Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-19 / 168. szám
1996. július 19., péntek Petőfi Népe 7. oldal Tanítani kéne a főzési fortélyokat A bajai Sugovica Hotel udvarán gasztronómiai bemutatót és versenyt rendeztek szombaton a megye szakács- és cukrásztanulói számára. A legfinomabb ételt - galambpaprikást - a kiskunhalasi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola diákjai készítették. Nagy sikere volt a folklórfesztivál keretében megrendezett bajai gasztronómiai bemutatónak. A rendezvény egyik szervezője a Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola volt. Az intézmény vezetőjét, Farkas Attilát a kóstolóval egybekötött program céljáról kérdeztük.- Nemcsak a mi iskolánk vett részt az előkészítésben, hanem a Szakács-Cukrász Szövetség déli régiója is. A Sugovica Hotel szabadtéri konyháján tizennégy kétfős csapat mutathatta be, hogy mennyire ismeri a hagyományosan régi, tájjellegű étkek főzési titkait. A megrendezéskor fontos szempont volt, hogy a XII. Duna Menti Folklórfesztivál programjai sorába illeszkedjen a mi bemutatónk is. Úgy hirdettük meg a megye vendéglátós intézményeiben, hogy kizárólag tájjellegű ételek készítését várjuk. A kecskeméti, bajai, kalocsai és halasi fiatalok megmutatták, mit tudnak. Szabadtéren főtt a bajai halászlé mellett a birkagulyás, pacalpörkölt, faszénen sült a csirke. Mialatt főttek az ínycsiklandó finomságok, többféle termékekből tartottak bemutatót, sőt meg is kóstolhatták a vendégek az Unicu- mot. Martiniket is. Az ételeket szakértő zsűri értékelte, dr. Ceybert Róbert, a Gasztronómiai Világszövetség alelnöke mellett több csárdatulajdonos is. Véleményük összecsengett a szervezőkével: fontos az ilyen rendezvény,, ezt meg kell ismételni, hiszen vendég- és turistacsalogató lehet egy-egy ilyen esemény. Abban is egyetértettek, hogy a tankönyvekbe ismét bele kellene venni, újra tanítani kellene, hogyan kell főzni a jó csirkepörköltet, vagy az igazi bajai halászlét. Mai Műsor TV I. MŰSOR 5.40: Gazdatévé 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.10: Skippy kalandjai Ausztrál filmsorozat 39/1. 11.05: Dallas 12.00: Déli harangszó 12.05: Üzlet délidó'ben 12.25: Juli-suli 15.00: Hírek 15.10: Unser Bildschirm 15.35: Hravatska krónika 16.00: Hírek 16.05: Üzlet 16.30: Topmodell Brazilfilmsorozat 180/172. 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: 15 perc 18.00: Ablak 18.55: Égbó'l pottyant mesék 19.15: Mesterművek 19.30: Híradó 20.01: Telesport 20.15: MC 20.25: Dallas (ism.) 21.20: „Gyertyfényben” Magyarország legvonzóbb asszonyaival 22.10: 100 éves a mozi Sonka, sonka Spanyol film 90’ 23.40: Híradó 23.50: BBC-híradó TV II. MŰSOR 12.00: Szieszta 15.05: Tigrisugrás Tévéjáték 85’ (ism.) 16.35: Színfolt - Magyar hó'sök 16.45: Kerengő 17.30: Körzeti híradók 17.55: Időjárás 18.00: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az ember 18.30: Urgammák Sci-fi-sorozat 160/37. 19.05: Acapulco akciócsoport Amerikai-francia sorozat 19.55: Olimpiai arcképcsarnok 20.00: 100 éves a mozi Az absztrakt filmművészet 20.50: Van öt perce? 21.00: Híradó 21.10: Kék percek 21.15: Tipp-Hoppl 21.45: Múzsa 22.00: Objektív 22.25: Időjárás 22.35: Lapzárta 22.40: Fociles 23.00: Koktél Bár 2.20: MC TV 3. MŰSOR 16.50: Az utolsó nyár Amerikai film 88’ 18.30: Ez van (ism.) 18.55: Második lehetőség - 16/3. 19.55: Játék 20.25: Negyedóra kultúra 20.45: Háromszög 21.00: Jolly Joker Német filmsorozat (ism.) 21.52: Fésületlenül 22.37: Utcai vadász Amerikai film 94’ 0.27: Negyedóra kultúra 0.47: Megtestesült ördög Erotikus film HBO 16.30: Batman 17.00: Bír-lak 17.30: Káposztás 18.05: Eszelős Hollywood Amerikai vígjáték 77’ 19.25: Szuperkoncert a Hyde parkban 20.30: Bújj, bújj, ördögi Amerikai vígjáték 80’ 22.00: A specialista Amerikai akciófilm 105’ 23.50: Kék acél __A marijai krimi Q7’___________ D UNA TV 8.00: Képes Krónika 12.00: Lapozó 12.20: Váltó (ism.) 13.00: Esti kérdés (ism.) 13.15: Horgásztanyán (ism.) 13.35: Kismamaklub (ism.) 14.05: Mesélő tájak 14.55: A tenisz története 15.50: Román ikonok a XV-XVIII. századból 15.55: Olvasónapló Tüskevár - Filmsorozat VIII/2. 16.30: Chesterfield lovagjai Angol filmsorozat XIII/3. (ism.) 17.20: Váltó-Info 17.40: Varázskréta 18.00: Híradó 18.15: Agatha Christie: Poirot történetei A titokzatos stylesi eset Angol krimi 104’ 20.05: Közép-európai magazin 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Sportpercek 21.25: A magas, szőke...: Pierre Richard - Magas, szőke férfi felemás cipőben Francia filmvígjáték 86’ 22.50: Jazz Highlights 23.20: Móra Ferenc: A hegedű SZÍV TV 16.30: Telelovas 17.00: Talk City 17.30: Knight Rider 18.30: Pufók kalandjai 19.00: Kockáztató 19.30: Kereskedelmi show 20.00: Különjárat 20.30: Family album 21.00: City kulturális magazin 21.15: Psycho Cop 2. Amerikai film 23.00: Színház-háztűznéző 23.30: Eurostar kapásjelző KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.28: A Szabó család. 9.05: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Fordulj vissza, kislányom! 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Mendelssohn- zsoltárok. 13.30: Az unitárius egyház félóra. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.35:1983. augusztus 25. - Paracelsus rózsája. 15.05: Szerintem. 15.55: Kamatozó forintok. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Hasznos tudnivalók. 16.25: Atlanta ’96.16.30: Talpalávaló. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Atlanta ’96. 20.05: Mese. 20.10: Magyar daloskert. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Az Udvari Bolondok együttes bluesfelvételeiből. 21.25: Fórum. 21.55: Kenó-sorsolás. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Napközben válogató. 23.05: Hangversenymüzeum. PETŐFI 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Zöld(sport)reggel. 8.00: Petőfi-délelőtt. 9.55: Manapság... 11.20: Kívánságműsor. 11.47: Apró- cseprő. 12.00: Nóta-kívánságműsor. 13.00: Hírek. 13.15: Kerengő. 14.00: Péntektől péntekig. 15.00: Hírek. 17.03: Petőfi-délután. 18.54: Gordiusz plusz. 19.03: Kölyökóra. 20.00: „Füst a víz felett...”. 20.30: Péntek esti jazz. 21.03: „Fáklya volt kezemben”. 22.02: Rock and roll múzeum. SAT 1 12.00: Vera délben. 13.00: Remington Steele jsor). 14.00: Szívtől szívig. 15.00: Urszekerek (sor.). 16.00: Bay- watch (sor.). 17.00: XXO - Fritz és társa. 18.00: Mindent vagy semmit! 19.00: Szerencsekerék. 20.00: Űrszekerek: Voyager (sor.). 21.00: Amerikába jöttem (amerikai film). 23.20: Harald Schmidt-show. PRO 7 12.35: Hotel (sor.). 13.30: Déli magazin. 14.00: Arabella Kiesbauer talks- how-ja. 15.00: A mi kis farmunk (sor). 16.05: Hupikék törpikék. 16.30: Tom és Jerry. 17.00: Rózsaszín párduc. 17.25: Egy fedél alatt (sor). 18.00: Ki itt a főnök? (sor.) 18.30: Bili Cosby- show (sor.). 19.30: Hírek. 20.00: Betörő (amerikai vígjáték). 22.00: Szelíd motorosok (amerikai akciófilm). 23.55: Bűn áldozat nélkül (amerikai krimi). EUROSPORT 10.00: Tour de France. 11.00: BMX-vi- iágkupa. 11.30: Motoros nagydíj. 12.00: Motorsport. 13.00: Tenisz ATP. 14.50: Tour de France. 17.30: Tenisz ATP. 20.00: Kamionverseny. 21.00: Offroad. 22.00: Tour de France. Mozi KECSKEMÉT Városi: 5, 7 és 9 órakor: BILKO FŐTÖRZS. Színes, amerikai filmvígjáték. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: MÉG ZÖLDEBB A SZOMSZÉD NŐJE. Színes, amerikai filmvígjáték. Stúdió: 7 órakor: RABLÓHAL. Színes, amerikai film. Otthon: 1/2 3 órakor: BABÉ. Színes, amerikai film. 8 órakor: MINDENKI MÁSKÉPP KÍVÁNJA. Színes, német filmvígjáték. Csa- lánosi autósmozi: 1/2 10 órakor: MADÁRFÉSZEK. Színes, magyarul beszélő, amerikai filmvígjáték. A Rémi Keverő Kft. takarmánykukoricát vásárol fel. Érd.: 79/352-377, 79/352-472 telefonon, 7.00-15.00 óráig. (18152) Kémények, gázkémények bélelése, felújítása bontás nélkül, kedvező áron. 10 év garancia. Ez nem fémkémény! Tel.: 06-20/357-182 Figyelem! Nyugati kilós és vállfás ruhák vására lesz a Kecskeméti Helyőrségi Klubban, július 20-án (szombaton). Nyitva: 8-12 óráig. hiot) BÁBOLNA ■ ............. 1789 .............................. A KCIÓ a BÁBOLNA BAROMFI KECSKEMÉT KFT boltjaiban "HÍRŐS" PULYKAJAVA régi akciós panírozott, elősütött, pulykamell fogyasztói ár: fogyasztói ár: húspogácsa 672 Ft/kg 300 Ft/kg 1.sz. Baromfiszaküzlet: Kecskemét, Piaccsarnok Nyitva tartás: keddtől vasárnapig: 6-12 óráig; 3. sz. Baromfiszaküzlet: Kecskemét, Ceglédi út 11. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9.30-17.30; szombaton: 9-12 óráig. Az akció ideje: 1996. július 18-ától 27-éig. (19138) KERESKEDELMI ÉS GAZDASÁGI FŐISKOLA SZAKKÖZGAZDÁSZKÉPZÉS indul a 7/1987. (VI.29.) M.M. számú rendelet alapján 1996 szeptemberétől Szolnokon, az alábbi szakokon: 4 agrárgazdasági 4 áruforgalmi menedzsment 4 biztosítási és kockázatmanager 4 biztosítási szakértő 4 emberi erőforrás gazdálkodó manager 4 gazdasági informatika 4 közgazdasági szakokleveles általános iskolai tanár 4 kulturális menedzser 4 marketingkommunikáció 4 minőségbiztosítás 4 Public Relations menedzser 4 szállodaipari 4 térségfejlesztő 4 térségmenedzsment és turizmus 4 turizmus 4 turizmus és környezetmenedzsment 4 vállalkozásszervező 4 vállalkozás és marketing 4 vállalkozás és marketing a kül- és belpiacon 4 vendéglátó-ipari A jelentkezés feltétele: egyetemi vagy főiskolai végzettség Jelentkezés és további információ: KGF Alapítvány Továbbképző Intézete 5001 Szolnok, Tiszaliget Pf. 153 Tel.: 56/379-677/25-ös mellék Fax: 56/379-190 Tandíj: 38.000 Ft/szemeszter Felbélyegzett válaszborítékot kérünk! Jelentkezési határidő: 1996. augusztus 10. (17392) EXPRESS UTAZÁSI ÉS SZÁLLÓIM RT Az Express Rt. megbízható útitárs már 40 éve! Különgéppel Szicíliába "Last minute" áron! Q Szicília, a Nap szigete (8 nap) Elhelyezés: Clubhotel Saracen 2 ágyas szobáiban, félpanzióval, július 26-án, már 62.000 Ft Csak repülőjegy ára: augusztus 2., 9., 16-án: 20.000 Ft + reptéri illeték. Szükség esetén szállást is biztosítunk! E ■“ Különgéppel Mallorcára! (8 nap) Elhelyezés: 3 csillagos szállodában, félpanzióval, svédasztal rendszerben július 23-án már 65.000 Ft, gyerekár: 49.000 Ft H Costa Brava (10 nap) Utazás: luxusautóbusszal Elhelyezés: 3 csillagos szállodában, félpanzióval Indulási időpont: augusztus 2-11. és augusztus 9-18. már: 45.500 Ft, gyermekár: 28.000 Ft Jelentkezés és részletes felvilágosítás minden Express-irodában. 6000 Kecskemét, Dobó I. krt. 11. Telefon: 76/329-236, 76/329-257 <o Telefax: 76/483-272 § V - —- Utazzon velünk! Legyen az útitársunk! i EXPRESS RT. i A Petőfi Népe hirdetésfelvevő helyei: KECSKEMÉT, Szabadság tér 1/A. Tel.: 76/481-391 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Kazinczy u. 1. Tel.: 463-274, SÁNDOR ERZSÉBET KALOCSA, Szent István kir. út 85. Tel.: 78/461-849, NAGYNÉ PERITY ZSUZSA KISKUNHALAS, Árpád u. 12. Tel.: 77/423-852, FÁBERNÉ NAGY ERZSÉBET TISZAKÉCSKE, Béke út 142. Tel.:441-578, K0R0NCZAINÉ TÓTH ILONA Dózsa-telep 8. Tel.: 76/441-369. VÁLÉ ZSUZSANNA BÁCSALMÁS, Szt. János u. 9. Tel.: 79/341-225, PETREKANICS TAMÁS SZABADSZÁLLÁS. Kossuth L.u. 18. Tel.: 76/353-141, ASBÓTH GYÖRGY DUNAVECSE. Fő út 35. VIKAR BÉLA MŰVELŐDÉSI HÁZ KISKUNMAJSA, Hősök tere 6. MŰVELŐDÉSI KÖZPONT CSENGŐD, József Attila u. 29. DANKÓ PISTA MŰVELŐDÉSI HÄZ KISKŐRÖS, Árpád u. 2. Tel.: 78/312-851, BENGŐ BT. SOLTVADKERT, Kossuth L. u. 9/2. T.: 78/481-801, H-P: 8-12 h-ig., PETRÁNYI JÓZSEF JÁNOSHALMA, Jókai u. 11. Tel.: 77/401-366, BLÁZSIK SÁNDOR KECEL, Szabadság tér 6. (Lottózó), GÁVELNÉ BREZNYÁN ILDIKÓ AKASZTÓ, Szent István u. 1. (Haibolt helyén), SZABÓ RENATA KUNSZENTMIKLÓS, Bankos Károly u. 3. Tel.:351-924, TITÁN bt. Petőfi lakótelep B épület. Tel.: 351-945, TITÁN Vegyes SOLT, Tel.: 78/486-045, VÉCSEY KÁROLY MŰVELŐDÉSI HÁZ BAJA, Árpád tér 6. Tel.: 79/323-974 ROBOTKÁNÉ F0NYÓDI ÉVA Budai tér 70. Tel.: 79/422-379 ROBOTKÁNÉ F0NYÓDI ÉVA Visszanyerheti a részvételi díjat! A Malév Air Tours az Ötkarikás Olimpiai Játékok alkalmából, valamint a Malév Rt. 50 éves jubileuma tiszteletére az Olimpia ideje alatt július 19 és augusztus 5 között a Costa dél Sol társasutazásokra jelentkező utasok részére 5-000 forint kedvezményt ad, valamint ezen utasok közül minden 50. utas visszanyerheti a befizetett teljes részvételi díját. Részletes tájékoztató: Malév Air Tours utazási irodában, Budapesten. A Malév vidéki irodáiban: Debrecenben, Győrben, Pécsen, Szegeden, Miskolcon. A Malév Air Tours programértékesítés - megkülönböztető táblával jelzett - partner utazási irodákban. .^athivafa/