Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-06 / 285. szám

tí­' 1996. december 6., péntek • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 285. szám / 35 Ft MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk 1996. december 10-11-én, 10-18 óráig project iskolabútor-kiállításra az Erdei Ferenc Művelődési Központba (Kecskemét, Deák F. tér 1.) Rendező: A Mikulások ma reggelig vagy később biztosan eljutnak a legkisebb falvakba is. A szerencsések személyesen talál­kozhatnak velük. Akihez fogattal érkezik a nagyszakállú, hát egy kis kocsikázásról is szó lehet. fotó: pulai Sára Egyelőre nincs influenzaveszély A főorvos asszony A-t mond A megyében már beindította az influenzafigyelő szolgálatot a tisztiorvosi szolgálat. Dr. Tempfli Ágnestől, az ÁNTSZ helyettes megyei tiszti főorvosá­tól megtudtuk, ez annyit jelent, hogy egyes háziorvosok és isko­lák beszámolnak arról, hogy nö- vekedett-e jelentősen a felsőlé- gűti megbetegedések illetve a hiányzók száma. Amint ez emelkedik, beindítják a figyelő- szolgálatot. A jelentőszolgálat napról napra követhetővé teszi a megbetegedések számát. A főorvos asszony arról tájé­koztatta lapunkat, hogy az utóbbi hat hétben 4370-ről 7354- re emelkedett a felsőlégúti meg­betegedések száma a megyében. Ezekből 374 volt influenzagya­nús. A januári influenza-idő­szakban 4370 vírusos beteget tartottak számon. Járványtól te­hát egyelőre nem kell tartani. A főorvos asszony szerint idén az A-vírus támadására kell számí­tanunk. A védőoltások rendel­kezésre állnak az orvosoknál. A hetven felettiek és krónikus be­tegek ingyen, mások térítésért adathatják be maguknak. Mi lesz a szakorvosi rendelőkkel? A dunavecsei válasz: nem Dunavecse polgármestere hét­főn kapta meg azt a kunszent- miklósi önkormányzat által megalkotott és javasolt megál­lapodástervezetet, amely a két település szakorvosi rendelői­nek közös irányítás alá vonásá­ról szól. A vecsei polgármester elfogadhatatlannak minősítette a társulási tervezetet. Dunavecsén és Kunszentmik- lóson is működik szakorvosi rendelő. A Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztár teljesítménymu­tatók és beteglétszám alapján köti meg az önkormányzatokkal a finanszírozási szerződést. Mintegy harmincezres ellátandó létszám esetén lenne kifizetődő önálló szakorvosi rendelőintézet működtetése a területen. A ve­csei és a miklósi körzetben élők összesen vannak ennyien. (Folytatás a 3. oldalon) Titkos levél a Tocsik-ügyben Tirts Tamás, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője nem azt a levelet hozta nyilvánosságra, amelyet a Tocsik-ügyet vizs­gáló parlamenti bizottság ko­rábban titkossá nyilvánított - közölték a testület három és fél órás zárt ülését követő rögtön­zött sajtótájékoztatón csütörtö­kön. Szentkuti Károly (SZDSZ) elmondta- a bizottság és Tirts Tamás nem ugyanazt a levelet kapta meg, bár a két írás szer­zője ugyanaz a személy és a tar­talmat tekintve is „nagyfokú azonosság” áll fenn. A nyilvá­nosságra került levélben az áll: Pető Iván, Demszky Gábor, Székely Gábor és több szabad- demokrata polgármester már 1993 tavaszán találkozott To- csik Mártával, a Vektor és az Ezres Ügyvédi Iroda képviselő­ivel. (Az érintettek ezt az állí­tást cáfolták.) A Tocsik-ügyet vizsgáló bizottság Demszky Gábor kérésére egyébként el­küldte a főpolgármesternek a titkosnak minősített levelet. A