Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-13 / 87. szám

\ Melléklet/4. Hétvégi Magazin 1996. április 13., szombat Külső és karrier Jeff Biddle, a michigani egye­tem kutatója mutatta ki, hogy aki jobban néz ki, komolyabb karri­ert csinálhat. Mi ebben az új? Az, hogy a felmérés nem színészeket vagy manekeneket vizsgált, ha­nem - tessék kapaszkodni! - 2000 jogászt. Méghozzá úgy, hogy fotóik alapján felosztotta őket több esztétikai kategóriára, a nagyon jóképűtől arondáig. Az egyetemi vizsgán még semmi összefüggés nem vala a külső és a bizonyítvány között. De öt év múlva a szépségskála felső har­madán lévő jogászok már átlag kilenc százalékkal kerestek töb­bet, mint kevésbé vonzó külsejű kollégáik. Az öregedéssel egye­nes arányban mind fontosabbá vált a.külső. 15 évvel a pálya­kezdés után a szebbek anyagi előnye már 13 percent volt. A ta­nulmány érdekes megállapítása, hogy állami posztokon keveseb­bet számít a külső, mint a ma­gánszférában. A két szerző el­töpreng azon, indíthatna-e pert diszkrimináció vádjával egy előnytelen külsejű jogász. A professzorok szerint nem, mert a kliens az, aki szívesebben képvi­selteti magát Harrison Ford kül­sejű férfiakkal. Döntését meg­támadni, vélik a szerzők, olyan lenne, mint beperelni a vevőt, amiért az üzletben a szebb árut választja. A szexualitás felszabadít Az érvényesülés titkai A sikerről, annak elérési le­hetőségéről hazánkban is egyre többet olvashatunk. Ennek egyik oka az, hogy a vállalkozások korát éljük. Mi a siker? A siker egy kitűzött cél el­érése. A célkitűzés fontos a siker szempontjából. Ha a cél nehezen ugyan, de elérhető, akkor helyes a célkitűzés. Ha megvalósíthatatlan, a cél ér­telmetlen, a könnyedén elér­hető cél pedig nem hatékony. A siker elengedhetetlen feltételei a következők: 1. A pozitív lelki beállí­tottság, az ember hite önma­gában és képességeiben. A minket körülvevő világ op­timista szemlélése. Ez lehe­tővé teszi, hogy könnyebben el tudjuk fogadni azt. így nem rágódunk a világ dol­gain, megoldásokat keresünk. 2. A jó emberismeret:-Vannak, akik jó ember­ismerők, de ez még nem minden. Fontos, hogy hall­gassunk a megérzéseinkre és aszerint cselekedjünk.-Vannak, akiknek tanul­niuk kell az emberismeretet. Ilyenkor érdemes, sőt köte­lező önismerettel kezdeni. Nagy segítség a testbeszéd is. Ennek ismeretében könnyeb­ben megértjük más emberek viselkedését. 3. A gyors helyzetfelisme­rés. Más szóval: „Szemesnek áll a világ” (a Földön)! 4. A jó szervezőkészség. Tapasztalatainkkal, tényszerű tudásunkkal és képessége­inkkel összhangban dönt­sünk. Amikor egy közvélemény­kutatáson sokakat megkér­deztek, tudatosan készült-e a sikerre, a megkérdezettek 19 százaléka, tehát gyakorlatilag minden ötödik delikvens azt felelte, hogy nem. 59 száza­lék nyilatkozott úgy, hogy sikerét szinte teljesen a vélet­lennek (!) köszönheti és mindössze 23 százalék val­lotta azt, hogy érvényesülé­sében gondos felkészülése játszotta a főszerepet. Közü­lük mindössze 3,3 százalék gondolta úgy, hogy „nagyon alaposan” felkészült. A höl­gyek például görcsösebben igyekeznek, különösen pályá­juk elején, mint a férfiak. Úgy érzik, nehezebben tud­ják lényüket és teljesítmé­nyüket elfogadtatni elöljáró­ikkal és kollégáikkal, mint a teremtés koronái. Szakértők szerint a szexuali­tással felszabaduló oxytocin hormon hatására a nők krea­tívvá, megértővé és intelli­gensé válnak. A nyúltagyban termelődő hormon hatása azonban nemcsak valóságos testi szerelemmel, hanem sze­xuális fantáziálással is fokoz­ható. Hasonló „tünetek” fi­gyelhetők meg a nők jellem­rajzában peteérés, csecsemő­szoptatás és szülés idején, az említett hormon ugyanis befo­lyásolja a női lelkiállapotot. Az oxytocin hatására a nő az emlí­tett események valamelyike után úgy érzi, hogy lebeg, szárnyal, megnő a beleérző képessége, sokkal világosab­ban látja az élet dolgait. Ezek után érthető, hogy a magas be­osztásokban lévő hölgyek kö­zül azok, akiknek nincs ál­landó szerelmi kapcsolatuk, miért teszik a peteérés idejére a legfontosabb tárgyalásaikat. Kenguru dzsekiben, útlevéllel Az elgázolt kenguru története már-már legendává lett. Egy ismerőstől hallottam a kö­vetkező történetet; azóta már megírták néhány helyen, de arra nézve nincs bizonyíték, hogy mindenestül igaz lenne. Viszont annyira abszurd a sztori, hogy akár meg is történhetett: Néhány jólnevelt magyar diák - hála a tehetős apuciknak, anyuciknak - Ausztráliában töl­tötte vakációját. Egy terepjárón furikáztak a sivatagos vidéken, ám egyszer csak véletlenül elgá­zoltak egy arra tévedt erszé­nyest. A kenguru nem adott élet­jeleket, sajnálták is nagyon. Az­tán a szánalmon felülkerekedett a vidámság; ha már kinyúlt a sze­rencsétlen, örökítsék meg az ér­dekes kalandot. Nekitámasztot­ták a kengurut a terepjáró hűtő­rácsának, és lefényképezték, mintha csak pihenne egy kicsit. A fotózás aztán rengeteg ötletet adott: mellételepedtek, átölelték a bennszülött emlőst, vigyorog­tak a gépbe, veregették az er­nyedt állat vállait. Csakhogy elég feltűnő volt, hogy lezárta szomorú szemeit a kenguru, gyorsan ráadták egyikük nap­szemüvegét. Aztán ráraktak egy vagány bőrdzsekit is, hadd’ cso­dálkozzanak majd otthon, mi­lyen jó fej állatok vannak erre­felé. Kattingatták a képeket a csövessé avanzsált erszényes főszereplésével, ám ekkor vá­ratlan dolog történt. A kenguru magához tért, mert csak daléit az ütközéstől, s diszkóit a szé­les sivatagban. Hazánkfiai mi mást tehettek: elmentek az első rendőrőrsre, és bejelentést tet­tek. Ha valaki láma egy napszem- üveges, bőrzsekis kengurut ar­rafelé, azonnal szóljon a rend­őrnek, mert a dzseki zsebében most is ott lapul egy magyar út­levél. Bán MINŐSÉG A TETŐTÉRBEN A VELUX félévszázados tapasztalatait kamatoztatja a tetőtéri ablakok, burkolókeretek, külső és belső rolók gyártásában. Az elsőrangú VELUX tetőtéri ablakok megteremtik a lehetőséget, hogy a kihasználatlan tetőterekből barátságos otthont alakítsunk ki. A VELUX rendszer révén egymás mellé és fölé sorolhatjuk az ablakokat. TETŐTÉRI ABLAKOK TETŐTÉR AZ OTTHONUNK Ajánlott kereskedőink: / BauMax Aruház, Kecskemét, Kurutz krt. 8. Classic Kft., Kecskemét, Izsáki út 2-4. Tüzépker '95 Rt., Kecskemét, Kiskőrösi út 30. Merkbau Kft., Kecskemét, Körösi u. 1. 76/484-641 76/483-305 76/495-360 30/439-742 Sámuel Invest, Kiskunhalas, Széchenyi u. 1 08. 77/322-597 Nagy Imre Tüzép Bt., Baja, Monostori út 79/326-959 Marusa Bt., Sükösd, Dózsa Gy. u. 6/b. 79/363-144

Next

/
Oldalképek
Tartalom