Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-03 / 205. szám
1996. szeptember 3., kedd Megyei Körkép 3. oldal Eredménytelenül alkudoztak a képviselők Vizsgálat Lajosmizsén Nagy vitát hozott a legutóbbi lajosmizsei képviselő-testületi ülésen az ön- kormányzat és intézményeinek átvilágítására érkezett pályázatok elbírálása. A munkára három pályázat érkezett. Ebből kettőről tárgyalt a testület, mivel az egyik pályázó csak a szociális ellátó rendszer vizsgálta volna. A ringben maradt két jelentkező közül az egyik egymillió-háromszázezer forintért vállalta volna a munkát, a másik másfél millió forintot, plusz tíz százalék sikerdíjat - az általuk kimutatott, megtakarítható összeg tíz százalékát - kért. Utóbbi vállalta, hogy az átvilágítás után öt éven keresztül figyelemmel kíséri a lajosmizsei önkormányzat gazdálkodását és tanácsokkal látja el. A mizsei képviselők - miután meghallgatták a pályázó cégek tájékoztatóját - hosszas vitába kezdtek arról, hogy melyik ajánlatot fogadják el és egyáltalán szükség van-e a gazdálkodás átvilágítására. A többségi vélemény szerint a vizsgálatra mindenképpen szükség van, mert van megtakarítható pénz. Ám abban is egyetértettek a városatyák, hogy a munkáért kért pénz rendkívül sok egy anyagi gondokkal küzdő önkormányzat számára. Többen a sikerdíjat tartották elfogadhatatlannak. Voltak, akik a cégek pályázatát rendkívül hiányosnak tartották. Sőt az egyik képviselő felháborodva, egyszerűen csak egy számlaként értékelte az egyik beküldött anyagot, amelyen a pályázó csak az árait sorolja fel. Közel másfél órás, indulatoktól sem mentes vitában sokan sokféleképpen próbáltak meg alkudni a cégek által megadott árakból. A sok javaslat miatt bonyolult szavazási procedúra végén - egy kecskeméti kft.-vei szemben - a budapesti székhelyű Vertex Kft.-t nyilvánították győztesnek kilenc igen, hat nem és két tartózkodó szavazattal. Tehát egyetlen szavazat döntött arról, hogy másfél millió forintért és tíz százalék sikerdíjért spórolás céljából átvilágítják a lajosmizsei önkormányzat és intézményei gazdasági tevékenységét. W. Király Ernő Tanítók nélkül maradt iskola Nyársapáton tanítók nélkül maradt a Körösi úti tanyai iskola. Az egyik nevelő a nyáron nyugdíjba ment, kollégája pedig más munkahelyet keresett magának. Az intézmény fenntartója, a ceglédi önkormányzat az új tanév küszöbén úgy döntött, hogy pedagógusok felvétele helyett inkább megszünteti a tanítást a tanyai iskolában. A faluban természetesen ellenezték az iskola bezárását és a többségében nyársapáti tanyákról odajáró gyerekek érdekében át akarták vállalni a további működtetést. Cegléd indoklás nélkül megtagadta az intézmény átadását. A Nyársapáton elterjedt szóbeszéd szerint a tulajdonos ceglédi önkormányzat el akarja adni az öreg iskolaingatlant. Gazdasarok Hogyan ültessünk facsemetét? A gyümölcsfaültetésben van valami különleges. Egy, a kertünkben elültetett csemete sokszor egész életünkön át elkísér bennünket. Ezért az ültetéskor nem hibázhatunk, mert a fa ugyanazon a helyen áll hosszú évekig. Talajának mindvégig biztosítania kell a tápanyagforrást, hogy gyökerei akadálytalanul fejlődhessenek, és ízletes gyümölccsel fizesse vissza a gondoskodást. Fiatal gyümölcsfát ültethetünk tavasszal vagy ősszel, a tenyészidő vége felé. Az őszi ültetés mindenképpen szerencsésebb, mert a fa télen begyökeresedhet. A decemberi időjárás azonban már veszélyeztetheti a csemetét, mert ha a talaj átfagy, akkor a gyökerek nem tudnak vizet felvenni és így elpusztul a fa. Ezért ha ősszel ültetünk, akkor válasz- szűk az októbert. A fagyérzé- keny fajokat (őszibarack, kajszi, birs) inkább tavasszal telepítsük. A konténeres fiatal fákat nyáron is elültethetjük. A faiskolában megvásárolt fiatal fákat mielőbb el kell ültetnünk. Amint hazaértünk a csemetével, állítsuk néhány órára egy vödör vízbe, amíg elkészítjük az ültetési gödröt. A gödör ne legyen túl mély, de nagy legyen az átmérője. A gyümölcsfák általában vízszintesen szerteágazó, hosszú gyökereket nevelnek a talaj- felszín alatt. Ezeknek a gyökereknek biztosítanunk kell, hogy puha csúcsukkal a lehető legtávolabbra kiterjeszkedhessenek. Régebben a gyümölcstermesztők az elöregedett és kivágott fák rönkjeit nem húzták ki a talajból, hanem lassan elégették, így a rönk hamuja trágyaként szolgált az új fa számára. A régi gyakorlatot úgy tudjuk követni, hogy az ültetőgödör aljára egy vödör fahamut szórunk, és ha mész- szegény a talajunk, akkor két marék mészkőport. Érett komposzttal is gazdagíthajuk a talajt, és a talajvizsgálat eredménye szerint pótoljuk a hiányzó mikroelemeket is. Kifosztott tanya Igencsak meglepődött az a budapesti férfi, aki június végén járt utoljára a Tabdiban lévő tanyájában. Augusztus 29-én felforgatva és kifosztva találta a tanyát, melyből 300 ezer forint értékben berendezési tárgyakat loptak el ismeretlen tolvajok. Igazgatói pályázat kiírásáról döntöttek A lajosmizsei általános iskolai kollégium igazgatójának megbízatása 1997. január végén lejár. A hosszadalmas ügymenet miatt a város képviselő-testü- lete legutóbbi ülésén már tárgyalt a pályázat kiírásáról. A képviselők úgy döntöttek, hogy a pályázat feltételei között az alapilletmény kétszáz százalékában határozzák meg a vezetői pótlékot. Egyensúlyban a költségvetés A kerekegyházi képviselő-testület legutóbbi ülésén tárgyalták a község idei költségvetésének első félévi mérlegét. Egészében nézve elmondható, hogy a pénzügyi mérleg jól alakult. A bevételi oldalon mutatkozik a tervezettnél nagyobb elmaradás. Ennek részben az is oka, hogy az emelt, térítési díjak miatt kevesebben veszik igénybe az étkeztetést. A közbiztonságról tárgyalnak Izsákon A község közbiztonságáról szóló beszámoló is napirendre kerül ma délután Izsákon, a képviselő-testület tizennégy órakor kezdődő ülésén. A tájékoztatót a körzeti megbízott csoportvezető tartja. A hegybíró tájékoztatót tart a községbeli szőlőfelvásárlásról. Az ülésen szó lesz még egyéb ügyekről is. Ha fegyverük volna, megállítanák a teherautókat Törmelékhegy a házak között Kétszázmillió forint hitelt vesz fel az önkormányzat? Villamos hálózat felújítása Borotán Az idén is folytatódik a borotai tanyai villamos hálózat felújítása. Most a falu melletti tanyák két és fél kilométer hosszú hálózata kerül sorra a javításnál. A három éve megkezdett felújítási program negyedik szakasza kétmillió-nyolcszázezer forintba kerül, amelynek hetvenöt százalékát a Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt. állja. Az önkormányzat háromszázötvenezer forinttal járul hozzá a beruházáshoz. A terület lakossága szintén ennyit vállal, ami családi házanként ötszáz forint híján húszezer forintot jelent. Kecskemét képviselő-testülete a közelmúltban nem támogatta a polgármester javaslatát az újabb, ezúttal 450 millió forintos önkormányzati hitel felvételére. A polgármesteri hivatal szakemberei ezért felülvizsgálták, mit lehetne tenni a város pénzügyi egyensúlyának megtartása érdekében. Megállapították, hogy a telekeladásokból a tervezettnél jóval kevesebb pénz fog befolyni. A Telemozi Kft.-ért remélt 130 millió is hiányzik a költségvetésből, hiszen a képviselő-testület elutasította az eladás gondolatát. Ennek ellenére, ha az önkormányzat tulajdonában lévő részvényeket sikerül idén eladni, úgy a pénzügyi egyensúly helyreáll. Viszont ha csak jövőre kap ezekért pénzt a város, úgy komoly működési zavarok léphetnek fel az intézményeknél. Ézért a polgármester azt javasolja a szerdán összeülő képviselő-testületnek, hogy az járuljon hozzá tizenkét hónapos futamidejű, 200 millió forintos likviditási hitel felvételéhez. Egyik napról a másikra hatalmas törmelékkupac nőtt ki a földből a kiskunfélegyházi Bankfalu egyik több száz négyzetméteres beépítetlen telkén. A Süveg utca lakói - hozzájuk esik legközelebb az új lerakodóhely - felkeresték a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályát, ahol kiderült, a vágóhíd épületeinek lebontásából származó törmeléket töltési anyagnak szánják. Ennél többet azonban az osztályvezető sem tudott. Tanácstalannak bizonyult a körzet önkormányzati képviselője is, aki azzal küldte el a panaszosokat, hogy „az ügy nem rá tartozik”. Aztán eljött a hétvége és már nem volt kihez fordulni, de a billenőkocsik azóta is szorgalmasan hordják az óriási betontömböket, a hulladékot. A szülők féltik gyerekeiket, nehogy rájuk essen egy több mázsás betontömb, és ha más formában is, de megismétlődjön a néhány évvel ezelőtti tragikus homokbányái gyermekbaleset. „ - Ha fegyverünk lenne, kiállnánk az útra és visszafordítanánk a teherautókat” - fenyegetőznek. Hiába. A környéken lakók azonban nem tágítanak. Mint megtudtuk, a Süveg utcaiak egy küldöttsége tegnap ismét felkereste az illetékeseket a szeméttelep ügyében. Gulyás Sándor Kétméteresnél is magasabb már az összehordott törmelékkupac. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS Kerekegyháza szeretné megkapni az állami erdőt Két, az állam tulajdonában lévő és az önkormányzat területén elhelyezkedő ingatlan megszerzéséről tárgyalt legutóbbi ülésén a kerekegyházi képviselő-testület. Mint Czakó István polgármester mondta, mindenképpen azon lesz, hogy a területek a kereki önkormányzat tulajdonába kerüljenek. A két belterületi, önálló mezőgazdasági ingatlan - egy 1 hektáros szántó és egy 5 hektáros erdő - a magyar állam tulajdonában van, jelenlegi kezelője pedig a megyei polgári védelmi parancsnokság. Mindkét terület a község észak-nyugati részén helyezkedik el, és egykor az úgynevezett Farkasbirtok részét képezte. Az erdő védi a falut az uralkodó széljárástól, másrészt - mint az ön- kormányzati előterjesztés fogalmaz - a falu tüdeje. Az erdő tulajdonjogának megszerzése régóta célja a kerekegyházi önkormányzatnak, mivel kirándulóövezetet szeretnének kialakítani annak területén. A tervek szerint az erdőrész melletti szántót szintén fásítanák, így növelnék az összefüggő erdőterületet. A kerekegyházi képviselők úgy döntöttek, hogy a területek megszerzése érdekében a testület kérelemmel fordul az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársasághoz. Kéri a társaságtól az ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. W.K.E. Elérhető álom - elérhető áron! Premier Kecskeméten! Megérkezett a TICO! A fogyasztás bajnoka! A legújabb választás! *' '«*^«5*6, w. . tV.il + rádiós magnó ajándékba! ^^Daewoo NEXIA 3 ajtós típusaira rrnrai 120.000 Ft kedvezmény DAEWOO elektronikai termékek színes választéka. (autó-HIFI, porszívó, tv, ventilátor, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő) DAEWOO MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ 6000 Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel.: 76/485-716 (24655) Andalúziái körutazás Granada, Cordoba, Sevilla 8 napos repülőgépes társasutazások, 3 csillagos szállodákban, félpanzióval Indulások: szeptember 7/14/21 vh 'V V Mü +-> U ü rt ab o u