Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-24 / 248. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. október 24., csütörtök Naptár Október 24., csütörtök. Névnap: Salamon. Névnapozóknak Salamon: bibliai név, jelentése: bé­kés. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Gilbert, Gilberta, Herold nevű olvasóinkat is! Évforduló 1890-ben született és 1941-ben e napon hunyt el Reményik Sándor költő, szer­kesztő, Baumgarten-díjas. A két világháború közötti romániai magyar líra ki­emelkedő alakja, egyéni hangú képviselője. A hu­mánum eszméinek fenn­tartását hirdette közösségi indíttatású, csiszolt for- mavilágú, intellektuális verseiben. A Pásztortűz című folyóirat főszerkesz­tője volt. Főbb versesköte­tei: Fagyöngyök, Vadvizek zúgása, Két fény között. Összes versei 1941-ben je­lentek meg. Ökumenikus naptár A Salamonok védő­szentje I. Endre ma­gyar király fia, Szent Salamon, aki élete végét remeteként töltötte. A kát. lit. naptárban az 1870- ben elhunyt Szent Antal püspökre emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • Ma este hat órakor a Vitalitás klub tart előadást Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Kálmán János a pszichoanalitikus betegségek­ről beszél az érdeklődőknek. # Ma 18-tóltartjaösszejövetelét az Egészségvédők Klubja a kecskeméti EFMK-ban. • A Keresztény Értelmiségiek Szö­vetsége kecskeméti csoportja október 25-én 18 órakor össze­jövetelt rendez a Lestár téri Ka­tolikus Kultúrközpontban. Baján az ’56-os forradalom ellentmondásokkal teli értelmezését tükrözte az új em­lékmű tegnap délutáni felavatása a Déry-kertben. A pártok és a civil szervezetek külön-kü- lön, az 1956. október 26-án felfalazott majd lerombolt első, a ’89-ben felállított második és a mostani, három emlékkövet magába foglaló három részből álló emlékművet koszorúzták meg. Az ünnepségen néhány százan jelentek meg. fotó: király László Kopjafaállítás Jánoshalmán Jánoshalma polgárai október 23- án délelőtt zuhogó esőben kopja­faállítással és emléktábla-ava­tással tisztelegtek az 1956-os forradalom emléke előtt. Ár­nyékot vetett az ünneplésre, hogy a helyi önkormányzatban szövetkezve többséget alkotó MDF, KDNP és FKgP helyi szervezetei a hivatalostól elté­rően, már október 22-én megtar­tották koszorúzási ünnepségü­ket. A hivatalos ünnepségen fel­szólalt Kissné dr. Szobonya Csilla, a forradalmi bizottság mártírhalált halt vezetőjének, dr. Szobonya Zoltánnak leánya.- 1956 őszén Jánoshalma ál­dozatos forradalmi vezetői ré­vén mind a megyében, mind az országban számon tartott törté­nelmi hellyé lépett elő. Ma adós­ságunkból kicsit törlesztettünk azzal, hogy felállítottuk ezt a kopjafát, amely évtizedek múl­tán is jelképezni fogja mind­azoknak az áldozatvállalását, egységes cselekvését, akik a já­noshalmi forradalomban részt vettek. Blázsik Sándor Bilincsben vitték a rendőrségre a titokzatos úriembert Kábítószerfogás a város közepén (Folytatás az 1. oldalról) Egy névtelen telefonáló hívta fel a figyelmet a készülődő akcióra. Az információ úgy szólt, hogy egy fiatal, vörös hajú lány és ha­sonló korú társai -kábítószert próbálnak eladni valakinek Kecskemét főterén, a 0 kilomé­terkőnél. Az akcióról Kurdics Mihály rendőr százados tájékoz­tatta lapunkat. A megadott időben a rendőrök megfigyelőállást foglaltak el a főtéren, s meg is pillantották a feltűnően nézelődő lányt és egyik társát. Nem sokkal később megpillantottak egy harmadik fiatalt is, aki a városháza előtti parkoló felől jött, kezében egy nejlonszatyorral. Abban hozta az árut. Kisvártatva feltűnt a szí­nen a vevő is, de ekkorra már a rendőrök is akcióba léptek. El­kapták a három fiatalt, egyedül a vevő oldott kereket. A nejlon- szatyorban nem kevesebb, mint 1 kilogramm marihuánás ciga­retta volt. Az alapanyagot a há­rom fiatal egyike, egy mezőgaz­dasági főiskolán tanuló fiatal­ember termesztette Ménteleken. A rendőrök a három fiatalon kí­vül három férfit is előállítottak. Ők mindhárman abban a BMW­ben ültek, mely mellől a nejlon- szatyros fiatalember elindult a 0 kilométerkő felé. Ráadásul a gyanús kocsi ezt követően lassan kigurult a parkolóból, és járó motorral várakozott tovább. A rendőrök őket is elkapták, s bi­lincsben vitték be a kapitány­ságra. Csak odabent derült ki, hogy az autó utasa Sz.I. közis­mert kecskeméti vállalkozó, aki­nek - mint kiderült - semmi köze nem volt a város kellős közepén folyó kábítószeres ügyhöz. Ahogy mindez tisztázódott, a rendőrök bocsánatot kértek tőle és két kísérőjétől. Bán János Balesetek, Bűnügyek Halálos harapás Csongrád megyében a rendőr­ség eljárást indított K. S. 52 éves sándorfalvai lakos ellen, mert lakásának udvarán felügyelet nélkül hagyta hároméves uno­káját, akit a láncra kötött német juhász kutyája megharapott. A kisgyermek a helyszínen életét vesztette. Pórul járt autósok Egy holland állampolgárt az alatt az idő alatt fosztottak ki a 44-es főúton, amíg a kocsiját ja­vította. A tolvajok kiemelték az autóból táskáját, melyben 140 ezer forint értékű valutát tartott. Egy jugoszláv férfit is meglop­tak. Az ő kocsija Kecskeméten parkolt, míg kilopták belőle a 776 ezer forint értékű aranyat, és valutát tartalmazó kézitáskát. Egy lakitelki tulajdonos is ha­sonlóképpen járt Kecskeméten. Az ő autójából 400 ezer forint ér­téket loptak ki. Sírfosztogatók Bronzmécseseket és vázákat loptak el az elmúlt hét végén a kiskunfélegyházi Felsőtemető egyik sírjáról. A kár mintegy 16 ezer forint. Kétmilliós betörés Kecskeméten október 20-ára virradóra betörtek a Kéttemp- lom közben lévő sportüzletbe. Ruhák és sportcipők tűntek el 2 millió forint értékben. Hetény- egyházán október 21-éré virra­dóra lakatlefeszítés módszeré­vel a Kucu ABC-be törtek be is­meretlenek. Cigaretta, kávé, húsáru és parfüm tűnt el, a kár 50 ezer forint. Rablás a WC-ben Budapesten a Móricz Zsigmond téri McDonald’s étterem WC- jében kényszen'tett két ismeret­len férfi két tizenéves fiatalem­bert, hogy a náluk lévő pénzt és értéktárgyakat átadják. Ä kár 36 ezer 500 forint. Fémgyűjtők A kunszentmiklósi kapitányság keresi azokat a tolvajokat, akik az 51-es számú főúton az újsolti bejárótól egészen Pest megye határáig kiszedték és elvitték a közlekedési jelzőtáblákat, 400 ezer forint kárt okozva. Kihűlt az udvaron Alighogy hidegre fordult az idő­járás, Bács-Kiskunban máris ha­lálos kihűlés történt. Jánoshal­mán egy középkorú férfi holttes­tét találták meg, aki lakása udva­rán elesett, majd kihűlt és meg­halt. Benei tanya Ladánybenén hétvégi házat tör­tek fel. Műszaki cikkeket, szer­számokat, ruhákat, háztartási gépeket loptak el, a tulajdonos kára 200 ezer forint. Kunada- cson is hasonló sorsra jutott egy tanya. A tolvajok onnan 142 ezer forintnyi értékkel távoztak. Álláspontunk Rendet ígér a rendőrfőnök Kedden reggel hétkor a megyei rendőr-főkapitányság kapu­ügyeletesét Pintér Sándor altábornagy, az Országos Rendőr­főkapitányság parancsnoka ébresztette Kecskeméten. Persze nem valószínű, hogy aludt a kapuőr, mert tudott a nagyfőnök érkezéséről. Mint ahogy várta felettesét Kocsis Attila megyei főkapitány is. Ő már tudta, hogy miért. Tudott a meglepetésszerű látogatás céljáról néhány budapesti napilap is. Hogy honnan? Állítólag az történt, hogy a Bel­ügyminisztérium sajtófőnöksége kiválogatott néhány újsá­got, s ezeket már előzetesen értesítette erről. A Petőfi Népe nem volt köztük. Vajon miért? A Petőfi Népe kezdettől fogva az az újság, amelyik követke­zetesen rámutatott a Bács-Kiskun megyei rendőri visszaélé­sekre, korrupciógyanús ügyekre. Nem hallgattunk el semmit. A Duna-Tisza köze napilapja vagyunk. A mi olvasóinkat közvetlenül érinti minden, ami a rendőrség itteni tevékeny­ségével kapcsolatos. A vezetőváltás is jobban érdekli előfize­tőinket, mint olyan lapok olvasóit, melyeket a megyében alig vesznek. Vajon azért nem értesítettek bennünket, hogy itt előzetesen ne tudjon senki semmiről? Ez lenne a magyará­zat? Az eljárás nem lehet puszta véletlen. A másik ok, ami miatt Pintér tábornok a kertek alatt, szinte lopakodva érkezett, ennél egyszerűbb. A Petőfi Népe ide­stova két hónapja várja az országos főkapitány válaszait köz­érdekű kérdéseinkre. Mindhiába. Pedig most itt lett volna a remek alkalom. A tábornok persze mondhatná, hogy ő nem a szavak embere: a tettek beszélnek. Csak azt nem értjük, hogy miért méri kétféle mércével a sajtót. Az egyik lapot infor­málja, a másikat nem? De hadd mondjunk valami jót is! Azt, hogy szemmel látha­tóan erélyes, tapasztalt rendteremtő rendőr vette át a staféta­botot a testület élén. Van már gyakorlata, hogyan kell tiszta vizet önteni a pohárba. Magunk is meglepődtünk azon, hogy milyen hamar érzékelhető az új felfogás. Tegnap, a nemzeti ünnepen kereste a rendőrkapitányság a Petőfi Népét, és tájé­koztatott minket a bácsalmási rablásról. A hír mai első olda­lunkon olvasható is. Szerkesztőségünk mindenképpen sok sikert kíván az új rend­őri vezetésnek. A Duna-Tisza köze polgárainak érdekében. Bizalmunk, nyugalmunk, biztonságunk visszaszerzéséért. Az új főkapitány a fővárosból jött. Mint életrajzában olvas­ható, sorra küldik vidékre rendet csinálni. A jelek szerint si­kerrel. Szerintünk Pesten is akadna ez ügyben dolga. A megbízható cserepartner iroda 6430 Bácsalmás, Gr. Széchenyi u. 77. Telefon: 79/341-027 06(30)594-046 A megbízható cserepartner iroda 6430 Bácsalmás, Gr. Széchenyi u. 77. Telefon: 79/341-027, 06-30/594-046 Minden elcserélhető? Igen! Hívja a Csere-Bere irodát, és mi számitógépes rendszerünk segítségével megtaláljuk a megfelelő cserepartnert! önnek nincs más teendője, mint az alább talált nyomtatványt kitölteni, és címünkre visszaküldeni, vagy személyesen behozni a bácsalmási irodába. Csereajánlatát és igényét nyilvántartásba vesszük, és megkeressük az Ön ideális cserepartnerét! 500 forintért egy teljes hónapig szerepel ajánlata rendszerünkben! Lehetséges cserepartnereiről listát küldünk Önnek! Előre nem kell fizetnie, csak a lista átvételekor! Mit lehet nálunk cserélni? Akámit akármire! Bármit bármire! Pl. háztartási gépek, híradástechnikai eszközök, szobanövények, traktorok, talajművelő eszközök, termények, hangszerek, ajándéktárgyak, ékszerek, ruhanemű, bútorok, állatok ... A felsorolásnak csak a fantázia szabhat határt! Nagyobb értékeknél is forduljon hozzánk! Ingatlan-, gépjárműcseréjében is segítünk! CSERÉLJEN! JÓT MÉG JOBBRA! Irodánk címe: Bácsalmás, Gróf Széchenyi u. 77. Telefon: 79/341-027 vagy 06-30/594-046. Hívjon! Név: .............. Irá nyltószám: Telefon:....... . Város:............................Utca: . K ora: Kora: Típusa: Ajánl: pontos megnevezés 1................................................... 2................................................... 3............................................ K eres: pontos megnevezés 1............................................'....... .................................................................. 2 .................................................................................................................................. 3.................................................................................................................. Hozzájárulok, hogy az adatvédelmi törvényben foglaltak szerint adataimat számítógépes nyilvántartásba vegyék, és a nyilvántartott adatokat harmadik személynek, illetve leendő cserepartnereknek kiadják. Típusa: Értéke: Értéke: Aláírás (32012) MEZŐBANK MEZŐBANK MEZŐBANK MEZŐBANK LIBERTÁS HOZAMJEGY Névre és bemutatóra szóló betét Sávos kamatozású, járadék jellegű betétforma Legkisebb betét: 100 000 Ft 13 hónapos lejárat Előnye a hozama Ók Ajánljuk mindenkinek, aki pénzének hozamára rendszeresen számít. MEZŐBANK 6500 Baja, Tóth K. tér 7. Telefon:(79) 326-622 Fax: (79) 622-614 6300 Kalocsa, Szent István király útja 2-4. Telefon: (78) 461-072 Fax: (78) 462-031 6000 Kecskemét, Batthyány u. 10. Telefon: (76) 322-956 Fax: (76) 321-032 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 8. Telefon: (76) 466-352 Fax: (76) 466-380 MEZŐBANK MEZŐBANK MEZŐBANK MEZŐI Névre és bemutatóra szóló betét 6,12 hónapos lejárat Címletértékek: 500 ezer és 1 millió Ft lé Ajánljuk mindenkinek, aki hosszabb távon magas kamatokat szeretne. FLORENUS ÉRTÉKJEGY ..... .... F ixen előnyös BANKPAPÍROK bankpapírok bankpapírok bankpapírok bankpapírok

Next

/
Oldalképek
Tartalom