Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-23 / 274. szám

6. oldal Gazdasági Tükör 1996. november 23., szombat Nehezen illik össze a két valóság A gazdasági és pénzügyi élet, az érdekképviseletek vezető tiszt­ségviselői, valamint az érintett tárcák, országos hatáskörű szervek vezetői vettek részt azon a tegnapi tanácskozáson, me­lyen az 1988-ig terjedő időszak gazdaságpolitikai, kormányzati törekvéseiről volt szó. / Átváltható engedélyek Pénz lesz a fa alatt A kormány a napokban döntött az almafák tűzel- halásos betegsége miatti kártalanítás ügyében. Biber Károly tói, a Földmű­velésügyi Minisztérium fő­osztályvezető-helyettesétől megtudtuk: a termelőknek fizetendő kártalanítás ma­gában foglalja az ültetvé­nyek teljes helyreállításának (szaporítóanyag-ár, támbe- rendezés, öntözőrendszer újraépítése) a költségét, va­lamint négy év elmaradt be­vételét, illetve hasznát. Azok a termelők számít­hatnak a .jóvátételre”, akik államigazgatási határozattal igazolják az ültetvény - ál­lami védekezés keretében elrendelt - megsemmisíté­sét, továbbá kötelezettséget vállalnak arra, hogy a nö­vény-egészségügyi zárlat feloldása után területükön továbbra is gyümölcsöt - ami nem jelent feltétlenül almát vagy birset - termel­nek. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy a felvett összeg ne minősüljön adóalapnak. A tárcánál jelenleg a kár­talanítás folyósításának elő­készítése folyik, a kifizeté­seket karácsonyig szeretnék befejezni. U. G. BÉT-hírek Emelkedő árak és a Mól iránti óriási kereslet hatá­rozta meg a kereskedelmet pénteken a Budapesti Érték­tőzsde részvénypiacán. A tőzsde összforgalma a héten immár másodszor 5 milliárd forint körül alakult. Ebből csak a részvények 2,6 milli­árd forintot képviseltek. Horn Gyula miniszterelnök megnyitójában ismét hangsú­lyozta, hogy a kormány eltö­kélt a reformfolyamatok to­vábbvitelében. 1997 lesz az első olyan esztendő, amikor nem romlanak a lakosság élet- körülményei, ám az eredmé­nyeknek ára van: a kabinetre olyan nehéz feladatok várnak, mint az infláció további féke­zése, a társadalombiztosítási alapok hiányának kezelése. A jogszabályalkotás során nagy figyelmet kell szentelni az EU- csatlakozás előkészítésére, s nem lesz könnyű az államház­tartási és a társadalombiztosí­A gazdaság helyben járása és a társadalom szabadesése tapasz­talható jelenleg a Privatizációs Kutatóintézet gazdasági társa­dalmi elemzése szerint - melyet Matolcsy György, az intézet igazgatója mutatott be a sajtó­nak. A Privatizációs Kutatóintézet képviselői jövő évi prognózi­sukban a hivatalosan vártnál magasabb, 21-22 százalék kö­rüli inflációval számolnak. Immár két éve egy úgyneve­zett stagflációs gazdaság alakult ki Magyarországon - mondta Matolcsy György. Vagyis az inf­láció magas szinten állandósult, és a gazdasági növekedés a sta­tisztikai hibahatárnak minősít­hető egy százalék körüli sávban maradt. Megítélésünk szerint ­tási reform végrehajtása sem. Horn szerint megnyugtató, hogy az idei év első 8 hónap­jában 3,3 milliárd dollárral csökkent államadósságunk, s esély van rá, hogy a mostani IMF-megszorításokat nem kö­vetik újabbak. Fazakas Szabolcs ipari mi­niszter a hazánkba áramló kül­földi tőke jótékony hatásait ecsetelte, kiemelve azt az előnyt, amelyre a mamutcé­geknek beszállító hazai kis- és középvállalkozások tesznek szert. Csiba Judit privatizációt felügyelő tárca nélküli