Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-05 / 207. szám
1996. szeptember 5., csütörtök Sport 7. oldal Elma-lányok kontra Rátgéber-egyetem Baján a bajnokcsapat Sirobokova keze elsülhet a rangadón is. A kosárlabda NB I. A-csoport- jába feljutott Bajai TK Elma első hazai mérkőzésén az utóbbi évek sztárcsapatát, a háromszoros magyar bajnok Pécsi VSK Dália együttesét fogadja csütörtök 18 órakor a dr. Pósta Sándor-sportcsarnokban. Az első fordulóban a bajaiak idegenben 82-70-re verték az MTK csapatát, a Rátgéber-lá- nyok pedig hazai környezetben, 80-78-re a GYSEV Sopront. Kosárlázban ég Baja, az érdeklődés óriási. A Sugovica- parti szurkolók egy része elővételben kért jegyet, nehogy lemaradjon a nagy eseményről. Pécsről tegnap délben azt jelezték, hogy legalább két autó- busznyi PVSK-drukker kíséri el a bajnokcsapatot. Pump Gábor, a Bajai TK Elma edzője: - Aki látta hétfőn a PVSK-GYSEV meccset, az meggyőződhetett arról, hogy ez nem egy gyengébb Pécs, hanem az amerikaival kiegészülve még a tavalyinál is erősebb. Sztojkovics játszott, nem látszott rajta sérülés. Nálunk Völgyesi lázas, a PVSK ellen biztos nem játszik. Egy ifista helyettesíti. Ennek ellenére természetes, hogy egy nagyon kemény meccset akarunk játszani, és a legjobb eredményre kell törekednünk. Természetesen nyerni szeretnénk, de azt is tudjuk: ezen a meccsen nem mi vagyunk az esélyesek.- Az ifjúságiak közül kinek szavaz bizalmat?- Horváth Rita, Sibalin Szilvia és Ácsai Judit fogja váltogatni egymást. Még gondolkodom, hogy melyiküket jelöljem a kezdőcsapatba.- Ki fogja majd az amerikai centert?- Burge hatástalanítása Si- robokova feladata lesz. És természetesen „csapdázva” kell védekezni, besegíteni neki.- Nagyon sókan mondják, hogy ez a Pécs legyőzhető.- Völgyesivel talán igen. Persze így sem lehetetlen, ha a négy bajai ász - Rátvay, Nedi- lia, Sirobokova és Horváth Edit - szuperklasszis teljesítményt nyújt. Nedilia számára például kötelező az első perctől az utolsóig távolról dobni. Lehetőleg pontosan a kosárba. Rátgéber László, a PVSK Dália edzője: - Rengeteg bajunk volt az utóbbi időben. Sokan sérültek, néhányan csak egyet-kettőt edzettek, Burge öt nappal ezelőtt érkezett. Ilyen összeállításban még nem játszottunk, össze kell szoknunk. Győzni megyünk Bajára.- Mi a véleménye az Elmá- ról?- Nem újoncként kezeljük a csapatot, sok szépet és jót hallottunk a bajai lányokról. Lőrinczi Csaba Tudósítóink Jelentik A rajtnál gyengélkedett a Credo ASZTALITENISZ Klubcsapatok Szuperligája: Postás Matáv SE- Kiskunfélegyházi Credo AC 6:1. Eredmények: Németh-Zoltán 2:0 (14, 6), Varga-Mercz 2:1 (18, —18, 17), Bátorfi-Somosi 2:0 (18, 18), Bátorfi, Ge- rold-Somosi, Mercz 1-2 (-18, 18, -17), Németh-Mercz 2:1 (12, -19„ 8), Bátorfi-Zoltán 2:0 (13,17), Varga, Somosi 2:0 (12, 16). A Credóban a kínai Csen betegsége miatt nem játszhatott. A BVSC által rendezett AGA Kupa ranglistaversenyen a Kecskeméti Dunaholding Spartacus versenyzői közül ifj. Kovács János az ifjúsági fiú párosban Fazekassal (BVSC) az oldalán 