet megtekinteni a katolikus iskola emeletén. Megállapodást kötött a múlt héten a megyei egészségbizto­sítási pénztár Bács-Kiskun me­gye hat kórházával. Mégpedig az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár határozatában sze­replő ágyszámra. (Amelyben tehát egyebek között benne fog­laltatik a kalocsai és félegyházi kórház gégészeti osztálya.) A megállapodás szerint a megyé­ben 3746 ágyat, illetve a me­gyei kórház onkoradiológiai centrumára elkülönített 25 kór­házi ágyat az egészségbiztosító jövőre finanszírozni fog. Ezzel kapcsolatban lapunk kérdésére Hideg József, a MEP igazgatója elmondta: a megyei pénztár valamennyi kórház fel­lebbezését támogató javaslattal küldte fel az OEP felé, amely­nek módja volt az országos ágy számadatok alapján módo­sítani a nagy vihart kavaró, el­sőfokú MEP-határozaton. A fi­nanszírozásról szólva Hideg József kiemelte: ellenőrzött lesz, s amelyik kórház nem va­lós teljesítményt számol el a tb felé, annak csökkentik a követ­kező havi finanszírozását. Az elszámolási anomáliák miatt egyébként több kórházi vizsgá­latot is folytat a megyei egész­ségbiztosítási pénztár. Á. E. Évmilliók emlékei Kiskunmajsán Balesetek, Bűnügyek Nézőpont Szigorúan titkos! Hámori Zoltán írása Amikor a régi világban a cselédlány azt mondta a huszárka­pitánynak, hogy: - van egy édes kis titkom! - akkor általá­ban két dolog történt. A huszártiszt elfehéredett, a cseléd­lány meg ment a Tiszának. A cselédlány terhes volt, a hu­szártiszt meg bosszús. Mostanában azért egyszerűbben mennek a dolgok. A hata­lom ma is ideges, ha kiderül róla valami titok, például olaj- gate, MiG-vadászrepülő-kereskedelem, Tocsik-ügy és a sok többi. A teherbe esett adófizető állampolgár ugyan továbbra is mehet nyugodtan a Tiszának, ám a titok, titok is marad. Nyolcvan évig. Nehogy véletlenül kigolyózzák a megbecs­telenítőt az úri kaszinóból. Nyolcvan évre titkosították ugyanis az olajbotrány doku­mentumait, amelyben - mint mondani szokták - kormány­hoz közel álló személyiségek is érintve voltak. Állítólag csak az a titkos, ami államtitok, hogy viszont mi az, és mi nem az, az titok. így legyen okos a magyar állampolgár, aki viszont csak úgy okosodhat, ha kérdez. Csak éppen válasz nincs. Egyes lapértesülések szerint a Mig-botrány fényeinek nyil­vánosságát is nyolcvan évre eltemették. Ezt ugyan nehezen tudom elhinni, de már nem csodálkozhatom semmin. Ez a módszer a történelem viharaiban már jól bevált. Gondoljanak csak a Kennedy-gyilkosságra, az ötvenhatos dokumentumok zárolására, a sztálini szovjethatalom bűnei­ről nem i^ szólva, ráadásul még azt se tudjuk biztosan, hogy ki gyújtotta fel Rómát. Ez az államérdekből történő titkosí­tás bizony olyan emberek érdekeit szolgálja, akik nyolcvan év múlva már nem is fognak élni. Akkor meg már nekik, gondolom, mindegy. Most viszont nem mindegy nekik, mint ahogy az állampolgároknak se, akiknek a titkolózásból már egyszer s mindenkorra elegük van. Mindezt csak úgy magunk között mondtam. Amit a fentiek­ben írtam, az szigorúan titkos, nyolcvan évig egy szót se! Tűszúrással az alkohol ellen A halasi alkoholmentes klub legutóbbi rendezvényén a szenvedélybetegségek gyógyí­tásáról esett szó. Dr. Katona József ideg- és elmegyógyász, a helyi Semmelweis-kórház osztályvezető főorvosa ismer­tette az akupunktúra szerepét e betegségek gyógyításában. Mint a főorvos elmondta: nagyobbrészt pszichiátriai ki­vizsgálás után kerülnek hozzá­juk a betegek. A fülbe szúrásos módszerrel, kiscsoport formá­ban történik a kezelés, s a te­rápia teljesen ingyenes. Mint elhangzott, a pácienst néhány hét alatt is ki lehet húzni a „ká­tyúból”. A kezelt személy al­koholéhsége már néhány nap elteltével csökken. A tapaszta­latok azt mutatják, hogy nő az orvos és a beteg közötti együttműködési készség, s rit­kulnak az esetleges epilepsziás rohamok. S ami még nagyon fontos, egyre kevesebb a visz- szaeső. A módszer előnyei to­vábbá, hogy nem kell - az egyszerű beavatkozáshoz - fel­tétlen akupunktőr. Nincs mel­lékhatás, a kezelés nem befo­lyásolja a reakciókészséget. Tehát lehet például gépjármű­vet is vezetni. Ugyanakkor fontosak a kiegészítő terápiák, a pszichoterápia, a fitoterápia. Hasznosak a különféle teaivó­kúrák, amelyek nem károsítják az egészséget. K. P. Bajai újságíró-továbbképzés Szombaton folytatódott a Pe­tőfi Népe bajai szerkesztősé­gében az Axel Springer Ma­gyarország Rt. újságírók ré­szére szervezett tanfolyama. A megbeszélésen - Gombkötő Gábor és Krossz Andor veze­tésével - ezúttal a publiciszti­kai műfajok kerültek előtérbe. A tanfolyam a tervek szerint február 8-án folytatódik, a téma az újságírói etika lesz. Baltával fejbe verte Eljárást indított Nógrád megyé- ben a rendőrhatóság J. A. 17éves diósjenői lakos ellen, mert szombaton este szóváltás köz­ben, közös lakásukban édesapját baltával többször fejbe vágta. Áz 50 éves J. F. a helyszínen bele­halt sérüléseibe. A fiút a rendőr­ség őrizetbe vette. Liftből kilépve A rendőrség rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indított el­járást három ismeretlen férfi el­len, akik szombaton délután Bu­dapest X. kerületében, egy Ká­polna utcai lakóház lépcsőházá­ban megtámadták és bántalma­zás közben megrugdosták a lift­ből kiszálló P. J. 38 éves férfit és vietnami feleségét. A rablással gyanúsított férfiak a megtáma­dott személyektől eltulajdoní­tottak 130 ezer forintot, egy rá­diótelefont és egy aranygyűrűt. Ezután elmenekültek a helyszín­ről. A sértettek a támadás során nyolc napon belül gyógyuló sé­rülést szenvedtek. Tolatni akar? A rendőrség is csak találgatni tudja, hogy mire akarja hasz­nálni a tolvaj mindazt, amit de­cember 2-án lopott a helvéciai vasútállomásról. Az állomásfő­nök ugyanis arról tett bejelen­tést, hogy eltűnt egy darab tola- tási határjelző tábla. Értéke 8 ezer forint körül lehet. Ritka szerszámok A Technocar Kft. egyik raktárá­ból, a helvéciai gazdaság terüle­téről különös dolgokat loptak a napokban. A rendőrségi jelentés szerint csaknem 700 ezer forint értékű speciális és ritkán hasz­nált gépet loptak el. Növényvédő szerek A Fito-Medicine Kft. vezetője tett feljelentést a napokban, mi­szerint lakiteleki raktárukból növényvédő szereket loptak el. A kár összesen 418 ezer forint. Kabátzsebből Egy gyanútlan utast fosztott ki szerdán a zsebes a kecskeméti 20-as buszon. A tolvaj kiemelte a férfi zsebéből a tárcát, amely­ben iratok, hatezer forint és két­száz osztrák schill ing volt. Bentmaradt, kitört Szerdára virradóra a kecskeméti Tudomány és Technika Házából televíziókat és videókat vitt el a betörő. Pontosabban kitörő, mi­vel a tolvaj záráskor elbújt az épületben, majd kitörve az ajtót vitte ki a 2,2 milliót érő műszaki cikkeket. Elkötött Golf Egy Március 15-e utcán par­koló VW Golfot loptak el. A kár hatszázezer forint. A kocsi rendszáma: CKZ-966. A rend­őrség várja a bejelentéseket azoktól, akik esetleg látták az autót, vagy tudják, hol van. Lemezkazetta Egy kecskeméti kft. irodahe­lyiségébe törtek be csütörtökre virradóra. Elvittek egy lemez- kazettát, amelyben 380 ezer forint volt. A KÉZ-LÁBÁPOLÓ, MŰKÖRÖMÉPÍTÓ tanfolyamra Tel.: 76/416-136 (37647) r N KONDICIONÁLÓ MASSZÁZS ÉS SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyamokat indítunk. Tel.: 76/416-136 (37648) k ________________________________/ K ecskeméten, a RÁKÓCZI ÚTON (Fecske u.-Bercsényi u. között) és a KŐHÍD-VÁGÓ utcán épülő lakásokra, garázsokra, irodákra, üzletekre várja érdeklődésüket a STILBAU II. Kft., a 76/320-738-as fax/telefonon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom