Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-16 / 114. szám
T hétről hétre Forró hangulatú küldöttgyűlés Rüsselsheim-Kecskemét sporttalálkozó helyszíne volt hétvégén a hírős város. A német testvérvárosból több sportág képviselői mutatkoztak be Kecskeméten. Felvételünkön a német vívók és vendéglátóik láthatók a Béke téri iskolában. fotó: galambos Sándor Árpádvárosi napokat rendez a Rákóczi Kitárja kapuit a lakótelep felé a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Az általuk szervezett Árpádvárosi Napok rendezvényein mindenkit szívesen látnak, akár mint érdeklődőt, s úgy is, mint a sportversenyek résztvevőjét. Az eseménysorozat ma délelőtt 10 órakor kezdődik az iskolában Losonci Lilla festőművész kiállításának megnyitásáMint lapunk mai kommentárjából is kiderül: a pénz körül forgott szinte minden a tegnapi kecskeméti képviselő- testületi ülésen és a közmeghallgatáson. Elfogadták a képviselők a déli iparterület részletes rendezési tervét, ahol sok embernek van kiadott szövetkezeti részaránya és kárpótláson szerzett földje. Kiderült: a 150 hektáros terület megvásárlására nincs pénze a városnak, így várhatóan pénzügyi befektetőket vonnak be a tranzakcióba. Erről a legközelebbi testületi ülésen lesz szó. Idén tízmillió forint áll rend- nelkezésre az első lakáshoz jutók támogatására. Mivel az ön- kormányzat vállalta, hogy a fiával. Fél 11-kor annak a műfordító versenynek az eredmény- hirdetésére kerül sor, amelyen a város általános iskolás korú diákjai közül több százan vettek részt. Délután kézműves-foglalkozásokra várják az érdeklődőket, este pedig diszkót tartanak a német vendégek részvételével, akik a habertschauseni testvériskolából érkeztek. Pénteken nyílt tanítási nap lesz, tál házasok otthonából kiköltözők megkapják a maximum 320 ezer forintos támogatást, így lényegében másoknak nem jut ebből a pénzből. Arról is döntés született: a jövőben a fiatal házasok otthonába beköltözők lelépés esetén legfeljebb 200 ezer forintot kaphatnak, de nem alanyi jogon. (Ennek ellenére nem kell különösebben aggódniuk az ezt követően beköltözőknek sem, mert 1998-tól pótolja vissza a város a törvénytelenül elköltött lakásprivatizációs bevételt az elkülönített alapra. Tehát minden bizonnyal lesz pénz az első lakáshoz jutók támogatására.) A közmeghallgatáson Molnár Judit a Luther-palotáról érdeklődött. Ismert, hogy hiába amit rögtönzött divatbemutató követ. Délután ügyességi és logikai játékokkal szórakozhat a felnőttek és gyermekek sokasága, fél öttől pedig táncház lesz, amelyen ballószögi iskolások is közreműködnek. A szombat délelőtt a sportversenyek ideje, de lesz cserebere börze is. Este a már hagyományos Rákóczi bál zárja a rendezvénysorozatot. — bfl — került vissza önkormányzati tulajdonba a ház, a bérlőktől a város továbbra sem fogadja el a bérleti díjat. A felszólaló az ügy ismertetése után megkérdezte a polgármestert: miért vezeti félre a képviselő-testületet és miért nem hajtja végre a testület döntéseit? A polgármester írásos választ ígért. Ludvigh Zoltán búvár mesteredző a fedett uszoda tervezett nyári bezárásáról érdeklődött. Kérte: ha jövőre végleg be kívánják zárni az uszodát, akkor azt idejében közöljék. Katona László polgármester elmondta: ez lehetetlen, mert senki nem tudja, hogy a központi intézkedések miatt milyen lépéseket kell tenni az ön- kormányzatnak. Sokan feszült, izgatott hangulatú küldöttgyűlésre számítottak a széchenyivárosi lakás- fenntartó szövetkezet hétfő esti összejövetelén. Nem is csalódtak; az éjszakába nyúló gyűlésen gyakran túlfeszített viták során sikerült tisztázni sok, eddig nyitott kérdést. Először a harminchét jelen lévő küldött meghallgatta Princz László megbízott ügyvezető elnök, és Polgár Ferenc, a felügyelőbizottsági elnök beszámolóját a tavalyi tevékenységről. Már a beszámolókat követő kérdésekből is kiérződött, hogy a tagság nem egyenlő mértékHengerzártörők három lakásban Kecskeméten alaposan kirámolták egy lakótelepi ház egyik emeletét. A tettesek ugyanis a Pákozdi csata utca 26. alatt a harmadikon mindhárom lakásba betörtek, méghozzá a jól ismert hengerzártörés módszerével. Az első lakásban egy videót és 60 ezer forint készpénzt zsákmányoltak, a másodikban 185 ezer forintot érő értékjegyet, s két aranygyűrűt, a harmadikban pedig - valamivel kevesebbet - egy baseballsapkát, valamint egy walkmant. A rendőrség kéri a lakótelepek lakóit, hogy figyeljék a gyanús idegeneket, mert a betörők többnyire nem helyiek, más városokból jönnek lakást fosztogatni. Bán Vezetői kinevezés Az ismert viharos előzmények után Kecskemét képviselő-tes- tülete tegnap pontot tett az óvodák gondnoksága vezetői pályzatára. Zárt ülésen határozatlan időre az eddigi megbízott vezetőt, Gáspár Imrénét nevezték ki a szenátorok az intézmény vezetőjének. ben elégedett a megszólalókkal. A lakókat képviselők leginkább a vízóra-leolvasás körüli aggasztó hírek és a tetőjavítási munkálatokkal kapcsolatos kérdések foglalkoztatták. Ismét felmerült egy régi ügy, amikor az a vád érte a felügyelőbizottságot, hogy bizonyos tiszteletdíjakat kétszer is felvett. Kiderült a közgyűlésen, hogy a felügyelőbizottság a szabályokkal ellentétesen, ügyrend, és írásos feladatterv nélkül folytatja munkáját, ami a küldöttek nagy részének nem nyerte meg tetszését. Megfogalmazódott az is, hogy ok nélkül érte kritika Princz László ügyvezető elnöAkik látták a színpadon, tudják, hogy egyéniség volt, bármit is játszott. Érte bement a közönség a színházba, s ő is úgy szerette a közönséget, hogy legnagyobb elismerésének azt tartja, amikor 1971-ben - országos szavazás alapján - a kecskeméti színház kedvenc színésznőjének választották. Balogh Rózsa 1949-től 1955-ig, majd Radó Vilmos di- rektorsága idején, 1962-től nyugdíjba vonulásáig játszott a kecskeméti Katona József Színházban. Diplomáját ötven évvel ezelőtt, 1946-ban kapta meg. Korengedménnyel, 16 esztendősen vették fel a színiakadémiára, 18 évesen végzett, s gazdag pályafutása során kétszáznál több szerepben tündökölt. Együtt játszott - hogy csak néhány nevet említsünk - So- mogyvári Rudolffal, Bárdy Györggyel, Honthy Hannával. Játszott Debrecenben, Szegeden és Szolnokon, de a legkedvesebb emlékek Kecskeméthez fűzik. Ma is a hírős városban él férjével, Juhász Tibor színművésszel, lányával és unokájával. Naiva és primadonnaszerepeit felsorolni is nehéz lenne, hiszen játszott a Csínom Palkóban, volt Ophélia. Főszerepet alakított a Csárdáskirálynőben, a Nebáncsvirágban, a Csóköt a felügyelőbizottság részéről, mivel annak munkájával a lakók, a küldöttek egyértelműen elégedettek. „Miért tűrjük, hogy bántsák az elnökünket?” - fogalmazott az egyik küldött a forrongó hangulat közepette. Az ülés végére titkos szavazással felmentették tisztségéből Polgár Ferencet, a felügyelőbizottság elnökét, míg Princz Lászlót megerősítették tisztségében. A lakásfenntartó szövetkezet előtt meglehetősen sok feladat tornyosul, hiszen a Széchenyi- város házainak állapota rohamosan romlik, a lakók adóssága pedig rohamosan növekszik. Bán János Balogh Rózsa kos asszonyban. Kecskeméten 1962-ben a kedvéért állították színpadra Gárdonyi