Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-16 / 268. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. november 16., szombat Naptár November 16., szombat. Névnap: Ödön. Névnapozóknak Ödön: görög eredetű név, jelentése: előkelő. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Ágnes, Ede, Edmond nevű olvasóinkat is! Évforduló 1796-ban Baján született és 1858-ban e napon hunyt el Mészáros Lázár honvéd altábornagy, hadügyminiszter, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik katonai vezetője, az MTA tagja. Pályája császári ezredesként indult, majd 1848. május 23-ától volt a Batthyány-kormány hadügyminisztere. Az országgyűlésben Baja képviselője volt. 1849 júliusában választották Dembinszky mellett vezérkari főnökké. Világos után Törökországba emigrált, majd Angliában telepedett le. Távollétében halálra ítélték. Ökumenikus naptár Az Ödönök védőszentje az 1240-ben elhunyt Szent Edmund, Canterbury érseke, a szegények jótevője. A kát. lit. naptárban ma Skóciai Szent Margitra emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • Ma délelőtt és vasárnap délelőtt 10-től lesz kézműves-foglalkozás gyerekeknek a kecskeméti Szórakaténusz Játékházban. • November 17-én, délelőtt 10-kor bábelőadást tart a Piróka Bábszínház a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. •November 18- án, délután 17 órakor nyitják meg a kecskeméti képzőművészek karácsonyi tárlatát a kecskeméti Kéttemplom Galériában. • November 21-én, délután 16 órakor rendezik meg a kecskeméti Cifrapalotában a millecentenáriumi honismereti pályázat eredményhirdetését, amely egyben könyvbemutató is lesz. • November 22-étől tekinthető meg a kecskeméti helyőrségi klubban a vasútmo- dell-kiállítás, amely december elsejéig látható. Hologramkiállítás volt e hét elején a soltvadkerti művelődési házban, ahol megannyi gyerek nagy érdeklődéssel nézte e különös technikával készült alkotásokat. Most viszont a keceli általános iskolánál látható a tatabányai Simonyi Zoltán négy boglyába foglalt, mintegy félszáz képes gyűjteménye, amit Vaskó Géza készséggel magyaráz el a gyerekeknek. Felvételünk szerdán készült, amikor a vadkerti nebulók sort álltak, hogy láthassák a szó szerint színes és érdekes bemutatót, ami persze díjtalan. FOTÓ: pulai Sára Támogatást vár a halasi könyvtáralapítvány A kultúrára szánt pénz évről évre kevesebb kis hazánkban. Azonban nemcsak a költségvetések összeállítói, hanem a polgárok és a vállalkozók is csak résnyire nyitják a tárcájukat, ha a művelődésről van szó. így van ez a Halasi Könyvtárpártoló Alapítvánnyal is. Varga Sabján Gyula, a városi könyvtár igazgatója és az alapítvány elnöke elmondta A közelmúltban összeállította októberi „toplistáját” a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság. A múlt hónapban negyedszáz jogsértő cselekményre derült fény a halasi körzetben. A határőrök 190 személyt fogtak el, és mintegy 500 tiltott határátlépést regisztráltak. A listát a Ma délután 5 órakor emlékestet rendeznek a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére Dunapa- tajon. A művelődési házban lapunknak, hogy 150 ezer forintnál több pénzt még nem láttak az alapítvány számláján. Az alapítvány 1992 óta működik. Azzal a céllal hozták létre, hogy a könyvtár az önkormányzati pénzeken tül is bevételhez juthasson. Sajnos a halasi vállalkozók nem tolonganak, hogy hogy támogathassák a könyvtárat. A számlán található pénz gyakorjugoszlávok vezetik. Közülük 106-an próbálták áthágni a törvényes rendet. Második helyezést ért el a libériái „válogatott”, harmadikak pedig a románok. Az előbbiek közül 45- en, míg az