Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-08 / 158. szám

4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1996. Július 8., hétfő Százak búcsúztatták Izsákon a balesetben elhunyt házaspárt A temetés egyben néma tüntetés is volt szombaton Izsákon. Szűnni nem akaró sorok in­dultak meg szombaton kora délután Izsákon a református temető felé. A bejárattól nem messze fiatalok fekete szalag­okat osztogattak az érkezők­nek. Háromnegyed háromkor már akkora volt a tömeg a ravatalozónál, hogy a kör­nyező sírok között is százak álltak. Az egy héttel ezelőtt vétlenül, tragikus autóbalesetben el­hunyt Nagy Györgyöt és fele­ségét búcsúztatták.- Összejöttünk, mint a templomban. A templomban, ahol mindig otthona volt ennek a családnak - kezdte búcsúz­tató beszédét Podmaniczki Imre plébános, aki személyes barátságban volt a Nagy há­zaspárral. A katolikus pap be­szédében többször is kitért a két, mélyen hívő ember egy­háznak nyújtott szolgálatára. Nagy György hitoktatóként, ministránsként, felolvasóként és a kápolnaépítésnél kétkezi munkásként is szolgálta a kato­likus egyházközséget. Felesége pedig mindig társa volt a szol­gálatban. Jávorka Pál, az egyházköz­ség elnöke méltatásában el­mondta, hogy nem sokkal a tragikus baleset előtt Nagy György elkezdte a plébániai munkatársképző tanfolyamot. A házaspár nagy álma az volt, hogy majd egyszer, a hentesüz­letet feladva, csak a plébániai szolgálatnak élnek. A búcsúztató beszédek köz­ben a rokonok, ismerősök, ba­rátok és az együttérzők szinte egyfolytában hordták a koszo­rúkat, virágokat a ravatalozó elé, ahonnan fél négykor a gyászolók átvonultak a sírhoz. A menetben egyetlen hang sem hallatszott a hozzátartozók zo­kogásán kívül. A levegőben keserűséggel teli feszültség vibrált. Azt, hogy a balesetben vét­len, köztiszteletben álló izsáki házaspár búcsúztatása több mint egy egyszerű temetés, mindenki tudta. Podmaniczki Imre plébános a szertartás vé­gén megköszönte az izsákiak megfontolt viselkedését. Mint mondta: „Mindig szerettem és szeretni is fogom az izsákiakat ezért a higgadt viselkedésért. Pedig ez a mai nap egy tünte­tés is. Egy néma tüntetés azokkal szemben - de nem el­lenük -, akiknek se Istenük, se emberük. Isten áldja meg ezt a nyomorult Izsákot végre több békességgel!” W. Király Ernő Rendőrkézre került a lövöldöző rabló Májusban a szolnoki üzletek dolgozóit egy símaszkot vi­selő fegyveres rabló tartotta rettegésben. A Mátyás király úti nonstop boltban a teljes bevételt követelte az ismeret­len személy, aki a nyomaték kedvéért az eladó mellett 70 centiméterre a falba lőtt pisz­tolyával. A rendőrség megál­lapította, hogy a becsapódott lövedék légpisztolyból szár­mazik. Az elkövető innen 40 ezer forinttal távozott, egy másik üzletből húszezerrel. Később a rablási sorozat meg­szakadt. Néhány hét múltával a szol­noki járókelők arra lettek fi­gyelmesek, hogy egy kismoto­ron száguldozó fiatalember pisztollyal parkoló gépkocsik szélvédőjére lövöldözik. Egy Barkasnak valósággal szétrob­bant az üvege. A rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást, és csakhamar sike­rült elfogniuk a lövöldöző fia­talembert, L. Lászlót, aki be­vallotta: a város legnépesebb lakótelepén már legalább há­rom szélvédőt lőtt szét koráb­ban. A nyomozók megvizsgál­ták a fegyvert, és kiderült, hogy a 17 éves, büntetett elő­életű fiú légpisztollyal lőtt. In­nen már csak néhány határo­zott kérdés kellett ahhoz, hogy L. László beismerje: a fegyve­res boltrablásokat is ő követte el. Előzetes letartóztatásban várja a vizsgálat végét. Bács-Kiskun megyei kitüntető díjak Megyei kitüntető díjak adományozásáról döntött pénteken Kecskeméten a megyei közgyűlés. A díjakat augusztus 16-án, ünnepi közgyűlés keretében adják át. Bács-Kiskun Megyé­ért Díjban részesült: Cserek­lyei László, a megyei tűzoltó­szövetség elnöke; dr. Iványosi Szabó Tibor; a megyei levéltár igazgatója; Szabó Gábor re­formátus esperes és dr. Ta- bajdi Csaba államtitkár. A Bács-Kiskun Megye Ifjú­ságának Neveléséért Díjban Beregi Vendel ny. tanár; Far­kas Gábor népművelő; Fekete Imréné ny. nevelőszülő és Szeghalmi Ambrus plébános részesült. Bács-Kiskun Megye Közművelődési Díját Bozsó János festőművész; dr. Eör- dögh Endréné ny. könyvtár- igazgató; dr. Fazekas István múzeumigazgató és dr. Szent- jóbi Szabó Tibor tanár kapta. Bács-Kiskun Megye Művé­szeti Díját kapta Kovács László fazekas; a kecskeméti Pedagógus Énekkar és karna­gya, Erdei Péter; Pintér Lajos költő és Probstner János ke­ramikus iparművész. Bács-Kiskun Megye Tu­dományos Díjában részesült Bánkiné dr. Molnár Erzsébet levéltáros; dr. Sass Pál egye­temi tanár; Szekér Endre iro­dalomtörténész; Székelyné Körösi Ilona muzeológus. Bács-Kiskun Megye Egész­ségügyéért Díjban részesült dr. Tajthy Sándor szájsebész főorvos; dr. Lipokatich József ny. főállatorvos; dr. Kövecs Gyula orvos-igazgató; prof. dr. Tóth György gyermekgyó­gyász főorvos. A Bács-Kiskun Megye Közszolgálatáért Dijat kapta dr. Bak István, Szabadszállás polgármestere; Czakó István, Kerekegyháza polgármestere; Gyuricza Lászlóné, Dunapataj jegyzője; Wlacsil Tibor ezre­des, a megyei tűzoltóparancs­nokság vezetője. A Bács-Kiskun Megye Sport Díjával Fekete Lászlót, a megyei sporthivatal igazga­tóját; Kerék Csaba edzőt; Pac- zolay Gyula testnevelő tanárt és a szanki Olajbányász Sportegyesület női tekecsapa­tát tüntették ki. A Bács-Kiskun Megye Nemzeti Kisebbségeiért Díj­ban a csátaljai Székely Nép­dalkor és a csátaljai német ki­sebbségi önkormányzat; Haj­dú István nemzetiségi refe­rens; Kishegyi Simon, a német kisebbségi önkormányzatok megyei szövetségének elnöke és dr. Rónaszéki Aladámé ta­nár részesült. Szivacsos agysorvadás már majmon is Spontán módon, azaz nem labo­ratóriumi beavatkozás révén megkergült rhesus majom esetét írja le egy e hétvégén megjelent orvosi szaklap, újabb támpontot adva ahhoz az aggasztó felte­véshez, hogy a Nagy-Britanniá- ban felfedezett kergemarhakór valóban veszélyes lehet az em­berre, hogy a kórokozó valóban képes áthágni a fajok közötti ha­tárt. A montpellier-i állatkertben élt az 1983-ban Nagy-Britanni- ában született és négyéves ko­rában vásárolt majom, amelyet Franciaországban a megszokott módon - egyebek között állati fehérjével - tápláltak, s amelyen 1991-ben figyelték meg a be­tegség jeleit. Az addig normáli­san viselkedő rhesus letargiába esett, majd heves hangulatvál­tozásokat, agresszív rohamokat produkált. Társaitól elválasztot­ták, és 1992 júniusában elaltat­ták. Az agyszövet vizsgálatának eredményeit most tette közzé a francia, svájci és olasz kutatók­ból álló csoport. A rhesust a diagnózis szerint ugyanaz a Creutzfeldt-Jakob kór támadta meg, mint amelyet tizenegy emberen azonosítottak nemrég Nagy-Britanniában és egyen Franciaországban. A szövetmintákon látható sérülé­sek olyanok, mint a kísérletek során mesterségesen e kórral megfertőzött majmok esetében. Az újdonság a szivacsos agy­sorvadás spontán formájának felfedezése a majmon, és amit még ijesztőbbnek tartanak a ku­tatók: az immunológiai vizsgá­lat azt jelezte, hogy a rhesus központi idegrendszerében az a kóros prion-fehérje van jelen, amelyet az e betegségben szen­vedett emberek agyában talál­tak. A fertőzés a tudósok meg­győződése szerint táplálkozás útján történt, de hogy miként, annak feltárásához úgyszólván rendőri nyomozás kellene. Montpellier-ben a majmot „az emberi élelmiszerekkel kompa­tibilis táplálékkal" etették. Hogy korábban, nagy-britanniai évei alatt mit adtak neki, azt nem tudják. Hasonló pedigrével rendel­kező rhesusból ugyanebben az állatkertben már csak egyet ta­láltak életben, Őt megfigyelésre magukhoz vették a kutatók. Pénzügyi visszaélések az egészségbiztosítónál Lóterápiára költik a biztosítottak pénzét? Az országos rendőrfőkapitány kérésére az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gazdálkodását vizsgáló parlamenti bizottság a rendőr­ség rendelkezésére bocsátotta a magán-betegszállítókról készí­tett anyagát. Pintér Sándor azért kereste meg a bizottságot, mert a rendőrség a közelmúltban több eljárást is indított a ma­gán-betegszállítással kapcsola­tos esetleges visszaélések gya­núja miatt. Az országgyűlési vizsgálóbi­zottság múlt csütörtökön tár­gyalta az Egészségbiztosítási Önkormányzat kockázatkezelő kuratóriumának működéséről készített jelentéseket. Az Ál­lami Számvevőszék, az egész­ségbiztosító felügyelőbizott­sága, illetve a parlamenti vizs­gálóbizottság anyagaiból a tes­tület elsődlegesen azt a követ­keztetést vonta le, hogy a koc­kázatkezelő kuratóriumoknak nem voltak biztosításpolitikai céljai. E testületek úgy használ­tak fel évi csaknem kétmilliárd forintot, hogy nem készült fel­mérés arról, mire, hova kellene támogatást adni azért, hogy csökkenjen a lakosság egész­ségügyi kockázata és a biztosító kiadása. Az ÁSZ szerint eseten­ként törvénytelen volt a pályá­zati pénzek szétosztása. Bár eredeti célja a pályáztatásnak és az 1994. évi 2,4 milliárd, illetve az 1995. évi 1,6 milliárd forint­nak az volt, hogy a megelőző egészségügyi ellátásokat, prog­ramokat finanszírozza - jutott pénz lóterápiára, szexuális gim­nasztikára is. A parlamenti bi­zottság példaként említett a vizsgálat eredményének közzé­tételekor egy érdekes esetet: másfél millió forint támogatás­ban részesült egy profitorientált cég, amely rokkantak lovagolta­tását vállalta. Cserébe pedig a lovak „végtermékét” ajánlotta fel az OEP-nek. Az ÁSZ szerint a megelőzésre szánt pénzből jogtalanul fizettek ki 98,5 millió forintot különféle reklám- és médiatevékenységekre. Bár nem megengedett, beruházási célokra is - például bútor, mű­szer, autóvásárlásra is - fel­használták a pályázók a pénzt. A feltárt visszaélések miatt a parlamenti bizottság azt java­solja: vizsgálják felül a szerző­déseket, de addig is zárolják a kockázatkezelő keretet. Ä bi­zottság szeptemberben terjeszti a parlament elé a vizsgálat anyagát. OLIMPIAI TOTÓ - MATÁV-TOTÓ A MATÁV Rt. Miskolci Igazgatósága, a Miskolci rádió, a Déli Hírlap, a Heves Megyei Hírlap és a Petőfi Népe közös játéka az atlantai olimpia jegyében. A kérdések: 1) A magyar sportolók közül ki nyerte a legtöbb olimpiai bajnoki címet? 1 - Papp László X - Gerevich Aladár 2 - Keleti Ágnes 2) A magyar sportolók melyik olimpián szerezték a legtöbb aranyérmet? 1 - 1952-ben, Helsinkiben X - 1988-ban, Szöulban 2 - 1992-ben, Barcelonában 3) Hol született Gyarmati Dezső, aki a vízilabdacsapat tagjaként három aranyérmet nyert? 1 - Budapesten X - Miskolcon 2 - Kecskeméten 4) Melyik sportágunk képviselői szerepeltek eddig legeredményesebben a nyári olimpiai játékokon? 1 - az úszók X - a vívók 2 - a birkózók 5) A barcelonai olimpia 68 kg-os birkózó súlycsoportjának döntőjében ki ellen diadalmas­kodott a diósgyőri Repka Attila? 1 - Smith ellen X - Dugicsejev ellen 2 - Carare ellen 6) Az 1956-os melbourne-i olimpián a miskolci Kiss Lajos melyik sportágban harcolta ki a bronzérmet? 1 - kajakban X - evezésben 2 - lövészetben 6 + 1) 2000-ben hol rendezik meg a nyári olimpiát? 1 - Pekingben X - Londonban A tippekhez tartozó telefonszámok: 1 -411-457 X-411-694 2 - Sydneyben 2-411-842 önnek az a feladata, hogy a helyesnek vélt tipp telefonszámát, egyéni előfizetői számáról, egymás után sorban feltárcsázza. A telitalálathoz tehát hét hívás szükséges, önnek semmit sem kell mondania! Az automata rögzíti az ön telefonszámát, és telitalálat esetén sorsoláson vesz részt! A dijak: I. Egy színes televíziókészülék II. Egy mikrohullámú sütő III. Egy kávéfőző A telefonvonalak július 8-án, reggel 8 órától július 14-én, 20 óráig élnek. A helyes megfejtéseket és a díjazottak nevét a lap augusztus 7-ei, szerdai számában közöljük. Játsszon velünk! Hiszen már "fél tippsorral" (6+1) is telitalálata lehet, és értékes ajándékokat nyerhet! MATAV (17507) Miskolci Távközlési Igazgatóság

Next

/
Oldalképek
Tartalom