művét, az Ida regényét. Legendás alakítása volt Csiky Gergely: A nagymama című darabjában Szerémy grófné megformálása, amellyel nem csak Kecskeméten aratott óriási sikert. Hosszú pályája során megkapta a legjobb női alakítás díját, a Viktor- díjat, a megyei művészeti díjat. S amire talán a legbüszkébb: a kecskeméti Katona József Színház örökös tagja. Á.E. Kitől függ a fedett uszoda sorsa? Balogh Rózsa ünnepe Anyakönyvi Hírek Meztelen ember a játszótéren KECSKEMÉT Születtek: Majoros Tibor (anyja neve: Áipl Edit) Kunadacs, Bodnár Anna (Mihajlevics Mária), Szekér Klarissza Melitta (Kispál Mária), Tokár Nikolett (Király Julianna) Lakitelek, Zsótér Ádám (Bene Ildikó Vilma), Dugár Dániel (Megyeri Márta) Lakitelek, Kovács Alex (Redenczki Ágnes), Vazul Boglárka (Járfás Orsolya), Józsa Dávid (Alföldi Ildikó Erzsébet), Bencsik Kristóf (Antal Irén), Cze- róczki Zsaklin (Mester-Szabó Zsuzsanna) Törtei, Hegedűs László Dániel (Lédeczi Ildikó) Kunbaracs, Zvekán Fanni (Nagy Éva Anna) Ti- szakécske, Almási Fanni (dr. Nacsa Klára Mária), Németh Sándor (Török Éva), Pirisi Dávid (Tósaki Ildikó) Kalocsa, Vörös Ágnes (Piros Ágnes) Páhi, Lukács Máté (Velig- dán Gabriella Marianna), Csontos Máté (Lugasi Erika), Mák Vivien (Virág Edit Hajnalka), Zsámboki Dániel (Nérai Éva), Balázs Fanni (Szabó Piroska Gyöngyi), Rusz- nyák Enikő (Danyi Irén) Kunpe- szér, Nyitrai Milán Dávid (Oláh Szilvia) Lajosmizse, Abonyi Márk (Varga Julianna Edit) Nagykőrös, Kozma Roland Mihály (Ruzsonik Szilvia Erzsébet), Farkas Bianka (Nagy Annamária), Füzesi László (Jóború Hajnalka) Kunszentmiklós, Hajas Márk István (Deák Brigitta), Szeleczki Dávid (Balasi Gyöngyi) Kerekegyháza, Sinka Mária (Bara- nyi Mária), Gárdony Ivett (Újvári Mária), Gudmon Marcell (Goszto- lai Margit Erzsébet) Solt, Répás Szilvia (Hajma Hajnalka), Dorogi Mária Szófia (Czifra Mária), Módra György Máté (Fekete Katalin), Oláh Kitti Alekszandra (Nagy Katalin Julianna), Papp Ramóna (Lajos Szilvia Jolán), Papp Kszénia (Lajos Szilvia Jolán), Kamondy Kitti Éva (Izsó Anna), Kerekes Tünde (Nagy Zsuzsanna), Pattke Alekszandra (Molnár Éva). Házasságot kötöttek (május lián): Farkas Ferenc és Poharánszki Melinda Anikó, Hegedűs Márton és Mészáros Katalin Veronika, Kovács Sándor és Herédi Ildikó, Piroska János és Farkas Henrietta, Molnár Zsolt Imre és Döme Ildikó, Szabó József és Kemény Tímea, Bulla Péter Alfréd és Balogh Ágnes, Erdős Rómeó Richárd és Kovács Andrea, Süli-Csontos Ottó László és Horváth Katalin, Fekete Péter és Takács Ildikó, Kiss Attila és Virág Éva, Alaswad Musztafa Mohamed és Berényi Andrea, Palya Ernő és Szalkai-Szabó Ilona, Her- czeg József Károly és Pál Rózsa, Csatári Gábor és Kékesi Piroska. Meghaltak (május 3-8. között regisztráltak): Gál László (Ágasegyháza), Horváth Sándor (Imre- hegy), Batka Etelka, Halász Jó- zsefné Mozolai Julianna, Ladányi László, Sopajti József (Nagykőrös), Simon Ferenc, Szíjártó Pál, Nagy Gábor György, Kapos Mátyásné Ludányi Terézia, Hinterstein Je- nőné Német Erzsébet, Halász Sándor, Hajós György (Nagykőrös), Csókás Dezső (Lajosmizse), Ku- rucz István (Városföld). Állásajánlatok A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ kecskeméti kirendeltségén (Balaton u. 24.) regisztrált állásajánlatok május 8-13. között: marós 1, elektroműszerész 1, vizsgázott kazánfűtő 3, kőműves 10, zsaluszerelő 2, hidegburkoló 2, szakács 1, fémipari betanított munkás 1, gépkezelő 1, építőipari segédmunkás 3, segédmunkás 44, műszaki bolti eladó 2, autómosó 3, kereskedelmi menedzser 1, külkereskedelmi ügyintéző 1, iskolatitkár 1, adminisztrátor 1, szociális szervező 1. Fogadóórák A 12. számú kecskeméti választókerület (Hunyadiváros, Szent István-város) ön- kormányzati képviselője, Bohács József alpolgármester május 17-én, pénteken 17-19 óráig fogadóórát tart a Gáspár András-szakkö- zépiskola földszinti olvasótermében. Szintén holnap, 13-15 óráig tart fogadóórát Farkas Józsefné, az Árpádváros (17. sz. egyéni választókerület) képviselője a Kőhíd utca 8. szám alatt. Különleges, már-tnár jellemző szelete a felnőttek és a fiatalok világának az a történet, amelyet akár humorosan is felfoghatnánk, de sajnos valójában mélységesen szomorú dologról van szó. Egy negyvenéves ember meghalt - bár a bűncselekmény és a halál között nem volt okozati összefüggés -, három fiatalember pedig bíróság elé került. Az eset 1995. augusztus 22- én játszódott le Kecskeméten, a Nyíri utca 61.-es számú ház közelében lévő játszótér mellett. Az már soha nem derül ki, hogy Halasi Zoltán - aki a kecskeméti Márvány utca 1. szám alatt lakott - hol és miért rúgott be. Tény azonban, hogy az említett napon valamivel déli egy óra előtt felbukkant a játszótér környékén. Pikánssá az tette megjelenését, hogy ittasan imbolygott és nadrágját a kezében fogta, az alsóteste pedig meztelenül volt. A meglepő jelenséget több, a játszótér környékén tartózkodó fiú észrevette. így többek között Tóth Roland, Kecskemét, Reile Géza utca 14. szám alatti lakos is, aki odament a félmeztelen részeghez és azt rögtön letegezve felszólította, hogy mire tízig számol, vegye fel a nadrágját, különben „bevágok neked egyet”. Ekkor érkezett oda a 17 éves V. Mátyás és érdeklődve nézték a férfit, aki képtelen volt felvenni a nadrágját. Az ugyancsak fiatalkorú S. János éppen hintázott, s arról leugorva, tornacipős lábával futtából és szemből belerúgott az amúgy is imbolygó férfiba, aki elesett. Amikor fel akart állni, S. János ugyancsak nekifutásból hátbarúgta. Amikor az ittas ember még mindig fel akart állni, a tizenöt éves S. most szemből mellkason rúgta. Most V. Mátyás csatlakozott a „vakmerő” S.-hez és most ő rúgott bele a szerencsétlen férfiba, sőt a rúgást megismételte. Azután hagyták felállni. Tóth azonban ismét felszólította, hogy öltözzön fel (eszükbe se jutott, hogy segítsenek neki). Tóth, aki hat éve karatézik, jó alkalomnak találta, hogy a szinte magatehetetlen emberen kipróbálja szakértelmét: alaposan összerugdosta - összesen nyolcszor - Halasi Zoltánt, aki felállt és hátrálni kezdett az őt támadóállásban fenyegetve követő Tóth elől. Ä védekezésre képtelen emberre támadók nem sejtették, hogy az egyik lakóházból látták, mit csinálnak és értesítették a rendőröket, akik meg is érkeztek. Tóth ekkorra elfelejtette a karatét és nagyon megszelídült. Elfogták, az összerugdosott Halasit pedig mentővel kórházba vitték. Két nap múlva azonban Halasi Zoltán a kórházban meghalt. Az orvosi szakvélemény szerint azonban halála nincs okozati összefüggésben a folyamatos rugdosással, mert az azokból eredő sérülések egyenként és összességükben is 6-8 nap alatt gyógyultak volna meg. Halálát májelégtelenség, keringési és légzési zavar okozta. A szakvélemény természetese" arra nem adhatott választ, hogy vajon meddig élhetett volna még Halasi Zoltán, ha a három siheder nem veri meg. A tetteseket a bíróság próbára bocsátotta - egy-egy évre. Tóth Roland hét hónap börtönbüntetést kapott és húszezer forint pénzmellékbüntetést szabott ki rá a megyei bíróság dr. Feleky István vezette büntetőtanácsa. A börtönbüntetés végrehajtását azonban két évre felfüggesztették. Az ítélet jogerős. G. S.