testület úgy döntött, hogy meg­hallgatja az ominózus levél író­ját, Pallagi Györgyöt. Átadják a belterületi földek ellenértékét az önkormányzatoknak A NATO altatja az orosz medvét? A NATO-nak nem sikerül el­altatnia Moszkva éberségét. Az észak-atlanti szövetség bő­vítése az összeurópai bizton­ság szempontjából romboló eszme, amely nem csupán Oroszország geostratégiai helyzetét rontja jelentősen, hanem kedvezőtlen következ­ményekkel jár egész Európára nézve a biztonságpolitika te­rén. Ezt Andrejev orosz külügyi szóvivő közölte tegnap. A tegnapi kormányülésen el­hangzott, hogy két nagy cso­portja van az önkormányzati követeléseknek: a belterületi földek ellenértékének, valamint a közműveknél a meghatározott vagyonrészek biztosítása. A kormány a belterületi földekkel kapcsolatosan úgy döntött: amennyiben rendelkezésre áll az adott földek részvény- vagy üzletrész-ellenértéke, akkor azt kell átadni az önkormányzatok­nak, kiegészítve az időközben kifizetett osztalékkal és annak 20 százalékos kamatával. Ha nincs átadható részvény vagy üzletrész, akkor a névértéken megfelelő összeget készpénz­ben kell folyósítani, 20 százalé­kos évi kamattöbblettel. A közműveknél a villamos- és gázművek esetében a kormány eleget tesz korábbi kötelezett­ségének, s a részvények 25, il­letve 40 százalékát átadja az ön- kormányzatoknak. Továbbiak a kormányülésről az 5. oldalon. Családi vállalkozás Baján, a részvénytársaság kontójára / Menesztették az ATI-igazgatót Mint arról hírt adtunk, Jeney István vezérigazgató mindenre kiterjedő vizsgálatot rendelt el az ÁTI Depó Közraktározási Részvénytársaság bajai kikötő­jében. Ezzel együtt a telep terü­letéről kitiltotta a telep vezérka­rát, az ügyek vitelének jogát és feladatát pedig Szalai Ottó részvénytársasági biztosra ru­házta át. Az ügyről a vezérigaz­gatótól kaptunk tájékoztatást. Az előzményekről annyit, hogy „Bajai polgárok” aláírás­sal levél érkezett az ÁTI-köz- ponthoz. A bajai raktár alapos ismeretéről tanúskodott az írás, és olyan adatokat tartalmazott, melyeket kivizsgáltatni köte­lességének tartotta az rt. veze­tője. A levelet - véleménye sze­rint - már korábban elbocsátott dolgozók írhatták. Az elrendelt vizsgálatot részben külső szakértők, rész­ben a központ munkatársai vé­gezték. Ennek eredményeként V. I. igazgatót azonnali hatály­lyal elbocsátotta az rt. kötelé­kéből, rendkívüli felmondással megszüntették munkaviszo­nyát. A vizsgálat során ugyanis fény derült az összeférhetetlen­ségre: a V. család magánérde­keltségei összefolytak az ÁTI Depó ügyeivel. Olyannyira, hogy amint a cégbíróság adata­iból kiderült, az egyik vállalko­zásuk, az Agroport telephelye­ként a bajai kikötőt, a Szentjá- nosi út 12.-t jegyeztették be. (Folytatás a 3. oldalon) Közgyűlési huzavona a közpénz körül Körülbelül 50 millió forint „pótfinanszírozási igényt” je­lentettek az ősszel a megyei önkormányzat intézményei. Ez azt jelenti, hogy ha ezt a pénzt - az intézményvezetők állítása szerint - a költségvetésen felül még az idén nem kapják meg, akkor lehetetlenné válik a fel­adatok ellátása. A megyei köz­gyűlés hivatalának ellenőrzési osztálya felülvizsgálta az igé­nyeket, ezt követően dr. Balogh László elnök a testületnek 18 milliós pótfinanszírozásra tett javaslatot. Azzal, hogy ez a pénz is „előfinanszírozás” le­gyen az 1997-es évre. Javasla­tát átmenetileg elfogadták, de a két összeg közötti különbség, valamint az ellenőrzés néhány megállapítása heves vitát vál­tott ki. Á vita arról szólt, hogy takarékoskodnak-e megfele­lően a közpénzekkel az intéz­mények, vagy túlköltekeznek. Dr. Balogh László állította, hogy a megyében intézmény nem válhat - s a kisebb mértékű pótfinanszírozás ellenére sem válik - működésképtelenné. Elhangzott viszont az is, hogy a nevelőszülőknek juttatandó ok­tóberi gondozási díj csaknem egy hónapot késett. Kommentárunk a 2. oldalon. Tömeges állatleölés a méteres hó miatt Mongóliában A mongol kormány elrendelte az állatállomány gyengébb egyedeinek levágását, mert a példátlanul erős havazás miatt a télen nem tudják majd takar­mánnyal ellátni a teljes 4,6 mil­liós állományt. D. Dorligzsav védelmi miniszter azt mondta a Reutemak, hogy az ország gaz­daságának alapja került ve­szélybe a hatalmas havazások miatt. Mongólia óriási nomád jószágállománya rendszerint úgy vészeli át a kemény teleket, hogy az állatok a tágas sztyep­pék megszáradt füvét kaparják ki a vékony hóréteg alól. Most azonban 1 méteres a hó. Egyre kevesebb fiatal hívható be egészségügyi okok miatt sorkatonai szolgálatra - ez a legutóbbi bevonultatás szomorú tapasztalata. Cikkünk a 3. oldalon, fotó: galambos Sándor S.D. WATCH ÓRASZAKÜZL6T KARÁCSONYI AKCIÓS ÓRAVÁSÁR! Svájci, japán, stb. márkás és olcsóbb karórák árengedményes vására. Rendkívül nagy választék, minden órához garancia. SOMLYAI DEZSŐ órás Kecskemét, Petőfi S. u. 2. Gyorshírek Atomfegyverek leszerelése William Perry amerikai vé­delmi miniszter nem tartja el- I fogadhatónak. hogy az Egye­sült Államok egyoldalú lépé- I seket tegyen az atomfegyverek leszerelése terén. Külföldi körútjáról hazatérőben újság­írókkal közölte: minden to­vábbi hadászati csökkentés at- j tói függ, az orosz törvényhozás I ratifikálja-e a két atomnagyha- j I talom arzenálját harmadoló START-II szerződést. Ma ér földet a Columbia Az amerikai űrkutatási hivatal tegnap úgy döntött, hogy a kedvezőtlen időjárási viszo­nyok miatt 24 órával elha­lasztja a Columbia űrrepülő­gép leszállását. A floridai Cape Canaveral légiközpont fölött túlságosan sűrű a felhőzet. A földet érés ma várható. Kötelező arab Jövő évtől kötelező lesz az arab | I nyelv oktatása az izraeli isko- j Iákban - közölte csütörtökön I az izraeli oktatási tniniszté- I rium. A határozat részben azért 1 született - közölték lapok -, | í: mert a hadseregnek és a hír­szerzésnek több arabul tudóra van szüksége. Háborús halott gyerekek milliói Több mint kétmillió gyerek I halt meg fegyveres konfliktu­sokban az elmúlt tíz évben a vi­lágon - közölte szerdán a chilei fővárosban egy ENSZ-illeté- kes. Ez a hivatalos szám, a va­lóságos adat bizonyosan na­gyobb. A megsebesült és meg­csonkított gyerekek száma en­nek a háromszorosa. Menekülés / Eszak-Koreából i Tizenhét észak-koreai mene- i kült el az országból és kért lete- a lepedési engedélyt Dél-Koreá- : tói. Ez az eddigi legnagyobb á szabású csoportos menekülés, amit a dél-koreai illetékesek ;:í: feljegyeztek. Tömeges mére-1 teket még nem ért el a KNDK- ban a menekülési láz. Hasmenésj árvány Romániában A román hatóságok gyakorlati- lag rendkívüli állapotot vezet- tek be a Rovinari bányaváros­ban kitört hasmenésjárvány miatt, melybe eddig hat gyér- mek halt bele. Kórházban 250 embert ápolnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom