Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-19 / 219. szám
TÓ tlűL Ötletek, tippek, tanácsok * \J I f'H': yv*'9 a mindennapokra Telefonkönyv az előfizetőknek Az Emitel Rt. október első felében juttatja el az 1996. évi Bács-Kiskun megyei telefonkönyvet előfizetőihez. A könyvet minden fővonallal rendelkező telefontulajdonosnak diákok kézbesítik házhoz. A könyv átvételekor annyi a teendő, hogy az előfizetőnek aláírásával kell igazolni, hogy valóban megkapta azt. Amennyiben nem tartózkodna otthon az adott időpontban az előfizető, a diákok egy értesítőt hagynak a lakáson, amely tájékoztatja majd az ügyfelet a következő látogatás idejéről, illetőleg - ha ez sem jár sikerrel - tájékoztatást kap egy újabb értesítő által a könyv későbbi átvételének körülményeiről. A telefonkönyv ingyenes, adatzárása 1996. július 30-a volt. Mivel az Emitel Rt.-nél még javában zajlanak a tömeges bekapcsolások, illetve a telefonszám megváltoztatásával járó átterhelési munkák, így lesznek, akik a könyvből kimaradnak, vagy még régi adattal szerepelnek. Számottevő igény esetén kiegészítő jegyzéket fognak megjelentetni akövetkezőévi telefonkönyv megjelenéséig. Ne legyen túlzott az öntudat Az agresszív és erőszakos emberek brutális magatartásukkal csak önértékelésük hiányát kompenzálják. így hangzik az elterjedt előítélet. A valóságban azonban az adatok tömege éppen az ellenkező irányba mutat - jelenti ki Roy Baumeister amerikai pszichológus. Kötekedő és agresszív személyek önértékelése mértéktelenül túlzott, míg az önbizalom hiánya az embereket inkább békeszeretővé teszi. Egy vizsgálatból kiderült, hogy a legfejlettebb öntudattal rendelkezők hódolnak a leggyakrabban szadisztikus fantáziái ásnak. A nemi erőszakot elkövetők sem szenvedtek önbizalomhiányban, mint az egy másik vizsgálatban kiderült, ehelyett dicsekedve túlértékelték szexuális teljesítményüket. Hasonló törvényszerűségek érvényesek valószínűleg az erőszakosság otthoni és iskolai variánsaira is. Egyes férfiak akkor lesznek különösen agresszívak, ha partnerük önállóságra törő lépéseket merészel tenni és őket a magas lóról való letaszítás veszélye fenyegeti. Az „osztály zsarnoka” típusú veszekedős, szadista gyerekek, akik társaikat gyötrik és terrorizálják, általában téveszmeszerű fölényérzettől szenvednek, mely a többieket szemükben alacsonyabbrendű- nek tünteti fel. Az öntudat és az agresszió közötti összefüggés valószínűleg az evolúciós örökségben gyökerezik. Az állatvilágban mindenütt azok az élőlények tudnak maguknak magasabb státust és ezzel nagyobb öntudatot kivívni, amelyek fajtársaikat térdre kényszerítik. Hasznos tanácsok gomfoaszedóknek A gomba sok család kedvenc étele. Félni nem kell tőle, de a magunk szedte gombánál az óvatosság kötelező. Kecskés Istvánná, a kecskeméti piac- csarnok gomba-szakellenőre néhány hasznos tanácsot adott a gombaételek kedvelőinek.- A gyakori gombaszedőknek érdemes beszerezni a könyvárusoknál kapható gombáskönyvet, ami útmutatást ad, hogy mire vigyázzanak. Alapvető szabály, hogy bocskoros gombát ne szedjünk fel. A legveszélyesebb a gyilkos galóca, amely bocskoros, galléros, és fehér a lemeze. Mindenkinek, még a rendszeres gombaszedőknek is be kell hozni megvizsgáltatni a leszedett gombát, ami természetesen díjtalan, Kecskeméten a piaccsamokban például kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap 6- 10-ig. Fontos, hogy csak ép gombát hozzanak be ellenőrzésre, hogy a lemezei felismerhetők legyenek. A gombát vizsgálat előtt nem szabad lefagyasztani, sem megfőzni, mert akkor már nem állapítható meg a fajSötét keserűgomba Párducgalóca tája. A gyilkos galóca mérgének felszívódási ideje 25-34 óra, aki mérges gombát eszik, azonnal forduljon orvoshoz, mert a legkisebb adag is halálos. A gyil- kosgalóca-mérgezés első tünetei: csillapíthatatlan, fokozódó hányás, hasmenés, koleraszerű véres-nyálkás széklet.- A nyers gombát azonnal meg kell főzni?- Igen, legjobb azonnal elkészíteni, ha pedig többet vesz az ember, vagy valamiért nem tudja elkészíteni, akkor azt egy szel- lős, lyukacsos edényben, vagy papírzacskóban lehet tárolni, de legjobb tálcára tenni, és betenni ahűtőbe, vagy pincébe, kamrába Zsemleszínű fakógomba Gyilkos galóca a kövezetre, hogy minél hűvösebb helyen legyen. Másnapig nem kell fagyasztani. Csak addig fogyasztható, amíg nem ragacsos a kalap bőre, és nem változott el a húsának a színe.- A megfőzött gomba hogyan tárolható, meddig ehető?- Még aznap el kell fogyasztani, másnap már nem szabad enni belőle, mert gombamérgezést ugyan nem, de ételmérgezést lehet kapni tőle. Lehet paní- rozva lefagyasztani a gombát, konyhakészen, ami 6-8 hónapig tartható el. A megfőzött gombát ugyanúgy lehet fagyasztani, mint a húsból készült ételeket, pörköltet, vagy bármit. Redős papsapkagomba- Tapasztalható-e, hogy az elszegényedés miatt egyre többen szednek gombát?- Igen, ez így van, és a legnagyobb baj az, hogy az emberek elővigyázatlanok, nem vizsgáltatják meg, amit leszednek. • - Növeli a gombát ellenőriz- tetők számát egy-egy tragédia?- Természetesen, sűrűbben behozzák a gombájukat, de egy idő után elfelejtik ezt. Szerencsére Kecskeméten még nem fordult elő halálos mérgezés.- Ha ön mérgező gombát talál, azzal mi történik?- Azonnal a kukába dobom, és utána Hypó-val lefertőtlenítem, hogy ha valaki a kukából szedi ki, érezze rajta a fertőtlenítő szagát, és ne egye meg.- Érdekes esetek előfordultak-e?- Tavaly egy anyuka olyan gombát hozott, amit válófélben lévő férje szedett, és az asszony félt, hogy meg akarja őket mérgezni, mert a férfi meg is fenyegette őt. De nem volt mérgező a gomba. Kovács Judit (Mindegyik fotó egy-egy mérgező gombát mutat be.) Védjük gyermekeinket a bűnözőktől! őszinteség és bizalom A Belgiumban kipattant és hozzánk is átgyűrűzött gyer- mekpomóbotrány sokakban fölveti a kérdést: miképpen óvhatják meg kislányaikat, kisfiáikat a hasonló veszedelmektől? A német Bild der Frau című magazin is erre kereste a választ. A hamburgi rendőrség ösz- szeállítása alapján a lap fölsorolja, melyek a szülők teendői. 1. Egy megtörtént bűncselekmény után vágjuk ki a lapból a tettes fényképét, és beszélgessünk el róla gyermekünkkel. Az okot csak a végén áruljuk el. 2. A belga eset bebizonyította: nők is lehetnek a tettesek között. Ezért tudatosítsuk gyermekünkben, hogy a nővel az oldalán megjelenő férfi ugyanolyan veszélyes lehet, mint az egyedülálló. 3. Az udvariasságra nevelt gyermeket tanítsuk meg, hogy a segítséget kérő idegent egy közelben lévő másik felnőtt- höz irányítsa. 4. Nem jó bezárni a gyermeket, ha egyedül hagyjuk otthon: félni fog. Inkább őszintén beszéljünk vele a veszélyekről. 5. Teremtsünk otthon olyan légkört, hogy gyermekünk mindig hozzánk forduljon gondjaival; ne érezze soha, hogy idegen segítségére volna szüksége. (gyulay) Betegápolókat képeznek A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét indít házi betegápolói, illetve házigondozói tanfolyamot a Magyar Vöröskereszt kecskeméti szervezete és a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközép- iskola. Idén elnyerték a Soros Alapítvány támogatását is, így a jelentkezőknek a 220 órás - bőséges elméleti és alapos gyakorlati - képzésért, valamint a tankönyvekért jelképes összeget kell csak fizetniük. Az elméleti órákat az egészségügyi szakközépiskolában, a gyakorlati órákat szociális intézményekben tartják. A tanfolyamra való jelentkezés feltétele: az általános iskolai nyolc osztály elvégzése. A tanfolyamra szeptember 20-áig lehet jelentkezni a 76-492-104- es és a 492-112-es telefonszámon. Az ősz hatása szervezetünkre Szeptember a szervezet bioritmusa számára döntő fontosságú: aki sok vitamint fogyaszt, kellemes fürdőket vesz, elkezdi a bőrét infravörös lámpával süt- tetni, kialussza magát, kevés panasszal átvészelheti a telet. Némi szerencsével a vénasszonyok nyara alatt még némi napfürdőhöz juttathatjuk magunkat. Ha nagy a háttérsugárzás, ne dolgozzunk a kertben és ne tegyünk hosszú autóutakat! A hőmérsékletingadozás megviseli az erős szervezetet is: vitaminnal tartsuk karban egészségünket! A kávé és az édesség, a reggeli hideg-meleg zuhany jó a hirtelen leeső vérnyomásra, a C-vitamin és a B- 12 a megtépázott idegekre. Az egyre sötétedő napok befolyásolják hangulatunkat és hormonháztartásunkat. A kellemes illatok (jácint, citrom, narancs) megkönnyítik ennek az időszaknak az elviselését. Októberben a szervezetet elő kell készítenünk a hosszú télre. Ehhez szükséges, hogy méreg- telenítsük a testünket savanyú káposzta fogyasztásával, szőlővel. A hideg miatt fokozott a fogromlás veszélye és többet panaszkodnak a reumások. A boldogsághormon termelése csökken; ki vagyunk éhezve a csokoládéra. A súlyunk lassan, de biztosan nő és mintegy egy hónapig erős hajhullást észlelünk. A lelkűnknek aroma- és fénykezelésre van szüksége. Erre kiválóan alkalmas a jázmin, citrom, narancs, a természetben való séta. Hangulatunknak jót tesz, ha gyengédséget adunk és kapunk számunkra kedves emberektől. Találjunk örömöt hobbinkban! Novemberben a hőmérsékletingadozásoknak köszönhetően megjelennek az első vírusok. A stressz és az általános levertség fogékonnyá tesz a megfázásokkal szemben, a bőrünk és a hajunk kevésbé szép. Jógázzunk és végezzünk rendszeresen légzési gyakorlatokat! Az oldalt szerkeszti: Kovács Judit, Sz. Miklós Magda 3 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA TOYOTA Vgy iwum Bízhat a jelben • KOCSIS ÉS TÁRSA KIT 6500 Baja, Szegedi út 84. Tel.: 06-79-321-810 • M+F AUTÓ KFT 6200 Kiskőrös, Izsáki u. 46. Tel.: 06-78-311-106 • TROMF KFT 6000 Kecskemét, Ladánybenei út 1. Tel.: 06-76-320-627 Az új Carina E kiemelkedő menetteljesítményéről, luxuskategóriát idéző kényelméről és gyönyörű vonalairól már bizonyára Ön is hallott. A Toyota most mindemellett megnövelt biztonságot kínál: a megújult Carina E alapáron tartalmazza a dupla légzsákot. Sőt, a készletek erejéig az autóhoz - amelyet természetesen kamatmentes részletre vásárolhat meg - légkondicionálót is kap ajándékba. Nézzen be a legközelebbi márkakereskedőhöz, az új Carina Fi várja Önt! Elektromos ablakemelő Elektromos fényszóróállítás Központi zár Állítható magasságú szervokormány Dupla légzsák Körkörös oldalsó ütközésvédelem Kiegészítő féklámpa Ülésmagasság-állítás Légkondicionáló t