Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-02 / 281. szám

1996. december 2., hétfő Megyei Körkép 3. oldal A hivatal nincs jóban az orvossal Pálmonostorán? Pálmonostorán mégsem zár­ták be az orvosi rendelőt de­cember 1-jén. Korábban az terjedt el a faluban, hogy el­lenőrzése során a megyei ANTSZ egy sor rendellenes­séget tapasztalt, ezért elren­delte az orvosi rendelő azon­nali bezárását. A körzeti or­vos szerint az ANTSZ való­ban járt Pálmonostorán, azonban csak az orvosi ren­delő működési engedélyére voltak kíváncsiak. A pálmo- nostoriak ezt elmulasztották újra megkérni, ezért ötven­ezer forint bírságot szabtak ki rájuk. Mármint az önkor­mányzatra. Merthogy mint működtető a hivatal köteles­sége lett volna a kérelem be­nyújtása. A falusiak szerint a polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő között megle­hetősen rossz a viszony. Ezzel magyarázható az is, hogy a körzeti orvos csak két hóna­pos késéssel kapta kézhez a gyógyszerhasználatra vonat­kozó és a MEP által még au­gusztusban kiadott „terápiás ajánlást”. Laczkó Róbert pol­gármester szerint a mulasztás egyszerűen abból eredt, hogy későn értesültek a Népjóléti Közlönyben augusztusban megjelent rendeletről. Szász András Majsai közmeghallgatás Úgy látszik, Kiskunmajsán minden rendben zajlik. Ezt tá­masztja alá a szerdai közmeg­hallgatás is, hiszen mindössze öt polgár tett fel kérdéseket a város vezetőihez. A polgármesteri helyzet- elemzésből kiderült, hogy szű­kös esztendőben is működőké­pes maradt a város és mindösz- sze egy kisebb hitel felvételére lesz majd szükség. Bejelentette Kiss Károly azt is, hogy szerda reggelre elkészült az I. világhá­borús emlékmű egyik katona alakjának letört puskája is. Erre a legutóbbi közmeghallgatáson hívta fel Varga Lajos a város­atyák figyelmét, aki még 200 forintot is átadott a munkákra. Pólyák István arra volt kí­váncsi, miként került 8 millió forintba a Városgazdálkodási Kft. felszámolása? Válaszában a jegyző elmondta, hogy kény­szerűségből döntött az önkor­mányzat saját cége megszünte­tése mellett, de most ellenőrzik, hogy miért ilyen magas az ösz- szeg. T. K. Viharos testületi ülés Lajosmizsén Folytatódik az átvilágítás (Folytatás az 1. oldalról) A lajosmizsei képviselők vitájá­ban Lengyel András a testület szégyenének nevezte a munkát, mert az önkormányzat nem merte felvállalni a döntést a kér­désben, és 2 millió forintért azt másra bízták. Az intézményve­zetők - hasonlóan a képviselők többségéhez - vitatták az átvilá­gítási vitaanyag megállapításai­nak használhatóságát. A vita hangulatát jellemzi, hogy Török Attila képviselő felállt az asztal­tól, hogy otthagyja az ülést, tilta­kozva Rubos János kijelentése ellen. Lengyel András az átvilá­gító pesti céggel a szerződés fel­bontását j avasolta. A polgármes­ter az indulatokat fékezendő arra figyelmeztetett, hogy az anyag még nem végleges. Ennek elle­nére bevezetőjében szintén ke­ményen bíráltaannak megállapí­tásait. A cég képviselői elmondták, hogy a körülmények miatt nem véglegesek a megállapításaik. Az adatszolgáltatás lassúsága miatt rövid idő állt rendelkezé­sükre. Azt is szeretnék tudni, egyáltalán mire kíváncsi a testü­let. A további munkát csak úgy tudják vállalni, ha olyan hiteles adatokat kapnak, amelyért az adatszolgáltató vállalja is a fele­lősséget. Vagyis a jövőben az adatokat hivatalos, pecsétes pa­píron kérik, a bírálóktól pedig mellébeszélés helyett lényeget érintő kérdéseket várnak. Az át­világítás tovább folytatódik, jövő év elején kell a végleges anyagot leadni a cégnek. Gazdasarok Vetésváltás, monokultúra 3. A talaj helyesebb és sokol­dalúbb kihasználása több nö­vény váltásos termesztése esetén biztosabb, mint mono­kultúrában, amely a tápanya­gokat és a vízkészletet egyol­dalúan használja fel, tehát ki­zsaroláshoz vezet. Egyes nö­vényfajoknál a vetésváltás a termésnövelés alapvető felté­tele. A váltás nélküli termesz­tési rendszerben nemcsak egyes növényfajok termése, hanem az egész gazdaság össztermékének mennyisége is csökken. A talajvédelem, vagyis az erózió és a defláció elleni védekezés álapja is a vetésváltás, ugyanis többféle növény termesztése nagyobb védelmet jelent. Az ésszerű