Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-25 / 173. szám
1996. július 25., csütörtök Sport 11. oldal A világ egyik legnehezebb pályáján folytatódik a Forma-l-es autós gyorsasági világ- bajnokság küzdelemsorozata. Péntektől vasárnapig Hockenheimben rendezik meg a Német Nagydíj csatározásait, a vb-sorozat 11. futamát. A tét nem kicsi, a pilóták és a csapatok számára. Ha ismét az élen végez a konstruktőrök pontversenyében fölényesen vezető Williams- Renault istálló két pilótája, a brit Dämon Hill és a kanadai Jacques Villeneuve (képünkön), akkor a többieknek már kevés esélye marad arra, hogy beérjék őket. FOTÓ: feb-reuter A községben komolyan veszik az utánpótlás-nevelést Élvonalbeli meccsek Hartán? Hatgólos mérkőzés A Bajai LSE első hazai előkészületi mérkőzésén a Kiskőrös csapatát fogadta, a találkozó 3-3-as döntetlenre végződött. A gólokat István, Szentmártoni, Csemák, illetve Tóth, Misko- vics és Sárközi szerezték. A Baja vasárnap Bajmok együttesét látta volna vendégül, ám ők lemondták a szereplést. További eredmény: Siófok-Ti- szakécske 2—2, gólszerző Molnár 2 (egyet 11 -esből). Keceli krossz Augusztus első hétvégéjén nemzetközi motokrosszver- senyt és veteránjármű-találko- zót rendeznek Kecelen. A helyi sportbarátok július 27-én társadalmi munkában lelátókat építenek, mintegy kétezer köbméter földet megmozgatva teszik rendbe a krosszpályát és annak környékét. Kosaraskészülődés Megkezdte felkészülését a Petőfi Nyomda KKC NB I-es női kosárlabdacsapata. A tavalyi 8. helynél ezúttal még magasabb célt tűztek maguk elé, a legjobb hat közé szeretnének jutni. A csapat gerincét sikerült Kecskeméten tartani, csupán Molnár Enikő távozott Diósgyőrbe. Leigazolták Pásztói Krisztinát a BEAC-tól, Szép Krisztinát Szegedről. Két körön túl Jól szerepel a Svájcban zajló utánpótlás egyéni tenisz EB-n Bardóczky Kornél. A kecskeméti teniszező az első körben egy török fiút, a másodikban pedig az olaszok legjobbját, Braccialit verte magabiztosan. Ma LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kis- kőrös-Tiszakécske, KSC RSC- Kerekegyháza, 17 órakor. Csengőd-Kunbaja, 17.30-kor. Orgovány-Bugac, 18 órakor. A Magyar Labdarúgó-szövetség határozata szerint az őszi idénytől az NB I-es labdarúgókluboknak 15 év alattiak játékosokból utánpótláscsapatot kell indítaniuk. Az U15- ös együttesek számára bajnokságot írnak ki. A Hartai Sportkör több neves nagycsapat elől nyerte meg a jogot, hogy az egyetlen Bács- Kiskun megyei NB I-es klub, az Innstadt Stadler FC utánpótláscsapatát kialakítsa. A részleteket Süveges Imre, a Hartai Sportkör elnöke mondta el.- A következő idényben valóban Hartán lesznek a Stadler FC U 15-ös csapatának meccsei. Én lettem az edzőjük. A cél, hogy a községbeli gyerekekre építve, a környező települések összes tehetséges labdarúgópalántáját összegyűjtve egy olyan együttes alakuljon ki, amely felveszi a versenyt a fővárosi csapatok utánpótlásgárdáival. Ha úgy tetszik, NB I-es mérkőzések lesznek Hartán. Persze utánpótlásszinten.- Hogy áll most a hartai futball?- Két éve a Hartai Sportkör egy piramisszerűen építkező rendszert vezetett be. Az óvo- dáskorúakat foglalkoztató csapattól a 10-12 éves, a serdülő, az ifjúsági és a felnőtt együttesen át az öregfiúkig minden korosztály képviselteti magát a község labdarúgó életében. Nem titok, ezt a felépítést Németországból lestük el. A két éve elindított rendszer célja az, hogy ne kelljen Hartára idegen játékosokat hoznunk. Az elmúlt szezonban már ezt tartottuk szem előtt. A csapat helyezésén - tizenharmadikak lettünk a megyei II. osztály Északi csoportjában - ez meg is látszik, ám meg vagyok győződve róla, hogy hosszabb távon az erős utánpótlás-nevelés a megoldás.- Ehhez sok pénz is kell.- Természetesen ehhez a munkához kell egy olyan ön- kormányzat támogatása, mint a hartaié. Nem hiszem, hogy a megyében lenne példa arra, hogy egy ekkora község önkormányzata hétszázezer forinttal támogassa a helyi sportot. A pályát és környékét sikerült nagyon szépen rendbe hoznunk. Tervezzük a világítás felszerelését is, hogy este is lehessen edzéseket tartani.- Úgy tudom, kiterjedt külföldi kapcsolataik is vannak.- Tavaly például két edzőmérkőzést játszottunk Németországban. Jó kapcsolatunk van egy francia csapattal és nemrég alakítottunk ki együttműködést szlovákokkal. Jelenleg van egy németországi meghívásunk és Jugoszláviából jön hozzánk egy csapat. W. Király Ernő Változik a csengődi keret Francia László csengődi labdarúgóedző bizakodva várja a bajnokság rajtját. A megyei I. osztályban szereplő csapata támadófutballt fog játszani. Legalábbis ebben reménykedik az edző, aki az elmúlt bajnokság végén már bebizonyította, hogy lehet pillanatok alatt gólerősen játszó gárdát formálni az addig szétesően szereplő csengődi gárdából. A játékosok közül Soós Kálmán távozik. Erdősi Attila Kunszentmiklósra igazolt, Illés László és Galambfalvi Zoltán visszament Szabad- szállásra. Geiger Ferenc és Geiger Csaba munkahelyi elfoglaltsága miatt azon gondolkodik, hogy Tabdiban folytatja. A távozók helyére Kovács Tibor Kunszentmik- lósról, Rávai László Dunave- cséről, Margit Csaba és Pencz László Bácsalmásról, Csontos Csaba Izsákról érkezett. Hazahívták a kölcsönben focizó csengődieket: Udvardi Richárd és Király Róbert Solt- szentimréről. Pásztor Lajos Tabdiról tért vissza. Szeretnék leigazolni Döbrentei Pétert, a Dunavecse gólerős csatárát is. Francia László edző elmondta, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a serdülő és ifjúsági csapat játékosainak felkészítésére. Elfogadhatatlan teljesítmény A Soltvadkerti TE Poli Farbe férfi kézilabdacsapata a 7. helyen zárt az NB II. Déli csoportjában. Teljesítményüket Szekeres Sándor szakosztályvezető értékelte: - Nagy reményekkel vágtunk neki a bajnokságnak. Ősszel még a 3. helyen álltunk, ám a folytatásban kulcsjátékosok - Mihók, Tóth, Kudik - sérülése, a nem megfelelő edzéslátogatottság hátráltatta a munkát. Mivel a mezőnyben a Vadkertnek volt a legerősebb játékos- állománya, ezt a teljesítményt elfogadhatatlannak tartom. Ebből okulva ettől a bajnoki évtől a kézilabdázókkal teljesen más jellegű szerződést kötöttünk. Czéma János munkahelyi elfoglaltság miatt lemondott az edzői posztról, helyét Haszilló Ferenc vette át. Segítője Barta Béla lett, ám rá időnként még a pályán is számítunk. A keretünk bővült, Kecelről leigazoltuk Horváth Imre átlövőt, Kalocsáról Molnár Ferenc kapust. Hosz- szú sérülés után ismét játékra jelentkezett Barcsik Imre. A felkészülést július közepén megkezdtük. A játékosok keményen dolgoznak, és ez optimizmusra ad okot. A vezetőség, amelynek a munkájába Bajusz Péter is bekapcsolódott, minimális célként a legjobb 4 közé kerülést tűzte a csapat elé. Terepíjászok Csávolyon A Csávoly melletti Kékhegyi lőtéren rendezik meg a hét végén a terepíjász országos bajnokságot. Ébben a sportágban 3 kategória van: a csigás íj, az olimpiai (stabjlizátorral és irányzókkal is ellátott) íj és a minden segédeszköz (stabilizá- tor és irányzók) nélküli íj. A rendező Bajai Honvéd SE íjászszakosztálya közel 100 főt vár a versenyre. Legtöbben valószínűleg a férfi csigás számban indulnak, míg a nőknél az olimpiaiban. A bajnokság rangját emeli, hogy jelen lesz a szlovéniai vb-n olimpiai kategóriában bronzérmes csapat: Ondrik Tibor, Fehér Péter, Bobok Endre, valamint a csigás kategóriában vb ezüstérmet szerzett Povázson János. Szombaton 10 órakor, vasárnap 8.30- kor kezdődik a verseny. A két forduló után 13 órakor lesz a döntő, melyben a 4 legjobb méri össze erejét. Ez a nézők számára is jobban élvezhető, mert a terepen kissé nehézkes figyelemmel követni a versenyzőket. 30. HETI TOTÓTANÁCSADÓ (Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése) Svájc, A-osztály Tipp 1. Lausanne (5.)-Servette (10.)...........................................1 2. Lugano (12.)-Sion (6.) ...............................................x, 2 Sv ájc, B-osztály 3. Delémont (ll.)-Gossau (7.)............................................1 4 . Étoile Carouge (9.)-Yverdon (4.)1,2 5. Locamo (8.)-Solothum (2.)............................................2 6 . Meyrin (12.)-Winterthur (5.)......................................2, x 7 . Schaffhausen (3.)-Baden (6.)..........................................1 8 . Wil (lO.)-Kriens (1.).......................................................2 Finn Szuperliga 9. FC Haka (9.)-Vaasa PS (6.)............................................1 10. Finnpa Helsinki (7.)-Rovaniemi PS (11.)........................1 1 1. Inter Turku (2.)-Mikkelin MP (12.)................................1 1 2. FC Jazz (4.)-HJK Helsinki (8.)...................................x, 1 1 3. Myllykoski PA (5.)-Turku PS (1.)...................................1 CB mérkőzés: Samsung Magyar Kupa 14. Budafok (12.)-Salgótarján (7.)........................................2 V alasek Tibor MAI MŰSOR TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai S.ÍOSkippy kalandjai 11.00 Atlanta '96 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidó'ben 12.25 Welcome to Hungary 72.55 Telepakk 15.05 Műsorismertetés 15.10 Segítség! 15.20 Henry macskája 15.35 Az élet találmányai 16.05 Amőba 16.30 Topmodell 17.00 Ki tud róluk? / Azóta 17.30 Mesterségem címere 17.55 Az utódok reménysége 18.15 Üzlet 18.30 Brooklyn-híd 78.55Tudod-e? 19.15 Múzsa 19.30 Híradó (Feliratozva is!) 20.01 Telesport 20.15 MC - Magyarok Cselekedetei 20.25 Kisváros 8/1. rész 21.05 Amíg lesznek nők (francia vígjáték) 82’ 22.35 Heti objektív 23.20 PORIMIX -1995 23.55 Híradó 0.05 BBC-híradó TV 2 15.50 Műsorajánlat 16.00 Atlanta ’96 19.35 MacGyver 20.30 Környezet és egészség 20.50 Környezetünk hírei 20.55 Atlanta ’96 DUNA TV 8.