Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-24 / 121. szám

1996. május 24., péntek Petőfi Népe-Riport 7. oldal Azt sírtuk: Anya! Anya, hol vagy? A mai fiatalok nagyszüleik elbeszéléseiből tudnak a borzalmas napokról. 1947 augusztusát írtuk. Az ara­táson, cséplésen már túl vol­tunk. Fülledt, meleg napok vol­tak. Az akácfa levele összesod­ródott a hőségtől. Ember is, ál­lat is igyekezett árnyékba hú­zódni. A tanya udvarában a ku­tyák a fal hűvösébe húzódtak. Furcsa volt az az augusztus. Valami megfoghatatlan volt a levegőben. Már az is furcsa volt, hogy szabad volt játszani. Tanyán élő kislánynak rengeteg dolga akad. Friss vizet vinni a jószágnak, zöldet vágni a ka­csáknak, kimosni a vályút, vi­zet húzni, söprűért, lapátért sza­ladni, ha anya kéri. Játszani alig marad idő. Pedig egy öreg kost a nővéremmel betanítottunk bú- jócskázásra. Mi elbújunk, ő pe­dig bégetve keres bennünket, körbejárva a tanyát. Anyám most ezért sem pöröl. Pedig máskor még verést is kaptunk, mert egy ilyen nagy lánynak máson járjon az esze. Most anyánk gondosan megmosdat, közben mondja, hogy ha oda­érünk a rokonokhoz, illedelme­sen viselkedjünk. Nővérem komolyan bólint. O tudja, érti, miről van szó, én nem. Kiöl­tözve, kéz a kézben indulunk a vonathoz. Visszanyúlok a ba­bámért, de anyám kis batyukat nyom a kezembe helyette. Ké­sőbb kiderül, hogy a télikabát is benne van. Anyám aznap kenyeret sü­tött. Míg a tehenet megfejte, megkelt a tészta. Mindent egyedül kell csinálnia, mert a két lányt „biztos” helyre küldte. Szinte minden nap azzal kelt, hogy vajon mit tudhatnak a gyerekek, mit érezhetnek mindebből? KITELEPÍTÉS! Szorongva nézett ki a konyhá­ból minden kutyaugatásra. Az nem lehet, hogy pár kilós cso­maggal csak úgy kitegyék az embert a saját házából! És hová viszik őket? Mit csomagoljon, mi a fontos? Milyen világ ez? Soha nem politizált, ráadásul a népszámláláskor magyarnak vallotta magát. De a neve né­met. Azt mondják rájuk, hogy a svábok az okai a háborúnak. Jaj, ha rajta múlt volna, soha nem lett volna háború! Hiszen a férjét is elvitték katonának, és milyen nehéz volt egyedül a ta­nyán a gyerekekkel. Berakja a kenyeret a forró kemencébe. A férje elment a szőlőbe. Teherautó zúg, rendőr, fegyveres civil közelít a tanya felé. Anyám csak áll, sírni sem tud, aztán megrogynak a lábai. Úgy kell felrakni a kocsira. A rendőr sajnálja meg, megkeresi az engedélyezett, és több hó­napja összekészített csomagot, és indul is a kocsi. A kenyeret a szomszédok vették ki a kemen­céből, mesélték, hogy szép ma­gasak lettek. Apám a kukoricásból látta meg a kocsit, rajta a feleségét. Mit tegyen? Ha felfedi magát, őt is elviszik, a gyerekek meg rokonoknál bujkálnak. Menjen a felesége után, vagy maradjon a gyerekek közelében? Ben­nünket választott. Összeölel­kezve sírtunk, jajongtunk: Anya! Anya, hol vagy? Lejegyezte: Pásztor Erzsébet BMX-virtuóz vagy kábítószernepper? Elvonókúra és világbajnokság előtt A kecskeméti Sinkó Lajos ne­vét néhányszor már ismertté tette a siker. Az egyik leg­eredményesebb hazai BMX- versenyző mögött vagy két tu­cat országos bajnokság, né­hány Európa-bajnokság, két világbajnoki második helye­zés, és csapatban egy világbaj­noki cím áll már. Mégis, leg­utóbb egy igen dicstelen ügy miatt kapta fel nevét ismét a sajtó. A rendőrség május 6-án őrizetbe vette, és a nála talált 95 darab Extasy tablettát le­foglalta. A huszonegy éves fiatalember a napokban kezdi meg féléves ká- bítószer-elvonó kúráját, ám ér­dekes módon, emellett már ké­szül a júliusi-augusztusi BMX- világbajnokságra. Kölnbe. Kar­ján még valószínűleg akkor is látszani fognak azok a csúnya sebek, melyeket akkor szerzett, amikor ki akarta vetni magát a rendőrség ötödik emeletének ab- lakából. Először azt kérdeztem tőle, hogyan alakultak így a dolgok a megnyert versenyek után, s mi­ért is kell félnie a kábítószer­maffia bosszújától?