Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-15 / 113. szám

Aranylakodalmi ünnepség volt a közelmúltban Bugacon, ahol Flóring Józsefet és fele­ségét, Jegyes Annát köszöntötte a családja. Három fiuk ezúton is köszöni, hogy szeretetben felnevelték őket és a nehéz időszakban mellettük álltak. A szívből jövő jókívánságokat me­nyeik és hat unokájuk is küldi. A felvételt Flóring Rozália juttatta el. Jókívánságok a szülőknek Előfizetőinktől, olvasóinktól köszönettel vesszük ezen oldal­összeállításba küldött levelei­ket, fényképes beszámolóikat. Ám sajnos sokszor éppen a leg­fontosabb nevek maradnak ki az írásaikból. így sikerült Bar­csik Sándomé Kecskemét, Bethlen körűt 44.-ből küldött levele is. De a néhány sorából kiérzik öröme és bánata. (Talán ez utóbbi miatt felejtette kö­zölni édesanyja és édesapja ne­vét.) Olvasónk röviden ennyit kért: Szüleim negyvenedik házas­sági évfordulója lesz május 16- án. Az Olvasói családunk ro­vatban szeretném köszönteni őket. Mindketten súlyos, gyó­gyíthatatlan betegek. A nehéz évek után kívánunk nekik sok boldogságot és a körülmények­hez képest jó egészséget. Leá­nya, Ibolya, veje és az unokák. Eljegyezték egymást X jegyespár érthetően örömmel kelt táncra. Az elmúlt hét végén családi ünnepség keretében eljegyezte egymást a kecskemét-város- földi Pulai Mária és Tóth Zol­tán. Az ifjú hölgynek dupla ün­nep volt ez a nap, hiszen mint fodrász, ekkor búcsúzott az is­kolától. Az örömüket tetőzte, hogy a Gong rádió teljesítette kedvenc daluk lejátszását, amire táncra keltek. A fiatalok esztendő elteltével tervezik az esküvőt. Legyenek boldogok! Kívánja a népes família nevében nagy­nénje, aki e felvételt készítette. Házasságuk 65. évében •A kerekegyházi Pethes Antal és felesége, Czégány Rozália ez év első negyedévében már arra emlékeztek, hogy 64 esz­tendeje kötöttek házasságot. A ritka szép együtt töltött évek ünnepén a papát 92. születés­napján is köszöntötte a család. E felvétellel minden jót kíván nekik két leányuk és vejeik. A sorból aligha maradhatna ki a három kedves unoka és a déd­unoka. Az évtizedek során jóban és rosszban egy­aránt összetartottak. Golyókkal könnyebb a tízes átlépés X bajai keresztény általános iskola elsősei szívesen számolnak egy szülő által készített számo­lógépen. A „régi” eszközzel könnyen megy a tízes átlépés. A felvételt Ginder Antalné küldte. Házasságkötésüket ünnepük Kiss László és Varga Terézia e hét végén, vasárnap ün­nepük házasságkötésük 34. évfordulóját. Ebből az alkalomból kívánnak nekik hosszú, boldog éveket gyermekeik, Zsolt és Rita, menyük, Hédi, vejük, Tibor, valamint az unokák: Márk, Dorina és Hédiké. Négy évtizede együtt Négy évtizede él együtt boldogságban a Szentkirályon 1956. május 12-én házasságot kötött Kokovai Mihály és Hajagos Juü- anna. Ez alkalomból nagyon sok boldogságot és jó egészséget kíván nekik az egész család. A mélykúti művelődési ház citerazenekara sikeresen sze­repel különböző versenyeken. Az idén a Vass Lajos népzenei szövetség szervezésében az országos verseny elődöntőjén voltak, ahol kiváló eredményt értek el. Köszönet a támogató­iknak, akik segítségével eljuthatnak üyen rendezvényekre. Anyakönyvi Hírek BAJA Születtek (május 1. és 9. között anyakönyvezettek): Tasi Krisztián Márk (anyja neve: Forgó Mónika) Bácsalmás, Balázs Dzsenifer (Papp Julianna) Rém, Körösi Richárd (If- kovics Ilona) Kunbaja, Taba Kevin (Agárdi Márta) Érsekcsanád, Didic Ajdina (Muratovics Zijada) Doboj, Balog Alexa Kinga (Karászi Alexa Kinga) Baja, Agatics Bálint (Wal­ter Zsuzsanna Noémi) Baja, Za- kupszki Judit (Heipl Judit) Hajós, Resperger Dóra (Martinkó Csilla) Rém, Dujmov Adrienn (Orsós Mó­nika) Bácsbokod, Dujmov Ale­xandra (Orsós Mónika) Bácsbokod, Torma Alex Gábor (Kárász Klára) Mélykút, Molnár-Gábor Renáta (Varga Hajnalka Mária) Baja. Házasságot kötöttek (május 4- én): Turcsányi Zoltán László és Du­dás Edit, Jeremiás István és Hamvas Éva, Vass Attila és Szabó Dóra, Be­nedek Zoltán és Tóth Izabella, Marki Florijan és Vörös Hajnalka. Meghaltak (május 1. és 9. kö­zött anyakönyvezettek): Rajnai Péter (Baja), Szabados István (Bátmonostor), Kovács Mihályné Stefanovics Margit Jusztina (Baja), Szabó András (Bácsbokod), Retek Gábor (Baja), Marton Mária (Baja), Eiler János (Kalocsa), Pé- ter-Szabó Lajosné Horváth Anna (Baja), Fehér János (Baja), Kreisz Jánosné Vancsura Krisztina (Rém), Salamon József (Madaras), Hofge- sang József (Bácsbokod), Gyuricza Jánosné Nagy Mária (Baja), Sebők Ferenc József (Bácsalmás), Kés­márki Jánosné Rétvári Magdolna (Sükösd), Illés Imre (Mélykút), Varga Joakim (Mélykút). KALOCSA Születtek (április 29. és május 6. között anyakönyvezettek): Fo­dor Csenge (Kovács Terézia), Bors Ramóna (Csóti Csilla), Buda Kitti (Lágler Hedvig), Ondrovics Elvira (Sáfrán Ildikó), Urbán Alexandra (Székely Ágnes), Gaál Richárd (Molnár Gabriella), Rendvai Zol­tán (Bányai Erika), Marussi Jolán (Strubl Jolán), Kovács Milán (Tóth Ildikó), Baka Dávid (Griff Szilvia), Barna Kitti (Czeffer Orsolya), Szeghalmi Nikolett (Mezei Gabri­ella), Horváth Szilvia (Kovács Ju­dit), Baki Renáta (Pénzes Margit), Sztakó Anett (Fogas Ibolya). Házasságot kötöttek: Bánfalvi Péter és Szabadi Szilvia, Péteri Béla és Koncz Annamária, Bagó László és Badai Mónika Magdolna. Meghaltak (április 29. és má­jus 6. között regisztráltak): Solymosi Tamásné Ugróczi Bor­bála Veronika (Kalocsa), Rácz Já­nos (Fájsz), Panghy Tibor (Dávod), Takács Dániel (Apostag), Fazekas József (Foktő), Konkoly István (Baja), Sánta Sándor (Csátalja), Kákonyi János (Kalocsa), Czár Fe­renc (Homokmégy), Tárnái Károly (Dunapataj), Kákonyi Ferenc (Ka­locsa), Szarvas Mátyásné Vida Má­ria (Bátya), Völgyi Sándor Mihály (Solt), Takács Menyhért (Kalocsa), Szűcs József (Dunapataj), Széli Kálmánná Pandur Mária (Drág- szél), Tóth Sándomé Tóth Margit (Kalocsa), Vörös Jánosné Petrecz Mária (Kalocsa). KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Eszik Róbert János (Tóth Etelka), Bódog Roland (Kecskeméti Erzsébet Ildikó), Illés Máté (Boros Krisztina Klára), Kó- kai Diána (Nyiki Magdolna Ág­nes), Vizi János (Kovács Julianna Csilla). Házasságot kötöttek: Görög Andrea és Forgó Mihály, Kakas Mónika Terézia és Keserű Antal Tamás. Meghaltak: Almási László (Kiskunfélegyháza), Tánczos Menyhértté Szénási Mária (Kun­szállás), Zsibrita Ágostonná Pál Luca (Kiskunfélegyháza), Tóth László (Tiszaalpár), Juhász Ist­vánná Géczi Rozália (Tiszaalpár), Lelovics Tibomé Nagy Ilona (Bu­dapest X.), Farkas István Mihály (Kiskunfélegyháza), Varga Jánosné Ákhim Ilona (Kiskunfélegyháza), Kiss Endréné Réczi Eszter (Kis­kunfélegyháza), Zsadányi Jánosné Tóth Ilona (Kiskunfélegyháza), Honti Jánosné Szemerédi Erzsébet (Kiskunfélegyháza), Szabó János (Kiskunfélegyháza). KISKUNHALAS Születtek: Deme Dorina (Radá- csi Andrea), Szili Nikolett (Ma- ráczi Klára), Németh Nikolett (Botka Erika), Maska Melinda (Kastély Zsuzsanna), Tóth Éva (Böbék Rozália Franciska), Kusper Henrietta (Priger Ildikó), Lajos Ad­rienn (Lázár Ildikó), Kovács Zsófia (Németh Mária), Péter István (Ko­vács-Búkor Anna), Kubics Mihály (Jónás Katalin), Kubina Ákos (Aczél Edit Julianna). Házasságot kötöttek: Horváth György és Tallér Ilona, Sipos- Szabó Sándor és Farkas Melinda, Vicz Attila József és Horváth Erika, Palla Miklós és Szarvas Gi­zella. Meghaltak: Szekeres Imréné Fekete Mária Terézia (Kiskunha­las), Csabányi Imre (Soltvadkert), Födi István (Kisszállás), Undi De­zső (Kiskunhalas), Keresztúri Ba- lázsné Szilágyi Rozália (Kiskunha­las), Rébék Benőné Horváth Mária (Kiskunhalas), Rutai József Mihály (Jánoshalma), Szalai Vilma .(Já­noshalma), Kuti Jánosné Rákóczi Ilona (Kecel), Marik Lajosné Far­kas Blanka (Kiskunhalas), Köteles Bertalanná Mészáros Erzsébet (Kiskunhalas), Bakos Ferencné Vincze Etel (Kiskunhalas), Sztanik Mária (Kiskunhalas), Frittman Im­réné Kuklis Mária (Kiskunmajsa), Csécsei Ferenc Zoltán (Kiskunha­las), Kollár György (Kecel), Szőke István (Kelebia), Bednárik József (Soltszentimre), Rávai István György (Kiskunmajsa), Rózsi Sán­domé Tandari Viktória (Kiskunha­las), Németh Imre (Kiskunhalas).

Next

/
Oldalképek
Tartalom