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Összefoglaló az atlantai nyári olimpiai játékokról 12.30 Régiók (ism.) 13.10 Esti kérdés (ism.) 13.25 Mésztelep 13.55 Oly szép lehet az eső Kiviföldön 14.40 5 óra 40 Magyar bűnügyi film (1939) FF 77’ 15.55 A pörgettyű Ismeretterjesztő film 18’ 16.15 Különleges vasútvonalak 17.10 Póráz 17.30 Csodakörhinta 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Atlanta 18.20 Lángoló mezők Ausztrál filmsorozat 6/1. 20.05 Váltó 20.45 Esti kérdés 21.'00 Híradó 21.15 Atlanta 21.40 Színházi Élet 22.10 Montenegro Svéd film (1981) 92' 23.40 Tamás Menyhért: Férfikor HBO 16.30 Taz-mánia 17.00 Alt 17.30 Micsoda buli (amerikai vígjáték) 99’ 19.15 Falcon Crest (amerikai sorozat) 46' 20.05 Kémek a sasfészekből (amerikai akciófilm) 155’ 22.35 Áldozat vagy gyilkos (amerikai film) 105' 0.25 Mennyi? 30! 30’ 1.00 Erotikus ábrándozások 26' EUROSPORT ’Eurosport magyarul 6.00 Olimpiai hírek félóránként * 8.00 Üszás döntők * 9.00 Torna 10.00 Cselgáncs 11.00 Tenisz ATP, Ausztria 13.00 Déli összefoglaló * 14.00 Üszás 74.30Tereplovaglás * 75.00Evezés elődöntők* * 76.75 Úszás 18.30 Kerékpár * 19.15 Úszás , 19.45 Ökölvívás * 27.00 Olimpiai extra * 21.30 Cselgáncs döntők * 22.30 Torna, női egyéni összetett döntők * 7.00 Olimpiai összefoglaló * 1.30 Vívás női és férfi döntők * KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Reggeli Krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.30 Mindennapi tudomány 8.40 Paragrafus 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05 Napközben 11.05 Zenés játékokból 11.35 Fordulj vissza, kislányom! 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 Szent Kristóf 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.30 Tévedni zenei dolog? 17.05 Magyarországról jövök 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Atlanta ’96 20.05 Jó éjszakát, gyerekek! 20.10 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Nana Mouskouri énekel 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Törvénykönyv 23.05 Három szólamban PETŐFI RÁDIÓ 4.33 Halló, itt Atlanta! 6.03 Reggeli csúcs 6.33 Útközben 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.55 Manapság 11.20 Örökzöld filmmelódiák 12.00 Nótaparádé 13.03 Manapság 13.08 Állomáskereső 14.00 Kabarécsütörtök 75.00 Hírek. Időjárás 16.00 Halló, itt Atlanta! 19.03 Észkerék 19.30 Enciklopédia 20.00 Lemezbörze helyett 27.00 Hírek. Időjárás 21.03 Halló, itt Atlanta! 23.00 Hírek. Időjárás 0.75 Éjszaka Mozi KECSKEMÉT Városi: 5, 7 és 9 órakor: TISZTA ROMÁNC. Színes, amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: AZ ELHAGYOTT BOLYGÓ. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: RETTENTHETETLEN. Színes, amerikai film. Csalá- nosi autósmozi: este 1/2 10 órakor: TŰZ A VÍZ ALÁ. Színes, amerikai filmvígjáték. VANETTE CARGO: 2.090.000,-helyett 1.890.000,Szervókormóny, 2.3 D motor, 4.8 m1 raktér, 1 tonna terhelhetőség, kétoldali tolóajtó, stb.. URVAN: ^340^007- helyett 1.980.000,-+Äffi Szervokormány, 2.5 D motor, 5.8 m1 raktér, 1,2 tonna terhelhetőség, kétoldali tolóajtó, stb. Valamennyi NISSAN típusra négy éves kamatmentes részletfizetés. HASZONGÉPJÁRMŰ AKCO! ELIT MOTORS KFT Kecskemét, Batthyány u. 26 Tel./Fax: 76/480-592 NISSAN