Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-06 / 157. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1996. július 6., szombat A bajusz és a szakáll még mindig kizáró ok Disneylandben Lazítás az egérbirodalomban Ahhoz képest, hogy a Disney cég a fél világot elárasztotta „ízlés szerint” viselhető, fejpántra erősített egérfülekkel, saját dolgozóival szemben igen szigorúak öltözködési szabályai. Ezeken csak mostanában lazítottak valamelyest. Pedig Disney-papának is bajsza volt. Az idők során gazdasági nagyhatalommá terebélyesedett cégnél nemcsak a belső munkatársakkal, hanem az 1955-ben megnyílt Disneyland és a többi szabadidőpark dolgozóival szemben is igen szigorú előírásokat léptettek életbe. A férfiaknak kötelező volt az öltöny- és a nyakkendőviselet (pedig vidám parki személyzetről van szó), jegygyűrűn kívül nem hordhattak más ékszert. A karórát is épp hogy csak eltűrték. A nőknek a kosztümöt tették kötelezővé. A fülbevaló nem lehetett az egycentesnél (1 centiméter) nagyobb átmérőjű. A körömlakknak is igazodnia kellett a hivatalosan meghatározott szolid és visszafogott „Disney-stílus” előírásszerű színeihez. Nemrégiben - sokak szerint a szórakoztatóparkok új elnökének befolyására - lazítottak némileg az eddigi kötöttségeken, noha forradalmi változásokra a frissen kinevezett főnök sem mert vállalkozni. A férfiaktól továbbra is szigorúan megkövetelik, hogy munkahelyükön tükörsimára borotvált arccal jelenjenek meg; a szakáll vagy bajusz tilos, holott a cégalapító, Walt Disney is bajuszt viselt egykor. 1989-ben mégis kirúgtak három irodistát, mert némi bajuszkezdeményt fedeztek fel az orruk alatt. Az új igazgató először a „laza péntek” mozgalmat indította útjára, melynek szellemében a hét utolsó munkanapján mindenki úgy öltözhetett, ahogy a szíve diktálta, persze bizonyos határok között. Öltöny helyett ilyenkor a galléros pólóra sportzakót vehetnek, mi több, egy egyszerű nyaklánc és karkötő is engedélyezett. A hölgyek pedig akár bermuda- nadrágban is rendezgethetik az iratokat - feltéve, ha a nadrág egy kosztüm része. A laza péntekből ez év elejére laza hét lett, részben a francia alkalmazottaknak köszönhetően. A liberális franciák ugyanis a párizsi EuroDisney megnyitása után nem nagyon tudták megemészteni a merev „Disney-ruhakó- dexet”, amely - mellesleg - még a fehérnemű paramétereit is szabályozta volna számukra. FEB A Petőfi Népe Horoszkópja Július s-14-ig Herczeg Kata elemzése - Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! (A hívás percenként 77 forint!) « KOS (llt.2l.-IV.20. * BIKA (iv.2t.-v.2o.) IKREK (v. 21.-VI.2i.) «06-90/303-539 RÁK (VI.22.-VII.22.) Szerelem: Határozott elképzelése van a boldogságról, és az nem egészen olyan, mint ahogyan most él. Egész sor dolgot másképpen s/eretne, de partnere hajthatatlan. Hivatás: Ha valami nem az akarata Szerint történik, elönti a méreg, és nem nézi. hová csap. kinek mit mond. így olyasvalakinek is h, ,>|\ aki pedig a javát akart «06-90/308-540 OROSZLÁN (VII.22.-VIII.22.) Szerelem: Nehéz helyzetbe került, de csak akkor tud kimászni a sla- masztikából. ha bocsánatot kér partnerétől, vagy legalább szavak nélkül próbálja kiengesztelni. Hivatás: Közvetlen kollégái közül néhány homlokegyenest más véleményen van, ez azonban nem jelenti azt. hogy ellenségek. Próbálja meg követni az ő gondolatmenetüket! * SZŰZ (Vllt.22.-IX.23.) Szerelem: Nem szívesen kockáztat, különösen nem szereti, ha a magánéletében támad feszültség. Most mégis a cél érdekében kettős játékba kezd. Legyen óvatos, mindent elveszíthet. Hivatás: Ne akarjon változtatni idén. Próbálja kivárni az üj esztendőt. akkor sokkal kedvezőbben állnak a csillagok! Fő az óvatosság, erősítse meg a pozícióját! & MERLEG (tx. 24,-x. 23.) Szerelem: Könnyen hévül, de ezúttal tudja is. mit csinál. Partnere kedvéért saját érdekét is háttérbe szorítja, ha úgy adódik. A boldogságért lemondásra is hajlandó. Hivatás: Fennáll annak a veszélye, hogy elveszíti a mértéket és olyasmit mond. ami feletteseit kellemetlen helyzetbe hozza. Ettől mások kerülnek jobb pozícióba. Ezért kár vitába szállni. «06-90/303-543 SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Legnagyobb hibája, hogy nem tud megbocsátani. Pedig most igazán nincs oka haragra. Talán azért duzzog, hogy leplezze saját hibáit. Hivatás: Sok fáradságot követelő munka a. keinem vitákra számíthat a héten. Mindez megtöri kicsit a teltvágyát. de azért mindvégig helytáll. Most tudja nieu igazán, hogy kire számíthat. «I NYILAS (Xi.23.-xtt.2t.) Szerelem: Nehezen viseli a kudarcot, ezért amikor vesztésre áll, inkább csapot-papot otthagyva távozik. Szótárából hiányzik a „lehetetlen", de azért mindent nem hajlandó elviselni senkiért. Hivatás: Mivel előbb beszél. aztán gondolkodik, a héten szerezhet néhány haragost magának. Engesztelésük alighanem hetekbe telik majd. Szerelem: Türelmetlenebb, mint szokott lenni, ezt viszont nehezen viseli a társa. Észre sem veszi tán, mikor bánija meg. Hivatás: Szeret szerepelni. szívesen vállal nagy feladatokat anélkül, hogy felmérné, elég-e az ereje végigvinni a sikerig. Túlzása miatt a környezete hazugnak, felelőtlennek tartja, pedig csak fontosságát akarta kiemelni. £ BAK (Xll.22.-I.20.) Szerelem: Inkább az ész, mint a szív hatása alatt áll érzelmi élete. Ha most fejébe vette, hogy féijhez megy (megnősül), csöppet sem érdekli a partner véleménye, az esküvő úgyis meglesz. Hivatás: Feltétlenül iktasson be néhány nap lazítást, mert az utóbbi időben kicsit túlfeszítette a húrt. és egészsége veszélybe került! Szerelem: Tartózkodása rendkívül vonzónak tűnik a környezetében valakinek. aki szeretne minél közelebb kerülni a szívéhez. Hivatás: Semmi sem áll távolabb a Baktól, mint a felelőtlen kockáztatás. Ezen a héten mégis hagyja magát rábeszélni valami kétes ügy támogatására. A Szaturnusz állóképességét teszi próbára ebben az időszakban. % «I VÍZÖNTŐ (i. 2i,n. 2o.i Szerelem: Személyes szabadságát mindennél jobban félti, tiltakozik a kötöttség ellen. Ezzel elvadíthatja azt is, akit pedig nagyon szeret, mert igyekszik rideg maradni. Hivatás: Szívesen elhalasztja a teendőket, mert reméli, hogy az idő mindent megold. A héten kellemetlen beszélgetések várják. Szerelem: Örökké a partnere lelkét, jellemét kutatja, s bár nem tud új tulajdonságokat felfedezni, mégis kritizálja. Hivatás: Környezetét észrevétlenül. ám rendkívül ügyesen tudja befolyásolni. Megnyugtatja azokat, akiket a sokféle változás felkavart. Mások megnyugtatása közben nem veszi észre, hogy saját helyzete is veszélyben van. HALAK (ii.2i.-in.2o.) Szerelem: Önző. csak saját boldogságával törődik és érzéseit szeretné ráerőltetni partnerére is. Bár kellemes élményekben lesz része, elképzelhető, hogy partnere nem maradéktalanul boldog. Hivatás: Idealista, a mindennapi élet buktatóit csak későn veszi észre. Megbízik az emberekben, akik ezt jól tudják, és ki is használják. Szörnyszoborral díszített sárkányt készítenek fel röptetésre a dzsakartai Nemzetközi Sárkány Fesztiválon. E rendezvényre 16 ország sárkányrajongói mentek el. feb-FOTó Mélyen a bankautomatákba nézve Jól fizető szempillantás Pusztuló csillag Európai csillagászok pusztuló óriáscsillagot fedeztek fel a Ma- gellán-felhőben. A felfedezés jelentőségét növeli, hogy az első galaxison kívüli csillagról van szó, amely a Tejúttal szomszédos csillagrendszerben mikrohullámokat bocsát ki. A pusztuló óriáscsillag belsejében nagy erejű nukleáris reakció megy végbe, aminek következtében az égitest óriási méretűre duzzadt. Óránként 25 kilométeres sebességgel halad, s havonta akkora tömeget ad le a környező térnek, mint amekkora a Föld tömege. A jövő pénzautomatáihoz már nem lesz szükség mindenféle bonyolult PIN-számokra: elég, ha az ügyfél belenéz a hankautomata videokamerájába, beüti a kívánt összeget és már veheti is ki a bankókat. Az új berendezés a szem szivárványhártyáját használja majd fel azonosításra. Az írisz mintázata az ujjlenyomathoz hasonlóan egyedi. Másfél éves korunkra fejlődik ki véglegesen, „leolvasása” nem fájdalmas. Viszonylag könnyűszerrel átalakítható digitális jelekké és pillanatok alatt értékelhető. A szivárvány- hártya-leolvasón is van még mit fejleszteni. Bár Amerikában már az idén működésbe kívánnak helyezni néhány íriszes bankautomatát, tömeges elterjedésüket borsos áruk akadályozza. Valamint az az apróság, hogy az indiánok vagy afrikaiak éjfekete szivárványhártyáját nem képesek megbízhatóan elemezni. TOVÁBBRA IS AZ AUTÓSOK SZOLGÁLATÁBAN Öt éve nyitott Baján a VW márkakereskedés, ebből az alkalomból mutatkozik be a’ Schmidt Kft. "Nyugodtan állíthatom, ez az egyik legnagyobb és legjobban felszerelt autójavító műhely ebben a térségben - kezdi a beszélgetést Schmidt Mátyás, a Schmidt Kft tulajdonosa. Itt végezzük el az általunk forgalmazott típusok garanciális és garancián túli szervizelését. Komoly, felkészült szakemberek dolgoznak nálunk, hiszen 3 márka a Volkswagen, az AUDI és a SEAT személy-, és teherautóit kell kiszolgálnunk. A javítások során eredeti gyári alkatrészeket szerelünk be, és minden darabra egy év garanciát vállalunk. A kötelező szervizeken túl természetesen bármilyen extrával is felszereljük az autókat, egy-egy riasztó, autoklínta beépítése szinte rutinmunka nálunk. Saját kínálatunkban elsősorban a minőségi felszereléseket tartjuk, mint például A WEBASTO cég napfénytetöi, fűtő berendezései, vagy a BOSCH riasztó család. Számunkra az Ügyfél kívánsága szent, gyakorlatilag mindent beépítünk ami műszakilag megoldható. Saját karosszéria javító műhelyünkben bármilyen típusú gépkocsi javítását, festését elvégezzük. A festékeket saját színkeverö gépen keverjük ki. Az igazi kihívás szántunkra egy- egy jármű speciális átépítése. mi készítettük a Balatonnál használt vízminőség- ellenőrző laborkocsit, de építettünk már pékség számára árusító autót, kegyeleti autót és naposcsibe szállító teherautót is. Ez utóbbi igen nehéz volt, hiszen ebbe fűtő, hűtő, szellőztető berendezéseket kellett beépíteni. Igazából nem hiszem, hogy van olyan feladat aminek ne mernénk nekigyürkőzni." Schmidt úr autószerelőként került kapcsolatba a Volkswagennel, az 1960-as évek vége óta ismert "bogaras" volt a városban. 1991-ben a Porsche Hungária megalakulása után a cég vezetői keresték meg. hogy egy márkakereskedés létrehozásáról tárgyaljanak. 1991-ben az első vidéki VW képviselet nyílt meg Baján, akkor még az otthoni szerviz alakult át márkaképviseletté. 1994 március 25-én megnyílt az Ipartelepi úton a szalon és a szerviz, ahol már a Volkswagenek mellett Audikat is megcsodálhatták vendégek. Ez év januárjától SEAT képviseletét is ellátj; A mostani épület mellé kés; el az a szalon ahol a telj SEAT választékot is rnegi kiüthetik az érdeklődök. Az Ügyfeleket teljes ke ügyintézéssel várják, a hite ken át a biztosításokig. Hiú ügyleteiket elsősorban a P< sehe Bank és a Merkantil Ba segítségével bonyolítják, lehető legkedvezőbb megold sokat ajánlják a vevőknek. Reményeik szerint nemsok ra Kalocsán és Kiskunhalasi is fogadhatják az érdeklődők egy-egy új szalonban. (Pl /&g\ -/Ac , Áud,' SCHMIDT KFT 6500 BAJA, IPARTELEPI Ú TEL.:79/421-945 TEL,/FAX:79/422-543