Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-07 / 209. szám
Augusztus 7., szombat Napkelte: 6 óra 11 perckor Napnyugta: 19 óra 12 perckor Holdkelte: 1 óra 00 perckor Holdnyugta: 15 óra 03 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 352 cm, 32% volt. A Tisza Szolnoknál -80 cm, 17%, Csongrádnál pedig -31 cm, 25% magas volt. Közlekedés Az 51-es út 58-63. km-szelvé- nye és 73-76. km-szelvénye között útrehabilitációs munkálatok lesznek, sebességkorlátozásra, félpályás útzárra számítsanak az erre közlekedők. A forgalmat jelzőőrök irányítják. Az adovicai búcsú miatt az 51- es úton a Baja-Bátmonostor szakaszon fokozott gyalogos-, kerékpáros- és motorosforgalomra kell számítani szombaton és vasárnap egész nap. A több napja, hete tartó egyéb, forgalomkorlátozással járó munkálatok csak hétfőn folytatódnak, de a munkákat jelző közlekedési táblákat kinn hagyják a már megszokott helyeken. Traffipax Ma és vasárnap délelőtt Baján, Kecskemét lakott területén pedig egész hétvégén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Mert minden közös A skót házaspár egyetlen szendvicset rendel az étteremben, amit a férj kettévág. Az egyik darabot átrakja felesége tányérjára, a másiknak nekilát. Felesége azonban hozzá sem nyúl a saját adagjához. A pincér megkérdi, miért nem eszik.- Tudja, meg kell várnom a fogsort... Bengő és Társa BT. Kiskőrösön a Petőfi Népe hirdetési felvevőhelyének új telefonszáma: 06/78/413-339 Máróilholnapra expressz apróhirdetések 0 km-es, inj. Samara eladó. 06-30/432- 472. 1 Ft/lap önköltségü fénymásolók eladók, bérelhetők. 76/483-204. 10 hl-es raklapos, csapos műanyag tartályok eladók! Tel.: 06-30/283-487 vagy 06- 78/312-830 FIAT Croma 2,5 TD intercooler, dízel, 1986-os, extrákkal eladó. Irányár: 515.000 Ft. Érdeklődni lehet: 76/489-129, 20-445- 925 Többfelé zápor Észak felől továbbra is sarkvidéki eredetű, változó nedvességtartalmú levegő zúdul a Kárpát-medencébe. Emiatt folytatódik a szokatlanul hűvös, már-már hideg, az amolyan október végi időjárás. Délelőtt átmenetileg csökken a levegő nedvességtartalma. Felszakadozik kissé a felhőzet, néha előbukkan a nap. Délután ismét beborul az ég és egyre több felé ered el az eső, záporeső. Mindvégig erős, gyakorta viharos lesz az északi szél. A csúcshőmérséklet nagyjából 10 fokkal marad el az évszakos átlagtól. Folytatódik a szokatlanul hűvös- - hideg késő őszies időjárás. Délelőtt még lehet kevés napsütés, majd gyakran erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé kell esőre, záporra számítani. A gyakran erős, időnként viharos északi szélben még a ténylegesnél is hűvösebbnek érezzük az időt. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 15 Kecskemét: 16 Jászberény: 16 Baja: 17 Tiszafüred: 17 Kiskőrös: 16 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 18 Velencei-tó: 18 Tisza-tó: 21 Fertő-tó: 14 Tisza: 17-21 Duna: 15-19 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 45-65 40-60 40-55 45-55 40-55 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 45-65 50-70 40-55 40-55 45-55 KOZLEKEDESMETEOROLOGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TAMOGATASAVAL Az erős hidegfront-átvonulás nem csak élettani szempontból, hanem az úgymond kézzelfogható következményeivel is alaposan próbára teszi a közlekedők alkalmazkodóképességét. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Agrometeorológia: Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc Esik eső, szép csendesen csepereg... és egyre gyakrabban, nem kis örömére annak a vagány kiskunhalasi fiatalembernek, aki meglepően rendhagyó helyet választott a hajmosás szertartásához. fotó: pozsgai Ákos Hidegfront, eső, erős szél Alapvetően erősen felhős lesz az ég és újabb záporok, keleten zivatarok várhatók. Az északi, északnyugati szél alig mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 12, 17 fok között valószínű. A járművezetők számoljanak azzal, hogy a hétvége mindhárom napján hidegfront, hideg léghullámok sorozata határozza meg időjárásunkat. Országos vásár Félegyházán Országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek Kiskunfélegyházán szeptember 8-án, vasárnap. Az állatvásárba csak érvényes járlattal rendelkező, egyedileg megjelölt állatok vihetők be. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (középárfolyamok) Angol font 243,23 Görög drachma (100) 65,40 Német márka 104,44 Olasz líra (1000) 102,81 Osztrák schilling 14,84 Spanyol peseta (100) 123,60 USA-dollár 155,19 5 éves Weschumat Euro-combi személy- gépkocsi-mosó eladó, vagy terepjáróra cserélhető. 06-60/352-857. 50 m3-es álló alutartály eladó. Érd.: 06- 60/483-509. 7 hónapos MTZ 82-es LUX, 3-eke 3,3-as Raul kombinátor hidraulikus, összecsukható. Érd.: Foktő, Dózsa György 2. 0688-as FIAT Unó 1,3 D, fehér, 5 ajtós sok extrával eladó. Irányár: 460 E Ft. Érd.: 30/590-813. 90-es 1,9D Merd eladó. Páhi, Vasút u. 28. Érd.: hétvégén. 94-es 1,6-os Opel Vectra eladó. Telefon: esti órákban, 79/374-364. Bontott, kis- és nagyméretű tégla, faanyag 3-6 m-ig, piros cserép, betongerenda, 5 m- es, eladó. Tel.: 74/413-282, 06-20/269- 538, Vaskút után. Borpince Jánoshalma-Borota között el- adó. Érd.: 06-30/535-820. ETZ 250-es, 85-ös évj. eladó. 22.000 Ft. Érd.: 78/411-950. Eladó Citroen BX 1,7D, eleje sérült. T.: 06- 20/239-882 Eladó Kecskemét, belvárosi, Öz u.-i, igényes kivitelezésű, angol rendszerű, 120 m2-es magánház garázzsal, kerttel + manzárddal és egy Siófok, aranyparti nyaraló 200 n-öl telekkel, 300 m-re a parttól, a Ford Transit 87-es (B+gáz) friss műszakival eladó. Érd.: 79/325-301,06-30/435-*041 Ford Transit 83. évj. totálkárosan és AVI A tgk. (120 E Ft) eladó. Érd.: 06-60/385-269. Gyakorlattal rendelkező kamionsofőröket keresek nemzetközi munkára. Tel.: 06- 60/381-815 Honda 1,6B 5 ajtós, 5 seb., friss műszakival (300 E Ft) eladó. 76/464-193. Húsz hónapos STRUCC-ok és EMU-k el- adók. Érdeklődni: 06-29/382-891 tel. Idared, Jonagold, Gloszter almás termése lábon, Kecskeméten eladó (1 ha). Érd.: munkaidőben, 76/321-427, este 76/326- 355. Zsák az ebédlőt megleli így elnézve nem nagyon étvágygerjesztő, feb-reuter Frissen fogott tengeri zsákállatok Japánban, ahol ezt a kevéssé ismert állatfajtát nyári tengeri csemegének tanják sokan. Nyersen eszik meg a belsejét, ecettel. Kísértethajó birkákkal „Kfsértethajó” járja az Indiai-óceánt. A panamai zászló alatt hajózó Uniceb augusztus 23-án indult el a ausztráliai Fremantle kikötőjéből. Ausztrália legfontosabb exportcikkét szállította: 67 ezer élő birkával a fedélzetén Jordánia felé tartott. A Seychelle-szigetek és az afrikai partok között tűz ütött ki a gépházban, majd átterjedt a legénységi szállásra. Az 55 matróz egyike a tűzben lelte halálát, a többiek a hullámokat választották, s hamarosan felvette őket egy arra járó hajó. A birkák magukra maradtak, s most feltehetően valahol a Sey- chelle-szigetektől északra, az Indiai-óceánon hajóznak. SZAKKÉPZÉSI AJANLATA: • Számviteli ügyintéző - Pénzügyi ügyintéző ■ Mérlegképes könyvelő - Pénzügyi tanácsadó ■ Okleveles könyvvizsgáló - Adótanácsadó ■ Külkereskedelmi ügyintéző - Vámkezelő ■ Külkereskedelmi üzletkötő - Vámügyintéző Jelentkezni lehet: Dr.Papp Géza 6000 Kecskemét, Szövetség tér 1. Tel.: 76/487-587 Kecskeméten. a Kuruc krt. legfrekventáltabb helyén- a benzinkút mögött - kitűnő fekvésű ŰZL€TH€LVIS€G KIADÓ. Érdeklődni: munkanapokon, 8-10 óra között, a 76/322-400-as telefonon. (25570) Mazda 626 GLX 2.0D, 8 éves, fehér, 5 ajtós, kifogástalan állapotban, 585 E Ft-ért eladó. 78/475-270. Mercedes 200D 90-es eladó. T.: 76/461 - 615 Oportó szóló eladó. Érd.: 78/321-806. Az ÖLTÖNYVÁSÁR tovább tart az Éva- Ádám Divatházban! 12.500 Ft helyett 6.800 Ft-ért, illetve SPORTZAKÓK 16.800 Ft helyett 9.600 Ft-ért. Kmét, Bethlen krt. 12/A Ön|áró csötörőre munkát vállalok. Tel.: 78/353-541 Rakodóhíd, 3,2 tonnás, 6 méterig emel, eladó. Tel.: 06-30/433-792 adó. Irányár: 1.150.000 Ft. Érdeklődni lehet: 20-445-925. Akció! Siemens S/4 50.500 Ft, Nokia 1610 31.750 Ft GSM-kártyával még néhány napig! T.: 78/312-492; 06-20/391-536 Alfa Romeo Giulietta 84-es, 2000TD, sok 62/315-219 telefonon, esténként, vagy hétvégén lehet. Ipari és Kereskedelmi Szolgáltató Bt. eladó. 76/411-480. Renault 11 85-ös 2 év műszakival eladó. Tel.: 78/412-610 10 és 7 hl-es rökkfejes szölöprés villamosítva eladó. Tel.: 78/381-694 Eladó motorhibás FIAT Panda 1,3D 87-es évj. T.: 06-20/464-364; 76/412-770 KCR-es IFA pótkocsival, műszakival, jó állapotban eladó. 06-20/231-725. Renault 21 1.9D 90. évj., kitűnő állapotban eladó. Érd.: 76/461-615. 1200-as Zsiguli műszakival, sürgósen eladó. Érd.: 76/378-094, este. 1996. 08. 30-án Kiskőrösön, az SZTK előtt, elvesztettem pénztárcámat és a benne lévő iratokat. Mások számára értéktelen dolgokat és papírjaimat visszavásárolnám. Tel.: 78/346-149 2 db Carborobot kazán eladó. 06-20/231- 725. 300 hl-es üvegszálas borostartályok eladók. Tel.: 78/441-440 v. 06-30/580-055 4 db fejőstehén, 2 db fekete, 2 db magyartarka eladó. Tel.: 06-78/451 -054 800 mázsa szerves trágya eladó. Tel.: 78/454-291 60 hl-es műanyag tartályok eladók. 13 Ft/ lit. 06-30/283-379. extrával, motorhibásan, 76/379-542. sürgősen eladó. Audi 100 szgk. eladd vonóhoroggal, elektromos ablakokkal, központi zárral, hivatalos benzin- és gázüzemmel, könnyűfém felnikkel, stb. Irányár: 290.000 Ft. Érdeklődni lehet: 06-30/458-028 számon. Billenős Skoda friss műszakival eladó vagy fixes csere érdekel, 9 leveles függesztett tárcsa eladó. Tel.: 76/424-216 Birkák mellé egyedül élő juhászt keresek, ugyanitt vágóbirkák eladók. Érd.: Akasztó, Vörösmarty u. 15. v. 06-78/451-463 tel. BÉRKOMBÁJNOLÁS! A Merkovics Bt.. Csikéria, új, korszerű, 2 db DON-1500 B TÍP. KOMBÁJNNAL BÉRKOMBÁJNO- LÁST VÉGEZ. ÁRAINK: NAPRAFORGÓ: 6500 Ft/ha + áfa, KUKORICA: 7000 Ft/ha + áfa. ÉRD.: 79/342-744, SZENDI ISTVÁN. Eladó ujjas fűkasza 45 E Ft; kisbálás szalma 70 Ft/db. Érd.: Gara, Dózsa 13. Tel.: 79/356-003 Eladó 13.000 db kisméretű vályog, 12 Ft/ db. Tel.: 06-30/586-571 Ezerjó szóló tőkén eladó, kb. 20 q. Kecel, III. körzet 176. Fehérborszőlőt vásárolok. T.: 78/451-383 FIAT Ducato 92-es, 1,8 tonnás, maxi platós, ponyvával, újszerű állapotban eladó. T.: 06-60/482-299, 06-79/341-191 FIAT Regata 1,9 TDS kombi 1987-es, fehér, friss műszakival, új motorral és festéssel, extrákkal jó állapotban, 380 E Ft-ért; Niva-alkatrészek eladók. Tel.: 79/372-027 Fiat Ritmo 1,7D, 1985-ös eladó. Kaskan- tyú, Úttörő u. 17. Kiskunhalason a Kertvárosban 6 lakásos, téglaépületű tömbházban, 3. emeleti, 3 szobás, gázkonvektoros lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: 77/423-166/144, munkaidőben. Kiskőrösön albérlet kiadói Tel.: 78/312- 098, 78/412-586 Kosárnak való hántolt vessző eladó, különböző méretben. Keresek őszi vágású füzvesszőt. Tel.: 76/424-216 Kékfrankos szóló eladó. Tel.: 77/423-209 Kőművest felveszek folyamatos munkára. Érd.: 06-20-424-353. Mercedes 300D, 1986-os, nagyon szép állapotban eladó. T.: 06-30/457-027 Opel Vectra 1,7D 1990. évj., grafitmetál, eladó. Érd.: esti órákban. Tel.: 78/312-576 Rottweiler kölyökkutyák eladók. Érd.: 78/454-452. Soltvadkert, Petőfi u. 2. sz. alatt családi ház üzlethelyiséggel, raktárakkal, mellék- épülettel, borpincével, garázsokkal eladó. Tel.: 78/381-789 Sürgősen, áron alul eladó 2,5 szobás lakás. Érd.: Kmét, Lóverseny u. 9. III. 9. 76/494-949. Szeged, Római krt.-i, 36 m2-es, 1 szobás, erkélyes, I. emleti lakás eladó. 79/343-351, 16 óra után. Szolárium eladó. Érdeklődni lehet: 79/361 - 313-as telefonon. VW Transporter zárt 1.6 diesel 82. évj. bal elején sérülten, 410 E Ft-ért eladó. Tel.: 06- 30/431-007 Tasson, csatornaparton különféle tevékenységre alkalmas terület eladó. Érdeklődni lehet: 06-76/351-792-es telefonon, du. 15-17 h-ig. Törzskönyvezett rottweiler kiskutyák eladók. Tel.: 79/352-655. Trabant 88-as eladó. Császártöltés, Petőfi u. 12. Üsző- és bikaborjú, magyartarka, naposak eladók. FülÖpszállás, Attila u. 8. VW LT 85-ös D platós eladó. 06-30/532- 276. ______________________________ VW Passat gáz+benzin üzemű, 4 éves el- adó. Érd.: 76/462-888; 76/461-730 VW Vento 1,9TD 3,5 éves, első kézből el- adó. Érd.: 06-30/437-733. Vadonatúj, lambériázott, 240x210-es méretű garázsajtó eladó. Érdeklődni lehet: 78/411-600. Vennék 80-100 hl-es fahordókat! Tel.: 06- 30/586-571 Volvo 745 GL TD kombi, 1990-es, friss műszakival, extrákkal, nagyon szép állapotban eladó. Irányár: 950.000 Ft. Érd.: 06- 30-389-997 telefonon. Zetor Kristál 120/45, 4 fejes IH, 2 fejes nagy Lajta eke és 4 méteres kombinátor eladó. T.: 77/351-467 Német gimnázium melletti 2 szobás lakás eladó. Baján. Érd.: 06-30/537-817. ÓRIÁSI AKCIÓ! SÖTÉTÍTŐFÜGGÖNY- anyagból. 1100 Ft helyett 450 Ft, valamint 390 Ft. Kmét, Kéttemplom közi méterárubolt. Újszerű MTZ-82-es és Zetor 62-45-ös eladó. Borszőlőt beszámítok. Érdeklődni lehet: 78/381-051 -es telefonon.