minisz­emelte ki az igazgató -1995 ele­jén a kormány téves diagnózist adott a makrogazdasági egyen­súlyok romlásának okaira, mi­kor úgy vélte, hogy a kereske­delmi, fizetési és költségvetési mérleg azért romlott erősen, mert az 1993-94-ben beindult növekedés többlet vásárlóerő­kiáramlással járt, a fogyasztás pedig elszabadította az importot. Az elemzés készítői jövőre a kormány által prognosztizáltnál rosszabb gazdasági mutatókra számítanak. Szerintük állandó­sul a magas infláció és a mun­kanélküliség, ismét emelkedés­nek indul a külkereskedelmi mérleg és a fizetési mérleg hiá­nya. Úgy vélik, a tartós egyen­súlyhoz és csökkenő infláció­ter elmondta: annak ellenére, hogy a magánítás lényegében befejeződik jövőre, ám jövőre még 200 milliárdot hoz a költ­ségvetésnek, az APV Rt. nem marad munka nélkül. Elkészíti a magánítás mérlegét, majd vagyonkezelői tevékenységre tér át. A „Gazdaság ’97” konferen­cia hozzászólói a miniszterek mondandójának erősítése mel­lett kritikai megjegyzéseket is tettek. A Dunamenti Erőmű Rt. vezérigazgatója például a kül­földi tőke megtelepedésének árnyoldalát így jellemezte: „nehezen szokik össze a ma­gyar és a nyugati valóság”. Mások azt hangoztatták, hogy a kis- és középvállalko­zók nem rendelkeznek a támo­gatási lehetőségekre vonatkozó elégséges információval. hoz csak a belföldi piac és fo­gyasztás jelentős bővülése után juthatunk el. 1994-ben a legnagyobb kor­mányzó pártot nem azzal a programmal választották meg, amelyet azóta folytat - emlékez­tetett Matolcsy. Ezért talán visszakanyarodnak a nyolcva­nas évek megengedő, kedvez­ményező, visszavonuló politi­kájához, mely egyfajta ,jőza- nodást” jelenthet. Ezt a józano- dást pedig ma üdvözöljük - mondta. Am ha ez csak ked­vezményekben testesül meg, s nem érik fordulattá, akkor újra egyensúlyhiány jelentkezhet, s újra megteremtődhet egy újabb pénzügyminisztériumi, pénz­ügyminiszteri stabilizációs program esélye - tette hozzá. A Földművelésügyi Minisz­tériumban megkezdődött az étkezési búza kivitelére jo­gosító, de fel nem használt engedélyek átváltása kuko­rica-, búzaliszt- és búzada- raexport-engedélyekre. Mint emlékezetes, az FM ez év áprilisában 1 millió tonna étkezési búzára adott ki előze­tes exportengedélyt, amely­nek csupán töredékét használ­ták fel a termelők illetve a ke­reskedők. A felhasználatlanul maradt kvótákat az Agrárrendtartási Hivatalnál most át lehet vál­tani kukoricára, búzalisztre és -darára. A hivatal által kiadott új előzetes exportengedélyeket az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium engedélyezési főosztályánál kell beváltani valódi kiviteli engedélyekre, amelyek legké­sőbb 1996. december 31-ig használhatók fel. Az érvényesség lejártáig ki nem szállított lisztre és darára 1997. július 30-ig lehet új en­gedélyeket kérni. A meghosz- szabbítható határidő azonban a kukoricára nem vonatko­zik. U. G. ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE Átmeneti bessz után A hétfői besszhangulat után pénteken magukhoz tértek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsde részvényszek­ciójában. A BUX-index is visszakúszott 3600 pont fölé. Szépen szerepeltek a mindig nagy érdeklődéssel kísért gyógyszeripari papírok. Az Egis a hét eleji 7950 forintról a hét végére visszatért 8450 köré. Hasonlóan a Richter a hétfői 8010 forintról péntekre 8470-ig erősödött. Kiegyensúlyozottan szere­pelt a Humán Rt. részvénye, egész héten 2700 forint körül adták-vették a papírt. Az Inter-Európa Bank árfo­lyamát nem érintette az átme­neti bessz, stabil maradt és 38 ezer forinton zárta a hetet. Az OTP kivette részét a hosszból, 2580 forintról 2700-ra nőtt. A hét pozitívumai közé tar­tozik a BorsodChem Rt. rész­vényeinek szereplése. A vegyipari sztárpapír a hét eleji 3350 forintról a hét végére 3400-ra javított. Hektikusan alakult a Mól papírja. Az olajipari cég hét­fői 1650 forintról péntekre 1790-re erősödött úgy, hogy közben az 1850 forintos árat is megkóstolta. Az augusztusban tőzsdére bevezetett 7VK-részvény a kedvező Nomura-elemzés és a napokban napvilágot látott adásvételi hír hatására 1400 forintig kúszott fel. Szépen szerepelt a héten a kárpótlási jegy is. Árfolyama a héten 60 százalékról 65-re erősödött. A diszkontkincstárjegy- aukciókon túljegyzés mellett csökkentek a hozamok. Az egy hónaposé 21,69, a három hónaposé 21,81 százalékra. Králik István Cashline Broker Kritikus prognózis az 1997-es kilátásokról A vártnál magasabb lesz az infláció AV0RIT A MIKULÁS ÖNNEK EC/V SZIL VESZTER! tösiskola VACSORÁT HOZHAT. ha Ön részt vesz bármelyik, december 6. előtt induló tanfolyamunkon! nov. 25. (hétfő), 17.00 óra nov. 27. (szerda), 17.00 óra dec. 2. (hétfő), 17.00 óra dec. 3. (kedd), 17.00 óra Tanfolyamkezdések: Kecel műv. ház Soltvadkert műv. ház Jánoshalma műv. ház Tompa műv. ház Teljes körű szolgáltatás, részletfizetés! ”B" tandíj: 28.900 Ft Jelentkezés december 6-áig: Kiskunhalas, Semmelweis tér 27. _ co Tel.: 06-30/434-534, vagy a fenti időpontokban, a helyi műv. házakban, £ 'Nemcsak jogozitváinfákoz. de autójához is hozzásegítjük' ■$ TALPMASSZÍROZÓ TANFOLYAM indul november 26-án, 17.30 órakor Kecskemét, Budai u. 2. sz. alatt. Vezeti az országosan elismert, áldott kezű MAJOR ETELKA. Jelentkezni: 76/325-319 v. 06-30/430-168. (36670) ,?Ö “ q. ~ ^-*0 sslj 3« 2* b <í tfl (fi . N ü *0 X r * * tfl > c o o> * 5 •© ® c .E o AJ «2 W N N C <0 </> .12 3 z c b X 3 .2 * X AJ :0 ‘re ■$} m 8 . 0 </) N ra x c 3 X ä 8 EäS > 5 n O N (/) C W . . '(0 4 (D _1 g> (o E «SS N V •rn x Senkinek sincs elképzelése arról, hogy mi a teendő Ki védi meg a Nádasdy utca lakóit? (Folytatás az 1. oldalról) A járőrkocsik naponta többször ellenőrzik a terepet. Volt, hogy a renitens família felásta az utat, hogy a rendőrautó ne tud­jon az utcában végigmenni. Mint arról már lapunk is be­számolt, négy alkalommal fel­jelentették az ottlakókat áram­lopásért, tizennégy esetben a közegészségügyi szabályok megsértéséért. Betörésekről hallva rendre előveszik a vá­rosban csak Csipet-Csapat névre keresztelt fiatalkorúakból álló bandát, melynek magját a Nádasdy utcai család gyerekei alkotják. Négy alkalommal őri­zetbe is vették a társaság egy- egy tagját, de az ügyészség nem fogadta el a vádemelési javasla­tot, így szabadon kellett enged­niük. A rendőrkapitány után a ci­gány kisebbségi önkormányzat vezetője, Kunhegyesi Ferenc kért szót, lévén a rendbontó család cigány származású. A kisebbségi önkormányzat kép­viselője elmondta, ő is megtesz minden tőle telhetőt, de ez ke­vés. A szóban forgó házat ki- meszeltette, saját maga készí­tett az épülethez WC-t, mivel az eddig nem volt. Saját költsé­gén elhordatta a ház körül lévő szemetet. Mikor értesült róla, hogy két ott lakó fiút kinyírá­sukkal fenyegettek, maga köl­töztette el őket a városból. A família