Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-15 / 267. szám
PETŐFI NÉPE 1996. november 15., péntek • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 267. szám / 29,50 Ft /ykyrici&&’97 bemutató tesztvezetéssel '96. nov. 16-án 9,00-től 17,00 óráig Ttfatde* a ápolod aÁcvtat FORD-HOVÁNY $.■ Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel : 76/487-333, 487-300 A szélmalom L ______________________.____________mellett. ^ A benzinkúti akció után újabb három embert vettek őrizetbe Emberrablókat fogtak el Kecskeméten Emberrablás néhány millióért. Fotónk nem a helyszínen készült, csak illusztráció. Tegnapi számunkban beszámoltunk arról, hogy szerda délután a BP-benzinkútnál rendőri akció során elfogtak egy súlyos bűncselekménnyel gyanúsított férfit. Mára újabb részleteket sikerült megtudnunk az ügy hátteréről. Ferenczi László, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a tegnap elfogott gyanúsított feltehetően egy emberrablóbanda tagja. Az alapos gyanú szerint ez a banda rabolt el egy kecskeméti vállalkozót október 5-én a Március 15. utcai Olympos bár elől. Információink szerint kezdetben óriási összeget követeltek a fogolytól, aki szorongatott helyzetében is megpróbált alkudozni a saját bőrére. (Folytatás a 3. oldalon) Félegyházán tiltakozó akcióra készülnek A kórházi számháború vesztesei Végső esetben a lakosságot is bevonják abba a tiltakozó akcióba, melyet a városi kórház fül-orr-gégészeti osztályának megszüntetése ellen szerveznek - hangzott el tegnap a kiskunfélegyházi városházán tartott sajtó- tájékoztatón. Ficsór József polgármester elmondta: a megyei egészségbiztosítási pénztár határozatát két kivétellel Bács- Kiskun megye valamennyi kórháza ellenzi. Ezért úgy döntöttek, hétfőn reggel 9 órakor a Kecskeméti Repülőkórházban még egy utolsó egyeztető tárgyalást hívnak össze. Amennyiben a fórum nem vezet eredményre, végleges formába öntik a fellebbezést. Dr. Garai István ország- gyűlési képviselő szerint a megyei egészségbiztosítási pénztár indokolatlanul változtatta meg a kórházak ágyszámaira vonatkozó eredeti indítványt. így fennáll a lehetősége, hogy a határozat ellen bírósághoz forduljon a város. Dr. Tóth Sándor, a kórház igazgató főorvosa a kórházakat sújtó intézkedéseket olyan rossz számháborúnak nevezte, amelynek a betegek a kizárólagos vesztesei. Át nem gondolt döntések eredményeként a legtöbb kórház - köztük a félegyházi - viszonyai mára sokkal rosszabbak akármelyik szociális otthonénál. Hasonló véleményen volt dr. Letolta Gyula főorvos, az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke is. Elmondta: az illetékesek valószínűleg elfelejtik, hogy tavaly egy hasonló döntés miatt szűnt meg a félegyházi kórház fertőzőosztálya. A főorvos bízik abban, hogy amennyiben mégis tiltakozó akcióra kerülne sor, a város lakossága egy emberként áll ki a kórház mellett. Mindkét vívó előzetes letartóztatásban Orgazdasággal, pontosabban lopott autók forgalomba hozatalával gyanúsítják a napokban őrizebe vett két válogatott vívót a kecskeméti rendőrök. Fekete Attilát már néhány napja őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, ő már ki sem utazhatott a franciaországi Limoges-ba, ahol vívó Európa-bajnokságot tartottak. Totola Gábor, a barcelonai ezüstérmes csapat tagja részt vett a mostani versenyen, ám hazaérkezésekor a Ferihegyi repülőtéren őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök. Tegnap kaptuk a hírt, hogy Totola Gábort is előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Városi Bíróság. Túszejtés egy grazi börtönben Két osztrák és egy palesztin rab csütörtökön túszul ejtett a grazi Karlau nevű börtön büféjében három kiszolgálónőt, és késszúrásokkal súlyosan megsebesített két börtönőrt. A rabok azzal fenyegetőznek, hogy felrobbantják túszaikat, ha nem kapnak pénzt, egy helikoptert és szabad elvonulást. A megkötözött nők testére robbanószert erősítettek. Az egyik 36 éves férfi neve Tavlik ben Ahmed Saovali, s egyike volt azoknak a palesztinoknak, akik 1985 decemberében merényletet követtek el a Bécs melletti schwe- chati reülőtéren. Mint ismeretes, akkor négy utas meghalt, és sokan megsebesültek - köztük egy magyar férfi is súlyos sérülést szenvedett. Saovalit életfogytiglani börtönre ítélték. A másik túszejtőt, a 60 éves Adolf Schandlot is jól ismeri az osztrák közvélemény: 25 évvel ezelőtt szintén túszejtéssel kényszerítette ki, hogy elhagyhassa a börtönt, s két hét múlva sikerült csak újra elfogni. Azóta több bűncselekményért ítélték el, s jelenleg bankrablásért kiszabott 19 évre szóló büntetését tölti a grazi börtönben. A harmadik férfi, a 39 éves Peter Grossauer, gyilkosságért kapott 1991-ben 16 évi börtönbüntetést. Tárgyalnak velük. T •• **1 1** / Lövöldözés az ügetőpályán A Budapesti Rendőr-főkapitányságon tegnap elmondták, hogy szerdán 20 óra tájban ismeretlen tettes három lövést adott le a 32 éves, gödöllői L. Csabára a Kerepesi úti ügetőpályán. A sokszoros bajnok hajtó a fején, a hátán és a combján sebesült meg, állapota súlyos. A rendőrség azonnal lezárta a környéket, de a tettest, vagy a tetteseket nem sikerült elfognia. Annyi bizonyos, hogy L. Csabának barátja volt a nemrégiben meggyilkolt Prisztás József, azaz a tegnap esti lövöldözés nyilvánvalóan összefügg az alvilági leszámolásokkal. Ragaszkodik határozatához a megyei önkormányzat Nagy ellenkezést váltott ki Bács-Kiskun megye kórházaiban a megyei egészségbiztosítási pénztár ágyszámcsökkentő határozata. Ezzel kapcsolatban lapunk kérdésére a megyei ön- kormányzat tegnap megerősítette: ragaszkodnak a megyei közgyűlés szeptemberben, majd október 25-én hozott határozatához. Ez kimondja, hogy a megyei kórház a jövőben 1317 ággyal működjön, s a közgyűlés további ágyszám- csökkentést nem tart elfogadhatónak. A megyei önkormányzat - a kórház tulajdonosaként - ezt a határozatot képviseli a november 18-ára kitűzött kórházfórumon. Mint ismert, a MEP határozata további ágy- számcsökkentést tartalmaz a megyei kórház baleseti sebészeti és szülészeti osztályán. Svéd farmer tanácsa: erősítsék az érdekvédelmet a magyar gazdák Milyen súlyú az agrárgazdaság a nemzetgazdaságon belül? S milyen súlya van a kormányban a földművelésügyi tárcának? - a kérdések tegnap a Lakiteleki Népfőiskolán hangzottak el a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének rendezvényén. Az utóbbi kérdésre nem válaszolt dr. Nyújtó Ferenc, lévén az FM főosztályvezető-helyettese. Viszont elmondta: az agrárbiznisz, ami a mezőgazda- sági termelésen alapul, 20-22 százalékát adja a nemzeti összterméknek (GDP). Tehát az agrárgazdaság súlya nagyobb nálunk, mint a fejlett államokban. Sajnos a jövő évi költség- vetési támogatásban nem tükröződik ez a jelentőség. Érdekvédelemről is szó esett. A Svéd Farmerszövetség (LRF) elnökségi tagja, Stefan Bergstrand úgy vélekedett: a magyar gazdák hiányában vannak annak az erőnek, amellyel sikeresen léphetnének fel érdekeik védelmében. Tehát elsőrangú feladatuk, hogy erősítsék magukat. Az LRF segít ebben. A svéd farmerek nagyon jól szervezettek, az ő eredményeiket csakis a piac befolyásolhatja. Elhalasztott 1 százalék A kormány csak az egyházakkal folytatott konzultáció után nyújtja be az Országgyűlésnek azt az előterjesztést, amely technikailag lehetővé teszi, hogy a magánszemélyek jövedelemadójuk 1 százalékának felhasználásáról rendelkezzeJól halad az M5-ös autópálya építése A terveknek megfelelően halad az M5-ös autópálya építése, a földmunkák befejezése után a kivitelezők folyamatosan betonoznak és készítik, terítik az aszfaltborítást is. Az úttest egy részén már elhelyezték az első aszfaltréteget, s a jövő év tavanek. A jelenlegi kormányelképzelés szerint ezzel először 1998 tavaszán élhetnének az állampolgárok. A csúszást úgy kompenzálják, hogy 1998 elején nem 1, hanem 2 százalék sorsáról dönthetnek majd az adózók. Továbbiak az 5. oldalon. szán várhatóan befejezik a munkát - nyilatkozta Alain Dupont, a francia Colas cég elnöke. Az M5-ÖS autópálya kecskeméti szakaszán dolgozik a cég. A 73-as és 90-es kilométerkövek közötti szakasz kivitelezője a Colas. Gyorshírek I Eltűnt tengerészek | Egy panamai zászló alatt ha- 1 józó halászhajó szerencsétlen- sége következtében eltűnt csütörtökön 23 tengerész Dél-Af- | rika partjai közelében. A hajó öt mentőcsónakját megtalál-1 ták, de nem volt bennük senki. A halászhajó szerdán éjjel vészjeleket küldött; legénysége vízbetörést jelzett. Feladta magát két szektatag Feladta magát a japán rendőrségen két rendkívül veszélyes- J nek tartott szektatag. Feltételezések szerint ők akarták előkészíteni egy ciánmerénylettel | a múlt évi, tokiói metró elleni 1 gáztámadást. Az Aum Sinrikjo (Legfelső Igazság) nevű szekta hét tagját már másfél éve kö- ! rözi a japán rendőrség. Gyorsjelentés A tervek szerint alakult a Zwack Unicum-csoport árbe- ! vétele és adózás előtti eredménye az első három negyedévben. A csütörtökön közzétett | gyorsjelentés szerint a csoport | bruttó árbevétele meghaladta a | | 9,8 milliárd forintot. Konszolidált, de nem auditált adózás előtti eredménye 377 millió. Határtalanul kaszált a gazda Mórahalom térségében egy külföldi gazda útlevél nélkül | I kezdett bele a kaszálásba. | Traktorjával napi munkáját végezte, nekiállt a kaszálásnak § és észre sem vette, hogy nemcsak birtoka ért véget, hanem hazája is. Átkaszálta magát | Magyarországra. A halasi határőrök hívták fel a figyelmét: mindennek van határa. | Nősül a popkirály I | A nyilvánosság és a rajongók teljes kizárásával Michael | Jackson - a „pop királya” - pénteken Sydneyben feleségül veszi Debbie Rowe-t, állapotos barátnőjét. Az esküvő éjfél után, szűk baráti körben rendeli zett ünnepség keretében lesz. Immár hagyományosnak tekinthető szakkiállítás nyüt meg tegnap Kecskeméten. Az Extra Comp ’96 évről évre lehetőséget nyújt a számítástechnika, a híradás- és irodatechnika területén működő cégeknek, hogy bemutassák legújabb termékeiket. A szombat estig nyitva tartó kiállításon és vásáron a számítógépes piac nagy nevei mellett több Bács-Kiskun megyei vállalkozással is megismerkedhetünk az Erdei Ferenc Művelődési Központban.