Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-21 / 221. szám
12. oldal Hétvégi Magazin 1996. szeptember 21., szombat Mi tisztította meg a bolygót a kráterektől és vulkánoktól? Valami különös történt a Vénuszon A Casablanca rendezője Bánk bánt forgatott a Monarchiában Megtalálták legrégibb filmjüket A Vénuszon különös dolgoknak kellett történniük. Ebben az egyben egyetértenek a bolygó felszínét kutató Magellán szonda adatait értékelő tudósok. Az amerikai Magellán űrszonda 1990 és 1994 között alaposan feltérképezte, átkutatta a Vénusz felszínét. Ezek adataiból meghökkentő következtetéseket lehet levonni. A legnagyobb újdonság az, hogy a Vénusz bolygó felszíne sokkal fiatalabb, mint feltételezték. Korábban a Földhöz leginkább hasonlító bolygónak tekintették, melynek nagysága, tömege a Földéhez áll a legközelebb. Sűrű atmoszféra veszi körül, mely nem engedett ugyan bepillantást a felszíni viszonyokba, annyit azonban lehetett tudni, hogy ez a légkör forró, 460 fokos, földi lények számára halálos gázelegy. A Magellán radarjai most átláttak ezen a forró gázburán és azonnal ráirányították a figyelmet egy különös tényre: a Vénuszon alig találhatók kráterek és vulkánok. Vajon mi tisztította meg a Vénuszt a kráterektől és vulkánoktól? A Magellán szonda által továbbított anyag tanulmányozása fényt derített arra is, hogy a Vénuszon lévő néhány vulkán nagyon fiatal, legfeljebb 300-500 millió éves. Összehasonlításképp: a Merkur és a Hold ismert vulkánjai 3-4 milliárd évesek lehetnek. A Vénusz felszínének fiatalságát egyes kutatók egy sajátos katasztrófaelmélettel magyarázzák. Szerintük egy óriás aszteroid, vagy egy kisbolygó csapódhatott a Vénusz eredeti felszínébe. A becsapódáskor felmérhetetlen energia szabadult fel és mintegy kifordította az egész bolygót: anyagának belső rétege került a felszínre. Egy másik elmélet szerint a Vénusz évmilliók alatt magától melegszik fel, ennek hatására a mélyében forrongó magma időről időre elönti a megszilárdult' kérget. A geológusok egy dologban egyetértenek: a Vénuszon valami nagyon különös dolognak kellett történnie. A Petőfi Népe Horoszkópja Szeptember 23-29-iG Herczeg Kata elemzése - Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! (A hívás percenként 77 forint!) KOS (III.21.-IV.20.) ■**06-90/303-540 OROSZLÁN (vn.22.-vm. 22.) 2* 06-90/303-544 NYILAS (xi.23.-xii.2i.) Szerelem: Házasságban él? Ha igen, akkor különös élményben lesz része, ettől ráébred néhány kellemetlen tényre, de semmi nincs veszve: még van lehetőség a változtatásra. Ha egyedülálló, akkor összehozhatja a sors az igazival. Hivatás: Nem a legmegfelelőbb emberekkel dolgozik együtt. Változtasson, mert a kerékkötők akadályozhatják. Szerelem: Csak lassan a döntéssel... A körülmények változása nyomán olyan helyzetbe kerülhet, amely elkötelett- sége megszegésére kényszeríti. Márpedig a szavát visszavonni kínosabb, mint kitérni a konkrét válasz elől. Hivatás: Új ötletei segítségével a héten szép eredményt érhet el. Lelkesedésével a rutinfeladatokat is könnyedén elvégzi. Szerelem: Ezúttal a barátai még a partnerénél is fontosabbak az ön számára. Ne csodálkozzon, ha a párja duzzog. Hivatás: Valaki a háttérből, szinte észrevétlenül, egyengeti az ön karrierjének útját. Ezért válik minden olyan gördülékennyé. Szerencsére olyan beállítottságú, akinek a dicsőség nem száll a fejébe, nem akar átgázolni a kollégáin. 2*06-90/363-537 BIKA (iv.2i.-v.20.) A 2* 06-90/303-541 SZŰZ (Vili. 22.-IX. 23.) BAK (xn. 22.-1.20.) Szerelem: Valaki grősen vonzódik önhöz. Mi több, már közelednek az első találkozás pillanatához. Ha a héten nem jönne össze a randevú, akkor ön kivételesen az eszére hallgatott. Hivatás: A hét elején kicsit bizonytalan, nem hisz az erejében. De szerdán vagy csütörtökön történik valami a munkahelyén, és teljesen megváltozik a szemlélete. Szerelem: Magánéletébe belopakodnak az anyagiak. Túl sokat költ szeretteire, és ez megkeseríti a szája ízét. Hivatás: Hangsúlyt fektet arra, hogy több pénzt keressen, ezért állásváltoztatásra is rászánja magát. Tervei most körvonalazódnak. Ha a művészethez kötődőek a feladatai, vagy saját maga is alkot, akkor sikerre számíthat az esztendő végéig. Szerelem: A hét első napjaiban kedveznek a bolygók a titkos kapcsolatoknak. Boldog és erotikus perceket él át kedvesével. A hét közepétől azonban nem jut már ideje az érzelmekre. Hivatás: Egyelőre csak lelke mélyén lázad a jelenlegi helyzete ellen, de ez azzal is jár, hogy egyre komolyabban foglalkoztatja valamiféle új vállalkozás. IKREK (V.21.-VI. 21.) MÉRLEG (ix.24.-x.23.) VÍZÖNTŐ p. 2i.-n. 20.) Szerelem: Valakire, aki idősebb önnél, nagy hatással lesz. Ennek nagyon örül, mert az illető magas beosztású és sokat tehet önért. így aztán akár érzelmek nélküli kapcsolatra is hajlandó, bár - a beosztása miatt - voltaképpen már szereti is újdonsült ismerősét. Hivatás: Munkahelyén szóbeszéd kerekedett önről, egyelőre csak a háta mögött. 2? 06-90/303-539 RAK (VI. 22,-VII. 22.) Szerelem: Házaséletében, párkapcsolatában gyorsan követik egymást az események. Pillanatok alatt követi a rosz- szat a jó, a jót meg a rossz. Ha egyedülálló. a házassággal kapcsolatos elképzelései változnak. Hivatás: Jól meg tudja értetni magát a legkényesebb ügyféllel. Ügyesen elboldogul a legbonyolultabb jogi útvesztőkben is. Szerelem: Mázsás tehertől szabadult meg. Csupán azért, mert kimondta, ami a szívét nyomja, vagy mert rászánta magát*egy régóta halogatott találkozóra. Hivatás: Nagy tervei vannak, de mielőtt hozzákezdene, érdemes lenne befejeznie a régi, és már nyomasztó feladatait. ■3* «6-90/303-543 SKORPIÓ (X.24.-XL22.) Szerelem: Ha a körülmények nem sürgetik, ne hamarkodja el a döntését! Csak akkor mondja ki a végső szót, ha megbizonyosodott róla, hogy a partnere hosszú távon, s főleg a nehéz helyzetekben is képes kitartani ön mellett. Hivatás: A hónapokkal ezelőtti bizonytalan ajánlatok szinte egyszerre válnak reális feladattá, így rengeteg a teendője. • Szerelem: Ha még nem kötelezte el magát, akkor a szíve most nyitott egy új kapcsolatra. Fel is tűnik valaki, akivel el tudná képzelni a jövőt. Viszont ha éppen fülig szerelmes az élettársába, akkor feszélyezi az új ismerős jelenléte. Érzi, hogy veszélyt hozhat az életébe. Hivatás: Gondolja végig azokat a terveit, melyeket mostanában elutasítottak. 4^4 2* 06-90/303-547 HALAK (ii. 21.111.20.) Szerelem: Néha jólesik kiöntenie a szívét valakinek, aki megérti. A partnere erre nem alkalmas. A héten akad valaki, aki félszavakból is meg tudja érteni, mi az, ami bántja. Hivatás: Vége a láblóga- tásnak! Ha „versenyképes” akar maradni a munkaerőpiacon, akkor teljes erővel dolgoznia kell. Az eredményt hamar érezheti. A legrégibb, teljes egészében megmaradt amerikai film egy jelenete. Az Amerikai Filmintézet kutatói kedden bejelentették, hogy megtalálták a legrégibb épen maradt amerikai játékfilmet, amely csaknem újszerű állapotban vészelt át Oregon államban, egy alagsori helyiségben több mint harminc esztendőt. A III. Richárd 1912-es feldolgozása elvileg csak a második volt az országban gyártott hosszú játékfilmek sorában. Az első játékfilm, a Twist Olivér még mindig létezik, viszont egy tekercse hiányzik. Érdekesség, hogy ugyanakkor, amikor a III. Richárdot forgatták, már készült az első magyar drámai já- tékfim is, Ma és holnap címmel. Két évvel később, amikor Ferenc József hadat üzent Szerbiának, már a Bánk bán-t FOTÓ: FEB-REUTER forgatták Budapesten. Mindkét film rendezője az a Kertész Mihály volt, aki később Hollywoodban olyan filmeket rendezett, mint a Casablanca, a Blood kapitány, vagy a Robin Hood. Sajnos a mi első két magyar drámai filmünk a mai napig nem került elő. Lehet hogy ott lapulnak valahol egy alagsorban? Bán János Lassan lassul a Föld Egyre lassabban forog a Föld, tehát egyre hosszabbak lesznek a napok - állítják amerikai tudósok. Sok embernek nem elég a nap 24 órája, hogy elvégezze tennivalóit. E közhelyszámba menő panasszal kapcsolatban most van egy jó hírünk, meg egy rossz. A nap egy órával hosszabb lesz! A rossz hír csak az, hogy a 25 órás napra még mintegy 150 millió évet kell várni. Ugyanis minden nap csak a másodperc parányi törtrészével hosszabb az előzőnél. Charles P. Sonett és kutatócsoportja, az arizonai Tucson egyetem munkatársai érték tetten ezt a jelenséget, amikor az Ausztráliában és az Egyesült Államokban található üledékrétegeket vizsgálták olyan helyeken, ahol valaha tenger hullámzott. A lerakódásokból ki tudták számítani, valamikor nagyon régen milyen ütemben követte egymást az apály és a dagály. Ebből pedig kikövetkeztethető egy nap hossza, illetve a./ Föld-Hold távolság. Szerintük 900 millió évvel ezelőtt egy földi nap mindössze 18 órás volt. FEB Vörösfarkú feketekakadu A ritka kakadut éppen táplálja gazdája. Képünkön két hónapos vörösfarkú feketekakadu-fiókát etet gazdája. Egy pár ebből a ritka madárfajból nem kevesebb mint 20 ezer ausztrál dollárt ér a nemzetközi feketepiacon. FEB-FOTÓ A hatóságok mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a madárfaj kipusztulását, ezért még arra is hajlandók, hogy kereskedelmét legalizálják. Ez talán segít... MHC SZERVIZ KFT AMELY AZ MHC LTD. LONDON 100%-OS LEÁNYVÁLLALATA, A HYSTER, BT, TENNANT TARGONCÁK, ILLETVE TAKARÍTÓGÉPEK KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓJA. ELADÁSAINAK BŐVÍTÉSÉRE TERÜLETI REFERENST KERES KELET-MAGYARORSZÁGI TERÜLETRE. OLYAN CÉLRATÖRŐ FIATALEMBEREK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK, AKIK AZ ÚJ VEVŐK FELKUTATÁSA MELLETT NAPI KAPCSO LATOT TARTAN AK CÉGUN K PARTN E RE IVE L , AKIKKEL MIND MŰSZAKI, MIND KERESKEDELMI TÉMÁKBAN TÁRGYALNAK, ILLETVE ANYAGMOZGATÁSSAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁI KRA MEGOLDÁST TALÁLNAK. PETŐFI NÉPE terjesztésére keresek olyan, megbízható, pontos munkatársat, aki vállalja a lap eljuttatását az előfizetőkhöz, Soltvadkert területére. Jelentkezni lehet: Petrányi József Soltvadkert, Bócsai út 20. Tel.: 78/381-953 (27367) ► PÁLYÁZAT ^ A MAGISZTER OKTATÁSÖSZTÖNZŐ ALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanuló hallgatók részére. A pályázat célja: 20 hallgató éves tandíjának átvállalása a MAGISZTER Oktatásösztönző Alapítvány részéről. A MAGISZTER Oktatásösztönző Alapítvány elsősorban Bács-Kiskun megyében lakó, hátrányos helyzetű hallgatókon kíván segíteni. A pályázatban kérjük feltüntetni a szociális helyzetre, valamint a tanulmányi eredményre vonatkozó adatokat. A pályázatokat a Magiszter Oktatásösztönző Alapítvány címére, 6000 Kecskemét, Pf. 382 kérjük küldeni. A pályázatok beküldési határideje: 1996. október 30. A pályázat nyerteseit levélben értesítjük. (27390) A JELENTKEZŐKNEK AZ ALÁBBI KÖVETELMÉNYEKNEK KELL MEGFELELNI:- MŰSZAKI VAGY KERESKEDELMI VÉGZETTSÉG, ESETLEG KERESKEDELMI, ÜZLETKÖTŐI GYAKORLAT,- JOGOSÍTVÁNY,- IGÉNYES, ÖNÁLLÓ MUNKASZERVEZÉS ÉS MUNKAVÉGZÉS,- JÓ TÁRGYALÓKÉSZSÉG,- JÓ MEGJELENÉS. AZ ANGOL NYELV ISMERETE ELŐNY. A MUNKAKÖR ELLÁTÁSÁHOZ AZ MHC SZEMÉLYGÉPKOCSIT BIZTOSÍT. KÉRJÜK, ÖNÉLETRAJZUKAT AZ ALÁBBI CÍMRE KÜLDJÉK: M.H.C SZERVIZ KFT., SZENTMÁRTONY TIBOR ÜCYV. IC. H - 1016 BUDAPEST, TIGRIS U. 21. GRAFOLÓGUS KÉPZÉS A Grafológiai Intézet szervezésében Szekszárdon, 1996 októberében grafológusképzés indul. Hallgatóink a III. félév után állami grafológus szakasszisztensi vizsgát tehetnek, a IV. félév végén pedig - a sikeres záróvizsgát követően - a Grafológiai Intézet grafológusi oklevelét kapják. Jelentkezési határidő: 1996. szeptember 30. Érdeklődni a RAMÓDA Kft. irodájában, 7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 58., vagy telefonon, a 74/410-786, 06-60/362-374 számon. (26519) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Bács-Kiskun Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság (6000 Kecskemét, Bocskai út 5.) pályázatot hirdet: kontírozó könyvelői állásra. Minimum követelmények: ■ számviteli középiskolai végzettség B 3 éves számviteli gyakorlat Előnyt jelent: ■ mérlegképes oklevél M számítógépes ismer Bér: megegyezés szerint. Az állás 1996. október 2-ától betölthető. A pályázat beadásának határideje: 1996. szeptemher 27. A pályázatot Bazsó Péter főkönyvelő részére kérjük eljuttatni, zárt borítékban,