utóbbiak közül 28- an törtek borsot a határőrök orra alá. színre lépnek a Kodály Zoltán Ének- és Zenetagozatos Általános Iskola, valamint az Önkormányzati Zeneiskola tanulói. latilag a tagdíjakból jött össze. Halason ugyanis nincs könyvtárhasználati díj. Mindenki anyagi tehetségéhez mérten ál- dozik az alapítvány számlájára. Figyelembe véve, hogy a halasi könyvtárnak cirka 5000 tagja van, a 150 ezer forintos kassza azt jelzi, hogy a tehetősebb réteg számára a könyvtár gyarapodása nem igazán fontos. Megtalált autó Csütörtök éjszaka Bácsalmás külterületén a határőrök egy elhagyott Chrysler típusú autót találtak. Mint kiderült, a nagy értékű autót közel 3 hete lopták el ismeretlen személyek Budapesten. A bajai kapitányság nyomozást indított az ügyben. Nyílt nap az iskolában A mezőgazdasági és élelmi- szeripari képzés főbb területeivel ismerkedhetnek a továbbtanulni szándékozók azon a nyílt napon, melyet november 18-án, hétfőn és 22-én, pénteken reggel 8 és déli 12 óra között tartanak a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskolában. Az ide jelentkező diákok a következő szakmák közül választhatnak: növénytermesztő, kertész, állat- tenyésztő, lótenyésztő, hentes, mészáros, húskészítménygyártó, eladó és pék. Hangverseny a zeneiskolában A városi zeneiskola koncert- vember 16-án, este 6 órakor, terme (nem pedig a Petőfi . Az est egyúttal lehetőséget kí- mozi, ahogyan korábban írtuk) ván teremteni a tehetséges fiaad otthont annak a zenei és iro- taloknak a bemutatkozásra. A dalmi estnek, melyet kiskunfél- rendezvényen a fúvósok, he- egyházi fiatalok közreműködő- gedű-, zongora- és gitárművé- sével, egy mestergitár megvá- szék mellett versmondó fiata- sárlása céljával rendeznek no- lók is fellépnek. Október a déli határon Emlékestet rendeznek Dunapatajon Balesetek, Bűnügyek Tanya és Lada Bócsán feltörtek egy III. kerületi tanyát, s onnan 140 ezer forint értékű használati tárgyat, ruhaneműt loptak el. Kisszálláson egy IV. kerületi lakásba hatolt be egy tolvaj, s 100 ezer forint készpénzzel távozott. Kiskunhalason, a Tóth János utcából egy 300 ezret érő, lezáratlanul parkoló Ladát loptak el. Rendszáma: EER-988. Sólyom és karvaly Természetkárosítás vétsége miatt nyomoz a kiskunhalasi rendőrkapitányság. A környezetvédelmi felügyelőség feljelentése szerint egy szanki polgár a megfelelő engedélyek nélkül tartott egy sólymot és egy karvalyt. Megfújt Opel Kecskemétről egy Dobó körúton parkoló Opel Campo típusú személyautót loptak el. A kocsi hárommillió forintot ér. Rendszáma: EJJ-177. Kipakolt tanya Baján egy negyedik kerületi tanyába törtek be. A tolvaj arany ékszereket, takarékbetétkönyvet és műszaki cikkeket vitt magával a házból. A tulajdonos kára háromszázötvenezer forint. Arany, készpénz Páhin egy Rákóczi utcai házat tört fel eddig ismeretlen tolvaj. A lakásból százötvenezer forint készpénzt és különböző arany ékszereket vitt magával. Az összes kár értéke közel hatszázezer forint. őrizetben a templomfosztó Egy negyvennégy éves férfit vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök, aki alaposan gyanúsítható a tiszaalpári templom kifosztásával. A gyanú szerint még augusztus 26-ra virradóra szőtteseket, takarókat és a perselyekből készpénzt vitt el a tolvaj. Megzavart betörő Egy huszonhárom éves kiskunfélegyházi férfi megpróbált betömi egy félegyházi tanyába. A nagy munka közben azonban megzavarták és elfogták, majd a rendőrök annak rendje, módja szerint őrizetbe vették. A fiatalember ellen egyébként más ügyben bírósági szakaszban lévő eljárás folyik. Körösi tolvaj Egy októberi betöréssel gyanúsítható, 25 éves férfit vett őrizetbe a kiskőrösi rendőrkapitányság. Az október 26-án történt bűncselekmény során egy Kiskőrös, Tömöri utcában lévő házba törtek be és gázolajat, valamint benzint vittek el. Tanyai rejtekhely Múlt héten csütörtökön a kiskunhalasi mezőőrök egy gyanús járműre figyeltek fel az egyik elhagyott tanyában. A rendőrök megállapították, hogy a Ford Transitot Gyomaendrődről lopták el a napokban. Nézőpont Ez a közös ló nem az a közös ló A. Tóth Sándor írása A szegény emberek menedéke a szövetkezés. Ugye ismerős a szállóige? De kinek a nevéhez fűződik? Ne gondoljon az olvasó se Leninre, se Sztálinra, se mensevikre, se bolse- vikra. Gróf Károlyi Sándor mondása volt ez. (Bocsássa meg, gróf úr, hogy ilyen társaságban idézem meg nevét és szellemét!) A szabadságharc leverése után emigrált a huszártiszt. Franciaországban megismerkedett a szövetkezés eszméjével. Hazatérve itthon segítőivel elindította a gazdaköri mozgalmat, létrehozta a Hangya (beszerzési és értékesítő), valamint a Hitelszövetkezetet. Nem a saját osztályával törődött a gróf. Ez a mondás is tőle származik: A nemzet gerince roppan meg, ha a közép- és kisgazdaságok tönkremennek. Igaz ember és igaz magyar volt. Gróf Károlyi Sándorék 100 éve alakították meg a Magyar Gazdaszövetséget a gazdakörökből. Ő maga 90 éve halt meg. Ám e kettős évfordulón kívül más is indokolja a reá való emlékezést. A jelenidő sorskérdése, hogy a ma- gán(kis)termelők fölismerjék: szövetkezniük kell, mert a gazdasági érdekeiket csakis együtt tudják érvényesíteni. 5 Azt a közös lovat, amelyiknek túrós a háta, el kell feledniük. Az a kolhoz, a tsz jászlából abrakolt. Nyugati típusú szövetkezésre van szükség. Az Európai Unió országaiban a beszerzési és értékesítő szövetkezetekből van legtöbb. Ezek tagjai saját tulajdonukon dolgoznak, gazdálkodnak. De például a műtrágyát közösen, nagy mennyiségben s ezáltal olcsóbban szerzik be, mint egyénileg lehet. Csak szét kell osztani és a pénzt befizetni, arányosan. A tagok vállalják, hogy az általuk termelt élelmiszer-alapanyagot, árut csakis a szövetkezeten keresztül értékesítik. A szövetkezet pedig vállalja, hogy a közösen megállapított, normális minőségű terméküket átveszi és értékesíti. Á szövetkezet részben vagy teljesen fel is dolgozza a mezőgazda- sági alapanyagot. A nyereséget azonban nem vágja zsebre, hanejn visszaosztja a tagoknak. Az összefogás révén semmiféle felvásárlók nem kukoricázhatnak a kis farmerekkel sem, mint ahogy azt külön-külön megtehetnék velük. Gróf úr, ha egy évszázadot fiatalodhatna! Astra ^Family, Az Opel Tormási hétvégi ajánlata TEGYEN EGY KÓRT A BAJNOKKAL! Bakos András és Porth Gábor, az Opel Astra Kupa bajnokai várják Önt és családját az Opel Tormási kecskeméti szalonjában I az ASTRA FAMILY HÉTVÉGÉN, I november 16-17-én, 9-16 óráig. Próbálja ki a győztes versenyzőkkel, milyenek a legnépszerűbb Opel-kocsik! Most még (év végéig) kamatmentes hitelre vehet meg bármely Opel-modellt! Százezreket takarít meg, aki él a lehetőséggel! • Aki a Family-hétvégén autót rendel, ajándékcsomagot kap. • Aki Astrát rendel, 1997. III. 31-ig átvállalják tőle a kötelező felelősségbiztosítás díját. • Astrára, Corsára kedvezményes Casco 1 évre! A Family-hétvégén ingyenes téli átvizsgálással kedveskednek Tormásiék az Opel-tulajdonosoknak, továbbá ingyen elvégzik a műszaki vizsga előtti átvizsgálást is. A most megrendelt alkatrészekre 5% kedvezmény! Az érdeklődők megtekinthetik Opel Tormásinál a Blau- punkt Autó Hifibemutatót. Várja Önt és családját: OPEL TORMÁSI! Kecskemét, Jász u. 24., tel.: 76/482-208. Ha kocsit akar, ne totózzon! Menjen OPEL TORMÁSIHOZ!