Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-24 / 197. szám

1996. augusztus 24., szombat Sport 7. oldal Vereczkei Zsolt úszó megvédte barcelonai címét Dunavecsén a bronzérmes Paralimpiai bajnok Bajáról Sorsoltak az európai kupákban Genfben elkészítették a labda­rúgó UEFA-kupa és KEK első fordulójának sorsolását és a Bajnokok Ligája csoportbe­osztását. A Ferencváros amely a BEK-selejtezőből való búcsú után az UEFA-kupában vi­gasztalódhat, a görög Olympi­akos együttesét kapta ellenfé­lül. Az első találkozót a görög csapat otthonában rendezik. Az első találkozókat szeptem­ber 10-én, a visszavágókat szeptember 24-én rendezik. A Kispest Honvéd is idegenben kezd a KEK első fordulójában. Ellenfele a francia Nimes lesz. A gall gárda ugyan nem nyerte meg a francia kupát, ám mivel a döntőben a bajnok Auxerre csapatával szemben maradt alul, mégis indulhat a KEK- ben. Az első meccset szeptem­ber 12-én, a visszavágót szep­tember 26-án játsszák. A Baj­nokok Ligájának beosztása, A- csoport: Glasgow Rangers (skót), Auxerre (francia), Ajax (holland), Grasshoppers (svájci). B-csoport: Lódz (len­gyel), A. Madrid (spanyol), Steaua Bucuresti (román), B. Dortmund (német). C-csoport: Manchester United (angol), Rapid Wien (osztrák), Fener- bahce (török), Juventus (olasz). D-csoport: Porto (por­tugál), Göteborg (svéd), Ro­senborg (norvég), AC Milan (olasz). Ritkán látott vendég a Duna menti településen Tóth Beatrix válogatott kézilabdázó, aki a községben született és ma is vecseinek vallja magát.- Mindig nagy örömmel jö­vök haza, hiszen sok jó baráttal találkozom. Mióta a Fradi játé­kosa vagyok, ez ritkán sikerül, de Atlanta után úgy éreztem, haza kell jönnöm - mondta Tóth Bea.- Szépen csillog a bronz­érem is, csakhogy a mindig tel­hetetlen szurkolók jobb ered­ményt vártak.- A csoportbeosztást látva reálisan merészebb tévéink nem lehettek. Amerikát és Kí­nát vernünk kellett. Ha a dáno­kat meg tudjuk fogni, jobban is szereplhettünk volna. De látva a dán-koreai döntőt, el kell is­mernem, hogy jobb csapatok. A nézőtérről csodáltuk őket.- Az utazó keretbe az utolsó pillanatban került be, és csak az USA ellen játszott. Nincse­nek jó kapcsolatban Laurencz szövetségi kapitánnyal?- Ebben biztosan van va­lami. Minden edzőnek vannak olyan emberei, akikben feltét­lenül megbízik. Az eredmények őt igazolják és a csapattagok nagy része elfogadja a csak maximumot mértéknek tartó stílusát. Úgy hallottam, hogy a kiutazásom is a csapattársaim kiállásának köszönhetem. Sze­rettem volna többet játszani, de nem sikerült. Ettől függetlenül nagyon örültem, hogy ott lehet­tem és az életem egyik leg­szebb emléke, hogy olimpiai bronzérem került a nyakamba. Nincs sok időm az elmúltak fö­lött sopánkodni, hiszen rövid pihenő után kezdődik a felké­szülés a bajnokságra, ahol, re­mélem, még sok örömet szer­zek játékommal a dunavecsei és ferencvárosi kézilabdát sze­rető szurkolóknak. F. P. Atlantában a paralimpia 50 mé­teres hátúszó számában magyar idő szerint pénteken hajnalban állt rajthoz Vereczkei Zsolt, a Bajai Spartacus Vízügy SC versenyzője, aki négy évvel ez­előtt Barcelonában nyert ezen a távon. A bajai versenyzőnek si­került a duplázás, mert kategó­ria világcsúccsal újra győzni tudott. Edzője, Paksi László el­sőként lapunknak nyilatkozott tanítványa sikerével kapcsolat­ban. Elmondása szerint pénteken Zsolti nevelőszülei telefonálták az örömhírt, akiket viszont a bajnok értesített először győ­zelme után. Zsolt egyébként ezért utazott ki, hogy megvédje paralimpiai bajnoki címét, az csak ráadás, hogy kategória Vereczkei Zsolt csúcsot úszott. A verseny előtt azért voltak félelmeik, mert tar­tottak az új vetélytársaktól. Az eredmény azonban egyértel­műen azt mutatja, hogy az el­lenfelekénél jobban sikerült a felkészülése. Még a hét elején a 200 méte­res vegyes úszásban is indult a bajai fiú, ahol 6. lett. Ebben a számban edzője szerint nem volt esélye az érmes helyezésre, ezért úgy indította útnak, hogy ezt verseny jellegű edzésnek tekintse, és közben ismerkedjen a körülményekkel. Ez, úgy tű­nik, sikerült. Ma még az 50 mé­teres gyorsúszásban is rajthoz áll. Ebben a verseny számban Zsolt eddig gyorson úszott, de mivel ez hivatalosan szabadú­szás, így az edző azt tanácsolta neki, hogy háton teljesítse, úgy jobbak az esélyei. Z. L. Japán harcművészet A Japán Kulturális Napok prog­ramjának keretében japán harc­művészeti bemutató lesz - kendő, judo, karate, naginata - augusztus 25-én, vasárnap 16 órakor Kecskeméten az árpád­városi sportcsarnokban. A mil- lecentenáriumi ünnepségsoro­zathoz kötődően a 20 fős csoport Erdélyben Kolozsvárott, ha­zánkban Gyulán és Kecskemé­ten tart előadást. Megyei II. osztály A labdarúgó-bajnokság 2. fordu­lójának eredményei, Északi csoport felnőttek: Dunavecse- Kiskunmajsa 3-2, Harta- Akasztó 4-0, Szabadszállás- Kiskunfélegyházi VSK 2-1, Kunszállás-Dunapataj 1-1, La- dánybene-Kolonker 8-1, Nyár- lőrinc-Tabdi 2-1, Kecel-Solt- szentimre félbeszakadt. Ifjúsá­giak: Dunavecse-Kiskunmajsa 1-3, Harta-Akasztó 2-1, Kun­szállás-Dunapataj 3-2, Ladány- bene-Kolonker 9-2, Nyárlőrinc- Tabdi 10-0, Kecel-Soltszent- imre 9-0. Déli csoport felnőt­tek: Vaskút-Sükösd 1-2, János­halma-Kiskunhalasi Sp. 2-1, Hercegszántó-Bátya 2-3, Szak- már-Császártöltés 3-0, Gara-Ér- sekhalma 4-0, Szeremle-Nagy- baracska 2-5, Kelebia-Csávoly 0- 2, Katymár-Géderlak 3-4. If­júságiak: Vaskút-Sükösd 0-2, Jánoshalma-Kiskunhalasi Spar­tacus 2-2, Hercegszántó-Bátya 7-5, Szakmár-Császártöltés 2-2, Gara-Érsekhalma 4-0, Sze- remle-Nagybaracska 1-2, Kele­bia-Csávoly 2-0, Katymár-Gé­derlak 2-4. Belga Nagydíj Vasárnap 14 órakor a Belga Nagydíjjal folytatódik a Forma­1- es autós gyorsasági vb. A ver­senyben a brit Dämon Hill vezet a kanadai Villeneuve előtt. Két hónap alatt nem felejtettek el focizni A hét végén a harmadik fordu­lóval folytatódik a labdarúgó NB I-es bajnokság. Az Inns­tadt Stadler FC együttese szombaton 17 órakor a Hala­dás csapatát fogadja. A szom­bathelyiek az első fordulóban idegenben verték a Vácot, a másodikban döntetlent értek el a Csepel ellen. Az akasztói gárda két bajnoki forduló után még pont nélkül áll. A szerep­lés okairól, a várható esélyek­ről Sándor István vezetőedzőt kérdeztük.- Sikerül-e megszerezni az első pontokat?-Nem úgy kezdtük a baj­nokságot, ahogy terveztük. Sajnok kétszer kikaptunk, ami számomra is meglepetés. Mi­óta edző vagyok, még egyik csapatommal sem fordult elő, hogy két vereséggel rajtoljon. De az élet megy tovább! Ügy érzem, hogy a csapat fizikáli­sán jó állapotban van. Ezt alá­támasztotta a héten orvosunk által a játékosokon elvégzett tesztelés is. Azt gondolom, hogy az első fordulóban, a Békéscsaba ellen a fiúk nagy mellénnyel léptek pályára, így az eredmény nem lehetett más, csak vereség. Budapesten a vasutasok ellen már sokkal jobban játszottak, de az egyéni hibák eldöntötték a mérkőzést. Nagyon szeretnénk szombaton az egyébként remekül rajtoló Haladás ellen megszerezni mind a három pontot.-Sérült, eltiltott játékos van-e a csapatban?- Eltiltottunk nincs, a sérült Rumánra viszont az ősszel már biztosan nem számítha­tunk. Az ugyancsak sérüléssel bajlódó Kovács Zsolt a héten egyéni foglalkozással már el­kezdte az edzéseket. Talán Fehérvárott, a negyedik fordu­lóban már pályára léphet.- Terveznek-e igazolást?- Nem kapkodunk, mert az nem vezet semmi jóra. Ez a já­tékosállomány éppen a tavasz- szal bizonyította, hogy ott a helye az NB I. középmező­nyében. Két hónap alatt nem felejtettek el futballozni. Új já­tékost egyelőre nem igazo­lunk, a feladatot a jelenlegi ke­rettel kell megoldani. A Haladás elleni tervezett csapat: Kurucsai - Kertész, Balogh, Dragoner, Csehi I., Resko, Molnár, Csehi Z., Je- remejev, Mikóczi, Bulders. 37 éves férfi 6 éves fiúgyermekkel házas­társat keres. "Együtt egymásért" jeligére bajai szerkesztőségbe, Árpád tér 6. Piackutató intézet kérdezőket keres. Fel­tétel: arcképes önéletrajz, érettségi, autó, vállalkozói ig. szabadidő. Jelentkezés: 5009 Szolnok, Pf. 89. Határidő: aug. 30. GILETTE termékek forgalmazására minimum érettségi­zett, gépkocsival, telefonnal rendel­kező munkatársat keresünk azonnali kezdéssel. Jelentkezéseket rövid, írásos pályázat formájában augusz­tus 27-éig kérjük megküldeni: Direkt Kft. Szolnok, Kassai üt 49. címre. Német cég magyarországi részvénytársa­sága keres leinformálható, jó kommuniká­ciós készségű munkatársat. Tel.: 76/410- 017 Megbízható, talpraesett pultost keresünk! Kecskemét, Bem u. 12. Kék Egér. Érd.: szerda-csüt.-péntek 8-10 h-ig. 44 éves 167 cm magas, egy gyermekét egyedül nevelő értelmiségi nő rendezett anyagiakkal megismerkedne hasonló korú férfival. Leveleket "Ősz" jeligére a kméti ki­adó. 65-70 év közötti jólelkű, nyugdíjas özvegy­asszonyt keresek, aki saját házamba köl­tözne. "Talákozás" jeligére a kiadóba. Kedves, megbízható társat keresek jólelkű, egészséges 65 éves nyugdíjas férfi szemé­lyében. 175 cm, 60 éves, elvált vagyok. Kkhalas, Árpád 12. hirdetőbe. "Kaland ki­zárva" jeligére. Pécsi nőtlen 40 év/178 cm/70 kg termé­szetbarát mérnök megismerkedne szolid, 22-33 éves nővel házasság céljából. Leve­leket Pécs 14. Pf1-re várom. írj egy 35 éves, érettségizett, elvált, 13 éves kislányát egyedül nevelő, modern nő­nek "Segítőtárs" jeligére a félegyházi szrk.- be (Kazinczy u. 1.) Takarítónőt keresünk 4 órás munkaidőben Kecskemétre. Tel.: 06-60/387-129 HÁZASSÁG Saját házzal rendelkező egyedülálló férfi, 60/160/60, minden káros szenvedélytől mentes 40-50 éves lányt, vagy özvegyasz- szonyt keres, akinek lakás szükséges. Le­veleket "Jobb kettesben" jeligére a kiskő­rösi hirdetőbe kérem. KÖZLEMÉNY A DÉMÁSZ RT Kiskunfélegyházi Kiredelt- sége értesíti a lakosságot, hogy Gátér, Szabadság u. transzformátor körzetében 1996. augusztus 27.-augusztus 30-ig na­ponta 8 órától 15 óráig áramszünetet tar­tunk. 1996. augusztus 30-án Dózsa Gy. u. transzformátor körzetében is. Az 1996. évi Hírős Hét Fesztivál keretén belül, a Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Akapítvány által megrendezésre kerülő Vállalkozói Napok programja a következők szerint módosul. Az auguzstus 28. szerdai eredeti program elmarad, helyette 14.00 órától a Mikro-hitelt igénybevevő vállalkozók párbeszédére kerül sor. Az augusztus 29. csütörtök délelőtti program elmarad. Délután: 14.00 órától a Kecskemétre települt külföldi és vegyes tulajdonú cégek találkozójára kerül sor, amelyre továbbra is várjuk a jelentkezést. Kérjük részvételi szándékukat előre szíveskedjenek jelezni a 76/485-504 vagy 485-505. Jelefonszámon. (23498) A Nagykőrösi Konzervgyár Rt. mielőbbi belépéssel felvételre keres export üzletkötőt Alkalmazási feltételek: Szakirányú főiskolai végzettség, legalább középfokú angol nyelvvizsga, másik idegen-nyelv ismerete (elsősorban orosz) a pályázat elbírálásánál előnyt jelent, számítógép használói ismeretek (Word fór Windows), határozottság, jó kommunikációs készség. Bérezés és egyéb munkakörrel járó feltételek: megegyezés szerint. Munkakörrel kapcsolatos további információkért forduljon dr. Fodor Árpád kereskedelmi igazgatóhoz. Telefon.: 53/351-161 vagy 53/350-044/6710 Levélcím: Nagykőrösi Konzervgyár Rt 2750 Nagykőrös, József Attila u. 1. Pályázat benyújtásának határideje: 1996. szeptember 10. (23279) TISZTELT ELŐFIZETŐK! Értesítjük a Kiskunfélegyháza, Móraváros távbeszélő előfizetőit, hogy a terület átterhelési munkáit megkezdtük. Az átterhelés ideje alatt előfordulhat 2-3 napos üzemzavar, melyért elnézésüket, türelmüket és megértésüket kérjük. Az átterhelés várható időtartama két hét. , ____ T ELEEP KFT. ________________________________________________________________________________(23327) =u tá r< UTAZÁSI ÉS SZÁLLODA RT Az Express Rt. megbízható útitárs már 40 éve! B Kalandozás a keleti parton, rövid kirándulás Kanadába (8 nap) Útvonal: Budapest-New York-Niagara Falls-Toronto Washigton-Philadelphia­New York-Budapest Utazás: repölőgéppel és autóbusszal Elhelyezés: 2 ágyas zuhanyozós szállodai szobákban, reggelivel. Indulási időpont: október 10. Részvételi díj: 173.000 Ft. Q Amerika három arca, a két óceánpart és a vadnyugat (12 nap) Útvonal: Budapest-New York-Washigton-Los Angeles-Hollywood- Tijuana (Mexikó)-Las Vegas- Phoenix-New York-Budapest Útazás: repülőgéppel és autóbusszal Elhelyezés: 2 ágyas, zuhanyzós szállodai szobákban, reggelivel Indulási időpontok: szeptember 5., 19. Részvételi díj: 243.000 Ft-tól. Fakultatív lehetőségek: pl.: Grand Canyon repülőgéppel! Az Express Rt. valamennyi irodájában egyéni vizűm ügyintézését vállaljuk! Jelentkezés és részletes felvilágosítás minden Express-irodáhan! 6000 Kecskemét, Dobó I. krt. 11. Telefon: 76/329-236, 76/329-257 Telefax: 76/483-272 Utazzon velünk! EXPRE88 RTi Legyen az útitársunk! (20270) KECSKEMÉTI KONZERVGYÁR RT. Az amerikai H.J. Heinz leányvállalata, a Kecskeméti Konzervgyár Rt. kereskedelmi igazgatója mellé titkárnő- asszisztens munkakörbe szakembert keres. Az alkalmazás feltételei:- felső- vagy középfokú végzettség- gépírói- és számítógépes ismeretek (Windows, Word, Excel)- kiváló angolnyelv-tudás Más idegen nyelv ismerete és gyorsírói képesítés előnyt jelent. Hirdetésünkre intelligens, jól képzett, néhány éves tapasztalattal rendelkező, kellően határozott fellépésű fiatalok jelentkezését várjuk. Kérjük, hogy szakmai önéletrajzát, (magyar- és angol nyelven) Dlzonyítványainak másolatát, igazolványképét a hirdetés megjelenése utáni 10. napig juttassa el "Pályázat" megjelöléssel az alábbi címre: „ . Kecskeméti Konzervgyár Rt. Kereskedelmi Igazgatósága „ 6001 Kecskemét ijj

Next

/
Oldalképek
Tartalom