Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-17 / 166. szám

1996. július 17., szerda Sport 11. oldal Az MLSZ elnöke bízik az olimpiai csapatban Puskás Öcsiék a Bugaci csárdában Illusztris vendégei voltak a napokban a Bugaci csárdának. A Magyar Labdarúgó-szövet­ség vezetői ismerkedtek az al­földi konyhával, az alföldi bo­rokkal. A sportág jelenlegi nemzetközi helyzetét (87. a nemzetek közötti rangsorban) nem tükrözte híven a csárdái hangulat: már kora délután nó­tára fakadtak a honi foci fele­lős tisztségviselői. A vidám hangulatú, amolyan lazító ösz- szejövetelen Laczkó Mihály MLSZ-elnököt arról is kérdez­tük, hogy lecsillapodtak-e már a bajnoki átszerveződéskor magasra csapott indulatok. Laczkó úr elmondta, hogy vé­gül mindenki megnyugodott, elfogadta a tervet. Sokan in­kább az NB I. csökkentése mellett voksoltak volna, de ő mindvégig ellene volt: nem szeretné, ha Budapest-bajnok- sággá lépne elő az élvonal! Az elnök úr egyébként bizakodó labdarúgásunkat illetően, re­ménykedik egy jó olimpiai szereplésben, bár szerinte már az is nagy szó, hogy a magyar csapat kijutott Atlantába. Vi­szont Laczkó Mihály szerint a 18 évesek alkotta magyar ifjú­sági válogatottban kiemelkedő tehetségek szerepelnek, akik a jövő nagy csapatát alkothatják. Az MLSZ elnöke azt várta, hogy a Tiszakécske csont nél­kül veszi a Péccsel vívott osz­tályozót, a KTE elmúlt őszi együttesét látva pedig az első helyre várta a lilákat a tavasz- szal. Kőrös János egykori kecskeméti labdarúgó-vezető megjegyezte: ő bizony köny- nyedén bevitte volna az élvo­nalba a KTE-t! Az eseményen jelen lévő Puskás Ferenc természetesen a legnépszerűbb, s a legvidá­mabb vendég volt. Öcsi, a le­gendás Öcsi ezúttal is szórta a poénokat, mindenki az ő társa­ságát kereste. Faggatták őt is arról, hogy mit kellene tenni a magyar foci felemelkedésének az érdekében. Ő azonban csak annyit mondott: tudja, érzi, hol a baj, de már nem oldhatja ezt meg. Bárhol szívesen képviseli labdarúgásunkat, segít is, amennyire az idejéből és az erejéből futja. Egyet azért megjegyzett Puskás Öcsi: aki nem képes tenni a fociért, azt el kell zavarni még a pályák környékéről is! Aztán ő kérde­zett. Mégpedig egykori játszó­társáról, a Kecskeméten élő Boros Jánosról. Gyegyét nagy­szerű labdarúgónak, jó barát­nak tartotta. Amikor Kecske­méten járt, mindig szerette volna megkeresni, de valami­ért elmaradt. Az eseményen döntés szüle­tett arról is, hogy szeptember­ben MLSZ elnökségi ülést tar­tanak a Bugaci csárdában. a becsületükért hajtottak A 19. fordulóban lejátszott Hatvan elleni győztes meccs (képünkön) után a 12. helyre jött fel a KSC RSC. Mai Műsor TV I. MŰSOR Körösi kosarasok A hét elején megkezdte felké­szülését az NB I. A-csoportos Nagykőrösi KK férfi kosárlab­dacsapata. Velkey István edző napi három foglalkozást vezé­nyel a játékosoknak. Az edzé­sek egyhangúságát csak július végétől oldja heti két előkészü­leti mérkőzés. Augusztusban előbb egy szegedi, majd egy dombóvári tornán szeretnének indulni. Tabajdi sikere Több mint kétszáz osztrák, szlovén, szlovák futó mellett hét magyar versenyző is rajthoz állt a közelmúltban Ausztriában megrendezett Alpin Szuper Maratoni Kupán. Az 54 kilomé­teres távú nehéz pályán a kis­kunhalasi Tabajdi József 4 óra 47 perces idővel az abszolút sorrendben 7., korcsoportjában az első helyen végzett, egyben a legjobb magyar versenyzőnek járó címet is kiérdemelte. Ma LABDARÚGÁS Stadler Kupa nemzetközi torna: Akasztó, stadion. Fe- rencváros-FK Hajdúk, 16 óra­kor. Innstadt Stadler FC-FK Proleter, 18 órakor. Előrakzületi mérkőzések: Kunszentmiklós-Orgovány, 17.30-kor. Kiskunmajsa-Solt- vadkert, 17.30-kor. A megyei I. osztályú bajnokság­ban 6. helyen végzett Soltvad- kerti TE labdarúgócsapata július 4. óta készül együtt a Kiskunha­lasról érkezett Tápai Tibor edző vezetésével. Az ifjúsági együt­test továbbra is Juhász László irányítja, és közben a technikai vezetői teendőket is ellátja. Ajá- tékosok közül Bari Béla és Tusa Zoltán távozott, ám a csapat ge­Hatalmas formahanyatlás jelle­mezte a megyei I. osztályban szereplő csengődi labdarúgókat a tavalyi bajnokságban. Az első fordulókban Supka Sándor edző irányításával ámulatba ejtették a nézőket, ellenfeleket egyaránt. Nyolc bajnoki után hét győze­lemmel a táblázatot, az őszit vé­gül a 3. helyen zárták. Tavasszal összeomlott a csapat, kétszer is edzőt váltottak. A 20. forduló után, mikor az 5. helyre csúsztak vissza, Supka Sándor helyett Hímer István ült a kispadra. Alig négy forduló telt el az újabb edzőváltásig. Francia László edző azonban már a 10. helyen vette át a csengődi gárdát. Ez­A játékosok A Magyar Labdarúgó-szövet­ség adminisztrációs intézke­dése folytán a KSC RSC labda­rúgócsapata mint legjobb kieső bent maradt az NB II. Keleti csoportjában. Az ősszel Ioan Patrascu edző vezetésével egy fiatal együttes vágott neki a bajnokságnak. Talán a rutinta­lanság, talán a balszerencse okozta, de ősszel mindössze tíz pontot sikerült összegereb­lyézni. A tavaszi rajt jól indult, az első négy fordulóban hét pontot szereztek, ám ezt a kö­vetkező ötben mindössze egy- gyel tudták megtoldani. A sal­gótarjáni vesztes meccs után váratlanul megüresedett a kecskeméti kispad, az edző se szó, se beszéd Sopronba távo­zott. Ekkor a pályaedző, Lo- sonczy László vette kezébe az irányítást. Ő így értékelt:-Az utolsó hat mérkőzésen kilenc pontot gyűjtöttünk. Tíz emberrel vertük a listavezető Kerület gárdáját, hoztuk a Gö­döllő elleni kiesési rangadót, nyertünk a Nánás ellen. Parti­ban voltunk Tiszakécskén és Diósgyőrött is. Igaz, végül a „surranópályán”, de csak bent maradtunk. A játékosok felsza­badultan futballoztak, a hozzá­állásuk dicséretes volt, kizáró­lag a saját becsületükért hajtot­tak! Ennek a csapatnak reálisan a 10. hely körül kellett volna végzeni. Hogy ez nem így tör­tént, abban sokan hibáztak. A rince együtt maradt. Kecelről le­igazolták a középpályás Bé- leczki Zoltánt, Tabdiról 3 játé­kossal tárgyalnak. A fiatalok kö­zül Scmidt Zsolt és Sámuel Krisztián felkerült a nagycsa­pathoz. A szakosztályvezetés elvárása az első négy hely vala­melyikének megszerzése, ezért szeretnék a csatársort és a kö­zéppályát