Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-12 / 264. szám

1996. november 12., kedd Sport 7. oldal A Kispesti Elefántok edzője köpött, Madarász ütött Adamiknak csontja tört Az utóbbi időben válogatott szinten szép sikereket elért ma­gyar rögbisportra - a csapat élen végzett csoportjában a Vi­lágkupára selejtező sorozaton, így egy szinttel feljebb került - botrányos eset vetett árnyékot a hét végén, az őszi utolsó fordu­lóban. A Kispesti Elefántok - Battai Bátor Bulldogok rang­adó félbeszakadt, a mérkőzés játékvezetőjét pedig kórházba kellett szállítani. Adamik Zol­tán (a kecskeméti önkormány­zat sportbizottságának elnöke), aki egyébként a megbízott szö­vetségi kapitány, így mesélte el a történteket.- A tavalyi első és második helyezett játszott egymással és elég paprikás volt a hangulat. Az első félidő vége felé kisebb kakaskodásra került sor egy bedobást követően, amelyet le­fújtam. Ekkor verekedés tört ki a két csapat játékosai között, ennek azonban sikerült véget vetni. Vjacseszlav Kozmenko, a kispestiek edzője nekem akart rontani, ám lefogták, így lekö­pött. (Kozmenko a válogatott edzője, vele érte el eddigi sike­reit a csapat - a szerk.) Ezért le­fújtam a találkozót. Ezután egy kispesti játékos, a szemtanúk elmondása szerint Madarász Viktor, leütött és elvesztettem az eszméletemet. Én nem lát­tam őt, mert oldalról ért a tá­madás. Az Árpád kórházba szállítottak, ahol kiderült, eltört a bal oldali járomcsontom, mű­teni kell. Amint megtudtuk, Adamik Zoltánt tegnap már átszállítot­ták a kecskeméti kórházba, ahol ma kerül sor az orvosi beavat­kozásra: Reméljük, hogy a bru­tális esetnek nem csak sportfe­gyelmi következménye lesz, hi­szen a kórház hivatalból felje­lentést tett. Miké Tysont (balról) kihívója, Evander Holyfield all. menetben technikai k.o.-val le­győzte és harmadszor hódította el a nehézsúlyú világbajnoki címet. - fotó: feb-reuters ______________________Megyei I. Osztályú Labdarúgó-Bajnokság________________________________ D usnokon verték, Csengődön búcsúztatták a bírót DUSNOK-HAJÓS 1-2 (0-1) Dusnok, 400 néző. Vezette: Farkas (Berger, Kondász). Dusnok: Jeszenovics ­Facskó (Pintér), Andrin, Váits, Faddi (Kapitány), Óbéri, Nagy, Tamási, Sánta Z., Sánta I., Báló. Edző: Barákovics István. Hajós: Székely - Szűcs (Gombkötő), Schindler, Rácz, Majdanics, Hepp, Sztankov, Csira, Szabó (Sólya), dr. Koch, Huber. Megbízott edző: dr. Koch Róbert. Gólszerzők: Váits, illetve Hepp 2 (egyet 11 -esből). Kitűnt: Váits, Faddi, Jesze­novics, Nagy, illetve a hajósi csapatból mindenki. Kiállítva: Schindler (Hajós). A játékvezető emellett kilenc sárga lapot is kiosztott. SOLTVADKERT- KEREKEGYHÁZA 1-2 (0-1) Soltvadkert, 400 néző. Ve­zette: Harsányi (Serdült, Nagy). Soltvadkert: Hatvanyi ­Kovács, Verebélyi, Dózsa, Csesznegi, Marton, Szabó P., Digner (Sörös), Zámbó, Szik- szai, Csermák. Edző: Tápai Ti­bor. Kerekegyháza: Berta - Má­téd A. (Kurucz), Bende, Engel, Pataki, Tóth (Mátéd L.), Gaz­dag (Váczi), Máté, Pécsi (Fe­kete), Kulman. Edző: Bende József. Gólszerzők: Csermák, il­letve Bende, Váczi. Az utolsó percekben lőtt gól­lal győzött a Kerekegyháza. Kitűnt: Hatvanyi, Verebélyi, Csermák, illetve Berta, Bende, Tóth. Ifjúsági eredmény: Solt­vadkert-Kerekegyháza 2-2. IZSÁK-TOMPA 2-2 (0-2) Izsák, 200 néző. Vezette: Némedi (Kovács, Karácsony). Izsák: Molnár V. - Mezei G. (Mezei K.), Madácsi, Tóth, Kuti, Beck (Herczeg), Mihály, Mezei Zs., Babos, Nagy Ó. (Hegedűs), Szegedi. Edző: Un- gor Pál. Tompa: Urlauber - Molnár, Horváth, Rittgasszer, Sulomán, Timár, Enyedi, Födi, Morvái, Szalma (Andíóczky), Krizsán. Edző: Kószó László. Gólszerzők: Mezei K., Ba­bos, illetve Sulomán, Timár (11-esből). A második félidőben egyen­lített az Izsák. Kitűnt: Mezei Zs., Babos, Szegedi, illetve Urlauber, Mol­nár. Ifjúsági eredmény: Izsák- Tompa 1-1. KUNSZENTMIKLÓS- TISZAALPÁR 3-1(1-0) Kunszentmiklós, 200 néző. Vezette: Kecskés (Törőcsik, Sörös). Kunszentmiklós: Buzási - Bajnóczi (Boczek), Czigler, Forró, Kiss, Sebestyén, Lovász, Erdősi (Tóth), Góré, Bankes (Ordasi), Horváth. Edző: Csi­kós Lajos. Tiszaalpár: Kovács - Tar, Szabados, Kása I. (Retkes), Vakulya, Szabó, Márton, Kása Z., Papp, Rozmán, Bíró (Vá­mos). Édző: Vereb István. Gólszerzők: Bankes, Sebes­tyén, Lovász, illetve Vakulya. Kitűnt: Góré, Erdősi, Sebes­tyén, Lovász, illetve Vakulya. Kiállítva: Papp (Tiszaalpár). Ifjúsági eredmény: Kun- szentmiklós-Tiszaalpár 4-0. SOLT-KISKUNHALAS 3-0 (0-0) Solt, 200 néző. Vezette: Vankó (Szitarity, Torma). Solt: Molnár - Horváth, Mester, Vajda (Freppán), Ju­hász, Rumy, Szellák (Székely), Almási, Gúla, Bécs (Bajnok), Miskovicz. Edző: Freppán György. Kiskunhalas: -Németh ­Hermán, Szemerédi, Molnár, Kuklis, Ábrahám, Fenyvesi, Fe­jes (Sörös), Kovács, Sz. Ko­vács, Marginean. Edző: Gulyás József. A Soltiak háromszor az üres kapuba sem találtak be. Vankó játékvezető egy szabályos solti . gólt nem adott meg, „elnézte” a hálóban lévő labdát. Gólszerzők: Vajda, Frep­pán, Székely. Kitűnt: Horváth, Juhász, Gúla, illetve Hermán, Szeme­rédi. Kiállítva: Kuklis. Ifjúsági eredmény: Solt- Kiskunhalas 3-1. BÁCSALMÁS-HELVÉCIA 0-0 Bácsalmás, 200 néző. Ve­zette: Tóth (Sólya, Csere). Bácsalmás: Szőke - Popov, Száhl (Éber), Káli, Puskás, Snyehoía (Farkas), Török, Palla, Szalai, Kovács, Kővári. Edző: Szőcs Lázár. Helvécia: Csőke - Bosnyák (Andó), Dinnyés, Máté, Ócsai, Bujáki, Csorba, Mata, Király, Márton, Oláh (Domokos). Edző: Karakas Ferenc. Kitűnt: Káli, Puskás, illetve Csőke, Máté, Bujáki, Mata. Kiállítva: Ócsai (Helvécia, a 75. percben). Ifjúsági eredmény: Bácsal- más-Helvécia 1-0. LAKITELEK- HETÉNYEGYHÁZA 1-3 (0-2) Lakitelek, 300 néző. Vezette: Horváth (Kiss, Kohajda). Lakitelek: Kormos - Hősi (Bakó), Gulyás, Domonics, Molnár, Ézsiás, Újvári (Ma­gyar), Bolesza, Erki (Budai), Tóth. Rózsa. Edző: Bánhidi Jó­zsef. Hetényegyháza: Lakatos - Szénási, Magyar (Herczeg), Szőke (Nagy), Málik, Szabó. Söröli (Korenika), Joszt, H. Szabó, Berki, Ozsváth. Edző: Losonczi László. Gólszerzők: Tóth, illetve H. Szabó 2, Berki. Kitűnt: Ézsiás, Tóth, illetve H. Szabó, Joszt, Szabó. Ifjúsági eredmény: Lakite- lek-Hetényegyháza 1-2. CSENGŐD- NEMESNÁDUDVAR 2-0 (1-0) Csengőd, 300 néző. Vezette: Dömény (Rogács, Bernáth). Csengőd: Kovács II. - Becsi, Barcsai (Beke), Vukmanov, He­gedűs, Rávai, Vadászi (Csen­gődi, Ceffer), Pencz, Margit, Csontos, Kovács T. Edző: Fran­cia László. Nemesnádudvar: Varga - Jagicza, Nébl, Morvái, Pusztai, Mezőfi, Aranyos, Simon, Czvetnics, Pauk, Pesti. Szakta­nácsadó: Rónai Sándor. Gólszerző: Kovács T. 2. Ezen a találkozón búcsúztat­ták Döméiiy László játékveze­tőt, aki befejezte aktív pályafu­tását. Utolsó mérkőzését is mindkét csapat megelégedésére, hibátlanul dirigálta. Kitűnt: Hegedűs, Csontos, Vukmanov, Kovács II., illetve Nébl, Aranyos, Simon. Ifjúsági eredmény: Csen- gőd-Nemesnádudvar 0-1. A megyei I. osztályú A megyei I. osztályú felnőtt bajnokság állása ifjúsági bajnokság állása 1. Kerekegyháza 14 II 3 _ 24- 8 36 1. Solt 14 11 ­3 64-13 33 2. Csengőd 14 9 4 1 31-13 31 2. Kunszentmiklós 14 11 ­3 41-14 33 3. Kunszentmiklós 14 8 3 3 26-15 27 3. Soltvadkert 14 10 2 2 54-13 32 4. Nemesnádudvar 14 7 3 4 22-10- 24 4. Bácsalmás 14 9 3 2 39-17 30 5. Hajós 14 7 2 5 26-16 23 5. Kiskunhalas 14 8 2 4 32-23 26 6. Solt 14 6 5 3 27-19 23 6. Dusnok 14 8 ­6 24-30 24 7. Tompa 14 5 6 3 19-22 21 7. Tiszaalpár 14 6 2 6 22-22 20 8. Soltvadkert 14 5 4 5 20-16 19 8. Lakitelek 14 5 2 7 32-26 17 9. Dusnok 14 5 4 5 19-22 19 9. Kerekegyháza 14 5 1 8 35-36 16 10. Tiszaalpár 14 5 3 6 17-23 18 ](). Tompa 14 5 1 8 23-34 16 11. Hetényegyháza 14 4 5 5 22-23 17 11. Izsák 14 4 4 6 22-34 16 12. Lakitelek 14 3 6 5 22-24 15 12. Helvécia 14 3 4 7 15-29 13 13. Bácsalmás 14 3 4 7 20-24 13 13. Csengőd 14 4 ­10 20-41 12 14. Kiskunhalas 14 3 4 7 13-21 13 14. Nemesnádudvar 14 3 3 8 19-44 12 15. Helvécia 14 1 1 12 6-33 4 15. Hajós 14 3 3 8 18-58 12 16. Izsák 14- 3 11 13-38 3 16. Hetényegyháza 14 3 1 10 23-49 7 Totó A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 45. heti totónyeremé­nyek a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt net­tó nyereményösszeg 9 719 919 forint. 13 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt, nettó, nyereményösszeg 3 762 825 forint. 12 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 470 353 forint. A 11 találatos szelvényekre egyen­ként 39 196 forintot, a 10 talá­latos szelvényekre egyenként 5174 forintot fizetnek. *** A Lengyelország-Moldova mérkőzés 2-1-re végződött, a totószelvényen a 3-as számú tipp tehát: 1-es. Ez a találkozó vasárnap este, lapzárta után fe­jeződött be. A Tiszakécskei Református Kollégium Gimnáziuma felvételt hirdet 6 osztályos gimnáziumi képzésre. Érdeklődni a 76/441-052 telefonon lehet, oíssd (?MLMra liawaap»! 15-30% ÁRENGEDMÉNNYEL Kecskemét Román Bútoráruház Izsáki út 3. Kktélegyháza Bútoráruház Kossuth L. u. 15. Kiskőrös Bútorért Kft. Kossuth L. u 36. Kalocsa Portéka Lakásfelsz. Hunyadi út 50. Jánoshalma Napfény Áruház Dózsa Gy. út 32. Importőr: Szupi Kft., Pécs [3,836l A Dunaújváros, Papírgyári út 49. sz. alatt 11820 m2 földterület, valamint 7 önálló, összesen mintegy 2700 m2 alapterületű ingatlan eladó. Kereskedelmi és ipari létesítménynek alkalmas Az értékesítéssel kapcsolatos írásos információk átvehetők: Dunaújvárosi Munkásszövetkezet Dunaújváros, Szabadság út 1. I. emelet 104. szoba. A pályázat leadásának határideje: 1996. december 5. __________________(34725)1 Ho unmXwArom dm MUWÁS SZÖVETKEZET aPOLI-FARBE Vegyipari Kft. VEGYÉSZTECHNIKUSI képzettségű férfi kollégát keres FESTÉKGYÁRTÓ munkakörbe. Érd.: telefonon, a 78/353-130 v. 78/353-014-es számokon V. személyesen: Bocsa, III. kér. 2. sz. alatt. Ügyintéző: Sörös Edina. 3 PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM, KERTÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6201 Kiskőrös, Árpád u. 4. Tel.: 78/311-933 Gimnázium: A gimnázium általánosan képző középiskola. Ismeretanyaga szervesen épül az ál­talános iskolára, de attól elmélyültebb és tágabb tudás kimunkálására törekszik. Ebben az iskolatípusban a képzésnek két formája van: hatosztályos gimnázium (a 6. osztály elvégzése után kezdhetik itt középiskolai tanulmányaikat a jelent­kezők) A felvételi vizsga időpontja: 1996. december 14-én (szombaton), 8-12 óráig. A képzési idő: 6 év. hagyományos gimnázium (az általános iskola befejezése után folytathatják itt tanulmányaikat a jelent­kezők) A képzés idő: 4 év. Iskolánkban a szakmai képzési formák a következők:- kertc$2tccllllÍku$-kc|)ZCK: A képzési idő: 5 év. A tanulók a negyedik év végén érettségit tesznek matematikából, magyar nyelv és irodalomból, történelemből, biológiából. Az ötödik évfolyam végén tech­nikusbizonyítványt szereznek. VÍM<5©lIci*kcp2ECi$: szőlész-borász képzés, ami az. országban egyedül­állóan elsőként, Kiskőrösön indult be. A képzési idő: 5 év. A felvétel rendje: Az 1997/98-as tanévre a beiskolázás előzetes és általános felvételi eljárás alapján történik. A jelentkezési lapokat az előzetes felvételi eljárás alapján, 1996. november 15-éig, illetve az általános felvételi eljárás szerint 1997. február 15-éig kell iskolánkba eljuttatni. (34765) PÁLYÁZAT Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatói állásának betöltésére. A pályázat feltételei:- szakirányú főiskolai végzettség- legalább 5 év könyvtárosi szakmai gyakorlat- büntetlen előélet A pályázathoz csatolni kell:- szakmai életrajzot- az intézmény vezetésére vonatkozó programot, fejlesztési elképzelést- az álláshely betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről szóló oklevél másolatát- erkölcsi bizonyítványt A pályázó illetménye és illetménypótléka - a közalkalmazotti besorolástól függően - a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint történik. Az állás elfoglalható: 1997. január 1-jéig. Apályázat benyújtási határideje: 1996 november 21. Elbírálás: 1996. december 31-éig. a pályázatot Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat jegyzőjéhez kell benyújtani, az alábbi címre: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. sz. Telefon: 76/461-255 (34728) Konyhabútor és Bőr-ülőgarnitúra Márkabolt A Tisza Bútoripari Rt. konyhabútorai színben, méretben, árban óriási választékban kaphatók! Beépíthető tűzhelyek, főzőlapok, páraelszívók, ^ Pelgrin, Zanussi, AEG és Siemens készülékek gazdag kínálatban! Egyes bútorok azonnal szállíthatók, amíg a készlet tart. Az Encsi Bútoripari Rt. ülő és ágyazható természetes bőr, szövetgarnitúrái, szekrénysorok, komódok, bárszekrények, egyéb kiegészítők! Minden termékünket gyári áron hozzuk forgalomba! Cím: Kecskemét, Géza fejedelem kft. 51. sz. (a 44-es főút mentén, a Szőlőfürt vendéglőtől balra, 200 méterre) Tel./fax: 76/486-990 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18 óráig; szombaton: 8-13 óráig. 3 f

Next

/
Oldalképek
Tartalom