Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-18 / 244. szám

1996. október 18., péntek Sport 7. oldal Itt már csak a Linka segíthet! A kecskeméti csapat hetek óta úgymond „visszafelé” ját­szott, az utóbbi négy forduló­ban egyetlen pontot sem szer­zett. A vasárnapi, egygólos vereséggel végződött Kecs­keméti TE-Nyíregvháza NB II -es bajnoki labdarúgó-mér­kőzést követően a kecskeméti klub elnöksége végképp le­számolt az illúziókkal és a hét eleji rendkívüli ülésen Pataki Tamást felmentette a vezető­edzői beosztásából. Kétségte­len, a mesternek nem az őszi kilenc forduló volt élete fő műve, hiszen együttese tíz megszerzett ponttal csak all. helyen áll a táblázaton. De ki legyen az edző? A kecskeméti vezetők nem gondolkodtak túl sokáig, a megoldásért oda- vissza 100 kilométert sem kel­lett utazniuk.- Húsvéthétfőn, a 0-3-ra végződött KTE-Tiszavasvári bajnoki után kijelentette: az esze és a szervezete azt jelzi, elég volt, és felállt a lila-fehé­rek kispadjáról.- Azóta kipihentem magam, regenerálódtam - mondta Lin­ka József, a régi-új edző.-Hogyan került ismét kap­csolatba a KTE-vel?- Soltvadkerti otthonomban hétfőn felkerestek néhányan a város, illetve a klub vezetői kö­zül. Elmondták, hogy csak ve­lem tudják elképzelni a folyta­tást, a KTE-n csak én tudok se­gíteni. Gondolkodtam a dolgon és szerdán már én vezettem a csapat edzését.- Azt beszélik, azért vállalta, mert a mostani klubvezetésből néhányan már nem sokáig gom­bolyítják a KTE-nél a fonalat.- Erről egyelőre nem kívánok nyilatkozni, várjuk meg a követ­kező elnökségi ülést.- Melyek az elvárások?- A segítőkészség hozott vissza. Már többször bizonyítot­tam, hogy milyen nagy a kötődé­sem a városhoz. Határozatlan időre jöttem, és szeretném a csa­patot az első 8 közé vezényelni.-Mi a véleménye a játékos- állományról?- Ezeket a labdarúgókat nem én választottam, mégis belőlük kell összeraknom egy ütőképes csapatot. Fiatal, lelkes, de rutin- talan társaság. A hétközi edző­meccsen, ahol 4—1-re vertük a Jászberényt, már láttam biztató jeleket, de sok munkánk lesz még. Türelmet kérek, azt, hogy Kajtár István pályaedzővel együtt hagyjanak bennünket nyugodtan dolgozni. Sz. E. A* izraeli sakkbajnokság megnyitóján Garri Kaszparov 25 táblás sakkszimultánt adott. Képünkön az izraeli kereskedelmi miniszterrel játszik, aki győzött is a világbajnok el­len. Kaszparov egyébként 17 meccset nyert, kettőt vesztett. fotó: feb Reuters Tragédia Guatemalában _______________________________Hétvége A Sportpályákon ____ M egyei női kosárlabda-rangadó az élvonalban PÉNTEK KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: Kis- kunmajsa-Tisza Volán, Kis­kunhalas, ÁMK sportcsarnok, 17.15-kor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női mér­kőzés: Petőfi Nyomda KKC-Bajai TK Elma, Kecs­kemét, városi sportcsarnok, 18 órakor. A kecskemétiek külföldi tú­rája miatt ma rendezik meg a 3. fordulóból elhalasztott megyei rangadót. A Petőfi Nyomda KKC csapata a 9. helyen áll a táblázaton három győzelemmel és öt vereséggel, 578-653-as gólkülönbséggel. Az Elma-lá- nyok tizenegyedikek két győze­lemmel, hat vereséggel és 583-688-as kosárkülönbséggel. A Kecskemét 72,25 pontot do­bott és 81,63-at kapott mécs­esenként. A bajainknál az arány 72,88, illetve 86 pont. Tóth Viktor, a kecskemé­tiek edzője: - A végső helye­zések szempontjából nagyon fontos mérkőzés következik. A Baja sokat erősödött a nyáron, jó játékerőt képvisel. Kupa­meccsen már játszottunk egy­mással, ott mi győztünk. Remé­lem, ezúttal is így lesz. A játé­kosok közül mindenki egészsé­ges, remélem, hogy a hetek óta sérüléssel bajlódó Iljasenkóra is számíthatok. Színvonalas, jó mérkőzést, sok szurkolót várok. Pump Gábor, a bajaiak edzője: - A fél csapatom ki- sebb-nagyobb sérülések miatt nem állhat rendelkezésre. Tehát egyértelmű, hogy ezúttal nem mi vagyunk az esélyesek. En­nek ellenére megpróbálunk va­lamit kitalálni, amivel meglep­hetjük a kecskemétieket. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Ma­gyar ifjúsági válogatott-Malév SC, Kecskemét, Móra F. Ált. Iskola, 18.45-kor. Az ifjúsági válogatott a 9-18. helyért mérkőzhet az NB I-es alapbajnokságban. A húsz baj­noki meccs jó lehetőséget nyújt a 16-17 éves fiatalokból álló válogatottnak, hogy a jövő év januárjában Dunaújvárosban megrendezésre kerülő ifjúsági EB-selejtezőre felkészüljön. A fiatal csapatban hat kecskeméti játékos — Szekeres Tamás, Csala Bemát, Tóth László, Tóth András, Verebélyi Zsolt, Farkas Andor - szerepel. Veze­tőedzőjük Nagy Péter, akinek az egyik segítője, Kelemen György, valamint a csapat or­vosa és gyúrója is kecskeméti, így a mérkőzéseiket döntő többségben Kecskeméten ren­dezik, amelyekre várják a szur­kolókat. SZOMBAT ASZTALITENISZ NB I. A-csoportos férfimér­kőzés: Kecskeméti Dunahol- ding Spartacus-Harkány, Kecskemét, 11 órakor. Újhidy Tibor szakosztály- vezető: - A tavalyi bajnokság­ban viszonylag gyengébben szerepelt a Harkány együttese. Azóta leigazolták az egykori válogatott Káposztás Zoltánt, akivel erősödtek. Az első há­rom fordulóból kettőt megnyer­tek. Hazai pályán győzelmet várok a csapattól. NB I. B-csoportos női mér­kőzés: Kecskeméti Spartacus Il.-Szekszárdi Húsos II., 15 órakor. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzések: Fortunató Mizse KC-Gyömrő, Tököl-Kalocsa, 18 órakor. NB I/B-s női mérkőzések: Hódmezővásárhely-Kiskőrös, 11 órakor. Jánoshalma-Kis- kundorozsma, 16 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Kiskunhalas-Simontomya, 18 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Bp. Open-Bácsalmás, 12 óra­kor. Tompa-Marton vásár, 13 órakor. Kecskeméti Delfin-Tá- piószele, 16 órakor. Megyei férfibajnokság: Kocsér-Tiszakécske, 15.30- kor. Kiskőrös-Orgovány, 18 órakor. Megyei női bajnokság: Ta­taháza-Lajosmizse, 15 órakor. Kecskemét-Tompa ifj., 17.30- kor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos férfi­mérkőzés: Nagykőrös-Danone Honvéd, 17 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Aquitax SE-Miklósi Kék Ró­kák, 17 órakor. LABDARÚGÁS NB I -es mérkőzések: Inns­tadt Stadler FC-III. kér. TVE, Vác-Siófok, Békéscsaba-FTC, Vasas-Pécs, 14.30-kor. Video- ton-Újpest, 17 órakor. Hala- dás-Debrecen, 18 órakor. NB II. Keleti csoport: KSC RSC-Kazincbarcika, Kecske­mét, 14.30-kor. Bozai Gyula edző: - Szép eredmény az előző két forduló­ban idegenben elért döntetlen, de ez csak akkor ér valamit, ha a hét végén nyerni tudunk. A Kazincbarcika rapszodikus tel­jesítményt nyújtó együttes, két hete csak az utolsó pillanatban kapott ki Kécskén, legutóbb hazai pályán simán vesztett. Nálunk Némethy sérülés, Bozai sárga lap miatt nem játszhat. A kezdő tizenegy: Kiri - Kovács, Nagy, Czipó, Csepregi, Papp, Vén, Torbavecz, Frank, Kádár, Végh. NB III. Alföld-csoport: KTK-Szarvas, 14.30-kor. Megyei I. osztályú bajnok­ság: Kiskunhalas-Dusnok, 14.30-kor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Szabadszállási Hon- véd-Harta, Ladánybene-Solt- szentimre, 14.30-kor. Megyei III. osztály, Déli csoport: Borota-Dávod, Tata- háza-Felsőszentiván, 14 óra­kor. Keleti csoport: Bu­gac-Szank, Kunfehértó-Knorr Bremse, Roma SE-Jakabszál- lás, 14.30-kor. Nyugati cso­port: Solt II.-Fajsz, 14.30-kor. Északi csoport: Apostag-Ku- nadacs, Kunszentmiklós II.—Fü- löpszállás, 14.30-kor. Edzőmérkőzés: Tiszakécs- ke-Csont FC, 10.30-kor. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Ifjú­sági válogatott-Dunaújvárosi Quittner SE, Kecskemét, Móra F. Ált. Iskola, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Ka- locsa-Haladás, 14 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Tűzoltó SC-Nyíregyházi Spor- tula, Kecskemét, 15 órakor. VÍZILABDA OB I/B-s férfimérkőzés: KVSC-MAFC, Kecskemét, 17 órakor. OB I-es női mérkőzés: Vil­lanó Fókák-BVSC, 16 órakor. VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB I. A-csoportos férfimér­kőzés: Hejőcsabai CM-Kecs- keméti Dunaholding Spartacus, Miskolc, 11 órakor. A valaha szebb napokat lá­tott HCM legyőzése remélhető­leg nem okoz gondot a kecs­kemétieknek. NB I. A-csoportos női mér­kőzés: Kecskeméti Sparta­cus-BSE, 11 órakor. NB III-as férfimérkőzés: Mizse AC.CAA.-Tápiószele, Lajosmizse, 10 órakor. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: Kecskeméti Delfin KC-Fehér- gyarmat, Kecskemét, városi sportcsarnok, 13 órakor. Kalmár Jenő edző: -Az elmúlt hét végén, idegenben, győzelmi esélyt szalasztottunk el a Makó ellen. Nehéz mérkő­zésre számítok, ellenfelünk ed­dig jól szerepelt, négy forduló után a 3. helyen áll. Ha csapa­tunk olyan akarással játszik, mint az eddigi hazai meccse­ken, akkor megszerezhetjük a két pontot és megkezdhetjük a felzárkózást az élmezőnyhöz. Megyei férfibajnokság: Kecel-Bácsalmás, Mistral- Hercegszántó, 11 órakor. Megyei női bajnokság: Bácsalmás ifjúsági-Kiskun­majsa, 10.30-kor. Soltvad- kert-Hercegszántó, Csá­voly-Bácsbokod, 11 órakor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos férfimér­kőzés: Bajai Honvéd KK-Marc Körmend, Baja, 17.30-kor. NB Il-es férfimérkőzés: Hódmezővásárhelyi Kosár­suli-Univer Bányai, 16 órakor. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: MTK- Kispest Honvéd, 11 órakor. Csepel-ZTE, 14.30-kor. BVSC-Győr, 17 órakor. NB II. Keleti csoport: Eger-KTE, 14.30-kor. NB III. Alföld-csoport: Tót­komlós-Kiskörös, Békés-Ka- locsa. Baja-Mélykút, 14.30- kor. Megyei I. osztályú bajnok­ság: Tompa-Bácsalmás, Solt- vadkert-Solt, Hetényegyhá- za-Nemesnádudvar, Izsák- Kunszentmiklós, Helvécia -Csengőd, Tiszaalpár-Lakite- lek, Kerekegyháza-Haiós, 14.30- kor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Tabdi-Akasztó, Ko- lonker-Kiskunfélegyházi Hon­véd, Kunszállás-Dunavecse, Nyárlőrinc—Kisku n máj sa, Ke- cel-Orogovány, Dunapataj- Kkfélegyházi VSK, 14.30-kor. Déli csoport: Csávoly-Kis- kunhalasi Spartcus, Nagyba- racska-Bátya, Érsekhalma- Császártöltés, Szakmár-J ános- halma, Gara-Vaskút, Sze- remle-Géderlak, Kelebia-Sü- kösd, Katymár-Hercegszántó, 14.30- kor. Megyei III. osztály. Déli csoport: Bácsborsódi SK~ Kunbaja II., Bátmonostor -Rém, Bajaszentistván­Bácsborsódi Medosz, Bácsbo- kod-Érsekcsanád II., Duna- falva-ÉrsekcsanádL, Mórakor. Nyugati csoport: Újte­lek-Öregcsertő, Ordas-Suna- egyháza, Homokmégy-Miske, Uszód-Dunaszentbenedek. Dusnok II.-Foktő, 14.30-kor. Keleti csoport: Jászszent­lászló-GAMF, Csólyospá- los-Tázlár, 14.30-kor. Északi csoport: Harta II.-K. MÁV Grains, Kaskantyú-Ballószög, Szalkszentmárton-Helvécia II., Tass-Izsák II., 14.30-kor. RÖPLABDA Extra Liga férfimérkőzés: Kecskeméti RC-Kaposvár, Kecskemét, városi sportcsar­nok, 17 órakor. NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti RC-Ajka, Kecs­kemét, Árpádvárosi .sportcsar­nok, 13 órakor. SAKK Megyei csapatbajnokság: Kal ocsa- B áty a-Ki skunhalas II., Lajosmizse-Kerekegyháza, Kunszentmiklós-Baja, Bács- almás-Jánoshalma, 9 órakor. Legalább 83 futballszurkoló életét vesztette, kétszázan pedig megsebesültek szerda este Gua- temalavárosban, amikor a vi­lágbajnoki selejtező mérkő­zésre érkezők bedöntötték a Mateo Flores Nemzeti Stadion egyik kapuját, és a bezúduló tömeg agyontaposta az elöl ha­ladókat. Alvaro Arzu guatemalai ál­lamfő nemzeti tragédiának mi­nősítette a tömegszerencsétlen­séget, amely a katasztrófa miatt elmaradt Guatemala-Costa Rica labdarúgó-mérkőzés előtt történt közvetlenül. Arzu egyébként Costa Rica-i kollé­gájával, Jósé Maria Figueresz- szel együtt nézte volna meg a közép-európai idő szerint haj­nali négy órakor kezdődő válo­NB I-es női kézilabda-mérkő­zés: Ferencváros-Kiskunhalas 31-13 (17-7). Budapest, 300 néző. Vezette: Sebők, Taizs. Kiskunhalas: Katona - Vi- rágh 2, Bartucz 3, Katkó 3, Szarka, Pucsli 1, Kirsner 2. Csere: Vörös (k), Sugár (k), Asztalos 1, Kosa 1, Kurgyis. Edző: Farkas József. Kiállítás: 2, ill. 10 perc. Hétméteresek: 10/6, ill. 2/0. Az elején a halasi csapat még tartani tudta a tempót (2-2) a bajnok fővárosiakkal, ám Tóth gatott mérkőzést. A szerencsét­lenség idején még egyik elnök sem tartózkodott a stadionban. A rádió helyi tudósítója el­mondta, hogy Guatemalavá- rosban a reggeli újságok a „hor­ror éjszakájának” nevezték a történteket. Ennek kapcsán a hatóságok háromnapos orszá­gos gyászt rendeltek el. A fut- ballstadionban történt tragédia oka az volt, hogy a Guate­mala-Costa Rica világbajnoki selejtező mérkőzésre sokkal többen érkeztek, mint amennyi férőhely volt, mert jegyüzérek sok hamisított belépőt is elad­tak. Máris megkezdődött a ki­vizsgálás annak ügyében, hogy kik állnak a jegyhamisítás mö­gött. A mentési munkálatok még mindig folynak. góljaival hamarosan elhúzott az FTC. A vendégek sokat hibáz­tak, a másik oldalon viszont Takács és Fiedler eredményes volt (9-3). Fordulás után a halasiak igyekeztek a Fradi kapuja előtt tartani a labdát, ekkor 8 perc alatt csak egy gól született. A folytatásban a vendégek elfá­radtak és a sokkal gyorsabb zöld-fehérek biztosan győztek. Kitűnt: Takács 8/2, Tóth 7, Farkas (k), illetve a vendégek­től senki. STIHL STIHL ■«in-15% kedvezménnyel! 1996. október 31-éig. Minden, motorfűrész-vásárlónak egy eredeti, 6500 Ft értékű STIHL dzsekit adunk ajándékba, a kedvezményen felül. Kecskemét, STIHL-szaküzlet (Erzsébet krt 10.) Tel.: 76/320-467: 322-298 Nagykőrös, STIHL-szaküzlet (Ceglédi út 30/A). Tel.: 53/350-148 (29792) Tornász Old Boys Kupa Pénteken 16 órától a Nemzeti Sportcsarnokban rendezik meg az Old Boys Kupa elne­vezésű férfi toniászversenyt. A Kiskunhalasi Veterán Tor­nászok Baráti Köre, valamint a Győri Öreg Diákok Egyesü­lete kezdeményezésére létre­hozott viadalra immár harma­dik alkalommal kerül sor. A szervezők az eddigi két kor­csoport helyett idén három korosztály számára írták ki a versenyt. A küzdelmekben olyan egykori olimpiai és Eu- rópa-bajnokok vesznek majd részt, mint Magyar Zoltán, Borkai Zsolt és Guczoghy György. A versenyzők négy szeren mérik össze (megma­radt) erejüket: talajon, nyúj­tón. korláton és lólengésben. A Halasnak esélye sem volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom