Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-25 / 147. szám

1996. június 25., kedd Sport 9. oldal Anglia-Spanyolország büntetőkkel 4s2. A tizen­egyespárbajban remeklő Seaman kapus boldogan kapja fel játékostársát, ezzel az angolok bejutottak a labdarúgó Eu- rópa-bajnokság szerdai elődöntőjébe, ahol a németekkel mérkőznek. A másik ágon a franciák a csehekkel játszanak. Elődöntőben a csehek! Az angliai labdarúgó EB egyik legnagyobb meglepetését a „ha- lálcsoportból” a negyeddöntőbe került csehek okozták. Ezt még fokozni is tudták azzal, hogy a negyeddöntőben Proborsky mesterien lőtt góljával bejutot­tak a legjobb négy közé. Dusán Uhrin (Csehország): - Az első félidőben a portugálok voltak a jobbak, szünet után vi­szont mi irányítottunk, ezért a győzelmünk megérdemelt. Nagy gond, hogy az elődöntő­ben nem számíthatok négy kulcsjátékosra eltiltás miatt. Remélem, hogy a cserék meg­felelően tudják pótolni őket. Antonio Oliveira (Portugá­lia): - Bár mi voltunk a jobbak, igazi gólhelyzetet mégsem tud­tunk kidolgozni. A csehek na­gyon keményen, taktikusan és fegyelmezetten játszottak. Úgy gondoltuk, hogy később fejez­zük be a tornát, de így is renge­teg tapasztalatot gyűjtöttünk. * Az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) hétfőn kijelölte az Európa-bajnokság elődöntői­nek és a döntőjének játékveze­tőit. A legnagyobb megtisztel­tetés a 44 éves olasz Pierluigi Pairettónak jutott, vasárnap (20 ó) ő dirigálhatja a döntőt a lon­doni Wembley-stadionban. Az annak idején világbajnoki finá­lét vezető Puhl Sándor az Ang- lia-Németország elődöntőben (Wembley-stadion, szerda, 20.30 ó) fújja majd a sípot. A másik ágon, a Franciaor- szág-Csehország (Manchester, szerda, 17 ó) összecsapást a skót Leslie Mottram irányítja. Osztályozóra készülhet a kécskei álomcsapat Ezüstös Tisza-parti fociparti Ilyen feszült izgalom még nem érződött a kécskei stadionban! A Kaba elleni, mindent eldöntő NB Il-es labdarúgó-záróforduló előtt a szurkolók vannak köny- nyebb helyzetben, ők legalább a külön ez alkalomból felállított sörsátorban csillapíthatják ide­gességüket. A hazai játékosok és vezetők viszont csak egy­mást nyugtatják. Szabó Tamás, a kécskei foci egyik főembere azon dilemmázik: mi lesz, ha nem nyernek? Mert a szóbe­széd megindult: a Kécske nem is akar fölkerülni, jó pénzért el­adta a Kábának a meccset... Aztán elkezdődik, rosszab­bul nem is kezdődhetne! A má­sodik percben, egy látványos hazai védelmi baki nyomán, vezet a Kaba. Na puff neki! Igaza lesz a pletyizőknek..? A folytatásban újabb gólt szerez­hetne a cukroscsapat. És aztán jön az algériai állatorvos Tou­ati, a Kécskén rendkívül nép­szerű Zizu. Olyan gólt lő a tize­dik percben, hogy az még az EB-n is megállná a helyét, 1-1, tabula rasa, kezdődhet elölről. Ritkán látott nagy iram, gyil­kos küzdelem. Különösen a fordulás után. Több alkalom­mal is megáll az ütő a helyi szurkolókban: a hazai védelem képtelen tartani a vendégek ki­lencesét, Cipfet, a kábái vil­lámcsatár két alkalommal is gólt lőhetne, egy ízben pedig Izsák a gólvonalról vágja ki a labdát. Cserél Szurgent edző, jön Bujáki. S ha már bejön, ak­kor egy parádés labdát tálal Tö­rök lábára, aki közelről be­varrja, 2-1! A gólörömöt nem lehet leírni! Hosszú percekig áll a játék. A folytatás hihetetlenül izgalmas. Állandóan a hazai térfélen a labda, vagy négy al­kalommal is jó helyzetből lőhet szabadot a Kaba, állandó nyo­más alatt a hazai kapu. A dön­tetlen a Kábának (no és a Diós­győrnek) a jó. Bállá és Touati is lejön. Idegtépő az utolsó húsz perc. Meglesz, nem lesz meg? A levegőben lóg az egyenlítés. Vavika játékvezető jelzi: hosz- szabbít. Már vagy két percet rá­tett, amikor jön ismét Bujáki, meglódul, a tizenhatoson belül érik utol, akkor is csak fellökni tudják. Molnár pedig irgalmat­lanul belövi a büntetőt, 3-1. Megvan! Ünnep, ezüstünnep kezdő­dik. Szétfeszül a sátor a bol­dogságtól, szurkoló, labdarúgó, vezető együtt örül az ezüstnek. Kis város nagy ünnepe ez. Hogy lesz egy osztályozó is? Uraim, ez már nem gond, jöhet bárki, a Kécske nem fél. Erre mondja a meccsen jelen lévő győri vezető: ha osztályzóra kényszerülünk, jó lenne elke­rülni a Kécskét! -rajtmár­Lehet, hogy a Kisszállás két csapatot ejtett ki? Vendéggyőzelem a déli rangadón A helyezéseket nézve talán túlzás rangadónak nevezni a Kunbaja-Kisszállási Csont FC csapatainak labdarúgó- mérkőzését az NB III. Alföld­csoportjának utolsó forduló­jában. Am a két szomszédvár hagyományai és a tét nagy­sága miatt joggal rászolgált erre a címre. A Kunbaja csak győzelemmel őrizhette volna meg a biztos bentmaradást je­lentő 12. helyezését, amit Bácsalmáson is örömmel vet­tek volna, hiszen a Kunbaja kiesése a megyei I. osztályban 15. helyen végzett PVSE csa­patának a búcsúját is jelen­tette volna. A Csont FC pedig a harmadik helyért harcolt.- Győzünk! - jelentette ki az esélyeket egyáltalán nem la­tolgató Halász István, a Kun­baja szponzora, majd meglepő hírrel folytatja. - Am, ha nem sikerül, akkor „felesünk” az NB II-be! (Többet erről azonban nem volt hajlandó elárulni.) Legyen bármi az eredmény, az biztos: a csapat felfrissítésre szorul. Terveink szerint fiatalí­tást hajtunk végre, és ismét fel­újítjuk a pályánkat. Ősszel is­mét Bácsalmáson játszunk. A tét nagyságának megfele­lően jó iramú, izgalmas mérkő­zést láthattak a nézők. A Kun­baja a kapujához szögezte a Csont FC-t. Ä vendégek elszánt védőjátékát jól tükrözi, hogy Szénási már a 30. percben be­gyűjtötte a második sárga lap­ját. Hogy ennek ellenére miért győzött a Csont FC? Mert a volt válogatott Kovács Józsefnek egyetlen védelmi hiba is ele­gendő volt, hogy Tomik kapu­jába találjon, míg Wettstein 11 méterről sem tudott, az ötösön belülről messze kapu fölé vágta a labdát. Talán azért, mert a vendégek javára a kapu előtt megítélt két szabadrúgásából az egyik a kapufán csattant, és a másikból pedig Váczi védhetet- lenül lőtte a labdát a kapuba, míg a kunbajai hasonló szabad­rúgások - Kákonyi révén - a sorfalon haltak el, máskor Tüs­kés hárított bravúrosan. És ta­lán azért is nyert a Csont FC, mert amíg a Kunbaja a megyei I. osztálynak megfelelő játéko­sokkal erősített annak idején, addig a Kisszállás együttese NB I-es, sőt válogatott játéko­sokat igazolt.- Nem a mostani veresé­günk miatt estünk ki - értékelt Sári edző, hanem az előző négy találkozón tapasztalt fegyelme­zetlenjáték, az elkerülhető kiál­lítások miatt. A jövőben szere­peljen bármelyik osztályban a Kunbaja, a jelenlegi keretből maximum négyen-öten marad­hatnak, de ennyi azoknak a száma is, akik az edzéseket lá­togatják.- A csapat a tavaszi idény­ben megmutatta igazi értékét és csak most sajnálhatjuk az ősz­szel elhullajtott pontokat. Jö­vőnk a csapat tulajdonosának kezében van - mondta Szabó Gábor, a Csont FC edzője, aki­nek az újkori sikeres kisszállási labdarúgás életre hívásában el­évülhetetlen érdemei vannak.- A távozás gondolatát nem fontolgatom - folytatta -, ám az tény, hogy megkerestek más együttesek is. Azonban, ha Csont úr és az együttes is úgy akarja, Kisszálláson maradok. így ért véget az 1995/96. évi NB III-as bajnokság Kunbaján, a hazai csapat várakozásával el­lentétben kieséssel, ám a Csont FC sem örül maradéktalanul. Ezzel együtt még az is előfor­dulhat, hogy az új idényben mindkét együttessel az NB II. mezőnyében találkozhatunk, így még Bácsalmáson is nyu­godtan alhatnak az érdekeltek, nem esik ki a csapatuk.- prókai ­' Érmes íjászok A szlovéniai Kranjska Gorában jelenleg is zajló pályaíjász Eu- rópa-bajnokságon jól szerepel a magyar válogatott. A férfi csa­pat - melynek tagja a balló- szögi Fehér Péter, a kecskeméti Kandó íjász Klub versenyzője - az előkelő második helyet szerezte meg. Megdőlt a csúcs Az Egyesült Államok olimpiai atlétikai válogató versenyén, Atlantában Michael Johnson a 200 méteres síkfutásban fan­tasztikus, 19.66 mp-es ered­ményt ért el. Ezzel az amerikai vágtázó megdöntötte az olasz Pietro Mennea 17 éve fennálló (19.72 mp) rekordját. Kosárklub alakul Kalocsán önálló kosárlabda­klubot hívnak életre. A nyolc­vanas évek végén az általános iskolákban kezdték el oktatni a sportág alapjait, és néhány eredményt már produkáltak a sulicsapatok. Tavasszal 8 együttes vett részt a városi baj­nokság küzdelmeiben, amikor felvetődött az egyesület iránti igény. A kosarasok tanácskozá­sán elhangzott, hogy a hivatalos alakuló közgyűlést egy hóna­pon belül megrendezik. Válogatottak Szolnokon edzőtáborozik a fiú serdülő magyar vízilabda-válo­gatott. A keret tagja Szaszkó Elek és Patay Balázs, a kecs­keméti Villanó Fókák Póló Klub két versenyzője is. Ma LABDARÚGÁS Edzőmérközés: Harta-Inn­stadt Stadler FC, Harta, 17 óra. Totó A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 25. heti totónyeremé­nyek a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. A 12 találatos szelvényekre egyenként 27 639 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyen­ként 1657 forintot, a 10 talála­tos szelvényekre egyenként 318 forintot fizetnek. Labdarúgó Nb i. Vereséggel búcsúzott a Stadler DEBRECEN­INNSTADT STADLER FC 4-1 (0-1) Debrecen, 6000 néző, vezette: Vágner. Debrecen: Horváth B. (Hor­váth D. a 82.) - Gojan, Va- dicska, Sándor Cs., Pető, Dombi, Madar (Szabó a 85.), Sándor T., Szathmári, Plókai (Nagy a 79.), Ilea. Edző: Ga- ramvölgyi Lajos. Innstadt Stadler FC: Békési - Vacsilja, Kertész, Nagy A., Balogh, Csehi I., Molnár, Ko­vács Zs., Csehi Z., Bulders (Je- liszejev az 57. p.), Szentmár- toni. Édző: Sándor István. Sárga lap: Sándor T. a 61., Pető a 69., illetve Balogh az 54., Kertész a 68. percben. 26. perc: Szentmártonit sza­bálytalanul szerelte Gojan a 16- oson belül. A büntetőt Csehi I. a bal alsó sarokba lőtte, 0-1. 48. perc: Sándor T. jobbol­dali beadását Ilea 8 m-ről ol­lózva félfordulattal küldte a há­lóba, 1-1. 52. perc: Plókai a jobb ka­pufa tövére fejelte a labdát, on­nan pedig a hálóba perdült, 2-1. 63. perc: Molnár buktatta Sándor T.-ta 16-osonbelül,a 11- est a sértett értékesítette, 3-1. 67. perc: Egy gyors, szélen futott támadás végén Madar la­posan élesen középre lőtte a labdát, Ilea pedig a hálóba per- dített, 4-1. A második félidőben muta­tott lendületes, gólratörő játé­kával még nagyobb különbség­gel is győzhetett volna a DVSC, de így sem ért oda a 3. helyre. Kitűnt: Sándor Cs., Madar, Szathmári, Ilea, illetve Csehi I., Kovács Zs., Szentmártoni. Az NB I. vegeredmenye 1. Ferencváros 2. BVSC 3. Újpest 4. Debrecen 5. MTK 6. Kispest 7. Vasas 8. Csepel 9. Innstadt Stadler 10. ZTE 11. Vác 12. Haladás 13. Fehérvár 14. Békéscsaba 15. Győr 16. Pécs 30 21 3 6 56-25 66 30 18 7 5 50-29 61 30 12 12 6 43-31 48 30 14 6 10 49-40 48 30 13 7 10 58-43 46 30 12 10 8 49-35 46 30 12 10 8 44-40 46 30 11 9 10 46-45 42 30 8 12 10 35-41 36 30 8 10 12 42-48 34 30 7 12 11 39-46 33 30 8 8 14 30-48 32 30 8 7 15 38-54 31 30 6 11 13 33-46 29 30 6 9 15 34-54 27 30 7 5 18 32-53 23 A Pécstől 3 büntetőpont levonva. További eredmények: MTK-FTC 2-1, Újpesti TE-Csepel 5-1, Kispest Honvéd-Vác 2-0, BVSC-Fehérvár 2-1, Pécs-ZTE 3-3, Békés- csaba-Győr 3-1, Haladás-Vasas 1-1. Második helyen állnak a kecskeméti gokartosok A hét végén rendezte meg a Quaestormási MSE a kecske­méti kartringen az országos gokartbajnokság ötödik és ha­todik futamát a Berendez Ku­páért. Az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a versenyző­ket, a szabadedzés egy részét napos, egy részét pedig sza­kadó esőben tartották. Az időmérésre nedves pályán, a futamokra viszont már szeles időben, de száraz pályán került sor. így aztán igen nehéz volt a gépek felkészítése. Valószínűleg ez lehetett az oka, hogy nem születtek külö­nösebben jó időeredmények, az egyes futamokon az első és a második helyezett között olykor félpályányi különbség is akadt. Annál nagyobb volt a tülekedés a Formula-A és az Intercontinental-A géposztá­lyok közös versenyében. Az V. futamban a „repülőrajt” csak másodjára sikerült, akkor is az első körben, néhány száz méteren belül 6 gokart szaladt össze, majd további kettő esett ki. Szerencsére csak a gépek sérültek meg, a versenyzők nem. Eredmények, győztesek és megyebeli helyzettek, V. fu­tam; kadett kategória: 1. Ber- náth Zoltán (Quaestormási). CIK junior: 1. Bánhegyi V. (Renault). Nemzeti-C: 1. Wal­ter A. (Budai Team), 3. Érdi Tamás (Quaestormási). For- mula-C: 1. Sziklai Zs. (Szász). Formula-A: 1. Oláh Cs. (Happy KC), 3. Locskai Lajos (Quaes­tormási). Intercontinental-A: 1. Rácz I. (Renault). VI. futam; kadett: 1. Bemát Zoltán. CIK junior: 1. Baum­gartner Zs. (Renault). Nemzeti - C: l.VinglerA.(VinglerMSE). Formula-C: 1. Sziklai Zs. For­mula-A: 1. Oláh Gy. (Mozart M.). Intercontinental-A: 1. Rácz I., 2. Kálmán Péter (Quaestormási). A csapatver­seny állása hat forduló után: 1. Renault Budapest, 2. Quaes­tormási MSE Kecskemét. A gokartok elfoglalják a rajtkockákat, aztán kezdődhet a száguldás. FOTÓ: W. K. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom