Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-03 / 205. szám
1996. szeptember 3., kedd Hazai Tükör 5. oldal Felkészültek a hétvégi pápalátogatás biztosítására Megtartották a főpróbát A szocialista frakció támogatja a miniszterelnök helyzetértékelését Idén megreformálják a közigazgatást A pártelnök-miniszterelnök ismételten kiállt a stabilizáció folytatása és a koalíció fenntartása mellett. Az MSZP képviselőcsoportjának hétfői ülésén elhangzott mintegy másfél órás politikai helyzetértékelésében bejelentette, hogy még az idén végrehajtják a közigazgatás reformját. II. János Pál pápa a tervek szerint helikopterrel érkezik Pannonhalmára, a rendőrség azonban arra is felkészül, hogy a szentatya - rossz idő esetén - közúton keresi fel magyarországi látogatásának első helyszínét. Mindezt hétfőn jelentették be, amikor megtartották a pápalátogatás biztosításának főpróbáját. II. János Pál pápa személyi biztonságát a köztársasági őrezred számos társszervvel közösen szavatolja. Az esemény biztosításában 2350 rendőr vesz részt. Két hónappal ezelőtt választották ki őket, s különleges kiképzést kaptak erre az alkalomra. A rendőrségnek nincs előzetes információja arról, hogy a szentatya magyarországi látogatását bárki meg kívánná zavarni. A koldusok maffiáit pedig megerősített közbiztonsági akciókkal tartják távol a helyszínektől. A látogatással összefüggésben teljes forgalomkorlátozást rendelnek el szombaton a reggeli órákban a Győrt Pannonhalmával összekötő 82-es úton. Szeptember 6-án és 7-én tilos a hajózás a Mosoni-Duna és a Rába győri szakaszán. A vadászatot, illetve az önvédelmi fegyverek viselését is megtiltották Győr és Pannonhalma térségében. A megyei rendőr-főkapitányságon hétfőtől éjjel-nappali információs szolgálat működik. Ez mind az útelzárásokról, mind az elterelésekről és más tudnivalókról tájékoztatást ad a 96/431-203-as, a 96/431-208- as, a 96/431-207-es telefonon. Horn Gyula igen fontosnak nevezte az agrárgazdaság és a kultúra támogatását. Sürgetőnek ítélte az egészségügy, valamint a fegyveres erők helyzetének mielőbbi rendezését is. A koalícióról szólva leszögezte: az MSZP-ben nincs szándék ennek bomlasztására. A szocialisták nem kérdőjelezik meg az együttműködés folytatásának szükségességét. A képviselőcsoport két tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadta az alkotmányozással foglalkozó öttagú munkabizottság indítványait, amelyeket a múlt héten a szocialista miniszterekkel és a frakció elnökségével együtt a párt elnöksége is támogatásáról biztosított. Ezek szerint november 30- ig az Országgyűlés elé kell terjeszteni az új alkotmány normaszövegét, és 1997. május 31-ig le kell bonyolítani az alaptörvény elveit megerősítő népszavazást. A szocialisták azt is szorgalmazzák, hogy az új alkotmányban deklarálják az állam szociális jellegét és rögzítsék az érdekegyeztetés alapelvét. Az MSZP ennek megfelelően kíván tárgyalni a további parlamenti egyeztetések során, s a megbeszélésekbe a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját is be szeretné vonni. A felszólaló szocialista képviselők egyetértéssel reagáltak a miniszterelnök beszámolójára, és megerősítették tájékoztatójának sarkalatos pontjait., A honatyák délután az ösz- szeférhetetlenségi törvénnyel, valamint a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak. Ma délelőtt a miniszterelnök részvételével megvitatják a jövő évi költségvetés irányelveit. Védelemre képeznek. Megtartotta első tanévnyitó ünnepségét a Zrínyi Miklós Nemzet- védelmi Egyetem. Az eseményen Göncz Árpád államfő, a fegyveres erők főparancsnoka is beszédet mondott. Az új intézmény, amely szeptember 1- től a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia jogutódjaként, vidéki karokkal kibővítve működik, nemcsak hivatásos katonákat, hanem polgári személyeket is kiképez különféle védelmi feladatokra. Hazajöhetnek. A délszláv térségben szolgálatot teljesítő magyar kontingens mandátuma december 31-én lejár. A honvédség jövő évi költségvetésében már csak januárra terveztek IFOR-kiadást, mégpedig a magyar műszaki tábor elbontására - közölték tegnap. A kiküldetést nemzetközi felkérés esetén is csak a magyar parlament hosszabbíthatja meg. Aláírásra kész újabb magyar-román megállapodás A katonák barátkoznak őszi utazási kedvezmények a vasúton Kiállításokra, koncertekre fél áron Számos rendezvényhez nyújt 50 százalékos utazási kedvezményt a MÁV és a GVSEV az elkövetkező napokban, illetve hetekben. Ezek között mindössze egy budapesti program van, igaz, az sem akármilyen. Eredménnyel jártak az elmúlt hetekben az újabb bizalom- és biztonságerősítő megállapodás előkészítése céljából folytatott magyar-román katonai tárgyalások. A dokumentum aláírásra kész. Keleti György honvédelmi miniszter tegnap elmondotta, hogy a két ország katonai kapcsolatai eddig is sokrétűek voltak. A mostani tárgyalások során is mindkét fél részéről megnyilvánult az a szándék, hogy az együttműködést kiterjesszék, s azt megállapodásba foglalják. A tervezetet a kormány legutóbbi ülésén jóváhagyta, a miniszter megkapta a felhatalmazást a dokumentum aláírására. Ennek időpontját Nem támogatta a munkavállalói oldal az Érdekegyeztető Tanács bér- és munkaügyi bizottságának tegnapi ülésén, hogy a betegszabadság ideje alatt az átlagbér helyett a távolléti díj 75 százalékát fizessék a dolgozóknak. Szerintük amennyiben az alacsonyabb átlagot jelentő távolléti díjat használják alapul, akkor a 80 százalékos mérték az indokolt. Azt a kormányzati és munkaadói javaslatot, hogy a Munka törvénykönyve a beteg- szabadság teljes időtartamára orvosi igazolást írjon elő, a munkavállalói oldal sem vitatta. Ezek szerint megszűnne a háromnapos, orvosi igazolás nélküli betegszabadság. most egyeztetik, és valószínűleg rövidesen sor kerül rá. A megállapodás az EBESZ okmányának továbbfejlesztését jelenti. A többi között rögzíti, hogy a magyar-román határ 80 kilométeres körzetében a katonai mozgásokat a két ország kölcsönösen bejelenti, és lehetőséget nyújt annak megtekintésére is. Ezenkívül közös gyakorlatokat tartanak, valamint szorosabbra fűzik a határ menti alakulatok kapcsolatát is. A honvédelmi tárca vezetője arról is tájékoztatott, hogy előkészületben van másik két dokumentum is. Az egyik a hadisírok és emlékművek kölcsönös gondozását szabályozza, a másik pedig egy titokvédelmi megállapodás. A Munka törvénykönyve más módosító javaslatai közül a felmondási tilalom intézményével foglalkoztak még a szociális partnerek. A kormányzat - a munkaadói oldal egyetértésével - azt javasolta, hogy 15 napnál rövidebb távollétet követően ne részesüljön a munka- vállaló felmondási védelemben. A 15 és 30 nap közötti munkahelyi távoliét esetén 15 napnyi, 30 nap feletti távollétnél 30 napnyi felmondási védelmet kapnának a dolgozók. Mint ismeretes, jelenleg néhány napos távoliét esetén is 30 napos felmondási védelem illeti meg a munkavállalókat. Az ülésen a szakszervezetek a szigorítás mértékét nem tartották indokoltnak. Ez az egy a szeptember 10-i, jövő keddi Michael Jackson- koncert, a Népstadionban. A félárú kedvezményt - mint a MÁV Rt. kommunikációs irodáján elmondták - az alkalmi menettérti jegyekre lehet igénybe venni, amelyek érvényessége megegyezik a teljes árú menettérti jegyekével. A kedvezmény feltétele, hogy a Budapest Keleti, Nyu- .gati vagy Déli pályaudvar célállomásokra az utas legkorábban a rendezvény napját megelőző napon elinduljon, és a visszautazást a rendezvényt követő nap végéig be is fejezze. Az 50 százalékos menettérti jegy csak akkor érvényes, ha az utas a jeggyel együtt a koncertjegyet is felmutatja a kalauznak. Az 50 százalékos kedvezményt több vidéki rendezvényhez is fel lehet majd használni. Fél áron utazhatnak például Kecskemétre azok, akik szeptember 19-22. között látogatnak el az első lovas-világtalálkozóra. Ugyancsak „félárú” Békéscsabán a XXIII. ejtőernyős-világbajnokság, szeptember 14—22. között. Áz október elején megrendezésre kerülő szegedi dzsessznapok látogatói is igényelhetik a kedvezrhényes menettérti jegyet. Nemrég kezdődött és a hét végéig tart Gödöllőn az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Akik már jártak ott, tapasztalhatták, hogy az OMÉK-re is vonatkozik a félárú menetjegy. Miként a Kiskunhalason szeptember 13-tól 15-ig tartó halasi szüret rendezvényére is. Búcsújárók. A világ 25 országa mintegy 140 katolikus vezetőjének részvételével Má- riapócson megkezdődött a Kegyhelyek és zarándoklatok I. kongresszusa. A találkozót II. János Pál pápa táviratban üdvözölte. A mostani kongresszus egyik célja a 2000-ben tartandó Szent év előkészítése. Újra államosítanának. A Munkáspárt szerint fel kell mondani a villamosenergia-ipar területén született privatizációs szerződéseket, és a már eladott erőműveket újra államosítani kell. E nélkül ugyanis szerintük januárban a 40 százalékot is elérheti a világpiaci árakhoz igazodó emelés. A párt javasolja, hogy a nyugdíjasoknak 90 százalékos kedvezménnyel adjanak havonta 150 kilowattóra villamosenergiát. Ez havonta három milliárdos többletkiadással járna. Születésnap. Most ünnepelte megalakulása harmadik évfordulóját a Pannon GSM. A mobiltelefonok piacán kialakult óriási verseny valamennyi érdekeltre jó hatással van. Csupán a Pannon az idén 174 millió dollár hitelt vett fel fejlesztései finanszírozására, s két és fél év alatt teljesítette azokat a műszaki követelményeket, amelyeket a koncessziós szerződés tíz évre írt elő. Tudáspróba. Az első magyar iskola alapításának ezredik évfordulója tiszteletére szerdától országos tanulmányi versenyt szervez a Gyermekétkeztetési Alapítvány. Ä tavaszig tartó, négyfordulós vetélkedőn tíz témakörben mérhetik össze tudásukat a harmadik-hetedik osztályos általános iskolások. A hagyományos tantárgyakon kívül sporttörténet is szerepel a programban. Megszépültén. Felújítását követően csütörtökön avatják fel a Dohány utcai zsinagógát. A világ második legnagyobb zsidó templomának rekonstrukciója során a templombelső eredeti látványának visszaállítására törekedtek a kivitelezők. fotó: feb/reuter Ellenállnak a munkavállalók A kormány szigorítaná a jogszabályt Felhívás A BÁCS-KISKUN MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA MEGALAKÍTÁSÁRA Az 1996. évi LVÜI. törvény (MK. 56. szám) értelmében jogosultsághoz kötött tervezői, szakértői mérnöki tevékenységet 1997-től kizárólag a Mérnöki Kamara tagja folytathat. A gazdálkodó szervezetek, egyéni vállalkozók és szellemi szabadfoglalkozásúak mentesülnek a gazdasági kamarai tagság alól, ha kizárólag e törvény hatálya alá tartozó mérnöki tevékenységet folytatnak kamarai tagként ill. ilyen tagsággal rendelkező személy részvételével. Mérnöki kamarai tag nemcsak a tervező ill. szakértő mérnök lehet, hanem minden a feltételeknek megfelelő mérnök, ha a Kamara célkitűzéseivel egyetért és azt támogatni kívánja. A kamarai tap/sáp szakmai feltételei:- szakirányú egyetemi, vagy főiskolai oklevél és 2, ill. 5 évi szakmai gyakorlat, vagy- szakirányú képesítést részben nyújtó egyetemi oklevél és 5 évi szakmai gyakorlat. Aki a feltételeknek megfelel és alapító tag kíván lenni, az jelentkezzen az ideiglenes névjegyzékbe vételre a Szervező Csoport alábbi irodáinak valamelyikén vezető: Rónay István Alsó-Duna-Völgyi VÍZIG 6500 Baja, Széchenyi u. 2/c jelentkezés helye: címe: félfogadási idő: H-P. 9-12 és 13-15,30 óráig telefonszáma: (79) 421-233, fax: (79) 325-212 jelentkezési lap beadásának és a regisztrációs díj megfizetésének határideje: 1996. október 4, péntek B.BLAU-PLAN Kft. 6000 Kecskemét, Gyenes tér 8. V/5 Ügyintéző: Barta Lajos H-P: 9-12 és 13-15,30 óráig tel./fax: (76) 323-303 tel.: (76) 413-905 Aki az ideiglenes névjegyzékbe felvételre került, az: 1) meghívást kap az alapító taggyűlésre, ahol választói, szavazati joggal rendelkezik és megválasztható, 2) meglévő jogosultságai alapján bekerül az 1997. évi hivatalos Országos Tervezői Névjegyzékbe ill. Országos Szakértői Névjegyzékbe. A végleges tagsági névjegyzékbe vételről a megalakult Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara fog dönteni, ahol 1997-től a további tagfelvétel is folyamatos lesz. a Mérnöki Tanács elnöke I Ha kedd, Kiskegyed! • Most két autót nyerhet! • Szép is lehet hűséges • Férfiak az anyósülésen • Ötödszörre elvettem az unokámat Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin