Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-15 / 267. szám

Változóan felhős ég Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE 14 15 15 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egyelőre folytatódik az átlagosnál enyhébb idő. Magyarország felett á magasban továbbra is enyhe levegő található. A nyugati területek felett több, keleten, északkeleten kevesebb felhő várható. Csak a nyugati me­gyékben valószínű elszórtan kisebb eső. Mérsékelt marad a légmozgás. Az erősen felhős nyugat ország­részekben számítunk alacsonyabb csúcshőmérsékletre. Ott 11,13 fokig, míg az ország nagyobb részén 14, 16 fokig emelkedik délután a hőmér­séklet. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Továbbra is melegfronti hatásra kell számítani, a fronthatás azonban lassan-lassan gyengül. Ennek ellenére a közlekedésben fokozott balesetveszéllyel kell számolni. Többször lesz erősen felhős az ég, elszórtan kisebb eső is valószínű. A szél egész nap mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet pár fokkal ala­csonyabb lesz, mint az elmúlt na­pokban, de így is az átlagos felett: 12, 15 fok között várható. Estére 7, 12 fokig csökken a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) , Szolnok: 13 Kecskemét: Jászberény: 13 Baja: Tiszafüred: 13 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 11 Velencei-tó: 8 Fertő-tó: 7-9 Duna: 10 11 8-10 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 10-25 10-20 10-20 10-20 10-15 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 10-20 15-25 10-15 10-15 15-20 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Kutya mint reklámhordozó Kutya mint reklámhordozó Egy sztármanökennel sem lehetnének udvariasab­bak. FOTÓ: FEB-REUTER November 15., péntek Napkelte: 6 óra 49 perckor Napnyugta: 16 óra 08 perckor Holdkelte: 10 óra 42 perckor Holdnyugta: 20 óra 18 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 328 cm volt. A Tisza Szol­noknál 69 cm, Szegednél pedig 129 cm magas volt. Közlekedés A 44-esen a 27-29+300. km- szelvény között padkaépítést végeznek. Az 50-es úton az Y- csomópontban autópálya-épí­tési munkák miatt lesznek for­galomkorlátozások. Az 52-es út 4-5. és az 54-es út 5+975. lem­énél autópálya-építés miatt lesznek forgalomkorlátozások. Az 52-es út 25-27. km-e közt burkolatjavítás miatt sebesség- korlátozásra, előzési tilalomra és útszűkületre kell számítani. Traffipax Ma délelőtt Kiskunfélegyháza területén, az E75-ös sz. úton, Hercegszántón, délután a Du- namenti falvakban, Kecskemét lakott területén és Baján szá­míthatnak a járművezetők rada­rellenőrzésre. Kihallgatás- Tudna személy leírást adni a betörőről?- Hát, nem emlékszem, de az biztos, hogy dőlt be­lőle az alkoholszag.- No de mégis, valami konkrétabbat csak tud mondani?- Barackpálinka. Zenés vacsora Kocséron A kocséri óvoda alkalmazottai és szülői munkaközössége nagyszabású zenés vacsorát szervez november 30-án, szombaton este 7 órakor a köz­ség sportcsarnokában. Az est bevételét az óvoda eszköztárá­nak bővítésére fordítják. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (középárfolyamok) Angol font 264,33 Görög drachma (100) 66,90 Német márka 105,64 Olasz líra (1000) 105,01 Osztrák Schilling 15,01 Spanyol peseta (100) 125,27 USA-dollár 159,10 Testvérvárosok A finnországi Hyvinkaa és Kecskemét között éppen tíz esztendeje létesült testvérvárosi kapcsolat. Ez alkalomból no­vember 19-én este 18 órától rendeznek műsoros estet a kecskeméti ifjúsági otthonban. Az esten fellép a Hyvinkaa-i Népzene- és Néptáncegyüttes, az Észt Népzenei Együttes, a Kecskemét Néptáncegyüttes és a Kurázsi Táncműhely is. Iskolai napok Ezen a héten kezdődött és jövő hétfőn szellemi vetélkedővel folytatódik az iskolai napok ren­dezvénysorozata a kecskeméti Széchenyi István Idegenfor­galmi, Vendéglátóipari Szak- középiskolában és Szakmun­kásképző Intézetben. November 19-én és 20-án nyílt napot ren­deznek, s otthont adnak a kecs­keméti középfokú iskolák sport- versenyének is. Versmondó verseny Ötven versmondó jelentkezett az Élő költészet címmel meg­hirdetett 11. Bács-Kiskun me­gyei versmondó versenyre. A kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Házban - mely évek óta e verseny fő szerve­zője - november 17-én, vasár­nap reggel 9 órakor kezdődik a versengés elődöntője. A me­gyei versmondó verseny döntő­jét délután rendezik meg. íme egy gyönyörű londoni óangol juhászkutya, akinek a neve is szép: Baggybush Midnight Madness. Egy festőcég pályázati ered­A választói érdektelenség kivédésére remek ötlete tá­madt a sztavropoliaknak: a helyhatósági választások november 17-ei második fordulóját sorsolással kötik össze. Akik elmennek sza­vazni, akár kétszobás lakást, vagy autót is nyerhetnek. A kezdeményezés azért szüle­tett, mert az október 27-ei első forduló az orosz város­Egy koszovói albán asszony kedden egy 6,34 kg súlyú és 61 centiméter hosszú fiú új­szülöttnek adott életet Pris- tinában, a Szerbiához tar­tozó tartomány fővárosá­ban. Az „óriásbébi” és 27 A nicaraguai főváros utcáit végre elnevezik, lehetővé téve ezzel a normális tájé­kozódást. A történelmi vá­rosmag az 1972-es földren­gésben gyakorlatilag elpusz­tult, így a tájékozódás csak „természetes” viszonyítási ményhirdetésére érkezik éppen, ahol ő nyert: kam­pánykutya lesz belőle a legközelebbi hirdetési had­járatban. bán teljes érdektelenségbe fulladt: a jogosultaknak ke­vesebb mint fele ment csak el szavazni. A sorsjáték ke­retében összesen 127 díjat lehet megnyerni - annyit, ahány választókörzetet a vá­rosban felállítottak. A sorso­lási alapot, illetve a kisor­solható tárgyakat adakozó polgárok, cégek és intézmé­nyek ajánlották fel. éves édesanyja remekül érzi magát, s mindketten hama­rosan hazatérhetnek ottho­nukba, ahol az édesapa mel­lett három testvér is várja a rekordok könyvébe illő súllyal született „kicsikét”. pontok - például fák - se­gítségével lehetséges. Ráa­dásul például a „fenn” és „lenn” meghatározás ma már nem a tényleges hely­megjelölést takarja, csupán a helyiek emlékeiben élő vi­szonyítási irányt. Páholyból nézhette ez a négy kisgyermek Baján a Szent Márton-napi ünnepséget. A nagy tömegtől a Belvárosi templom lépcsőjén felállított színpadnak még a közelébe sem fér­tek, ezért a szülők úgy döntöttek, a fuvarozás mellett trónus gyanánt is hasznosítják a Tra­bantot. A tetejére ültették a kicsinyeket, mivel onnan jól láthatták Márton legendáját, melyet a Szent László ÁMK ötödikes tanulói adtak elő, fotó: zalavári László Nyeremény a szavazóknak Hat és fél kilós óriásbébi Managua utcaneveket kap Telefon és telefax Panasonic szakszerviz Ortelli Telefon Bt., Kecskemét, Lóverseny ,u. 1. Tel.: 76/487-111 (27736) Sürgősen eladő 1983-as évjáratú Merce­des 307 D, ponyvával, négyhengeres Cse­pel locsolómotor szivattyúval, 60 db 130-as locsolócső, kétsoros burgonyavető- és fel­szedőgép. Érd.: 78/486-707, 17 óra után. 1 db másfél hónapos vemhes tehén eladó. Irányár: 88 E Ft. Érd.: 76/472-927 100 hl Irsai bor eladó. T.: 78/381-176, 18 h után. 120 db fiatal anyabirka készpénzért eladó. Érd.: 76/467-510. 1958-as Land-Rover 750 E Ft-órt eladó. Érd.: 78/426-768. 1987-es VW Passat TD combi jó állapot­ban, 690.000 Ft-ért és egy 1990-es platós UAZ, 240D Mercedes motorral, 620.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06-20/445-991. 2 M kalóriás mozdony kazán, hozzá tartozó 20 m magas, szigetelt, 8 mm falvastag­ságú, 600 mm átmérőjű kémény és egy 50 m3-es acéltartály eladó. Érdeklődni lehet: 06-60/480-709-es telefonon. 3 db éves üszőborjú, 300 db kisbálás here­széna, háztáji fejőgép eladó. Tel.: 78/454- 291. 304 szögöl telek eladó. Tabdi, Rákóczi u. Érd.: Tabdi, Petőfi u. 52., este. 8 hektár szántóföld bérbeadó. Halasi, Fü- löpszállás, Petőfi u. 68. 84-es VW LT 28 5 személy + teher 1,6 t. Érd.: 78/461-650. 90-es 4 ütemű Wartburg friss műszakival eladó. Tel.: 76/382-228. 92-es VW Polo, 87-es 2 ü. Wartburg, 86-os Citroen BX TRD eladó. Tel.: 78/367-698 vagy 30/563-922. AKKUMULÁTOROK kedvező áron! Kecs­kemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 Astra Karaván 1,4 SE 82 LE, 93-as, szép állapotban eladó. T.: 78/462-949. Audi 80 TD 85. évj. eladó. Tel.: 77/423-078 Audi 80-as, 90-es évjáratú, fehér, extrákkal eladó. T.: 78/381-150 v. 481-029. Barkas személy+teher, 86-os, friss mű- szakival. Érd.: 78/461-650. CSAK 3 NAPIG! A Sprinter Kft. téli termé­kekből (női és fiú bakancsok, női csizmák, férfi és fiú félcipők) árusítást rendez terme­lői áron. Az árusítás helye és időpontja: Kecskemét, László K. u. 16. november 21- 22-25-én 9-14 óráig. Eladó VW Transporter 2,4 D hosszított, 5 személyes, 1992-es évj. Tel.: 78/321-746. Duro Dakovic kombájn üzemképes álla­potban 2 db adapterrel eladó. Érd.: nap­közben 79/351-519, este 79/356-571 Eladó VW Transporter, 82-es 2.0 B, friss műszakival, nagyon jó állapotban. Érd.: 06- 20/464-364-es telefonon. Eladó lakást, házat keresek Bács megyé­ben. 24/411-012 Eladó német lakókocsi, 89-es, újszerű ál- lapotban. Érd.: 06-20/464-364. Eladó: kombinátor 3 m-es műtrágyaszóró, 3-4-es eke, rendsodró, trágyaszóró 4,2 t. Tel.: 78/465-477. Fekete és lucfenyő nagytételben eladó, házhoz szállítva is. 60/482-241. Fiat Ducató hosszú, magas 91-es, jó álla­potban 1.360 E Ft eladó, 260 l-es hűtőláda, fiókos 36000 Ft. Érd.: Kecel, Újszőlő u. 9. Tel.: 78/321-433, 60/305-338. Ford Transit váltó 5 sebessóges eladó. Érd.: 76/467-510. HCR-50 hordozható pénztárgép, 36 E Ft eladó. Tel.: 78/321-433 Irsai szőlőültetvény eladó a keceli úton 25. sz. parcella. Érd.: Kiskőrös, Rákóczi u. 91. Tel.: 78/311-129, du. Kettő hold rizlingszilváni termő szőlőültet­vény, föld-tulajdonjoggal együtt eladó. T.: munkaidőben: 78/355-195, munkaidőn kí­vül: 78/355-329 Kiskőrös központjában 25 m2-es üzlethe­lyiség eladó. Tel.: 06-30/257-820 Kkfházán 2 szobás, összkomfortos ház (+szoba, konyha) nagy portán megosztva is sürgősen eladó. Tel.: 76/460-569 Kukorica eladó. Tel.: 30/284-013 L Samara 1500 kát., 5 seb., 8.000 km-rel, grafitmetál, 99-ig m. v. T.: 78/465-705 L-60-as, hosszú platós, 89-es, jó állapotú IFA, 6 t-s pótkocsival, 77-es, 406-os, platós Mercedes friss műszakival és 90-es; 3,5 t-s Balkancar D targonca eladó. Érd.: 06- 78/381-337 vagy 06-60/480-709. Lada 1500 84-es, 5 q-s utánfutó eladó. Tel.: 78/368-572. Lada 1500s 84-es évjárat b+g üzemű ki­tűnő állapotban eladó, tel.: 76/382-247. Lada kombi, 90-es, 460 E Ft-órt eladó. Érd.: 78/426-768, este. Lada kombi 1500-as, 2 óv 10 hónapos el- adó. Érd.: 76/353-727, 17 után. MTZ 82-es traktor eladó. 76/378-024 Mercedes 190 E 82-as eladó. Tel.: 77/492- 448. Mercedes 190 D 85. évj. eladó. Tel.: 76/376-277 Mercedes 126-os 1980-as, 510 E Ft; Ford Sierra combi D 84-es, 280 E Ft eladó. Tel.: 06-30/363-703 Mercedes 206 dízel, felújítva, felújítás ár alatt sürgősen eladó. Tel.: 06-20-294-726. Szolárium eladó. Tel.: 78/381-396 Műkerti sétányi családi ház eladó. 76/470- 154 Nissan Primera 1,6 SLX, 93-as, sok extrá­val eladó. Tel.: 78/462-949. Négyütemű Trabant alkatrészek eladók. Érdeklődni: 06-30/434-667 tel. Opel Astra Caraván 1,6 Si, 94. IX. havi, Magyarországon vásárolt, megkímélten el­adó. 06-30/440-769. Opel Omega B 2,5 TD, 94. VII. havi, meg­kímélten eladó. 06-30-389-130. Padlásszobás új lakóház Soltvadkerten eladó. Irányár: 4,5 millió Ft. T.: 78/381-624, de. 8-tól du. 16-ig Panasonic teletexes 55 cm-es TV és 4 fe­jes videomagnó együtt eladó. Érd.: 06- 30/434-667 tel. Panorámás MTZ, 86-os évjáratú eladó. Érd.: Soltvadkert, Petőfi 55. Peugeot 205 1,8 dízel, 85-ös. Tel.: 78/462- 949. Renault Master 88-as zárt 5 személyes el­adó. Érd.: este 76/376-367 tel. Sport és hobbi lovak eladók. Tel.: 78/401- 194, 30/285-599 Szárított kukorica eladó. Tel.: 78/346-050 Tanya eladó 24 kh vegyesművelésű föld­del. Érd.: 77/401-846, este. Tojótyúkok eladók! Csillik László, Lajos- mizse, Bene 543. 06-60/354-220 Tölgy ülőgarnitúra eladó. Érdeklődni lehet: 78/481 -091 -es telefonon. Trabant 601 90. évj. lejárt műszakival, 110 E Ft irányáron eladó. Érdeklődni lehet: 77/423-078-as telefonon. Trabant combi 601 87-es, kétütemű, jó ál­lapotban eladó. Érd.: 78/321-732, esti órákban. VINOPRES-25 szőlőprés, saválló kosárral, 150 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 78/343-179. Érd.: munkanapokokon. VW Passat 1,9 TDI, 94-es, klímával eladó. T.: 78/462-949. Vágnivaló csirke kapható szombat dél­előtt, Kecskeméten a budapesti Főút jobb oldalán, a határtábla előtt 300 m-re. Tel.: 06-20/415-540 Választási kancacsikó eladó. Érd.: Karajkó József Fájsz, 78/368-543. Étkezési búzát veszek, nagyobb mennyi­ségben. Árajánlatokat: Érdeklődni lehet: 77/423-078-as telefonon. Étkezési, ipari burgonya nagytételben el­adó. Tel.: 78/418048. ÓRIÁSI ÁRZUHANÁS! Öltönyök 12.500 Ft helyett 5.900 Ft-ért, sportzakók 16.500 Ft helyett 7.900 Ft-ért BALLAGÓKNAK IS, va­lamint női, férfi rövid és hosszú szövetka­bátok FÉLÁRON. Kecskemét, Bethlen krt. ‘12/A. az Ádám-Éva Divatházban. Őszibarack facsemete, sárgahúsú 250 Ft/db eladó. Jakabszállás, Engels u. 1. Tel.: 76/382-314.

Next

/
Oldalképek
Tartalom