- Először is, nem kell félnem semmitől - kezdi Sinkó Lajos, miután rögtönzött bemutatót tart nekünk BMX-tudásából. - Nin­csenek ilyen kapcsolataim, mint ahogy milliós nyugati kocsim sincs. Pontosabban semmilyen kocsim se, de mindegy. Ami saj­nos igaz, belekeveredtem egy nagyon csúnya kábítószer- ügybe. Elég keményen szedtem az Extasy tablettákat, és hát ez lett a dologból.- Kezdjük az elején. Mióta szed ilyen tablettákat?- körülbelül egy éve. Kez­detben én is egy-két szemmel kezdtem, aztán fokoztam ma­gamnak az adagot.- Hol jutott először Extasy- hoz? Egy kis bemutató elvonó­kúra és világbajnokság előtt. FOTÓ: GALAMBOS- Mint szinte mindenki: szó­rakozóhelyeken. Egyébként a mai napig állítom, jobb, és ke­vésbé ártalmas, mint az alkohol. Nincs másnap hányinger, nincs fejfájás. Amikor beszedem, az érzékeim „kitágulnak”, laza, és feldobott leszek tőle. Mint min­denki, én is bulikban szedtem, tánchoz. Eszméletlenül felpörög tőle az ember.- Ez túl szép. Mintha kárté­kony hatása nem is lenne.- Persze nem tesz jót az em­bernek. Ráadásul volt. hogy egy- egy este 10-12-őt is beszedtem a tablettából. Akkor már szinte az egész testem el volt varázsolva. Szóval, van miről leszoknom.- Honnan volt magának erre pénze? Tíz tabletta már 10-20 ezer forint. Mindez egyetlen este?- Mindig megvolt a munka­helyem. Dolgoztam szórakozó­helyeken is, végül is volt miből költeni.- Sokan élnek tablettákon ?- El se hinnék, mennyien. Lent a bulikban minden máso­dik-harmadik srác szedi. Nem mentegetni akarom magam, de a tabletta semmivel sem kártéko­nyabb. mint az alkohol. Azt mi­ért nem tiltják be? Csak mert azt többen használják?- Hogyan találtak rá a rend­őrök? A hírek szerint 95 darab tablettát találtak magánál, ami­ből egyértelműen az a következ­tetés adódik, hogy forgalmazó is ezeket!- Nem, én csak fogyasztó vagyok. Azt a 95 tablettát Pestről hozta egy ismerős. Azért vettem egyszerre ennyit, mert így 850 forintért hozzá lehetett jutni da­rabjához. Egyébként a szórako­zóhelyeken elkérnek egyért 2000-et is. De én nem adtam el őket; magamnak vettem mindet. A rendőrökhöz hogy ért el a do­log? Egyszerűen feldobott va­laki. De már mindegy, túl va­gyok rajta.- Túl van egy öngyilkossági kísérleten is. A rendőrség ötödik emeletéről akart kiugrani, csak az utolsó pillanatban sikerült va­lakinek elkapnia. Ahogy elné­zem, a karján még egy ideig őrzi ennek a nyomait.- Erről nem nagyon szeret­nék beszélni. Az eset az első napon történt, ahogy bevittek a rendőrségre. Mi tagadás, na­gyon megijedtem, arra gondol­tam. hogy nem bírok ki egy napot sem a börtönben. De nem sikerült, hála Istennek. Hülyeség volt, beismerem.- Ha eljár az elvonókúrára, komoly sansza lesz arra, hogy a lehető legenyhébb büntetés­sel megússza a dolgot. A tör­vény a drogfogyasztást nem bünteti, csak a drogkereske­delmet.- Igen, tudom, és feltett szándékom, hogy végleg le­mondjak a tablettákról. Inkább a BMX! A kölni világbajnok­ságon nem szeretném beérni dobogós helyezésnél rosszab­bá!! Bán János Az eljárás befejezéséig az orvosok nem nyilatkoznak az esetről Rejtélyes gyermekhalál a kórházban Szerenád Petőfi szobránál A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola - a volt tanítóképző, testnevelési gimnázium, Petőfi Sándor Gimnázium - emlékbizottsága 1996. május 25-én jubileumi ünnepsége keretében „ősballagást” is tart. Én a közel 50 évvel ezelőtti tanítóképzői