Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-14 / 240. szám
1996. október 14., hétfő Petőfi Népe 7. oldal Tíz leányt kínoztak, s gyilkoltak meg Gloucesterben Örökre eltűnt a rémségek háza Angliában Szombatra már csak egy foghíjtelek és rajta némi törmelék jelezte a nyugat-angliai Gloucester városában, a Cromwell Streeten, hogy hol állt a rémségek háza, amelyben minden hitchcocki fantáziát megszégyenítő horrortörténet zajlott húsz éven keresztül. A walesi határon fekvő kisváros nyerstéglás angol típusházában a brit igazságszolgáltatás történetének eddigi legvéresebb gyilkosságsorozatát tárták fel a rendőrök, akik 1994 telén tíz megkínzott, megcsonkított és brutálisan kivégzett leány- gyermek maradványait kaparták össze a pincében és a kertben. A gyerekek a két lakó, Frederick West és felesége perverz hajlamainak estek áldozatul. Az ügyben azóta is súlyos bírálatok érik a hatóságokat, a rendőrségnek ugyanis már 1972-ben értesülései voltak a West-házban folyó véres drámáról, a vizsgálat azonban máig érthetetlen módon valamiképpen elaludt. A nyomozókat még az sem hozta lázba, amikor 1987-ben bejelentés érkezett a házaspár 16 esztendős saját gyermekének eltűnéséről, mert a többiek sorsára jutott Heather West szülei ezt is kimagyarázták valahogy. A szaporodó nyomok azonban végleg tarthatatlanná tették a rendőrség tétlenségét, s két éve felásták a ház pincéjét és kertjét. A leírhatatlan lelet példa nélküli indulatokat korbácsolt a brit közvéleményben, amely szinte egybehangzóan követelte a halál- büntetés újbóli meghonosítását, legalább a gyermekgyilkosságok esetében. Frederick West egyébként önkéntesen megfelelt ezen óhajoknak: meg sem várva a tárgyalást, 1995 elején kötelet kanyarí- tott saját nyaka köré a börtöncellában. Felesége azonban az éppen egy éve zárult perben számot adott az elcsalt, napokig kínzott, székhez kötözve éheztetett, szexuális támadásoknak kitett, majd rendszerint lefejezett gyerekek sorsáról. Rosemary Westre minden megtalált gyermek után egy-egy, vagyis összesen tíz életfogytiglani elzárást róttak ki, de ez sokak szerint csak a bizonyítható esetek száma. Öngyilkossága előtt Frederick West állítólag maga is azzal kérkedett, hogy valójában legalább hatvan kislánnyal végeztek brutális módon, ezt azonban soha nem sikerült bizonyítani. A gloucesteri tanács egy évvel a tárgyalás után határozott a ház eltüntetéséről, s megakadályozandó a „szuvenírgyűjtést”, még a bontási anyagot is többmétemyi földréteg alá temették egy hulladéktelepen. Mindig voltak nagy pillanatok A JELEN NAGY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1996. október 17-én kibocsátjuk a 2003/F államkötvényt, továbbá az 1996. október 3-án kibocsátott 1998/K államkötvényt újból értékesítjük. Az államkötvények kibocsátása aukció útján történik. Az aukciót követően az államkötvények újabb mennyiségét jegyzés útján értékesíti a kibocsátó. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 2003/F 7 éves futamidejű, változó kamatozású, a kamatfizetés évente történik. A kamatmegállapításra minden év március 20-án és szeptember 20-án kerül sor a következő kamatperiódusra vonatkozóan, alapja a KSH által számított fogyasztói árindex. Aukció időpontja: 1996. október 10. Jegyzési időszak: 1996. október 14-18. Jegyzési árfolyam: 102,92% MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/K 2 éves futamidejű, kamata évi fix 21,50%. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. október 10. Jegyzési időszak: 1996. október 14-18. Jegyzési árfolyam: 100,79% MÁSODPIACI FORGALMAZÁS Az állampapírok elsődleges forgalmazói hálózatán keresztül a befektetők bármikor hozzájuthatnak az éppen kibocsátott vagy a forgalomban lévő állampapírokhoz és az ország egész területén lehetővé válik az állampapírok lejárat előtti értékesítése. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. AZ ÁLLAM-Fi&ÓDIXGES- EORGALMA2Ó1:-Magyar Hitel Bank.Rt. 6001 Kecskemét, Batthyány, u. -23.,. Kiskörös, Baja, Kiskunfélegyháza * OTP Bank Rt. 6000 Kecskemét, Szabadság tér 5., Szabadság tér 1/A, Baja, Kalocsa, Kiskörös, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Izsák, Kecel, Kiskunmajsa, Soltvadkert, Tiszakécske, Solt, Bácsalmás • Inter-Európa Bank Rt. 6000 Kecskemét, Rákóczi út 26. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 6000 Kecskemét, Budai u., Baja • Pakett Bróker Rt. 6200 Kiskőrös, Bajcsy-Zs. út 15. • Cooptourist (a New York Broker Kft. ügynökeként) 6000 Kecskemét, Kéttemplom köz 9-11. VALAMINT: MNB Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Kecskemét, Szabadság tér 1. Magyar Államkötvény 2003/F INDULÓ KAMAT 25,9% 1998/K A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG MAI MŰSOR TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Heidi és Érni 32/30. 11.00 Walt Disney bemutatja (ismétlés) 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 14.10 Patrin - Üzenet - Vorba 14.35 Nasa obrazovka 15.10 Repeta Benne: 15.20 Webmesterek 15.40 Kölcsönkapott Föld 15.45 Matek 16.05 Repeta (folytatás) Benne: 16.05 Divat 16.10 Matek 16.30 Vidéki Anglia 17.00 Múlt-kor 17.30 Segítőtárs 17.50 Pos(z)itív 18.00 „Engedjétek hozzám!” 18.10 Csellengők 18.15 Üzlet 18.30 Mindent vagy semmit! 19.00 Jurosik 19.15 Naprakész 19.30 Híradó (Feliratozva is!) 20.05 MC - Magyarok cselekedetei 20.15 Szeszélyes évszakok 21.10 Vers mindenkinek 21.15 Panoráma (Feliratozva is!) 21.50 Balkezes bankrabló (NSZK bűnügyi film) 86j 23.15 Szó van róla TV 2 74.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a Parlamentből 17.05 Légi fuvarosok 13/6. 18.00 Körzeti híradók 18.15 TH (Feliratozva is) 18.45 Telesport 19.00 Sportműsor 21.00 Híradó 21.10 Kék percek 27.75Telemázli 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.35 Lapzárta 22.40 Kézirat 23.10 Kis esti zene 23.50 MC - Magyarok Cselekedetei TV 3 16.00 Gusztáv 16. fOTe és én (amerikai film) 76’ 17.40 Aviator (ism.) 18.10 Profitvadász 78.45 Zürichi páncélterem 79.50 Gillette World Sport Special 20.25 Negyedóra sport, utazás 20.45 Háromszög híradó 21.00 Acélmadarak (amerikai film) 84’ 22.45 Profitvadász (ism.) 23.20 A KVB tévé - Bevezetés a televíziózásba DUNA TV 8.00 Képes krónika 72.00 Déli harangszó 12.20 Heti Hírmondó (ism.) 13.20 Emlékképek - Régi híradók 73.35 Postabontás (ism.) 73.55 Kicsoda a micsoda 14.25 Cimbora - Tallózó 75.70 A mocsaras rét élővilága 15.25 Az arabok - Élő történelem 76.20 Harmónia (ism.) 16.50 Üt a jövó'nkbe (ism.) 17.05 Héléne és a fiúk 77.30 Mese 18.00 Híradó 18.15 Állatklinika a város szélén 19.05 Helikon 19.35 Isztambul magyar emlékei 20.05 Police 20.45 Esti kérdés 27.00 Híradó 27.20 Sportpercek 21.30 Elektra Kft., avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába 22.55 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot HBO 16.30 Superman legújabb kalandjai 7730 Mozimánia: Romantikus komédia 78.35 Zenemánia: Tina Turner Amszterdamban 20.40 Zöld szója 22.75 Sztracsatella 23.55 Hosszú lé EUROSPORT 8.30Vitorlásmagazin (ismétlés). 