is megerősíteni. után ismét eredményesen, sőt olykor látványosan játszottak a sok mindent átvészelt labdarú­gók, s ez végül a hetedik helyre volt elég. A felkészülést július 2-án kezdték, a hétfői elnökségi ülé­sen pedig megerősítették Fran­cia László helyét a kispadon. Új vezetőséget is választottak: az elnök Csima Béla, az ügyvezető elnök Kállai István, a szakosz­tály-igazgató Kalapos István lett. A vezetőség minden felté­telt biztosít a csengődiek jó sze­repléséhez, ám cserébe elvárja, hogy az élmezőnyben - ponto­sabban az 1-6. hely valamelyi­kén - vitézkedjen a focicsapat. folytatásról már nem tudok ér­demben nyilatkozni, mert a kö­vetkező bajnokságban a He- tényegyháza edzője leszek. Ezek után Pólyák József szakosztályvezetőt kérdeztük az együttes jövőjéről, aki el­mondta: - Egy szponzor ígére­tet tett arra, hogy támogatja a csapatot. Ha beváltja, ősszel is az NB II-ben indulunk. Én egyébként a közvetlen vezetés­ben nem óhajtok részt venni, az egészségem nem bírja már ezt a sok idegeskedést. Ha megkér­nek, segítek, de 12 év munka után szeretnék már pihenni egy kicsit. A folytatással kapcsolat­ban Kovács Sándor szakosz­tályelnök az illetékes. (Ö azon­ban egyelőre nem kívánt nyi­latkozni... - a szerk.) 5.40: Gazdatévé 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.55: Kaliforniai álom 10.50: Hírek 11.00: Az Aranyvillám és a bank­rablás - Finn filmsorozat 12.00: Déli harangszó 12.05: Üzlet délidó'ben 12.25: Welcome to Hungary 12.55: Telepakk 15.00: Hírek 15.10: tslovenski utrinki 15.35: ttcranul nostru 16.00: Hírek 16.05: Járóföld - barangolások hazai tájakon 16.30: Topmodell 17.00: Cimbora 17.30: Tölgybe vésett búcsúszavak 17.55: Gyorssegély 18.05: Velis-televideo 96 18.10: Életjel 18.15: Üzlet 18.30: Brooklyn-híd Amerikai filmsorozat IX/1. 19.00: Mese 19.15: Mesterművek 19.30: Híradó 20.01: Telesport 20.15: MC 20.25: '100 éves a mozi Tűz van, babám! Csehsizlovák-olasz film 69’ 21.40: Vers mindenkinek 21.45: Kalózok - Rendfenntartás a nyílt (tengereken 23.20: Híradó 23.30: l9BC-híradó TV II. MŰSOR 15.15: Műsorajánlat 15.20: Palackposta 15.50: Alpok-Duna-Adria 16.25: Ki mit tud? 17.25: Rin-Tin-Tin Amerikai sorozat 18.00: Körzeti híradók 18.15: Magyarországról jövök 19.05: Xénia-láz 20.35: Olimpiai sztorik 21.00: Híradó 21.10: Kék percek 21.15: A világ parlamentjei Az IMurópai Parlament 21.45: Múzsa 22.00:; Objektív 22.25:: Időjárás 22.35: Lapzárta 22.40:. Elissa Rhais titka Francia tévéfilm 97’ 0.151: MC TV 3. MŰSOR 16.50: Músorajánlat 17.00: Pokoli utazás Amerikai film 95’ 18.50: Gillette World Sport Special 19.125: Cinema 19.55: Játék 20.20: Negyedóra: az infosztrádán 20.45: Háromszög 21.00: Cyborg zsaru Amerikai film 94’ 22.50: Miért? 23.55: Negyedóra HBO 1*5.30: Animánia Amerikai rajzfilm 17.00: Egyről a kettőre Amerikai sorozat 17.30: Megfújták a Picassót Amerikai vígjáték 86’ 1!9.10: Az icipici pók 19.35: Zenemánia: Louis Armstrong 2:0.30: Rózsa és tövis Amerikai film 107’ 512.20: Kék ég Amerikai film 96’ 24.00: Romper Stomper Ausztrál film 88’ DUNA TV 8.00: Képes Krónika 12.00: Déli harangszó 12.20: Gazdakör (ism.) 13.00: Esti kérdés (ism.) 13.15: Csoda körhinta 13.30: A korallsziget Ifjúsági sorozat IX/2. 13.55: Párbeszéd Magyar film 140’ (ism.) 16.15: Nagy László: Medvezsoltár 16.30: Nyelvőrző 16.55: Kismamaklub 17.25: Mese 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: Az első száz év Álmodozások kora - Magyar film 19.50: Filmetűdök Mozart- muzsikára 20.05: Régiók 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Sportpercek 21.25: Jövőre... ha minden jól megy - Francia vígjáték 91 ’ 22.55: CIA - Dokumentumfilm SZÍV TV 16.05: Ugye 16.30: Libero baba-mama torna 17.00: A kisasszony 18.45: Varázs-emlékkönyv 19.00: Szerda 19 óra 20.00: A becsület kardja Amerikai akciófilm 22.00: Egészségmagazin 23.00: Szédüljél! KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika. 8.25: Minden­napi tudomány, 8.35: Paragrafus. 8.45: Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05: Napközben. 11.05: Slágerfilmek - filmslágerek. 11.35: Fordulj vissza, kislányom! 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Gyülekezeti énekek tára. 13.30: A református egy­ház félórája. 14.05: Klasszikusok. 14.35: Irodalmi figyelő. 15.05: Beszél­jük meg! 15.55: ’96 Magyarország. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Min­dennapi gazdaság. 16.20: Hasznos tudnivalók. 16.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.29: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Szabó Magda: A lepke logikája. 20.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Eszményi Vik­tória és Heilig Gábor énekel. 21.25: Kossuth-klub. 21.55: Kenó-sorsolás. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Pá­lyám emlékezete. 23.05: Nagy meste­rek - világhírű előadóművészek. PETŐFI 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.00: Petőfi- délelőtt. 9.55: Manapság... 11.20: Magyar művészek operettfelvételei­ből. 11.47: Apró-cseprő. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. 13.15: Boldog születés­napot! 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Kettőtől ötig. 15.00: Hí­rek. 17.00: Hírek. 17.03: Petőfi-dél- után. 19.00: Hírek. 19.03: A kíváncsi királykisasszony. 19.50: Kulturális ka­lauz gyerekeknek. 20.00: Metál al­bum. 20.30: Jazzmelódiák. 21.00: Hí­rek. 21.03: Egy nő. 21.58: Latzin Nor­bert szerzeményeiből. 22.20: Blues. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Korzó. RTL 12.00: Déli magazin. 12.30: Aranylá­nyok (sor.). 13.00: Gyilkosság a hob­bija (sor.). 14.00: Bärbel Schäfer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meisen 17.00: Agytorna. 17.30: Egy­mást közt. 18.00: Vidéki magazin. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők (sor.). 20.15: Véged van! (német film). 22.10: Stern TV. 24.00: RTL - Éjféli hírek. SAT 1 11.00: Délelőtti talkshow. 12.00: Vera délben. 13.00: Remington Steele (sor.). 14.00: Szívtől szívig (sor.). 15.00: Űrszekerek. 16.00: Baywatch (sor.). 17.00: XXO - Fritz és társa. 17.30: Regionális műsorok. 18.00: Mindent vagy semmit! 18.30: Hírek. 19.00: Szerencsekerék. 20.00: Max Wolkenstein (német sor.). 21.00: A König. 22.00: A rendőrbíró. 23.00: Ha­rald Schmidt-show. 24.00: Hosszú az út hazáig (am. thriller). PRO 7 11.40: Charlie angyalai (sor.). 12.35: Hotel. 13.30: Déli magazin. 14.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.00: A mi kis farmunk. 16.00: Hupi­kék törpikék. 16.35: Tom és Jerry. 17.00: Rózsaszín párduc. 17.25: Egy fedél alatt (sor.). 18.00: Ki itt a főnök? (sor.). 18.30: Bili Cosby-show. 19.30: Hírek. 20.00: Side Out (amerikai vígjá­ték). 22.05: Édes bűn. 23.00: Emma- nuelle 7. (erotikus film). EUROSPORT 8.30: Tour de France. 17.30: Tenisz. 18.30: Motorosmagazin. 19.30: Forma-1. 20.00: Teherautó-verseny. 21.00: Ökölvívás. 22.00: Tour de France. 23.00: Testépítő-vb. 24.00: Erős emberek versenye. Vérfrissítés a KTE-nél Az új szezonra alaposan ki­cserélődik a KTE labdarúgó- csapatának kerete. Az NB II. Keleti csoportjában ötödik he­lyen végzett együttes felké­szüléséről Barta Imre szak­osztályvezető adott tájékozta­tást.- A csapat július 3-ától napi egy, 8-ától napi két bent­lakásos rendszerű edzéssel, Pataky Tamás irányításával kezdte meg a munkát. Az új pályaedző Bozsó György lett. Szakmai és pénzügyi okok miatt több labdarúgótól is megváltunk. Az előző bajnoki évben ugyanis jó néhányan vidékről vagy a fővárosból jártak edzésre, mérkőzésekre. Ez a jövőben nem tartható, aki nem vállalta, hogy Kecs­kemétre költözik, arra nem számítunk. Az átigazolási időszak kellős közepén nagy a jövés-menés, sok még a bi­zonytalanság. Molnár Le­vente kapus Győrbe tart, dr. Kovács Gábor Ausztriában szeretne játszani, Bücs görög vagy osztrák alacsonyabb osztályú bajnokságban keres magának csapatot. Major Sándor Pakson edz, átigazo­lása folyamatban van. Balogh Gábort még élő szerződés köti a KTE-hez, de javasoltuk neki, hogy nézzen más csapat után. Gebri és Zahorecz visz- szament Szarvasra, a környé­ken keresnek csapatot. Fekete Zsolt és Pisont András a KTK-hoz igazolt, Sass ala­csonyabb osztályú, Pest kör­nyéki együtteshez készül. Laczináról lemondtunk, Far­kasért és Vénért még nem je­lentkezett senki. Már bizonyos, hogy Fél­egyházáról hozzánk kerül Bánó Sándor kapus, a Stadler FC-től Kis Péter csatár. Két tehetséges fiatalunk, Bimbó és Járvás már a nagycsapattal készül. Nálunk edz Budafok­ról Szabó Viktor, az FTC tar­talékcsapatától Kislőrincz István és Rádi Zoltán, Kis- kundorozsmáról Szécsényi Gábor, Kovács Tamás pedig leszerelt és visszajött. Folya­matban van még három játé­kos leigazolása, de neveket egyelőre nem mondanék. Reméljük, az előkészületi mérkőzéseken hamarosan összeáll a csapat, erre szükség is lesz, hiszen a jövő hét vé­gén már kupameccset kell ját­szani. Mozi KECSKEMÉT Városi: 5, 7 és 9 órakor: EGY INDIÁN PÁRIZSBAN. Színes, francia filmvígjáték. Árpád: 3/4 6 órakor: JU- MANJI. Színes, amerikai ka­landfilm. 8 órakor: AZ UTOLSÓ TÁNC. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 óra­kor: A SZÍV HÍDJAI. Színes, amerikai film. Csalánosi au­tósmozi: 1/2 10 órakor: MORTAL KOMBAT. Szí­nes, amerikai film. Magasak a vadkerti elvárások Csengődön az élmezőny a cél

Next

/
Oldalképek
Tartalom