talajművelési, trágyázási, ön­tözési valamint növényápo­lási és betakarítási rendszer a vetésváltáson alapuló gazdál­kodással valósítható meg, amelyben egyúttal az egyes eljárások is hatékonyabbak. Különösen a trágyázás hatá­sait tudjuk kedvezőbben ki­használni a vetésváltással. A növényvédelem, és a gyomok elleni védekezés is tervezhe­tőbb és olcsóbb is a vetésvál­tással. A kórokozók és kárte­vők elleni megelőző védeke­zés is jobban megoldható, va­lamint a gyomok irtásának és féken tartásának egyik legha­tékonyabb eszköze a vetésvál­tás. A vetőmagtermesztéssel foglalkozó gazdaságokban szinte kötelezően alkalma­zandó a vetésváltás, ugyanis jó minőségű vetőmag mono­kultúrában nem termeszthető. A gazdaságban lévő állatte­nyésztés igényének megfelelő takarmánybázis (abrak-, szá­las- és tömegtakarmányok, tápok stb.) alapja a vetésvál­tásos gazdálkodás. A munka­erőt, a gépeket egész éven át egyenletesebben és jobban ki lehet használni a vetésváltá­sos gazdálkodással. A kör­nyezetvédelmi szempontok­nak is jobban meg lehet fe­lelni vetésváltással, kevesebb vegyszert igényelnek, mint a monokultúrás termesztés. A betölthető mennyiség negyede is hiányozhat Gáz van a palackokkal Sok a palack, de kevés bennük a gáz? PN-ARCHlV FOTÓ: WALTER (Folytatás az /. oldalról) A három magyarországi gáz­forgalmazó, a Prímagáz, a To­tálgáz és a Shell-Gáz által töl­tött palackok között egyaránt volt gázhiányos. Száraz József szerint a fogyasztók érdekei másként is csorbulnak. Hiány­zik a minőségi tanúsítvány, nem tüntetik fel, hogy ki palac­kozta a PB-t, és a kereskedők hajlamosak elmulasztani szám­laadási kötelezettségeiket. Ezek híján aztán a vásárló reklamálni sem tud, és nem állapítható meg az sem, hogy ki felel a termékért. Egy gázpalacknál pedig ez elég fontos, mert egy esetleges robbanás komoly ká­rokat is okozhat. A főfelügyelőség illetékese felhívta figyelmünket arra, hogy a palackok adásvétele sem szabályosan zajlik. 10 eze­rért adják el azokat, és maxi­mum 4200 forintért vásárolják vissza. Ez ellentétes az érvény­ben lévő jogszabályokkal. Á megyei tapasztalokra még visz- szatérünk. Ö. Cs. Szabályozott állattartás Rosszul fest a főtér Baján A városi főtér állapotát ki­fogásolta Tajcs Sándor Ba­ján az önkormányzat csütör­töki testületi ülésén. Hang­súlyozta, hogy a teret körül­ölelő épületek egy része ko­szos, elhanyagolt, és ezért jelentősen rontja a belváros látképét. Széli Péter pol­gármester válaszában el­mondta, hogy az üresen álló volt cukrászdát eladják, és így januártól megkezdődhet a kellemetlen belvárosi ál­lapot felszámolása. Kecelen 1983-ban alkották azt a réndeletet, amely az állattar­tást szabályozza. Azóta a köz­ségből város lett, s alaposan megváltozott annak arculata, lakottsága. A helyi képviselő- testület létrehozott egy munka­csoportot, hogy újratárgyalják az állattartási rendeletet. A ter­vezetet véleményezte az ANTSZ kiskőrösi intézete, va­lamint a kerületi főállatorvos. Mindemellett a rendeletalko­tásban részt vevők maximálisan figyelembe vették, hogy sok embernek megélhetési forrása az állattartás, -tenyésztés. Az alapos előkészítő munka után a közelmúltban el is fogad­ták az új szabályokat. Eszerint a város közigazgatási területét négy állattartási övezetre osz­tották, s ezekre külön-külön megfogalmazták a mindenkire kötelező érvényű előírásokat. Külön fejezet foglalkozik a ku­tya- és macskatartással, a ve­szélyes állatokkal, a környezet- védelemmel, a tetemek ártal­matlanná tételével. Határozot­tan - de állatbarát módon - rendelkeztek a szabálysértések büntetését illetően is. Pulai Sára A személyi juttatásoké az elsőbbség Megyei kincstárt szerveznek A megyei közgyűlés tegnap el­fogadta az 1997-es költségve­tési koncepciót. Az elképzelés egyik legfőbb jellegzetessége­ként azt említette dr. Balogh László elnök, hogy jövőre a do­logi kiadásokkal és fenntartási költségekkel szemben a szemé­lyi juttatásokra helyezik a fő hangsúlyt. Ez persze nem je­lentheti azt, hogy bármi is a tárgyi feltételek hiánya miatt lehetetlenüljön el. Annak érde­kében viszont, hogy a bérpoli­tikai célok megvalósíthatóak legyenek, az intézményeknél - megyei átlagban - 4 százalékos létszámcsökkentést kell