Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-21 / 246. szám
4. oldal Világtükör 1996. október 21., hétfő Ribkin lett Lebegy utódja Jelcin új főtanácsadójának nincsenek politikai ambíciói A duma korábbi elnökét, Iván Ribkint nevezte ki Borisz Jelcin a leváltott Alekszandr Lebegy utódjának a nemzetbiztonsági tanács élére. Ribkin Jelcin új csecsenföldi megbízottja is.- Iván Ribkin, aki most 50 éves, idén januárig volt az orosz parlament alsóházának, az állami dumának az elnöke. Mostani kinevezéséig az elnök mellett működő, a politikai pártok és mozgalmak, valamint társadalmi szervezetek képviselőiből álló politikai konzultatív tanács vezetője volt. Politikai hovatartozását tekintve a kommunistákkal szövetséges Agrárpárt tagja. Jelcin elnök a nemzetbiztonsági tanács éléről csütörtökön, 133 nap után váltotta le Lebe- gyet, miután a növekvő hatalmi igényeit nyíltan hangoztató politikust erőszakos hatalomátvétel szándékával vádolta meg Anatolij Kulikov belügyminiszter. Moszkvában a kompromisszumok emberének tartják Ribkint, aki eddig nem tett tanúbizonyságot kiugró politikai ambíciókról. Igor Rogyionov védelmi miniszter a hét végén egyébként közölte: a moszkvai vezetés teljes egészében ellenőrzése alatt tartja a fegyveres erőket, amelyek változatlanul irányíthatóak. Nyilatkozatának előzménye, hogy olyan feltételezések láttak napvilágot Moszkvában, amelyek szerint a hadseregben felettébb népszerű Lebegy leváltásával a súlyos gondokkal küszködő fegyveres erők kikerülhetnek az ellenőrzés alól. Csecsenföldön időközben befejeződött az orosz csapatkivonás első szakasza: a védelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó csapatok 70, a belügyi egységeknek pedig 40 százaléka távozott eddig a köztársaságból. Ezt Vlagyimir Szuho- rucsenko, a szövetségi erők megbízott parancsnoka közölte, miután vasárnap találkozott Aszlan Maszhadovval, a csecsen koalíciós kormány vezetőjével. A láthatóan legyengült Jelcin a barvihai szanatóriumban fogadta Ribkint. FOTÓ: FEB/REUTER Franciaországban megkezdődtek az 1956-os forradalom negyvenedik évfordulójával kapcsolatos rendezvények. Vasárnap délelőtt ünnepi szentmisét, majd megemlékezést tartottak a párizsi Magyar Katolikus Misszió épületében, s megkoszorúzták Mindszenty József egykori esztergomi érsek emléktábláját. A kelet-szlovákiai Tornán ülésezett a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom országos tanácsa. Az MKDM szerint a jelenlegi szlovák kormány lépései nyomán Szlovákia NATO-tagsá- gának esélyei aggasztóan csökkennek - nyilatkozta Bugár Béla, a mozgalom elnöke. Népszavazással egybekötött parlamenti választásokat tartottak Litvániában. A balti köztársaság 2,6 millió választópolgára 1351 jelöltre adhatta le voksát, megválasztva a 141 tagú törvényhozást. A népszavazáson a parlamenttel kapcsolatos négy kérdésben döntöttek a litvánok. Japánban tegnap általános választásokat rendeztek, egy évvel a kormány mandátumának lejárta előtt. Hasimoto Rju- taro miniszterelnök azt reméli, hogy Liberális Demokrata Pártja így többségbe kerülhet, s nem lesz szüksége koalícióra. A kabuli nemzetközi repülőtérre rakéták csapódtak be. A lövedékeket a fővárosból kivert, de most ismét a visszafoglalásra készülő Ahmed Sah Maszud vezette afgán kormánycsapatok indították. Kabult első ízben érte rakéta- támadás azóta, hogy a tálibok elfoglalták. Jól élnek a márkahamisítók Szakértők becslése szerint a márkás termékek hamisítványai a világkereskedelem öt százalékát teszik ki. Ez nemcsak a megkülönböztető jeggyel rendelkező cégeket érinti érzékenyen, hanem csökkenti az államok költségvetési bevételeit is. A hamisított márkás ruházati cikkek, CD-k, számítógépes lemezek, programok elsősorban az egykori keleti tömb országaiban és a hamisításra berendezkedett távol-keleti üzemekben készülnek. Nem kivétel némely nyugat-európai ország, például Hollandia, Itália sem, ahol ugyancsak bejutnak a bolti árusításba márkásnak álcázott ruhaneműk, parfümök, órák, táskák, eredetinek mondott álgyógyszerek, komputeres szoftverek. E hamisítványok elképesztő nyereséghez juttatják előállítóikat. Németországban minden harmadik számítógépes program kalózmásolat. A londoni székhelyű Business Software Alliance, a programkészítők érdek- és jogvédelmi szervezete 12 milliárd dollárra teszi az engedély nélkül, ipari méretekben másolt márkás programok által okozott kárt. A legveszedelmesebb a gyógyszerhamisítók tevékenysége, amely akár halált isokozhat. Erkölcstelen nyerészkedők nemegyszer hatóanyag nélküli „orvosságokat” hoznak forgalomba eredetiként. Az aszpirinjéről világhíres leverkuseni Bayer gyógyszergyár felelős vezetője szerint az ő védjegyük alatt készített, árn hamisított fájdalom- csillapítók legnagyobb piaca a Távol-Kelet. Bár a hamisítványok első számú károsultja az, akinek a nevével visszaélnek, leginkább a vevő látja kárát az álmárkás termékeknek. Minőségük silány, garanciát nem adnak rájuk - s gyakran ugyanannyiba kerülnek, mint az eredetiek. Megtalálták a milliomos holttestét. A német rendőrség a Wiesbaden mellett megtalálta a három héttel ezelőtt elrabolt frankfurti üzletember, Jakub Fiszman tetemét. A váltságdíjat kifizették, a tettesek börtönben várják a bírósági tárgyalást. fotó; feb/reuter New York városa kontra cigarettagyártók Füstölgés a füstölésért A legnagyobb amerikai város pert indított a cigarettagyártó óriáscégek ellen, mondván: költségvetéséből minden évben legalább 300 millió dollárt kell fordítania a dohányzással kapcsolatos betegségek gyógyítására. Amerikában eddig 17 állam kezdeményezett hasonló bírósági pert, bár nagyon nehéz bizonyítani a tényleges károkat. New York városa azt állítja, hogy többféle módon is „füstbe megy” a pénz. Egyrészt támogatnia kell a helyi lakosok or- vos'i ellátásának 25 százalékát, és át kell vállalnia a nincstelen, biztosítást nélkülöző páciensek kórházi kezelésének teljes költségét. Emellett nagyobb biztosítási díjat kell fizetnie a mintegy félmillió közalkalmazott után, éppen az elfüstölt dohányneműk miatt. A cigarettagyártók természetesen azonnal ellentámadásba lendültek, szerintük Rudolph Giuliani polgármester csupán a választópolgárok kegyét szeretné elnyerni a „vádirattal”, amely egyébként „minden valós alapot nélkülöz”. Az egyik cég üzletellenességgel vádolta meg Giulianit. A Philip Morris máris figyelmeztette a polgár- mestert: máshová teszi át a székhelyét. Giuliani erre megjegyezte: őt nem lehet megfenyegetni, és ha az elköltözés miatt elbocsátják 1500 New York-i alkalmazottjukat, a város szívesen teremt majd számukra más munkalehetőséget. FEB Szeret szerepelni a halott nyolcas ikrek édesanyja Terhes lesz karácsonyra Az angol közvélemény vegyes érzelmekkel reagált arra, hogy nem sikerült megmenteni Mandy Alwood nyolcas ikreinek életét. A ködös Albionban sajnálják a csöppségeket, de kárhoztatják az anya felelőtlenségét, mert a pénz és a hírnév kedvéért nem vállalkozott az orvosok által nyomatékosan ajánlott részleges abortuszra. Egy bulvárlap riportere kiderítette, hogy a 32 éves Mandy Alwood - akinek már van egy ötéves kislánya - azt szerette volna, ha a nyolcas ikrek színes bőrű élettársa, Paul Hudson harminchetedik születésnapján látják meg a napvilágot. A családtagok szerint Mandy szeret szerepelni, s erre az is bizonyság, hogy részletes interjúkat ad - persze nem ingyen - halott csecsemői külsejéről, többek között arról, melyikük mit örökölt tőle és mit Paultól. Az ifjú anya bejelentése, miszerint karácsonyra ismét terhes lesz, egyértelmű visszatetszést keltett Albionban. Sógora, Carl Burgess állítólag már nem is áll szóba Mandy- vel. Többek között azért, mert Mandy egy fontos okmányra ráhamisította mit sem sejtő édesanyja aláírását. Ferenczy Europress Ha a család pénzügyeit a Konzumbank Családi Bankszámla intézi, több ideje jut családjára! ú» Közeli fiókunk: Kecskéméi, Csányi u. 1-3 Kiskunhalas, Semmelweis lér 28. KONZUMBANK a mázra -Dakó mindig kitűnő ajánlatokkal várja Önt. Néhány a számtalan lehetőség közül:- 3 személyes utastér- 6,5 m’ rakodótér -1 t teherbírás E-2200 Glass Van: - szervokormány 2.189.000 Ft + áfa . Kétoldali tolóajtó E-2200 Zárt: 2.009.000 Ft + áfa ABS, kétoldali légzsák légkondicionáló, inditásgátió szervokormány, központi zár és további rengeteg extra- Kamatmentes részletre vásárlási lehetőség már 40% előlegtől, akár 5 évre is.- Kedvező hitel-, lízing-, és tartós bérleti lehetőségek.- Használtautó-beszámítás. Jöjjön el hozzánk és próbálja ki tesztautóinkat! Egy élménnyel lesz gazdagabb! ITlS^Da -Dakó Márkakereskedés és Szerviz 6000 Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel.: 76/485-715 AZ. Ön M€GBÍZH-/4TÓ P/4RTM€R€ 3i803 Xedos 6: 4.450.000 Ft VÁLLALKOZÁSÁBAN MEGBÍZHATÓ SEGÍTŐTÁRS A (kTa) BESTA 3 személyes utastér 5,2 m3 rakodótér 1,31 teherbírás szervokormány rádió-előkészítés ajándék rádiómagnó és riasztó zárt és körablakos kivitel- Kitűnő részletfizetési lehetőség, de nálunk lízingelhet vagy bérelhet is.- Bármilyen típusú, használt gépkocsiját a vételárba beszámítjuk.-DAKÓ Márkakereskedés és Szerviz 6000 Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel.: 76/485-715 6000 Kecskemét, Ceglédi út 71. (Mobil Center) Tel.: 76/414-414 AZ ÖN MEGBÍZHATÓ PARTNERE (ai805) Besta zárt: 1.775.000 Ft + áfa Besta Glass Van: 1.825.000 Ft + áfa