Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. december 24., kedd Naptár December 24., kedd. Névnap: Éva, Ádám. Névnapozóknak Éva: bibliai név, jelentése: élők anyja. Ádám: bib­liai név, jelentése: földből való. Gratulálunk a névnapjukat ma ünneplő Adél, Ervin, Noémi nevű olvasóinknak is! Évforduló 1874-ben e napon született Gárdonyi Albert történész, egyetemi tanár. Pá­lyáját könyvtárosként kezdte, majd a Fővárosi Levéltár munkatársa, ké­sőbb vezetője volt. Kutatá­sai segítségével találták meg 1913-ban a magyar jakobinusok sírját. Szá­mos tanulmányt írt a ma­gyar könyvnyomdászat és könyvkereskedelem törté­netéről. A történeti segéd- tudományokról írt köny­vét egyetemi jegyzetként használták. 1946-ban hunyt el. Ökumenikus naptár A katolikus liturgi­kus naptárban ma Ádámra és Évára, az emberiség ősszülő­ire emlékeznek. E nap a karácsony, Jézus Krisztus születésének elő- ünnepe is. Mi, Hol, Mikor? • A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban december 27- én délelőtt 10-től, december 28- án délelőtt 10-től és délután 14.30-tól, december 29-én dél­előtt 10-től lesz kézműves-fog­lalkozás gyerekeknek. 0 De­cember 27-én és december 28- án délután 15 órától lesz gyere­keknek csillagászati előadás a kecskeméti planetáriumban. • December 28-án, este 20 órá­tól óévbúcsúztató Csík tánchá­zat rendeznek a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Házban. Fellép az Uzgin Over zenekar is. • December 28-án este 20 órától diákoknak ren­deznek előszilvesztert a Kecs­keméti Ifjúsági Otthonban. • Január elsején 19.30-kor ren­deznek ingyenes újévi koncer­tet a kecskeméti Tudomány és Technika Házában. Belépők ott kérhetők. Halál Katonatelepen Kecskemét-Katonatelepen egy 43 éves férfi holttestét találták meg tegnap. A sok betörés mi­att aludt kint a tanyán. Az ágy­ban hanyatt feküdt a holttest és mivel a szájából vér folyt, a mentősök szóltak a rendőrök­nek. Tegnap lapzártánkig a rendőrség nem állapított meg idegenkezűséget, ezért állam- igazgatási eljárás keretében fo­lyik a vizsgálat. Félmeztelen holttest Tegnap reggel Kecskemét-He- tényegyházán, a Belsőnyír 268. számú tanya udvarán egy 50 év körüli, alul lemeztelenített fér­fiholttestet találtak. Azt nem tudni, hogy a férfi mit keresett a tanyán, mivel az nem az övé volt, hanem egy idős házaspáré. Jótékony célú karácsonyi műsort rendeztek az egyedül élő idősekért a kiskunhalasi filmszínházban. Felléptek a Lomb utcai óvodások - felvételünkön ők láthatók -, valamint is­mert helyi zenészek is. A házigazda szerepét a város rendőrkapitánya vállalta. FOTÓ: POZSGAI ÁKOS Egyetemi képzés lesz Kiskunhalason? A hét végén nagy jelentőségű megállapodást írt alá a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség, a Pro Educatione Socialie Alapítvány, a szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Kara és Kiskunhalas város ön- kormányzata. A megállapodás szerint 1997 szeptemberében posztgraduális egyetemi szintű család-, gyermek- és ifjúságvé­delmi képzés indul Kiskunhala­son. A tervek szerint - amelyek ­Csávolyon emlékbizottság ala­kult, hogy megszervezze az év utolsó napján, kedden délután 2 órakor a helyi általános iskolá­ban tartandó emléktábla-ava­tást. A csávolyiak az egykori hősi halott, vitéz Váraljay Jó­zsef katolikus tanítóra, körzeti iskolai felügyelőre, tartalékos A miskei és a drágszéli önkor­mányzat idén tavasszal hozta létre az iskolafenntartói társu­lást. Jelenleg 26 drágszéli ta­nuló menetrend szerinti busszal jár át a két kilométerre lévő Miskére, de néhány hónap múlva már iskolabusz hozza- viszi a diákokat. A közelmúltban 12,5 millió forintot nyert az iskola erre a célra, és további pályázatokon is sikerrel jártak. Másfél millió­ért számítógépeket vásárolhat­ről lapunknak Kovács Gyula, a Magyar Gyermek- és Ifjúság- védelmi Szövetség főtitkára, a megyei GYIVI igazgatója adott tájékoztatást - a szegedi egye­tem kihelyezett tanszéket hoz létre Kiskunhalason. A város a tárgyi feltételek megteremtését vállalta magára. Az alapítvány és a szövetség pénzbeli támoga­tást nyújt a képzéshez. A maj­dani tanszék alapja a Halason ötödik évfolyamában járó főis­kolai szintű szakemberképzés, főhadnagyra emlékeznek, aki száz évvel ezelőtt született. A megemlékezést dr. Mándics Mihály, a neves tanító egykori tanítványa tartja. A centenári­umon szívesen látják vendégül a környék egykori pedagógu­sait és mindazokat, akik a betű­vetést Váraljaytól tanulták meg. tak, így már 12 komputer áll a gyerekek rendelkezésére. Nyelvi laboratórium kialakí­tására egymilliót nyertek, és a tizenhat személyes laborató­rium jövőre készül el, de idei áron. Ráadásul az állami cím­zett támogatásra benyújtott is­kolaépítési és korszerűsítési pá­lyázatuk is eredményes volt, így kora tavasszal megkezdhe­tik az új, négy tantermes épület kialakítása. Kubatovics Tamás amely az egri Esterházy Károly Tanárképző Főiskola kihelye­zett, posztgraduális főiskolai tagozataként működik. E kép­zésre épülne rá a tervek szerint 1997 szeptemberétől a poszt­graduális egyetemi szintű okta­tás, majd az akkreditáció elnye­rése után 1998-99-től a nappali tagozatos képzés. Az elképze­lések szerint jövő év szeptem­berétől 40-60 hallgató kezdheti meg egyetemi szintű tanulmá­nyait Kiskunhalason. Diáklap indult ZOOM címmel diáklapot indí­tott a Kecskeméti Ifjúsági Ott­hon. A kulturális és informá­ciós diáklap havonta jelenik meg. A szerkesztők és az újság­írók kecskeméti diákok. Az első számban irodalmi és kép­zőművészeti zsengék, vidám történetek és sok-sok informá­ció kapott helyet. De a szer­kesztők várják az íráshoz ked­vet érző kecskeméti középisko­lások jelentkezését az ifjúsági otthonban. Emlékünnepség Tóth Menyhért születésének évfordulója 1997. január 2-án lesz. Mint ismert, a művész kora gyermekkorától kezdve a Kalocsa melletti Miskén, szülei falujában élt haláláig, 1980-ig. Emlékét megőrzendő évek óta működik a Tóth Menyhért Ala­pítvány. Ezen alapítvány ren­dez január 9-én, délelőtt 11 órakor koszorúzási ünnepséget Miskén, Tóth Menyhért tiszte­letére. Százéves lenne a vitéz tanító Fejlesztik a miskei-drágszéli közös iskola tantermeit Balesetek, Bűnügyek A házigazda - akinek felesége Kecskeméten van kórházban - azzal ment át éjjel a szomszéd­hoz, hogy megtámadták. A szomszéd reggel átment és meglátta a környéken ismeret­len férfi hóval félig befedett holttestét, a fején két sérülés volt. A tanya 73 éves gazdáját utoljára délelőtt látták még a kórházban, ahol feleségét láto­gatta meg. Később eltűnt, lap­zártánkig nem találták meg. Kihűlt az úton A halasi kapitányság vizsgálja azt a halálesetet, amelyet a vá­rosi kórház jelentett december 18-án. Éjjel hozták be azt a - feltehetően ittas - 73 éves kis­szállás! férfit, akit az 53. számú főút mellett találtak. K. Antal eszméletlen állapotban került a kórházba, ahol hamarosan meg­halt. Valószínűleg kihűlés miatt következett be a halál. Feltört Zsiguli Madarason törték fel egy katy- mári polgár gépkocsiját. A he­lyi diszkó előtt parkoló Zsigu­liból a pénztárcát vitték el is­meretlen tettesek. Ebben volt a sértett Visa kártyája, ezer fo­rintja, személyi igazolványa. Leszerelték a gépkocsi első és hátsó rendszámtábláját is. Különös jókívánság Ma már sok módja van annak, hogy valaki jókívánságát eljut­tassa szeretteinek, ismerősei­nek. A technika már falun sem ismer szinte lehetetlent. A leg­kevesebb fáradtság a telefonnal jár. Ezt használta ki az a meg­fontolt úriember, aki a dávodi polgármesternek, Pétiké Jó­zsefnek üzenetet hagyott a rög­zítőn. A kicsengés után fegy­verropogás vezette be a