ballagásunkra emlékezem. Az édesanyát azon a szerda reggelen senki sem állította meg a kórház általános sebé­szetének folyosóján. Amikor belépett a kórterembe, azt hitte: kislánya huncutkodik vele, azért bújt a takaró alá. Közelebb lépve látta, hogy Viki halott. Előző este még úgy búcsúztak: holnap reg-* gelre biztosan jobban leszel. A kislány halálára egyelőre nincs magyarázat. Illetve több is van, ám ember legyen a talpán, aki ma, az eset után tíz hónappal elfogadható magya­rázattal szolgál a szülőknek. Ha elfogadható valaha is a ha­lál ténye. 1995. július 31-én, hétfőn hajnalban a történet ártatlanul kezdődött, s egyszerűnek tűnt. A tízéves L. Viktóriának meg­fájdult a hasa, magas láza volt. Édesanyja bevitte a kecskeméti megyei kórház gyermekorvosi ügyeletére, ahonnan továbbküldték őket a kórház általános sebészetére. A gyermekorvos ugyanis úgy vélte: fennáll a vakbél­gyulladás gyanúja. A műtétre azonban csak órákkal később, este 8-kor került sor. Másnap, kedden kimerült, lázas volt a gyermek. Hányt és szédelgett. Édesanyja éjszakára nyugtalan szívvel hagyta ott. Mi történhetett? Azt, ami szerdán hajnalban történt, illetve azt, hogy végül is miért halt meg Viki, a bon­colási jegyzőkönyvhöz csatolt szakvélemény és a későbbi orvosszakértői vélemény más­ként magyarázza. A szülők ugyanis az első sokk után úgy döntöttek: választ kérnek kér­déseikre. A megyei rendőr-fő­kapitányság államigazgatási el­járás keretében vizsgálta az ügyet, majd a boncolási jegy­zőkönyvet alapul véve, lezárta azzal, hogy orvosi szabálysze­gés. illetve mulasztás nem tör­ten:. A gyermek „halálának közvetlen oka a vírusfertőzés talaján kialakult heveny bal- szívfél-elégtelenség volt.” A szülők értetlenül fogadták a határozatot. Mit jelent a szívelégtelenség? Miért nem szerepel a határozatban az, ami a halottvizsgálati bizo­nyítványban feketén-fehéren ott áll: a halált hányadékbele- helés idézte elő. S mivel kér­déseikre nem kaptak választ, a határozatot megfellebbezték. Új eljárás kezdődik Akkor már 1996 januárját ír­tuk, amikor az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az első államigazga­tási eljárás határozatát meg­semmisítette, s új eljárásra utasította a megyei rendőr-fő­kapitányság bűnügyi osztályát. Új orvosszakértőt rendeltek ki, aki azt állapította meg: „a halál közvetlen oka hányadék- belégzés okozta fulladás volt.” S mivel - tette hozzá - a hal­doklás perceiben szakszerű orvosi ellátásban a gyermek nem részesült, halála vissza­fordíthatatlanul bekövetkezett. Ám a szakértő azt is megálla­pítja: nem az újraélesztés szakszerűtlensége, illetve an­nak következményeként került hányadék a légutakba. Az új­raélesztést végző orvosok a szakmai szabályok betartásá­val jártak el. Majd összegzi vélemé­nyét:,^. Viktória gyógykeze­lése kapcsán orvosi, foglalko­zási szabályszegés nem tör­tént.” Az ügy egyelőre itt tart, a második eljárás még nem fe­jeződött be. Szülői kérdések A szülők számára azonban a talány talány maradt, miért halt meg Viki? S kérdéseiket továbbra is felteszik: A műtét után, ahogy azt az altatóorvos javasolta is: szoros megfigyelés alatt tartották-e a kislányt? A műtétet követően, a haláláig eltelt alig 36 órában megkapta-c mindazokat az el­látásokat, amelyeket állapota - láza, hányása, gyengesége - indokolt? Kapott-e elegendő infúziót? Odafigyeltek-e az anya kétségbeesett kérdéseire? S legfőképpen, miért nem kér­ték ki a műtét után gyermek- orvos véleményét? A szülők ugyanis az ügyben eddig összegyűlt kórházi és egyéb dokumentumokra, az ál­taluk felkért, több, meg nem nevezett orvosszakértő véle­ményére, a tanúvallomásokra, s nem