újabb tagjainak ideköl- tözési szándékáról hallva lebe­szélte őket erről a lépésről. A testület hiába kéri rajta számon, hogy hasson rájuk. Persze őt könnyebben elfogadják, mivel roma, de egy bizonyos szinten túl vele is szembefordulnak. Kunhegyesi Ferenc szerint a gyámügynek kéne lépéseket tennie. Már kérte a közreműkö­désüket, de a gyámügyes ügyin­téző a család bosszújától tartva nem mer intézkedni. Pedig eze­ket a veszélyeztetett gyerekeket most kéne megfogni, mert ké­sőbb már lehetetlen. Barkóczi Ferenc szerint a hátrányos gyermekkorra való tekintettel nem adhatnak fel­mentést annak, aki most tör, zúz. Balogh Zoltán rendőrkapi­tány úgy látja, hogy ezt a hely­zetet az ő hatáskörükkel nem tudják megváltoztatni. A ki­sebbségi önkormányzat pedig nem üldözheti el a rendbontó­kat, mert az törvénysértő lenne. török Sport és egészség Pest megyében 1994 óta je­lentősen csökkentették a sportorvosi szolgáltatás központi finanszírozását. Azóta a megyének csak 4 városában dolgozik sportor­vos. Támogatás híján töb­bek között Nagykőrösön is megszűnt a rendelés, a helyi sportolóknak Ceglédre vagy Budapestre kell utazniuk a vizsgálatokra. Ezért a helyi képviselő-testület legutóbb úgy döntött, hogy az ÁNTSZ-en keresztül enge­délyt kérnek heti 2 órás ren­delésre. Ennek költségeit idén a városi sport támogatására nyújtott pénzkeret marad­ványából fedezik, jövőre pedig ezt a költséget beépí­tik a költségvetésbe.- -^TANYACMBDA ' •' ' SZILVESZTER A TANYACSÁRDÁBAN, 1996/97. Aperitif: * Óévbúcsúztató hörpincs ^ Menü: * Libamájpástétom salátával * Szilveszteri bőségtál: aszalt szilvával töltött pulykacomb, bélszín szalonnába burkolva, jércemell nyárson, finomkörités * Gesztenyetorta * Sajtkóstoló szőlővel * Kávé tejszínnel Éjfél után korhelyleves zene, tánc, tombola Az est ára: 5000 Ft/fő. Asztalfoglalás a helyszínen vagy telefonon: 76/356-010, 356-166. _ ... __________________________________’________________________________________' _________(36497) A Heinz Kecskeméti Konzervgyár Rt. (6000 Kecskemét, Szolnoki út 35.) pályázatot hirdet takarítási munkák elvégzésére és az öltözők üzemeltetésére. Pályázati feltételek: * Jogi személyiségű társaság (30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonat mellékelendő). * Kötelezettségvállalás a takarítók és az öltözőkben dolgozók munkajogi jogutódlással történő átvételére. * Az irodaház és egyéb területek napi takarítása (7452 m2), egyeztetett időpontban, a jelenlegi gyakorlat szerint. * Évente kétszeri nagytakarítás. * Rendkívüli esetben (pl. helyiségek átalakításakor) a nagytakarí­tás soron kívüli elvégzése. * Az öltözők üzemeltetése a termelő egységek műszakbeosztásá­hoz igazítva. * Tisztítószerek és -eszközök biztosítása. * Értékmegőrzés. * Nagyvállalatoknál végzett munkákról referencia benyújtása. * Vállalási díj megjelölése. Társaságunk az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszer alapján működik. A pályázatokat 1996. december 6-án, 12 őréig szíveskedjenek eljuttatni - zárt borítékban, ''Takarítás" megjelöléssel - dr. Bódogh Zoltán ügyvéd irodájába (6000 Kecskemét, Szolnoki út 35.). A pályázattal kapcsolatban - munkanapokon, 8-16 óráig - részletes felvilágosítást Szabóné Gyuris Sára ad. Telefonszáma: 76/481-381/197. A Heinz Kecskeméti Konzervgyár Rt. fenntartja jogát a pályázat eredménytelennek nyilvánítására.________ (36538)

Next

/
Oldalképek
Tartalom