Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-12 / 239. szám

TISZAKECSKE Sörös János festőművész idén is részt vett a tiszakécskei őszi művésztáboron, amely múlt héten fejeződött be. Az egyébként Szegeden élő festőművész évente a Tisza-part őszi hangulatából gyűjt ihletet és mivel „sózási” módszerrel dolgozik, alkotásait akár otthon is tudja véglegesíteni. fotó: walter Péter Szerkeszti: Szász András Készül az új szociális otthon Decemberre készül el a tisza­kécskei (ókécskei) új szociális otthon. Az épület, melyet a kö­zelmúltban kezdték el építeni, már tető alatt áll. Nincs még vi­szont befedve. Ugyanis elfo­gyott a cserepek alatt nélkülöz­hetetlen fólia. A jelenleg ott dol­gozó négy szakember szerint azonban a jövő héten már meg­kezdhetik a cserepek felrakását, sőt hamarosan helyükre kerül­nek az ablakok és az ajtók is. Az épület befejezésére - valószínű­leg - már sok idős vár, hiszen mindeddig többen jelezték ez irányú igényüket. Trófeakiállítás Tiszakécskén Vadásztrófeákat állítanak ki ok­tóber 12-én, szombaton a tisza­kécskei Arany János Művelő­dési Központban. A kiállítást a kécskei szüreti program kereté­ben szervezték és hivatalos megnyitóját szombaton reggel tíz órakor tartják. Szüreti felvonulás Szüreti felvonulást rendeznek Tiszakécskén október 12-én, szombaton délután két órakor. A felvonulók az Arany János Művelődési Központtól indul­nak a Szolnoki és a Szabolcska úton át, majd a Templom téren és Kossuth utcán, a Körösi ut­cán át a Körösi és az Ady Endre utca érintésével térnek vissza a művelődési központ­hoz. Az esemény vidám szüreti bállal zárul. Nemzetközi birkózóverseny Immár tizedik alkalommal ren­dezik meg a Tiszagyöngye Nemzetközi Birkózó versenyt Tiszakécskén október 12-én, szombaton délelőtt tíz órakor a helyi gimnázium tornatermé­ben. A két korosztályos ver­senyre 18 szakosztály kapott meghívást. Hősök emlékműve Szentkirályon A közelmúltban szentelték fel az első és második világhábo­rús hősök emlékművét Szentki­rályon. Az emlékműre 132 olyan katona neve van felvésve, akik a század két nagy háború­jában életüket vesztették a szentkirályi polgárokJcözül. Veterán motorok kiállítása Az utolsó simítások - vagy i Húsz-, harminc-, negyvenéves, sőt még ennél is korosabb mo­tormatuzsálemek láthatók azon a kiállításon, amely a motoro­zás századik évfordulója al­kalmából tegnap nyílt Tisza­kécskén, a Szolnoki úti volt Ford-telepen. Az egykori szer­vizműhelyben kiállított Simso­nokat, NSU-kat, BMW-ket, Tegnap este hat órakor ünne­pélyesen átadták a felújított ti- szakécskei zeneiskola épületét. Noha a felújítási munkálatokat csak a héten fejezték be, a kö­zel kétszáz gyerek már jóval tkább törlések - a megnyitó elő „lückwerzes” (hátramenetes) IZS-eket helybeli, illetve a kör­nyéken lakó gyűjtők kölcsönöz­ték átmenetileg a szervezőknek. Egy gyönyörű fekete Harley Davidson pedig egyenesen a tengerentúlról érkezett. A mo­torcsodák többsége legalább egy-kétmillió forintba kerül. A motorok mellett külön­korábban birtokba vette a Béke utcai épületet. A