9.00 Labdarúgó VB-selejtezők. 7 7.00 Nemzetközi motorsport. 72.00Trak- torhúzó verseny. 73.00 Forma-1 Japán Nagydíj. 14.30 Eurofun magazin. 75.00 Országúti kerékpárverseny Luganóból. 17.00 Európa legerősebb embere. 78.00 Labdarúgó VB-legendák. 79.00 Forma-1 Japán Nagydíj. 20.00 A sebesség világa. 22.00 Teherautóverseny Franciaországból. 23.00 Európai gólok. 24.00 Eurogolf magazin. 7.00 Pankráció. SAT 1 72.00 Vera délben (talkshow). 73.00 Remington Steele (amerikai sorozat). 14.00 Cagney és Lacey (amerikai sorozat). 75.00 Űrszekerek: Az új nemzedék (amerikai sci-fi sorozat). 76.00 Jaké és McCabe (amerikai sorozat). 17.00 Mindenki mindenki ellen (játék). 17.30 Regionális műsorok. 78.00 Mindent vagy semmit (vetélkedő). 18.30 Hírek. Sporthírek. 79.00 Szerencsekerék. 20.00 Halló, doktor bácsi! (német sorozat). 21.00 Minden esetre Stefanie (német sorozat). 22.0096/42-es akta. 23.00Hírek és sztorik. 23.50 A Mentawei szigetek állatvilága. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.30 Szonda 9.05 Napközben 7 7.05 A tegnap slágereiből 7 7.35 Az élet komédiásai 72.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40T örvény könyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 A keleti egyház liturgikus énekeiből 13.30 A görög katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 74.35Tetten ért szavak 74.55 Versek 75.05Tudósfórum - élőben 75.55 Biztonsági öv 7600 Délutáni krónika 76 70 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Emlékek szárnyain 17.05 Kassza 78.00 Esti krónika 78.30 Ráadás 79.05 Sportvilág 79.30 Jó éjszakát, gyerekek! 79.40 Megjelenés előtt 20.05 A népzene hagyományőrzői 20.30 Határok nélkül 27.05 Részletek Kitáró Ég és Föld című filmzenéjéből 27.25 Világstúdió 22.00 Késő esti krónika 22.30 K-vonal 23.00 Kenósorsolás 23.05 Lemezmúzeum PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 633 Útközben 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.55 Manapság (jegyzet) 71.20 Show hajó 72.00 Nótakavalkád 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek. Időjárás 73.03 Manapság (ism.) 73.75 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A Rádió kívánságműsora Közben: 75.00 Hírek. Időjárás 77.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 79.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 Dzsesszmagazin 21.03 Más-világ 27.50 Zeneközeiben a hallgató Színház - Mozi KECSKEMÉT Katona József Színház: Műsorelőzetes: 14-én, este 7 órakor: 100 ÉVESEK VAGYUNK. Centenáriumi gálaműsor. 15-én, délután 5 órakor: LEONCE ÉS LÉNA. Petőfi Sándor-bérlet. 16-án, délután 5 órakor: LEONCE ÉS LÉNA. Bajor Gizi-bérlet. 17-én, este 7 órakor: LEONCE ÉS LÉNA. Kada Elek- bérlet. 18-án, este 7 órakor: LEONCE ÉS LÉNA. Ódry Árpád-bérlet. Kelemen László Kamaraszínház: Műsorelőzetes: 19én, este 7 órakor: PapÍRsár- kányok (Pogánytánc). Bérletszünet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4,3/4 6 és 8 órakor: TWIS- TER. Színes, feliratos, amerikai katasztrófafilm. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: HASZNOS HOLMIK. Színes, feliratos, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: CASINO. Színes, feliratos, amerikai film. Otthon: 7 órakor: EURÓPA. Színes + fekete-fehér, feliratos, dán- francia-német film.