1. helyezést ért el, míg egyéniben a 3. helyen végzett. Kókai Ágnes Nagy Dórával az oldalán az ifjúsági leány párosban szintén bronzérmes lett. A Bp. Statisztika korosztályos ranglistaversenyén Ambrus Tímea, a Soltvadkerti TE újonc leányversenyzője 3 könnyű győzelemmel és két nagy vetélytárs legyőzésével került a döntőbe, ahol még alulmaradt a hazaiak rutinosabb játékosával szemben. GOKART A Franciaországban rendezett Formula C 125 kcm-es világbajnokságon, a sebesség- váltós kategóriában (44 részt-, vevő, 14 országból): Bakos András, a Questormási MSE versenyzője a 23. helyen végzett. Bakos volt már 7. is, és az idei EB-n 4., de ez a verseny nem sikerült neki. Az elődöntőben jól rajtolt, de az első körben szembefordult vele egy gokart. Az ütközést követően egy hatalmasat szaltózott. A gép totálkáros lett, Bakos azonban kisebb zúzódásokkal megúszta, úgyhogy a döntőben még rajthoz is állt. A 36-os mezőnyben az utolsó rajtkockáról indult s a végén 23. lett. A világbajnok Beggio Gian- luca lett. KÉZILABDA NB II., férfiak, Déli csoport: Simontomya-Dávod 26-23, Martonvásár-Kalocsa 12-14. SAKK Második alkalommal nyújtott lehetőséget ünnepnapi versengésre a kecskeméti városi sakk- szövetség, immár a Merkbau Kft. támogatásával. A Szent István-napi sakk villámversenyre a Vállalkozók Klubjában került sor, ahol húsz sakkozó ült asztalhoz. A 9 fordulós, 2x5 perces megmérettetésen 8 pont megszerzésével ifj. Lehőcz József aratta le a győzelmi babért a tőle fél ponttal elmaradó Lehoczki István előtt. A verseny 3., 4. és 5. helyezettje Balogh Ferenc, a katy- mári Berkes Ferenc és Csemo- vics Gábor egyaránt 5,5 pontot gyűjtött be. Az 5 ponttal rendelkezők közül - a versenyszabály értelmében - Merényi Jakab érdemelte ki a 6. helyezést. TÖMEGSPORT Szegeden bonyolították le a Hungária Biztosító Rt. dolgozóinak országos sportnapjait 13 sportágban, 19 megye és 6 budapesti csapat mintegy 550 dolgozójának részvételével. A versenyt dr. Patai Mihály elnök-vezérigazgató nyitotta meg. A Bács-Kiskun megyei igazgatóság nyerte el a vándorserleget, amely az összesítésben 79 ponttal végzett az első helyen. Tíz sportágban szereztek pontot. A tiszteletdíjakat és az okleveleket az érmeseknek és helyezetteknek Salamon Károly vezérigazgató-helyettes és Belső Istvánná szakszervezeti titkár adta át. Részletes megyei eredmények, női távolugrás: 1. Aszódi Tünde (kiskunhalasi területi fiók), 2. Bujdosó Éva (megyei igazgatóság), 4. Seres Tímea (megyei ig.), férfi súlylökés: 1. Horváth Gábor (kecskeméti tér. fiók), női súlylökés: 5. Aszódi Tünde, 3000 m síkfutás: 2. Aszódi Tünde, Allianz női váltófutás: 2. Bács- Kiskun megye (Aszódi T., Vi- dékiné Farkas A., Bujdosó É., Kiss E.), Allianz férfi váltófutás: 2. Bács-Kiskun megye I. csapat (Bordás Z., Kerekes P., Domonkos S., Horváth G.), 6. Bács-Kiskun megye II. csapat (Hatala J., Várnagy Zs., Andra- sics J., Király T.), női 100 m: 3. Vidékiné Farkas A., 4. Seres Tímea, 5000 m-es férfi síkfutás: 4. Bordás Z., (kiskunhalasi tér. fiók), 400 m-es női síkfutás: 4. Osztos Éva (megyei ig.), 6. Patyi Piroska (megyei ig.), 400 m-es férfi síkfutás: 6. Kerekes Pál (Kkfházi kirendeltség), férfi tenisz: 3. Vizi Ferenc (kiskőrösi tér. fiók), asztalitenisz: 4. Vizi Ferenc, női sakk: 4. Patyi Piroska, férfi sakk: 6. Ligetvári Endre (kiskőrösi tér. fiók). LABDARÚGÁS Megyei II. osztály, Északi csoport, felnőttek: Kiskun- majsa-Kecel 2-2, Soltszent- imre-Akasztó 0-5, Dunavecse- Kiskunfélegyházi Honvéd 4-0, Harta-Kiskunfélegyházi VSK 2-1, Orgovány-Dunapataj 4-1, Szabadszállás-Kolonker FC 2- 0, Kunszállás-Tabdi 1-0, La- dánybene-Nyárlőrinc 5-3. Az Északi csoport állása 1. Akasztó 4 4 _ _ 12- 1 12 2. Ladánybene 4 3 118- 6 10 3. Szabadszállás 3 3 — 10- 3 9 4. Kecel 4 2 1 1 13- 6 7 5. Dunavecse 4 2 1 1 11- 7 7 6. Kunszállás 4 2 1 1 7- 7 7 7. Orgovány 3 21 5- 2 6 8. Kiskunmajsa 4 1 2 1 7- 7 5 9. Soltszentimre 4 1 1 2 6- 9 4 10. Harta 4 1 1 2 4- 9 4 11. Nyárlőrinc 4 1 1 2 6-12 4 12. Kkfházi VSK 4 1 — 3 6- 7 $ 13. KKfházi Honvéd 2 1 — 1 2- 4 3 14. Dunapataj 42 2 4-11 2 15. Kolonker 4 — 1 3 4-14 1 16. Tabdi 44 4-14Északi csoport, ifjúságiak: Kiskunmajsa-Kecel 3-0, Solt- szentimre-Akasztó 0-4, Harta- Kiskunfélegyházi VSK 3-2, Orgovány-Dunapataj 3-1, Kunszállás-Tabdi 7-0, Ladánybene- Nyárlőrinc 1-0. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Ladánybene 2. Kiskunmajsa 3. Kunszállás 4. Kecel 5. Akasztó 6. Harta 7. Nyárlőrinc 8. Kkfházi VSK 9. Dunavecse 10. Orgovány 11. Kolonker 12. Soltszentimre 13. Dunapataj 14. Tabdi 4 4 - - 31- 5 12 4 4 - - 24- 1 12 4 4 _ _ 19- 4 12 4 3 - 1 23- 3 9 4 2 - 2 12- 6 6 3 2-1 5-14 6 4 1 - 3 10- 5 3 3 1 - 2 10- 7 3 3 1-2 3-8 3 3 1-2 7-14 3 3 1-2 4-16 3 4 1 - 3 4-20 3 3 - - 3 5-11 4 - - 4 1-44 Déli csoport, felnőttek: Sükösd-Katymár 0-1, Géderlak- Kiskunhalasi Spartacus 1-0, Vaskút-Bátya 1-2, Jánoshalma- Császártöltés 4-2, Hercegszántó-Érsekhalma 3-1, Gara- Csávoly 2-1, Szeremle-Kelebia 0-2. A Szakmár-Nagybaracska mérkőzés elmaradt. A Déli csoport állása 1. Gara 44-11- 3 12 2. Bátya 4 4-11- 7 12 3. Hercegszántó 4 3-1 17- 6 9 4. Csávoly 4 2 11 6- 2 7 5. Katymár 4 2 11 8- 5 7 6. SUkösd 4 2 11 5- 2 7 7. Géderlak 4 2 11 5- 6 7 8. Vaskút 4 2-2 12- 4 6 9. Nagybaracska 3 2-1 12- 6 6 10. Szakmár 3 2-1 5- 2 6 11. Jánoshalma 4 2-2 9-10 6 12. Kelebia 4 1-3 3-11 3 13. Érsekhalma 4-13 3-10 1 14. Szeremle 4-13 4-12 1 15. Császártöltés 4 - - 4 3-1316. Kiskunhalas 4 - - 4 2-17 , Déli csoport, ifjúságiak: Sükösd-Katymár 1-1, Géder- lak-Kiskunhalasi Spartacus 2- 3, Vaskút-Bátya 3-3, János- halma-Császártöltés 2-3, Hercegszántó-Érsekhalma 3-1, Szakmár-Nagybaracska 1-1, Gara-Csávoly 1-2, Szeremle- Kelebia 8-0. Az ifjúsági bajnokság állása 1. SUkösd 2. Császártöltés 3. Nagybaracska 4. Kiskunhalas 5. Katymár 6. Vaskút 7. Szakmár 8. Hercegszántó 9. Szeremle 10. Gara 11. Csávoly 12. Érsekhalma 13. Géderlak 14. Kelebia 15. Bátya 16. Jánoshalma 4 3 1 - 16- 4 10 4 3 1 - 15- 5 10 4 2 2 - 10- 2 8 4 2 1 1 13- 7 7 4 2 1 1 11- 6 7 4 2 11 9-8 7 4 1 3 - 7-5 6 4 2-2 11-19 6 4 1 1 2 11- 5 4 4 112 5-5 4 4 112 5-9 4 4 112 3-8 4 4 1-3 10-12 3 4 1-3 2-19 3 4-22 12-16 2 4 - 2 2 7-17 2 Megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság eredményei, Északi csoport: Izsáki Medosz H.-Kunadacs 0-0, Kunszent- miklós II.-Harta II. 3-0, Balló- szög-Helvécia II. 2-0, Kaskan- tyú-Kecskeméti MÁV 0-4, Szalkszentmárton-Apostag 2-4, Tass-Fülöpszállás 1-3. Keleti csoport: Jakabszállás-Knorr 7-0, Roma SE-Tázlár 2-3, Jászszentlászló-Csólyospálos 3-1, Kunfehértó-Bugac 3-2, Kisszállás-Szánk 3-0. Nyugati csoport: Dunaegyháza-Öregcsertő 0-2, Fajsz-Miske 5-2, Uj- telek-Dunaszentbenedek 2-5, Solt Ü.-Foktő 2-2, Ordas-Dus- nok n. 1-4, Homokmégy- Uszód 1-3. Déli csoport, 4. forduló: Érsekcsanád I.-Tata- háza 9-0, Érsekcsanád II.-Kunbaja n. 1-4, Bácsbor- sódi Medosz-Dávod 1-1, Fel- sőszentiván-Borota 1-0, Baja- szentistván-Bátmonostor 6-1, Madaras-Bácsborsódi SK 0-5, Bácsbokod-Dunafalva 2-3. Szabad: Rém. Az élmezőny állása: 1. Dunafalva, 2. Érsekcsanád I„ 3. Kunbaja II. Hírek Röviden A labdarúgó NB I. szerdai délutáni eredményei (a többit este játszották): III. kér. TVE - Békéscsabai EFC 1-0 (0-0), DVSC-Epona - Siófoki Bányász SE 2-0 (1-0), Pécsi MFC - MTK FC 1-3 (0-1). 16 között. A kecskeméti Bar- dóczky Kornél (BSE) az ifjúsági US Open 2. fordulójában 7:6, 4:6, 7:6-ra (rövidítés: 8:6) nyert a venezuelai Romero ellen és a legjobb 16 közé jutott az amerikai nyílt bajnokságon. 36. HETI TOTÓTANÁCSADÓ Magyar NB I. Tipp 1. Csepel-Ferencváros............................................................2 2. BVSC-Videoton ................................................................1, x 3 . MTK-Újpest........................................................................1 4 . Siófok-Győr.......................... 2 B undesliga I. 5. Bochum-Karlsruhe.............................................................2, x 6. Duisburg-Schalke 04......................................................1, x 7 . Leverkusen-1860 München................................................1 8. Rostock-Dortmund.............................................................x 9. St. Pauli-Bremen.................................................................1 O lasz A-osztály 10. Bologna-Lazio....................................................................x 11. Roma-Piacenza...................................................................1 1 2. Udinese-Intemazionale.......................................................2 13. Parma-Napoli.................................................................1, x O B mérkőzés: 14. Reggiana-Juventus............................ 2 V alasek Tibor Végh Antal naplója: Ötkarikás szemmel (4.) Közte tíz A magyar női kézilabdacsapat néhány hónapja már vitézkedett, a világbajnoki ezüstérem megszerzésével. Akkor jött meg az étvágy: az ezüstből miért ne lehetne az olimpián arany? A legjobb négy közé jutottunk, de a kisördög nem nyugodott bennem. Azt súgta, valami nincs rendben a csapat háza táján. És akkor jött Korea. 0:11. Uramisten! Égyetlen gólt sem dobni és tizenegyet kapni! Ezt a szégyent! Mondják, hogy nem itt kezdődtek a bajok, hanem ott, hogy Laurencz László szövetségi kapitány elfogultan váló-, gatott. Akit kivitt az olimpiára, azt itthon kellett volna hagyni, akit meg itthon hagyott, azt ki kellett volna vinni. A csapat kapja a gólokat, Laurencz meg veszekszik. Nem utasít, nem taktikai tanácsot ad, hanem veszekszik. Amikor meg vége a meccsnek és a riporter rákérdez, az edző azt mondja: „Ez nem publi- kus.” Az, ami leginkább érdekelné az embert. A háttér, amit ismerni, tudni jogunk van! Hiszen a mi pénzünkből utaztak a lányok Atlantába. Mi hát akkor a titkolni valójuk előttünk? A szövetségi kapitány arca hamuszürke, a lányok meg bóklásznak a levegőben, támolyognak a parkettán. Kirángatni őket a kátyúból? Az edzőnek már nincs ereje. A veszekedésekhez van? Még jó, hogy nem halljuk mindig, amit mond nekik. Csepüli, ócsárolja őket, mert ezeknek a lányoknak ez kell. Egy frászt! Vagy Laurencz László nem való ehhez a csapathoz, vagy ez a csapat nem való Laurencz Lászlóhoz. Meg az a koreaiak elleni 0:11. Az első negyedóra múltával egy-két gól azért bekerült a koreai hálóba is. De a tíz mindig közte volt. A végére még több. Mi történt a magyar csapattal? Nemhogy a maximumra spannolná fel magát, hanem még a leggyengébb formáját is alulmúlja. Mondják, nem volt jól ösz- sze állítva. Vannak a magyar sportnak soha föl nem fedett titkai. Mert ki tudja megmondani, vajon Meksz Anikó miért csápolt olykor annyira esetlenül, hogy néhány labdát maga pofozott be a kapujába? Máskor meg kivédte az ellenfél szemét. De amikor leginkább szükség lett volna rá, csak lepkézett. Sérült volt? Meglehet. Vagy Mátéfi Eszter, a Romániából érkezett magyar. A gólvágók legkitűnőbbike. Itt már csak a hetesek. Az se mind. Semmi száguldás, semmi erő. És a nagyszerű Szilágyi Katalin? Minden idők egyik legjobb szélsőjének hol vannak a tájfunszerű elfutásai? Aztán Szántó Anna, a vonal menti száguldás másik istennője. Mintha Laurencz László maga sugallta volna neki, hogy már nem nagyon számít rá. Csak meg-megvillanások, a régi tündöklésekből egy-egy cserép. Összetörve és összerakatlanul. És Kocsis Erzsébet is. Egy biztos: ha Kocsis Böbe az atlantai olimpián viselte is a királynői koronát, nem itt szerezte. Aztán Korea után Norvégia. És megint úgy kezdtek, mintha az ég alatt száguldó sasok helyett tojótyúkokat küldött volna pályára Laurencz László. Voltak olyan pillanatok, amikor arra gondolt az ember, hogy az egy Knézy Jenőn kívül itt senkit nem érdekel a győzelem. Mintha fásult közönnyel - mindegy, hogy mi az eredmény - a magyar lányok szerettek volna túllenni az egészen. De mégis fordul a kocka, vezetést szerez a magyar válogatott. Újra él a remény, ha csak a fénye pislákol is. Bronzszínűen csillog. Megvan a bronz. És mi újra szeretünk benneteket, lányok. Lám, a végén még Laurencz László is öleli vert-győztes seregét. Női kézilabdásaink az atlantai olimpián éppen annyi érmet szereztek, mint India vagy Mexikó, Izrael vagy Mongólia összes sportolója. Úgyhogy, csókolom a kezeteket, lányok. Akkor is, ha olykor remegett ez a kéz.