Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-22 / 119. szám
1996. május 22., szerda Hazai Tükör 5. oldal Törvénytelenül voltak külföldön a kecskeméti MiG-29-esek (Folytatás az 1. oldalról) A honvédelmi miniszter utasítást adott ki, amely szerint minden olyan gyakorlatra, amelyhez országgyűlési hozzájárulás szükséges, csak a miniszter előzetes írásos jóváhagyásával kerülhet sor. Ez garanciát jelent arra, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő. Az MDF- es képviselő a választ nem tartotta elfogadhatónak, mert az esetről a mai napig nem tájékoztatták az Országgyűlést vagy annak honvédelmi bizottságát. Azt is érthetetlennek nevezte Póda Jenő, hogy egy ilyen jelentőségű eseményről a honvédelmi miniszter csak utólag értesül. Hóm Gyula erre Keleti Györgynek Németh Sándor altábomagyhoz, a Magyar Honvédség vezérkari főnökéhez írt levelét idézte, amelyben a miniszter a kontingens azonnali hazarendelésére kérte az altábornagyot és felhívta a figyelmét arra, hogy amíg a szükséges országgyűlési határozat meg nem születik, addig sem a Magyar Honvédség nem vehet részt külföldi gyakorlatokon, sem külföldi csapatok nem léphetnek ilyen céllal Magyarországra. A Honvédelmi Minisztérium vezetésének előzetesen tudnia kellett arról, hogy Kecskemétről MiG-29-es vadászgépek repülnek Lengyelországba, éleslövészet-gyakorlatra. Ezt a Magyar Honvédség vezérkari főnöke jelentette ki kedden. Németh Sándor altábornagy elmondta: még februárban megküldték a minisztérium vezetésének az éves kiképzési tervet és benne szerepelt a lengyelországi éleslövészet-gya- korlat is, május 13-16. dátummal. Elismerte: nem kísérte figyelemmel, hogy az Ország- gyűlés tárgyalt-e már erről az előterjesztésről, a parancsnokság azonban az elfogadott kiképzési tervet hajtotta végre. Május 16-án Németh Sándor éppen Okucaniban, a magyar IFOR-erőknél járt Göncz Árpád kíséretében, amikor levelet kapott Keleti György honvédelmi minisztertől, hogy azonnal rendelje haza a Lengyelországban gyakorlatozó nyolc MiG-29-est, mert kiküldésükhöz nincs parlamenti hozzájárulás. A vezérkari főnök rámutatott: a parlamenti felhatalmazás megszerzése nem a honvédparancsnokság, hanem a minisztérium feladata. Egyébként az éleslövészet kiválóan sikerült. Németh Sándort június 6-án - egy korábbi minisztériumi bejelentés szerint - felmentik beosztásából, mert még az idén betölti a katonai szolgálat felső korhatárát, az 55. évet. Keleti lemondását követelik Az ellenzéki pártok közös levelet írtak Az ellenzéki pártok frakció- vezetői levélben szólították fel Horn Gyula miniszterelnököt, hogy azonnali hatály- lyal kezdeményezze Keleti György honvédelmi miniszter felmentését tisztségéből. Az MDF, az MDNP, a KDNP, az FKgP és a Fidesz-MPP frakcióvezetői ezt tegnap délután a parlamentben megtartott sajtótájékoztatón közölték, majd a plenáris ülésen is bejelentették. Javaslatukat azzal indokolták, hogy a parlamentben egy kérdésre - miszerint ki engedélyezte a MiG-29-esek rakétalövészetét Lengyelországban - a miniszterelnök elismerte, ehhez az alkotmány által előírt országgyűlési felhatalmazással a honvédelmi tárca nem rendelkezett. Az ellenzéki pártok frakció- vezetői szerint a honvédelmi miniszter célzatosan és szándékosan téves tájékoztatást adott akkor, amikor országgyűlési határozati javaslatban - többek között erre az akcióra - utólag kérte az Országgyűlés hozzájárulását. A sajtótájékoztatón a frakcióvezetők elmondták: parlamentáris demokráciában nem fordulhat elő, hogy ilyen súlyosan megsértsék az alkotmányt, ezért Keleti Györgynek nem kellene megvárnia, amíg a miniszterelnök a köztársasági elnöknél kezdeményezi felmentését. Exporttámogatást javasolnak a gazdakörök élő sertésre (Folytatás az 1. oldalról) A Magosz társelnöke elmondta: a Magyar Agrárkamara január óta folyamatosan jelezte a sertésértékesítés problémáit, ám érdemi intézkedés nem történt. A hazai piacon eladhatatlan állatok száma a Magosz társelnöke szerint meghaladja a 200 ezret. Leginkább azzal a kombinált javaslattal lehetne úrrá lenni a helyzeten, amelyet a szakmai és érdekképviseleti szervezetek közösen nyújtottak be az agrárrendtartási tárcaközi bizottság legutóbbi ülésére. Exporttámogatást - 25 forintot kilogrammonként - kértek 50 ezer darab 120 kilogramm átlagsúlyú élő sertésre. Javasolták az időszakos többletexporttámogatás megadását is a különböző feldolgozottsági fokú termékekre. Ugyankkor a tárcaközi bizottság ülésén született döntés szerint a 110 kilogramm átlagsúlyú élő sertésekre nyújtanak kétezer forint exporttámogatást május 20-a és július 31-e között. Az érdekképviseleti szervezet szerint a túltartás miatt minőségi károsodást szenvedett nagy súlyú vágósertéseket intervenciós keretből kellene felvásárolni. Az FM tavaly még a tenyészállatok vásárlására és a forgóeszközök kiegészítésére adott ugyanis támogatást. Az a sertéstartás fejlesztésére ösztönözte a gazdákat. A túlkínálat miatt a gazdák ezekben a hetekben már szabadulni igyekeznek az állatoktól. Jelenleg azonban az önköltség eléri a kilogrammonkénti 170 forintot. Ezzel szemben a túlsúlyos sertésekért 105-110 forintot ígérnek a feldolgozók. MDF-katolikus egyház találkozó Az MDF és a katolikus egyház vezetői tegnapi találkozójukon leszögezték: elfogadhatatlan, hogy a kormányzat az egyházak anyagi támogatását az állampolgárokra akarja terhelni. Tarthatatlannak ítélték az egyházi iskolák és dolgozóik hátrányosnak mondott megkülönböztetését is. A kabinet az elmaradottabb régiók felé irányítja a külföldi tőkét Nyomozóhivatal nincs, béke van A múlt sérelmeinek orvoslása szinte lehetetlen, ezért már az idén le kellene zárni a kárpótlási ügyeket - erősítette meg korábbi véleményét érdeklődésünkre tegnapi sajtóértekezletén a miniszterelnök, s hozzátette: a parlamenti végszavazás előtt alkotmánybírósági normakontroll várható. Horn Gyula nemmel válaszolt arra a kérdésre, személyes presztízsveszteségnek tekinti- e, hogy az SZDSZ ellenvéleménye miatt mégsem lesz központi nyomozóhivatal. Ugyanakkor kifejtette: sajnálja, hogy csupán saját hatáskörben megtett, kevesebb eredménnyel kecsegtető intézkedésekkel élhet. A KÉT összehívására egyébként az államháztartási reformmal kapcsolatban is számít. A kabinetnek törekvése, nem pedig ígérete az idei, 20 százalék körüli infláció - mondta, majd kijelentette: még a gabona világpiaci árának meglódulása miatt sem kell drasztikus kenyéráremelésre számítanunk. A koalíciós kormány elmúlt kétévi tevékenységének jellemzésére megállapította: „Volt bátorságunk felvállalni, hogy akár népszerűtlen intézkedések árán is rendbe tesszük a magyar gazdaságot.” Ennek eredményeként nőtt a beruházási kedv, ami más tényezőkkel együtt új munkahelyek teremtéséhez is hozzájárult. A kormányfő arra is kitért, hogy a kabinet új kedvezmények kidolgozására készül az elmaradott térségek felzárkóztatására. De hozzátette: a külföldi befektetők még biztatásra sem szívesen viszik beruházásra szánt pénzüket a fejlesztésre éhes országrészekbe. A nyáron esedékes nyugdíj- emelésről nem árult el részleteket, s az új alkotmány koncepciója körüli vitákról is csak annyit jegyzett meg: a parlamenti vitára bocsátott tervezetről az MSZP képviselőinek is lehet ellenvéleményük. Takács Mariann Nyalka huszárok. Budavár 1849. évi visszavételének évfordulójára emlékeztek tegnap, a magyar honvédség napján, a fegyveres erők tagjai. Az ünnepségek leglátványosabb része a huszárok budavári felvonulása volt, amelynek már az idegenforgalmi szezon kezdetén is számos lelkes külföldi nézője akadt. fotó:-FEB/hajdu András Törvényjavaslat ágyszámcsökkentésre Megkezdte az Országgyűlés az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvény- javaslat tárgyalását. A tervezet, amelyet Szabó György népjóléti miniszter terjesztett tegnap a Ház elé, egyebek közt azt irányozza elő, hogy idén októbertől a jelenlegi 93 ezer helyett 83 ezer kórházi ágy látná el a kezelésre szorulókat. Hazánkban tízezer lakos átlag 2625 napot tölt évente kórházban; a fejlettebb országokban ez a szám 1100-1600 nap között mozog - hallottuk az expozéban. A kórházak több mint 6 milliárd forint adósságot halmoztak fel. A szakma és az ellenzék által bírált ágyszám- csökkentéstől az előterjesztő évi 12-15 milliárdos felszabaduló összeget remél. Veszélyben a konszenzus. A koalíciós pártok nem kívánnak élni országgyűlési többségükkel az alkotmányozás során, de ön- korlátozást várnak el az ellenzéktől is. Ezt az MSZP és az SZDSZ képviselői együtt jelentették be tegnap. Hozzátették: a jelenlegi ellenzéki magatartás felbontani látszik a korábbi konszenzust. Szakmai fórumon vitatták meg a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény tervezetét. A munkaügyi szervek képviselői üdvözölték a készülő új rendelkezéseket, amelyek növelik hatáskörüket és a korábbinál jóval erőteljesebb fellépést tesznek lehetővé a feketemunka ellen. Szigorú kontroll. Évente 280-300 ezren kívül rekednek a magyar határokon, mert nincsenek rendben okmányaik, illetve a körözött bűnözők listáján szerepelnek. Erről a kedden kezdődött háromnapos határrendészeti konferencián számoltak be 26 ország illetékes szakembereinek jelenlétében. A tanácskozáson az ember-, a fegyver- és az autócsempészet elleni közös fellépés lehetőségeit is megvitatják. Még nincs eredmény. Napokon belül lezárul az a vizsgálat, amelyet egyes Baranya megyei nemzeti kisebbségi csoportok titkosszolgálati megfigyelése miatt rendelt el Nikolits István. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter részletes tájékoztatást kíván adni a történtekről. A hosszú időn át folytatott, illegálisnak tűnő tevékenységre véletlenszerűen, ,a titkosszolgálat egykori belső munkatársától származó információ alapján derült fény. Száz év gyarapodás. A millennium óta eltelt évszázad alatt 57 százalékkal gyarapodott, 6,5 millióról 10,2 millióra nőtt a mai Magyarország területén élők népessége. Ez a változás azonban alatta marad az átlagos 78 százalékos európai népességnövekedésnek. Ä népsűrűség négyzetkilométerenként 70-ről 110-re emelkedett, miközben kontinensünkön száz az átlag. Amíg az 1800-as évek végén kiegyenlített volt a férfiak és nők aránya, addig ma 9 százalékkal nagyobb a nők száma hazánkban. A SZÉLRÓZSA MINDÉN IRÁNYÁBA SKVCllIB Brüsszel, Amszterdam, Koppenhága, Helsinki, Stockholm. A szélrózsa minden irányába indulunk és időben érkezünk, ha az Ön üzletéről van szó. így rugalmas programszervezéssel mindent el tud intézni. Új menetrendünk számos tengerentúli csatlakozási lehetőséget ajánl. A Malév Sky Club business Szállunk rendelkezésére osztály különleges szolgáltatásai pedig biztosítják, hogy Ön pihentebben érkezzen, mint ahogyan elindult. Akár a hét minden napján*. •Stockholmba hetente hatszor repülünk Járatainkról további információ a 267-4333-as telefonszámon, valamint budapesti és vidéki jegyirodáinkban, illetve a Malév Partner-irodákban kapható.