végre­hajtani. Új elemként jelent meg a koncepcióban egy - orszá­goshoz hasonló - megyei kincs­tári rendszer bevezetése, amely leszűkíti majd a pénzmozgáso­kat, s így a pénzmozgások költ­ségeit. Még az eddigieknél is fontosabb minden külső forrás- például pályázati lehetőség - kihasználása. A megyei ön- kormányzat továbbra is részt kíván venni területi, megyepoli­tikai célok kezdeményezésé­ben, s a feladatok végrehajtásá­ban. A szükséges felújítások és fejlesztések érdekében 200-400 milliós hitelfelvétel is elkép­zelhető. Ez elől a megyei köz­gyűlés nem zárkózott el, konk­rét döntés majd a költségvetés véglegesítésénél lesz. - bfi ­Rendőr-főkapitányi fogadónap A kecskeméti főkapitányság épületében december 3-án, kedden Gergényi Péter, Bács- Kiskun megye rendőrfőkapitá­nya ismét fogadónapot tart dél­előtt 10-től délután 14 óráig. A múltkori tumultusból okulva most a rendőrség kéri, hogy aki a fogadóórára szeretne elmenni, előzetesen telefonon kérjen időpontot a titkárságtól. Diákgaléria Diákgalériát szeretne nyitni in­tézményén belül a Kecskeméti Ifjúsági Otthon. A galériában a város tehetséges diák alkotói mutatkozhatnának be, s a kiállí­tások két-három hetente válta­nák egymást. Első lépésként az ifjúsági otthon emblématerve­zési pályázatot hirdetett, amelyre 16 munka érkezett. A diákgaléria emblémája ezek közül az lesz, amelyre a legtöb­ben szavaznak. Az emblémák­ból rendezett kiállítás december 6-áig látható, a szavazatokat aznap délután 16 óráig várják a szervezők. Kommunális adó Baján Csaknem a teljes összeget befi­zették a bajaiak a magánszemé­lyek kommunális adójára - hangzott el a hétfői, városházi sajtótájékoztatón. A több mint 15 ezer lakásból 12 ezer beval­lás érkezett az adóosztályra, ahol 40 millió forint adót vetet­tek ki. Ennek az összegnek ne­gyedét a kommunális beruhá­zásokra fordított lakossági hoz­zájárulások miatt elengedték. A ténylegesen fizetendő 30 milli­óhoz képest 500 ezer forint az elmaradás. Kocséri felújítások Kocsér külterületén több he­lyen életveszélyessé vált a ta­nyai villamos hálózat. A felújí­tás érdekében a Pest megyei te­rületfejlesztési tanácstól pályá­zat útján 6,7 millió forintot nyert a község. Az összegből hét vezetékszakasz felújítását tudják elvégezni. További négy szakasz rekonstrukcióját a tu­lajdonos, a helyi Petőfi Szövet­kezet finanszírozza. A lakos­ságnak tanyánként 40.ezer fo­rinttal kell hozzájárulni a felújí­táshoz. Új adók és magasabb lakbér Kunszentmiklóson Jövő év januárjától - újonnan bevezetett helyi adóként - kommunális adót kell fizetniük a kunszentmiklósiaknak. A szerdai testületi ülésen a képvi­selők határoztak arról, hogy a belterületi lakások után szoba­számtól függően adót kell fi­zetniük a polgároknak. Egy­szobás lakás után 2000, kétszo­bás lakás után 2200, három­vagy annál több szobás lakás után 2500 forintot kell fizetni évente. Az új adó alól mentességet kapnak a kunbábonyi és a bösz- töri területen lakók. Nem kell fizetni annak sem, aki az előző év decemberéig betöltötte a 70. évét, vagy rendszeres szociális segélyben részesül. A szintén újként bevezetni kívánt ipar­űzési adóról szóló rendeletter­vezetről szerdán nem tárgyaltak a miklósi képviselők. A hi­ányzó adatok beszerzése után a decemberi ülésen újra a testület elé kerül az anyag. Ebben a nettó árbevétel 5 ezrelékét ja­vasolják iparűzési adóként megfizettetni a kunszentmik- lósi vállalkozókkal. A szerdai ülésen döntés-szü­letett az önkormányzati lakások bérének emeléséről. A lakbért pontosan a duplájára emelték fel. Eszerint a jövő esztendő ja­nuárjától komfortos lakásnál az eddigi 30 helyett 60 forintot, félkomfortosnál 15 helyett 30- at, komfort nélkülinél 8 helyett 16-ot kell fizetni négyzetméte­renként. W. Király Ernő DECEMBERBEN MINDEN ELŐFIZETŐJÉNEK Kézbesítőink egy reklámszatyorban házhoz viszik a kiilönszánwt, a n jövő évi kártyanaptárt r~“i és a Kishegyed Konyhája legújabb számát. LEGYEN 20-40% ÁRENGEDMÉNNYEL VÁSÁR december 3*4>5*én. Két dobókockával egy dobás er% 4 OO/L . további 1 átm /0 kedvezmény Kecskemét, Román Bútoráruház, Izsáki út 3. Nyitva 8-17 óráig. Importór: Szupi Kft., Pécs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom