Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-10 / 187. szám
PETŐFI NÉPE 1996. augusztus 10., szombat • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 187. szám / 29,50 Ft MA HÉTVÉGI MAGAZIN 11-13. oldal Kiskunhalason idén is lesz tűzijáték. Egyelőre azonban még komoly feladat elé állítja a szakembereket a városháza tetőszerkezetének javítása. Ennek egy részét a tavalyi tűzijáték fő látványossága, a görögtűz több helyen kilyukasztott. Beázik a tető és omlik a vakolat. A város azonban egyelőre csak a tetőszerkezet felújítására tud pénzt adni. Az új bádoglemez borítás olyan tűzálló festéket kap, amely remélhetőleg megvédi az új tetőszerkezetet a tűzijáték lehulló forró parazsától. fotó: pozsgai Ákos Döntés az utolsó pillanatban Gondban voltak a kiskundorozsmaiak. Nem tudták, hogy a vasárnapi, NB Il-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésre készülő plakátra melyik csapatot, a Budafokot vagy a KSC RSC-t nyomtassák ellenfélként. A válaszra péntek délig kellett várni. Ekkor érkezett meg a kecskeméti városi önkormányzathoz Király József, a KSC ügyvezető elnöke és Pólyák József, a KSC RSC szakosztályvezetője aláírásával az a levél, amelyből Bohács József alpolgármester hivatalosan is megtudta, hogy a kecskeméti futballcsapatot besorolták az NB II. Keleti csoportjába. Az önkormányzat illetékesei a közgyűlés által korábban megszavazott egymillió- nyolcszázötvenezer forint átutalását engedélyezték, így sikerült a játékvezetői díjat befizetni. Mindez azt jelenti, hogy a csapat utazik Kiskundo- rozsmára, az első bajnokira.- Alig fél órája érkeztem Kecskemétre - mondta tegnap délután Bozai Gyula, az újdonsült edző. - Néhány éve Veszprémben is tűzoltó munkát kellett végeznem. Ezúttal is hasonló feladat vár rám. A labdarúgókkal eddig foglalkozó Bende Sándor lesz a segítőm. Vádemelési javaslat Stadler és társai ellen Lezárult a Stadler József és kilenc társa ellen indított nyomozás, az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya az üggyel kapcsolatos iratokat vádemelési javaslattal átadta a Fővárosi Főügyészségnek. Stadlert a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalással, adócsalással, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, valamint a számviteli fegyelem megsértésének vétségével gyanúsítja - adta hírül a Magyar Távirati Iroda tegnap. Értesülései szerint a rendőrségi vizsgálat által feltárt bűncselekmények - jogosulatlanul visszaigényelt forgalmi adó, jogtalan exporttámogatás, illetve meg nem fizetett társasági adók - teljes kárértéke meghaladja a 2,2 milliárd forintot. Az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának 1994-ben tett feljelentésére indult nyomozás során együttesen több száz millió forintos jogtalan áfa-visszaigénylést derítettek ki. Az ügyletek döntő többségét az úgynevezett klasszikus áfacsalás módszerével - nem létező cégek számlái alapján - követték el. A Stadler Kft. másik tranzakciójaként tárta fel a rendőrség igazságügyi könyv- szakértő bevonásával az 1993- 94-ben több mint négyszázmillió forintot kitevő jogtalan exporttámogatást is. Ez a csalás a rendőrség megállapítása szerint úgy történt, hogy a Stadler Kft.- ben párhuzamos számlákat készítettek. A célországba a kisebb értéket feltüntető számlával került be az áru, a nagyobb értékű alapján pedig megigényelték a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre kérhető exporttámogatást. (Stadler József tagadja, hogy bűnös. Álláspontját lapunk 5. oldalán olvashatják.) A juhászok szerint a bárányexportban nem változott semmi A termeltetővel fizettetik a karantént Pár nap óta arról szólnak a hírek, hogy az olaszok feloldották a pecsenyebárány exporttilalmát és folyamatos a kiszállítás. Ezzel szemben a bácskai juhte- nyésztők elmondták, hogy semmi változás ezen a téren, mert az olaszok továbbra is a balkáni országokhoz hasonló besorolásba, azaz a III. ketegó- riába helyezik Magyarországot, így most is kötelező a vérvétel és a kétheti hazai karantén, majd olasz földön is megfigyelés alatt tartják a kivitt bárányokat. Ezzel mintegy 600- 1000 forint kár éri a termelőket, mert ezt levonják tőlük. A 20-24 kilogrammos bárány ára 440 forint/kiló, a 24-27 kilogrammosért pedig 392 forintot adnak kilónként. Jelenleg úgy néz ki, hogy a tenyésztők több helyre is felajánlják az árut, így a felszínen túltermelésnek tűnik a bárány állomány. Élénk kivitelt tapasztalnak Görögország felé, de ez csak ideiglenes lehet, mivel ott száj- és körömfájás dúl, ezért veszik a magyar bárányt, a helyit a betegség miatt nem vágják le. Leginkább azért panaszkodnak a gazdák, mert az olasz késleltetés miatt túlhíztak a bárányok, és 30 kiló felettieket már nem tudják eladni. Pedig a tápárak megugrottak, 4800 forint mázsája. A többi takarmány sem olcsóbb. A manipulációkat az árak letörésére szeretnék felhasználni a külföldi felvásárlók, tartják a magyar juhászok. Kommentár a 2. oldalon. A Petőfi Népe cikke vezetett nyomra Öcsit gyilkossággal vádolják A Petőfi Népében csütörtökön megjelent cikk nyomán a rendőrség elfogta a jakabszál- lási gyilkosság elkövetésével gyanúsított párt - értesítette lapunkat tegnap Vasas László alezredes. Mint arról beszámoltunk, a 86 éves, tanyán élő Balogh Imre halálát okozó brutális támadással a 42 éves dunapataji Földi Gézát, és szellemi fogyatékos társát, Balogh Irént gyanúsították a nyomozók. A lapunkban megjelent cikk mellett látható volt az Öcsi becenévre hallgató, kis termetű, kreol bőrű férfi fotója, őt ismerte fel valaki, és értesítette a gyanúsított hollétéről a rendőrséget. így sikerült Mélykúton nyakon csípni a párt. A bíróság egyébként még tegnap előzetes letartóztatásba helyezte mindkettőjüket. A rendőrség még mindig tanúként keres az ügyben egy ikerpárt: a húszéves Farkas Ákost és Rudolfot. Gyorshírek Tisztavatás, tűzijáték Augusztus 20-án délelőtt 318 tisztet ünnepélyes körülmények között avatnak Budapesten, a Kossuíh téren, este pedig megtartják a hagyományos tűzijátékot a Gellérthegyen. Az avatandó tisztek közül 10-en máris főhadnagyi rendfokozatot kapnak, mert kiváló eredménnyel végezték tanulmányaikat. A mintegy félórás millecentenáriumi tűzijáték során - egyéb látványosságok mellett - sok ezer színes petárdát lőnek a magasba a Gellérthegyről és a Duna-partról. Szeri Expo Ópusztaszeren megnyílt pénteken a Szeri Expo, amely elsősorban a térség vállalkozóinak kíván bemutatkozási lehetőséget adni. A rendezvénysorozat nyitányaként felavatták a magyarság kettős szimbólumaként emelt Megmaradás Falát. A Megmaradás Falának ünnepélyes avatóján Antall József néhai miniszterelnök neve került a kiemelkedő személyiségek közé. Magyar-román találkozó A jövő héten Bukarestben államtitkári szinten román-magyar konzultációkra kerül sor a román-magyar alapszerződésről és megbékélési dokumentumokról. Szent háború Kadhafi ellen? Líbiában új iszlám radikális csoport üzent dzsihádot (szent háborút) Moamer el-Kadhafi ezredes „istentelen” rendszerének. Isten Híveinek Csoportja az Al-Hajatnak küldte el a megalakulását kikiáltó közleményt, amelyet az arab lap pénteki számában közölt. Az új csoport az „iszlám kaliÍ fátus restaurálását” tűzte ki céljául. Tragédia Csávoly és Bököd között Csütörtökön este fél 11-kor egy 17 éves lány halt meg a Csávoly és Bácsbokod közötti útszakaszon. A fiatalkorú K. Norbert Csávoly irányába haladt a személygépkocsival, amikor, valószínűleg figyelmetlenség miatt, áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Onnan visszasodródott az úttest jobb felére, ahol árokba csúszott, és nekiment egy fának. A baleset során a kocsi utasa, a 17 éves V. Eszter bácsborsódi lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A fiatal sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A gépkocsinak volt még egy harmadik utasa is, de ő nem sérült meg. Az elsődleges orvosi vélemény szerint K. Norbert nem fogyasztott alkoholt. Az autó feltehetőleg nagy sebességgel haladt, és a fiú, aki csak májusban kapott jogosítványt, nem volt ura a járműnek. Áz ügyben a vizsgálat szakértők bevonásával folyik. Ellenőrzik a bizonyítványokat Az Állami Nyelvvizsga Bizottság (ÁNYB) a tervek szerint szeptember közepéig befejezi az idei felvételikhez csatolt, mintegy húszezer nyelvvizsgabizonyítvány ellenőrzését. Ezt követően látnak hozzá az elmúlt három évben leadott valamennyi nyelvvizsgaokmány vizsgálatához. A közelmúltban kirobbant okmámyhamisítási ügy nyomán kérte a rendőrség az okmányok ellenőrzését. Ismét drágult a benzin Pénteken hajnali 0 órától a Mól Rt. ismét emelte a benzinek, a gázolaj és a háztartási fűtőolaj árát. Eszerint a 98-as ólmozott, illetve a 98-as ólmozatlan benzin litere 90 fillérrel, a 91-es ólmozatlan, valamint a 95-ös ólmozatlan pedig 60 fillérrel lett drágább. A gázolaj és a háztartási tüzelőolaj ára 1 forint 10 fillérrel emelkedett. Az áremelés után a 98-as ólmozott benzin litere 127 forint 20 fillérbe, a 91-es ólmozatlan 117 forint 20 fillérbe, a 95-ös ólmozatlan 120 forint 30 fillérbe, a 98-as ólmozatlan pedig 128 forint 50 fillérbe kerül. A gázolaj és a HTO literének új ára egységesen 105 forint lett. A Mól sajtóirodáján az áremelést a kőolaj mediterrán tőzsdei jegyzési árával, valamint a forint-dollár árfolyamának emelkedésével magyarázták. Soha nem volt még ilyen mértékű útépítés Kecskemét határában - beleértve az utóbbi 1100 évet és az azt megelőző időket mint manapság. Nem csak az autópálya beérkező és elkerülő szakasza, valamint csomópontja épül, hanem a déli összekötő út is. Ez nem autópálya ugyan, de önmagában is olyan méretű munka, amilyenre szintén nem volt példa évtizedek óta. Az út a Szélmalom csárdát és a repülőteret köti közvetlenül össze, miközben két vasútvonalon és a Csukás-éren is átível. Felvételünkön a lakiteleki vasútvonal feletti híd vasbeton szerkezetét készítik. fotó: Walter