mon­danivalót. A géppisztoly vijjo­gását követően a hang szerint ezt kapja a szeretet ünnepén ajándékba a polgármester. Három napig liftben Pécsett hétfőn délután furcsa esethez riasztották a tűzoltókat. A Hungária úton lévő, három éve üresen álló 25 emeletes to­ronyház egyik megbízott gond­noka három napja eltűnt, s csa­ládja keresésére ma derült ki, hogy a 69 éves férfi december 20-án, az első emeletnél a lift­ben rekedt. A tűzoltók baltával és egyéb szerszámokkal az idős embert háromnapos fogságából kiszabadították, a mentőknek átadták, akik kórházba vitték. Nézőpont Karácsonyi álom Lovas Dániel írása Van egy álmom. Mintha filmet látnék, álmomban egymásba úsznak régi és mai karácsonyok. Gyerekszemmel látom a hatalmasnak tűnő, feldíszített fenyőfát, szinte érzem a szik­rázó csillagszórók égett szagát. Miért vésődik be mindez ilyen mélyen az emlékezetbe? Ma már tudom. Az teszi fe­lejthetetlenné a gyermekkori karácsonyokat, hogy érzed, szeretet vesz körül. Szülők, testvérek, rokonok, a család. Emberek, akik törődnek veled és figyelnek rád. S ettől mintha odakinn, a meleg szoba falán túl is békésebb, barát­ságosabb lenne a világ. Persze a világ akkoriban sem volt békés, mikor még gyere­kek voltunk. Ma pedig? Még ridegebb, veszélyesebb, ide­genebb. Talán gyermekeink nem így érzik. Számukra a mai ünnep válik majd életre szóló élménnyé. Felnőttként azon­ban még a gyertyagyújtás perceiben is nehéz elfeledkezni arról, ami az otthon falain túl van. Álmomban megjelennek előttem azok, akik ezen a szépsé­ges ünnepen is csak percekre tudnak megbékélni, vagy any- nyi időre sem. Mert akkora vállukon a teher. Karácsonyi álmom szól a szegényekről, a családjuk fenntartásáért éjjel­nappal küszködőkről. A betegekről és az értük aggódókról. A magukra hagyott idősekről. Mindazokról, akik a szentes­tén is magányosak. Biztató, bátorító szavakat küldök nekik. S lám, mire jó az álom. Meg is kapják az üzenetet. Szól az álmom azokról is, akikről annyit beszélünk, írunk a hétköznapokon. Hogyan ünnepelnek a gátlástalan szélhá­mosok, korunk szerencselovagjai? Magukba szállnak-e ilyenkor a tolvajok és rablók, akik elől igyekszünk házunkat elzárni? Mit éreznek a kábítószerárusok és lánykereskedők, akiktől gyermekeinket próbáljuk megvédeni? Vajon mire gondol gyertyagyújtáskor az, akinek nem tiszta a lelkiisme­rete? Átsuhan-e lelkén az érzés, hogy milyen, amikor az ember jót cselekszik. Mire az ember felnő, már nem naiv. Tudja, hogy a világ ba­jai nem oldódnak meg egyik pillanatról a másilo-a. De azért legalább ilyenkor, karácsony ünnepén mondjuk ki őszintén: nem jól állnak közös dolgaink. Soha ennyi durvasággal, erő­szakkal, érzéketlenséggel nem találkoztunk, mint napjaink­ban. Több megértés, türelem és szeretet kéne. Van egy álmom. Ezzel a mondattal kezdte Martin Luther King leghíresebb beszédét, melyben az emberek közötti egyenlőségről és megértésről beszélt. A megbékélésről pré­dikált. Megölték, de szavait azóta is idézik. Van egy álmom a hitről és szeretetről. Ezt hirdette egykor a betlehemi jászolban született Fiú, akire karácsonykor emlé­kezünk. Megfeszítették, de elnémítani őt sem tudták. Száll az idők szárnyán az üzenet: van remény, van esély. A mai estén, a gyertyák fényénél ismét milliónyi otthonban gondolnak ugyanarra: lehetne békében és szeretetben is élni. S ez a legszebb karácsonyi álom. KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES ÜGYFELÜNKNEK! OPEL TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT Jász u. 24. Tel.: 76/482-208 Fax: 76/482-201 OPEL CSERNI 6500 BAJA Keleti Ipartelepi út 61. Tel./ Fax: 79/323-811 START KFT. 6301 KALOCSA Bem Apó u. 21. Tel.: 78/361-355 Fax: 78/362-949 OPEL AUTÓARÉNA 6400 KISKUNHALAS Bácskai út 1-3. Tel.: 77/423-480 Fax: 77/423-488

Next

/
Oldalképek
Tartalom