város képviselő-testülete az elmúlt esztendőben döntött úgy, hogy a korábban bölcsődeként mű­ködő épületet átadja a zeneis­FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS böző motoralkatrészeket, blokkokat, bőr- és fémsisako­kat, illetve egyéb, a motorozás­sal kapcsolatos tárgyakat is lát­hatnak az érdeklődők. A kiállí­tás, melyet helyi vállalkozók szerveztek, október 25-éig hét­köznapokon délután 2 és este 6, hétvégeken délelőtt 10 és este 6 óra között tekinthető meg. kolának. Kis László igazgató elmondta, bár az idei oktatást kissé késve kezdték, megérte, mert immár nyolc tágas és vi­lágos tanterem áll a zeneisko­lások rendelkezésére. Bosszú vagy vandalizmus? Kedden virradóra valaki(k) oltott mésszel dobálta meg a tiszakécskei egészségügyi központ bejárati ajtaját. A mészdobáló nem érte be ezzel, hanem a Szolnoki út jobb oldalán a diszkótól a keresztező­désig elszórta, majd a falakat is végigfestette. Dr. Matkovics István, az egészségügyi központ főorvosa szerint a mészdo- bálás valószínűleg bosszúból történt, ugyanis kedden éj­szaka egy ittas kécskei férfi vérnyomásmérést kért, de el­utasították. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS A Tisza-part dicsérete Még olyan nyugalom! A kécskei Tisza-parton üdülni kiváltságosoknak való szóra­kozás. Persze csak azoknak akik meg is tudják becsülni az egyszerűséget, hogy forró homokban lehet caplatni a fo­lyó felé, hogy harmadosztá­lyon eheti a virslit, ihatja a sört, hogy a folyó mindenkit demokratikusan simogat lágy hullámaival. Föltéve persze, ha éppen fer­tőzetlen a víz. Vagy, ha az is, a többséget nem is érdekli, mint ahogy nem is könnyű be­tartani az oly homályos higié­niai szabályokat egy csodás vízparton. Mondták már önök a gyereküknek rekkenő káni­kulában a kécskei szabadst­randon, hogy kisfiam ülj le itt szépen és nézd a vizet, de ne mozdulj? Én bizony mond­tam. Mindhiába. Könnyebb egy zsák bolhát masírozásra rávenni. így kora ősszel, a lágy nap­sütésben az üdülőtulajdono­soké a terep. Rendet kell rakni a kertben, az avar is szaporo­dik, a sok nyári turista se za­varja már a hétvégi házak bé­kéjét, a diszkó bezárt. Várhatjuk most már a nyarat. Különleges szerencséjük van a kécskeieknek, mondom kecskeméti létemre. Ugyan­akkor minden tiszteletem az övék, hogy ott a Tisza mellett kibírják a telet. Mert könnyű ott telelni, ahol sosincs nyár, nem gond a hideg ott, ahol a forróságban is szenved az ember, de Tiszakécskén olyan lehet a tél, mint amikor az éhező ül a hideg kemence mellett és emlékezik a friss meleg cipó illatára. Biztos nem könnyű. Nem véletlen, hogy ezek ősz­szel jutnak az ember eszébe. Elvesztegetett évem volt az idei. Nem sikerült a szokásos hetet a nyáron Tiszakécskén töltenem. H.Z. "Ó ké"cskei Tüzép tüzelőkínálato: Cseh barnaszén: 1050 Ft/q Dorogi (KONIX) brikett: 1350 Ft/q Vágott akác tűzifa: 770 Ft/q önkormányzati támogatással vásárolt tüzelőnél 50%-OS SZÁLLÍTÁSI KEDVEZMÉNYI Perlit és E jelű gerendák változatlanul gyári áron kaphatók! Cím: Tiszakécske, Dr. Bedő István utca Tel.: 76/441-972, 06-30/272-677 Szállítás helyben megrendelhető! 00579) SZEMÜVEG­kÉSZÍTÉS TISZ/ikÉCSKÉM RÖVID HATÁRIDŐRE Rendelésfelvétel az Egészségügyi Központban, a szemészeti szakrendelés mellett. Nyitva: hétfőn és csütörtökön: 14-18 óráig; kedden és pénteken: 8-12 óráig. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a következő telepiilésellátási feladatok vállalkozásban történő végzésére:- parkgondozás és közterület­fenntartás- szemétszállítás, szemétgyűjtés és szeméttelep-üzemeltetés- szennyvízszállítás A részletes feltételekről a polgármesteri hivatalnál lehet tájékozódni október 16-án, 17-én, 9.00-12.00 óráig. A pályázatnak tartalmaznia kell: hogyan kívánja a feladatokat ellátni, szervezni, és milyen összegért vállalja. A pályázatokat zárt borítékban, "Kommunális pályázat" jelölés feltüntetésével november 15-én, 16.00 óráig kérjük leadni. Cím: Polgármesteri hivatal 6066 Tiszaalpár Árpád tér 1. (30507) MISKER Mezőgazdasági Gép- és Eszközkereskedés ajánlata:- BAUER 125/450 öntözőberendezések- MBP 6,5 típusú pótkocsik- IH 5,6 fejes ekék- E-514 kombájnok- E-516 kombájnok- Görgős konténerszállítók- Terepjáró MTZ targoncák- Kombinátorok- Rendsodrók- FKA 431 típ. kukoricaasztal- Vagonkirakó és egyéb eszközök eladók. Érdeklődni lehet a 06-76/441-556; 76/441-417; 06-30/436-588 telefonszámokon. (30569) A TISZA PANZIÓ A TŐSERDŐBEN, A HOLT-TISZÁNÁL, TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEN TALÁLHATÓ. Egész éven át folyamatosan üzemel. Cím: 6065 Lakitelek-Tőserdő Tel.: 76/449-138 (30571) VASTELEP tiszakécskei ajánlatai:- hullámpala- mezőgazdasági gépalkatrészek- betonvas- zárszelvények- T 174/2 WEIMAR rakodógép- IFA tehergépkocsi W-50 LSP, hosszú platós. Várom vásárlóimat! Cím: Tiszakécske, Tiszabög Tel.: 06-20/434-364; 76/442-183 TISZAKÉCSKE Juhász László autószerelő Az alább felsorolt személygépkocsik, kisteherautók GÁZÜZEMRE való átalakítását, környezetvédelmi támogatás megigénylésével EGY NAP ALATT, VIZSGÁVAL, ZÖLDKÁRTYÁVAL elvégezzük. Lada, Szamara, Niva, Wartburg Skoda Favorit, Formán, Felicia Gazella Zuk VW Golf, Jetta, Vento, Passat, Transporter, Variant Audi 80, 90,100; Ford Escorl, Orion, Sierra. Scorpio Opel Vectra, Ascona, Kadett BMW 300,500 Mercedes 123,124,126,129,140, 201,202 Mazda 626 A felsorolásban nem szereplő, bármely benzinüzemű gépkocsi GÁZÜZEMRE való átalakítását rövid határidőre vállaljuk. Cím: Tiszakécske, Körösi u. 78. „ TeL/fax: 76/441-122 £ TISZAKÉCSKE belterületén - a Szolnoki út mellett - TELEPHELY LÉTESÍTÉSÉRE ALKALMAS terület üzemépülettel együtt ELADÓ! Az ingatlan címe: Tiszakécske, Szolnoki út 42. . Eladási ár: 30.000.000 Ft + áfa. Érdeklődését várja, munkaidőben: Paluska Andrásné: 78/311-180, munkaidő után: 78/411-931; _______________Józsa Zsigmondi 76/328-143.____________(3068i) s zemély­és teherautó-szerviz és -szalon, vagy kisebb üzem beindítására. Össz-alapterület: 3363 m2 üzemcsarnok: 240 m2 kiszolgálóhelyiségek: 138 m2 bitumenes térburirolat: 1600 m2 Átadták a Béke utcai új zeneiskolát

Next

/
Oldalképek
Tartalom