utolsósorban az anya személyes kórházi tapasztala­taira támaszkodva úgy gondol­ják: „a kórházi kezelés során nem kellő körültekintéssel és szakszerűséggel jártak el a gyógykezelést végző szemé­lyek. A kezelés során az or­vosi vizsgálat nem terjedt ki a gyermek minden panaszára és az észlelt kóros tünetekre. Ez vezetett oda, hogy a gyermek folyadékháztartása felborult, s a kiszáradás okozta görcsro­ham következtében lépett fel a fulladás.” Ezt a véleményüket a szülők az ügy kezdete, ta­valy augusztus óta fenntartják. Mi az igazság? A gyermek elvesztése az éle­téért szerdán hajnalban egy órán át küzdő orvosokat is megviselte. Lapunk természe­tesen megkereste őket, s nyi­latkoztak is. Ám a cikk elkészülte, az őket érintő szövegrész megtekintése után úgy döntöttek: sem a vak­bélműtétet végző orvos, sem az éjszakai ügyeletes, sem a keze­lőorvos nem kíván nyilatkozni az esetről mindaddig, amíg az államigazgatási eljárás be nem fejeződik. Nem dolgunk, nem is tu­dunk igazságot tenni ebben a rejtélyes ügyben: miért halt meg a tízéves kislány? Hiszen e kérdésben maguk az orvos­szakértők is másként foglal­tak állást, s másként véleked­nek a szülők is. Az viszont biz­tos: valami nem működhet emberhez méltóan abban a kórházban, ahol senki sem ér­tesíti gyermeke haláláról az édesanyát. Ábrahám Eszter Megsimogattam a málló vako­laté Hattyú-ház falát, kerestem a mészárszék küszöbét, ahol a süvölvény kölyök ugrándozott, bosszantván a székálló le­gényeket. A temetőben tapogatva sila- bizáltam a korhadó, málló, re- ves lejlákat, keresve a „daj- kánf’-ét, hogy odaülhessek a gazbenőtte sírhalomra, mint va­laha az a „kisgyermek”, aki fűzfasípot fújva - „lovas és .... ló” - nyargalászott, s ha elfá­radt, dajkája ölébe bújt. Kerestem a kortársakét, s ha ilyet találtam, buzgón jegyez­tem nevet és dátumot, táblát és sort, bokrot és fát, mint tám­pontot, bízva abban: az alant porladó tán látta őt. Szépséges volt az élet! Vége lett a tanévnek - az utolsónak -, a vizsgákkal ton­nás teher gurult le vállainkról. Alig tudtunk magunkkal mit kezdeni. Megigézett a szabad­ság szele. Kilencen, végzős kol­légisták, összeölelkezve a ha­talmas platánok alatt, tánclé­pésben lementünk a vasútállo­másra. s hogy legyen valami ér­telme iemenetelünknek: vas­lappal borított mázsán - együtt, egyszerre - megméretkez- tünk... Szép emlékek... S az esti program... Szétrebbenés előtt - így szólt a határozat - elmegyünk szere- nádozni. Mire végére értünk kötelességünknek, a keleti ég­bolton már megtört az éj sö­tétje. Pitymallott, hajnalodon. A kisváros még nyugodtan aludt. Kart karba öltve, éppen az ALFÖLD legszebb, majoli­kadíszes városházája előtt vo­nultunk..., amikor Czirkó Marci megkérdezte tőlem:- Hát te nem adsz senkinek szerenádot? Mese nem volt, engedelmes­kedni kellett.- Rendben van! Nem bá­nom! Annak adtok szerenádot, akinek én akarom? Az „igeri’-től zengett a főtér.- Akkor gyertek velem! De mindent bele! Átmentünk a kihalt, a várost átszelő főútvonalon, megáll­tunk a Petőfi-szobomál. Bein- tés nélkül indult a kórus, s vál­tott át úgy, hogy majd megsza­kadt a szív: „Szép hazámba ismerősök mennek...” Fa leszek, ha fának vagy vi­rága..." Nincs senki olyan, mint az én anyám...” „A virágnak megtiltani nem lehet...” S jöttek, jöttek, egymás után a szebbnél szebb Petőfi-dalok fogyhatatlanul - s mi mondtuk- mondtuk „mindent bele” mó­don, hogy csak úgy rengett- zengett-harsogott a tér, a főtér, Kiskunfélegyházánk főtere. Az ablakok egymás után nyíltak - kinyíltak -, s kócos fe­jek, de mosolygós arcok jelen­tek meg és itták a dalokat. Rácz Sándor néprajzkutató > t

Next

/
Oldalképek
Tartalom