Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1996. augusztus 3., szómba! Mikó, Antal, Sáfár, Rátonyi és a többiek Színpadi siker Kiskunhalason A halasi színpadon is óriási sikert arattak. FOTÓ: pozsgai Kiskunhalason komoly várakozás előzte meg a Múzeum- kerti Esték rendezvénysorozatot az idén is. Már jó előre elkelt valamennyi bérlet az előadásokra. Neves előadóművészek és operaénekesek fogadták el idén is a rendezők meghívását. A legnagyobb sikert talán Antal Imre, Mikó István, Sáfár Anikó, Rátonyi Hajnal és Boros Zoltán aratták a kiskunhalasi színpadon. Mindebben Szentirmai Ákos zeneszerző volt a művészek méltó segítőtársa. A férfiak veszélyesen élnek A férfiak veszélyesen élnek. Alig megy közülük valaki is az orvoshoz, ha nem okvetlenül szükséges. A férfiak elhanyagolják a szívüket, hajlamosabbak a szívinfarktusra és az agyvérzésre. A nőknél gyakrabban kapnak tüdőrákot, s az alkohol is háromszor inkább veszélyezteti őket, mint a nőket. A kockázatuk, hogy 65 éves kor előtt meghalnak, kétszer akkora, mint a nőké. Aki viszont rendszeresen jár orvoshoz, ellenőrző vizsgálatokon vesz részt, az saját maga legjobb életmentője. Az időben felismert betegségek közül sokat meg lehet gyógyítani. Ezért összeállították az alábbi vizsgálati tervet, melyet ha valaki megtart, kikerülheti vagy elodázhatja a hat legveszélyesebb betegséget, amelyek főként a férfiakat fenyegetik. Magas vérnyomás. Szédü- lési rohamok, nyomásérzés a fejben, ólmos fáradtság - ilyenkor legkevesebb kétszer évente kell ellenőriztetni a vérnyomást. Túlsúly esetén le kell fogyni, és a normális súly elérésére kell törekedni. Ajánlatos kevesebb zsiradékot és több rostokban gazdag táplálékot (gyümölcs, főzelék, teljes lisztből készült kenyér) fogyasztani. Szív. Szívinfarktusra utaló előjelek: nyomás vagy szúró fájdalom a mellkasban, nyakban, vállbán vagy a karban. Légszomj, érzéketlenség az uj- jakban vagy a karokban. Az iz- zadás vagy a szédülés szívmegbetegedés jelei lehetnek. Orvoshoz kell menni. Tüdőrák. Korai előjele a tartós köhögés vagy a rekedtség. A legjobb védelem a dohányzás beszüntetése. Cukorbetegség. Korai stádiumban túlzott szomjúságérzet, túl sok vizeletkiválasztás; farkasétvágy ellenére testsúly- csökkenés, bágyadtság és teljesítménycsökkenés felismerhető ok nélkül; bőrviszketés és - gennyesedés, gyakori fertőzések; izomgyengeség, vádlifáj- dalom, látási és potenciazavarok. Egy vagy több szimptóma fellépése esetén orvoshoz kell menni. A diabetes anyagcserebetegség kezelhető. Évente egyszer célszerű megelőzés céljából megvizsgáltatni magunkat, ha a családban előfordul cukorbeteg vagy pedig kövérek vagyunk. Májgyulladás. Kezdetben a szemfehérje besárgul, étvágytalanság, rosszullét és hányás lép fel, a jobb hasfélen nyomásérzet tapasztalható. Legtöbbször hepatitisvírus okozta fertőzés váltja ki, vagy túl sok alkohol- fogyasztás (májzsugor). Az orvos utasításait kell követni. Prosztatarák. Gyakori vizelési inger, gyenge vagy csepegő vizeletfolyás, vér a vizeletben vagy fájdalom vizeléskor a farban, a medencében vagy a combban - ezek a prosztatamegbetegedés jelei. Feltétlenül fel kell keresni egy urológust. A betegségek megelőzésének fontos előfeltétele a szükséges időpontokban végrehajtott orvosi vizsgálat. 20-29 éves korban évente egyszer méressük meg vérnyomásunkat és vizsgáltassuk meg a nemi szerveinket. Háromévenként komplett kivizsgálást csináltassunk, vérvizsgálat a koleszterinszint és a glukózszint megállapításához, vese- és májfunkciós próba, vizeletvizsgálat lehetséges fertőzések, cukorbaj és rák kiszűrése céljából. (Folytatjuk) Maiomparádé a hotelban A kitörésre váró botrány nagysága egyenesen arányos a szálloda csillagainak számával. így hangzik Murphy híres törvényeinek hotelekre vonatkozó első passzusa. Aztán persze idézhetnénk ennek axiómáját is: a botrány mindig akkor tör ki, amikor a legkevésbé van rá szükség. S ha már eddig eljutottunk, ne rejtsük véka alá Murphy harmadik megállapítását sem: a botrány mindig kitör (és nagysága fordítottan arányos azoknak számával, akik megakadályozni próbálják.) Pedig Murphy nem is az ötcsillagos Majestic Hotelban dolgozott a Kristálybál idején... Hogy ne csigázzuk tovább az olvasók idegeit, eláruljuk, hogy a Majomparádé című új, kaotikus amerikai filmvígjátékról van szó, ahol egy Dunston nevű orangután okoz fokozott zűrzavart. A főszerepekben Faye Du- nawayt és Jason Alexandert láthatjuk. Faye Duitaway majomkarok ölelésében, intercom-fotó A PETŐFI NÉPE HOROSZKÓPJA augusztus 5-11. Herczeg Kata elemzése - Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! (A hívás percenként 77 forint!) ff 06-90/303-536 KOS (in.2i.-iv.2G.) ff 06-90/308-540 OROSZLÁN (vii.22.-vin.22.) ff 06-90/303-544 NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: A figyelem középpontjába kerül. Érzelmei uralkodnak, de azért ne vigye túlzásba a feltűnős- ködést. Aki eddig fontos volt az életében, azt most háttérbe szorítja új ismerősei kedvéért. Hivatás: Sokkal többet tehetne önmagáért, karrierjének alakulását ne bízza másra. Érdemes lassabb lépésekkel közeledni a cél felé. Szerelem: Nagyon romantikus hangulatban van a héten. Ezúttal nem elégszik meg a lehetőségekkel, titkos kapcsolatba bonyolódik, melyben előbb az erotika vonzza, idővel azonban nagyon mély érzések alakulnak ki. Több lesz ez nyári kalandnál. Hivatás: Képtelen a munkára figyelni. Érdemes volna szabadságra mennie! Szerelem: Egyre gyakrabban foglalkoztatja a családalapítás gondolata. A kötelezettségvállalást azonban túl súlyosnak érzi, így megint elodázza a döntést, amit pedig a partnere már nagyon vár. Hivatás: A hatóságokkal meggyűlhet a baja. A hivatali ügyek rendkívül lassan intéződnek, de ennek nem a nyári szabadságidő az oka.-ff 06-90/303-537 BIKA (iv.2t.-v.2o.) ff 06-90/303-541 SZŰZ (Vili. 22.-IX. 23.) ff 06-90/303-545 BAK (XII. 22.-1.20.) Szerelem: A múlt most kellemetlen emlékeket sodor az útjába. Eddig talán önmagának sem merte bevallani azt, amivel a héten szembesülnie kell. Hivatás: Az üzleti ügyek előtérbe kerülnek, de ezen a héten nehezen tud szót érteni környezetével, apró félreértéseken, rossz megfogalmazáson múlik, hogy tervei zsákutcába futnak. Szerelem: Legyen óvatos, ne higy- gyen minden szónak! Nem minden bók mögött húzódik őszinte szándék! Hivatás: Üzleti-anyagi elképzeléseit nagyszerűen valóra tudja váltani a héten, a szerencse ugyanis a vállalkozó kedvű Szűzszülöttek mellé szegődik, de azért ne kísértse a sorsot, ne kockáztasson túl sokat! Szerelem: Önbizalma ezúttal átsegíti minden akadályon. Talán önmaga is elcsodálkozik majd azon, mennyire határozott tud lenni, ha valamit nagyon akar. Hivatás: Baráti kapcsolatai révén kedvező változások következnek be a hivatását, szakmáját érintő dolgokban. Pénzügyei ugyan rendeződnek, de azért ne költekezzen! Aa ff 06-90/303-538 /Ov ff 00-90/303-542 i ^ ® 06-90/303-546 ^ * IKREK (V.21.-VI. 2i.) WW MÉRLEG (IX.24.-X.23.) * VÍZÖNTŐ (1.21.-n. 20.) Szerelem: Ezúttal az érdekei vezérlik és az érzelmeket igyekszik teljesen visszafojtani. Anyagi hasznot remél alkalmazkodóképességétől. Csak nehogy azt higgye, hogy ezt nevezik szerelmi áldozatkészségnek! Hivatás: A környezetében dolgozók túlságosan is jól ismerik a gyöngeségeit ahhoz, hogy becsaphassa őket. Szerelem: Ne engedje, hogy pénzügyei a családi életébe is beleszóljanak! Túlságosan anyagias mostanában, amit partnere meglehetősen rossz néven vesz, de emiatt nem szabad vitába keverednie. Hivatás: Sikeresnek induló vállalkozása félúton akadályokba ütközik, és ha nincs elég kitartása, könnyen feladja. Szerelem: Lehet, hogy a kapcsolata az üzleti ügyek miatt zátonyra fut. Partnere ugyanis nehezen tudja elfogadni, hogy életében a munka mindig nagyobb hangsúlyt kap, mint ő. Hivatás: Az a lendület, amellyel ennek a hétnek nekivág, csupán arra elegendő, hogy kijusson a holtpontról. Sok pihenésre volna szüksége. ff 06-90/303-539 RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Olyasvalaki iránt érdeklődik, aki nem viszonozhatja érzéseit. Kár erőltetni a dolgokat, önmagának árt, ha túl makacs. Ez így nem szerelem, inkább bizonyítási kísérlet, aminek semmi értelme. Boldogság csak mindkét fél közös akaratából születhet. Hivatás: A szabadság alaposan kizökkenti a hétköznapokból. ^ ff 06-90/303-543 SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Társasági élete fellendül a következő napokban, és ezzel párhuzamosan több esélye lesz új kalandra, de valahogy most nem erre vágyik. Hivatás: Nagy reményekkel veti magát valami új feladatra, de ahogy múlnak a napok, rá kell döbbennie, hogy nem erre vágyott. Mintegy kárpótlásul külföldi út várja. ff 06-90/803-547 HALAK (Ii.21.-n1.20.) Szerelem: Szerelemre van hangolva egész héten. Erotikus kisugárzása csodákra képes. Az eredményt hinni sem akarja, de azért használja ki! Most bárkit meghódíthat! Hivatás: Ezúttal a munkába is belophatja személyes varázsát, és segítségével olyan ajtókat lesz képes megnyitni, amelyeken eddig hiába dörömbölt. KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft A KNORR-BREMSE AG a világ első számú haszongépjármű-fékrendszerek gyártója, több, mint 7000 alkalmazottal. Magyar vállalata - a KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. Kecskemét- haszongépjárművek fékrendszereinek gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Termelésünk növeléséhez felvételre keresünk szorgalmas, megbízható CNC BEÁLLÍTÓKA T (marós alapképzettséggel) CNC GÉPKEZELŐKET (marós, esztergályos képzettséggel) háromműszakos munkavégzésre, továbbá szereidébe kétműszakos munkavégzésre SZAKMUNKÁSOKA T (mechanikai szerelő gyakorlattal). Jelentkezni lehet személyesen, iskolai bizonyítványokkal. KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 49. Telefon: 76/484-194